Magyar Nemzet, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-18 / 141. szám
Szerda, 1980. június 18. Amikor esőben is öntöznek A nagyobb termésátlagokért ,A francia paraszt valami hallatlan magabiztossággal dolgozik, s e magabiztosság alapja, az öntözéses gazdálkodás. Mi nem imádkozunk az esőért hanem csináljuk — mondják ... Ezt szeretném az alföldi parasztok szájából hallani, és azt a magabiztos derűt az arcukon látni!” E sorokat — franciaországi tanulmányútjáról hazatérve — Bogdánfy Ödön, a századforduló kiváló vízi mérnöke, a Tanácsköztársaság vízügyi szolgálatának vezetője vetette papírra. S bizony a mezőgazdaságban dolgozó ember még ma is gyakran függeszti tekintetét az égre: eláll-e végre vagy lesz-e valahára eső. Az időjárást nem tudjuk irányítani, de a vízzel megtanulhatunk gazdálkodni. A csapadék jobb hasznosításáért Bár a mezőgazdaság és a Vízgazdálkodás szoros kapcsolata nyilvánvaló, mégsem az agrártermelés a legnagyobbvízfogyasztó Meglepő, hogyaz ipar igénye magasabb: a víz 55 százalékát itt használják fel, míg a lakosság részesedése 25, a mezőgazdaságé pedig csupán 20 százalék. A biológiai folyamatok víz nélkül nem léteznek, a kiszáradás kevés kivételtől eltekintve a véget jelenti. Figyelemre méltók a számok: egyetlen káposztafej kifejlődéséhez négyszáz liter víz szükséges; egy kiló rizsnek hat-nyolcszáz, egy kiló lucernának pedig nyolcszáz-ezeregyszáz liter az igénye! A mi kontinentáli éghajlati körülményeink között az aszály évről évre Demoklész kardjaként lebeg a termelők feje felett Elegendő itt a múlt esztendőre utalni. A hosszú ideje évről évre növekvő búza termésátlaga — elsősorban az aszály miatt — a korábbi 4,28 tonnáról, kereken egy tonnával esett viszsza. Kézenfekvő volna azt mondani, megvan a megoldás, öntözni kell. Csakhogy gazdaságossági, talajtani és vízgazdálkodási tényezők miatt soha nem lesz minden föld öntözhető. Az elsődleges feladat, hogy a csapadékot — mivel jórészt művelt területre jut — a lehullás helyén hasznosítsuk. Hazánk a „feltételes” öntözés zónájába tartozik, ami már eleve azt jelenti, hogy az öntözés mértéke jórészt az égi áldás szerint változik. Az is tény, hogy a rizs kivételével nem termesztünk olyan növényt, ami kizárólag öntözéssel lenne termelhető. Az öntözés akkor válik számottevő tényezővé, amikor minden más lehetőséget (fajta, tápanyag stb.) már kihasználtak, és a víz már valóban kifizetődik. Gazdaságaink, bár differenciáltan, de most jutnak abba a szakaszba, amikor a vízzel egyre inkább számolniuk kell. Társulások Hazánkban a mezőgazdasági területek hat-hét százaléka, mintegy 450 ezer hektár öntözhető. A mezőgazdasági vízgazdálkodás hosszútávú fejlesztési koncepciója, amely 1990-ig szól, 830 ezer hektáron számol az öntözési feltételek megteremtésével. Ez a téma 1976-ban az MSZMP KB gazdaságpolitikai bizottságának napirendjén is szerepelt. A testület állásfoglalása szorgalmazta az öntözési társulások megalakulását. Ez idő tájt jött létre a kecskeméti Magyar Szovjet Barátság Termelőszövetkezet által szervezett társulás és a tiszai öntözőgazdaságok együttműködése. Különösen az utóbbi gazdaságok öszszefogására eredményes, így került sor például a nagy vízigényű és jövedelmező fűszerpaprika termesztésének meghonosítására, ami Rákóczifalva, Tiszaföldvár, Cibakháza, Mezőhék térségében öntözés nélkül kockázatos volna. Ezen kívül a zöldségnövények, a szója, a cukorrépa, a takarmánynövények és a kukorica is hálás a vízért. Az öntözőberendezések működését nem bízzák a véletlenre. A talaj vízháztartását folyamatosan ellenőrzik: addig kell öntözni, amíg az alsó és a felső talaj nedvesség össze nem ér. Ezért ne lepődjön meg senki, ha azt látja: szakadó esőben is vizet permeteztek a szórófejek. Hiszen a szomjas föld sokat elnyel. Ránézésre nehéz megmondani, mikor elég és mennyi víz kell még?! Ezért is alakult meg a múlt évben Szolnokon a szarvasi Öntözési Kutatóintézet önálló egységeként a MÉM Öntözési Szolgálata, amely, a gazdaságok informálásán kívül, rendszeresen értékeli az öntözés helyzetét és előkészíti a fejlesztéseket. Több agrártudományi egyetemünk, így a debreceni és a gödöllői is foglalkozik „vízellátottsági” és öntözési előrejelzéssel, valamint szakmai kutatással. A debreceni egyetemen dolgozták ki az idényen kívüli, az úgynevezett fekete-tarlós öntözési módszert. Eddig a legtöbb helyen csak a nyári hónapokat tekintették az öntözés időszakának. A megbízható prognózisokra támaszkodva az öntözés időszakát ma már gyakorlatilag fagytól-fagyig kiterjesztették. Tervszerűen Az országos helyzetkép azonban korántsem hasonlít egyegy gazdaság vagy térség kiemelkedő öntözési eredményeire. A statisztika azt mutatja, hogy a ténylegesen megöntözött terület csupán fele (!) a lehetségesnek. Az okok szerteágazók. Az egyik szemléleti jellegű: az öntözés általában még nem vált a termelési technológia részévé, azzal csupán alkalomszerűen élnek. Egy korábbi és nagyrészt még ma is élő nézet szerint, az öntözés csupán a termésbiztonság eszköze. Az élenjáró mezőgazdasági üzemek példája világosan bizonyítja, hogy egyáltalán nem csak erről van szó: ma már a termelés növelésének és minőségi javításának az a járható útja, ha nemcsak muszájból, a szárazság miatt, hanem tervszerűen, a többtermelés érdekében öntöznek. Hozzávetőleg kilencszáz mezőgazdasági üzemünknek van lehetősége az öntözésre, kétharmadukban azonban, az öntözhető terület átlagos nagysága csupán hetvenkét hektár, amivel nem lehet dicsekedni. Másként esik latba a kérdés abban a kétszáz gazdaságban, ahol ez a terület átlagban ötszáz hektár fölött van. Az emelkedő energia- és egyéb költségek természetesen itt is jelentkeznek. Az öntözéssel ugyanis nemcsak a terméseredmények javulnak, hanem a költségek is számottevően nőnek. Az év elejei termelői árrendelkezések az öntözővíz árát is közelítették a tényleges ráfordításokhoz. Az áremelések hatására várhatóan a gazdaságok egy része visszavonja a vízjogi engedélyét. Ez önmagában még nem káros, de csak abban az esetben nem, ha így a korszerűtlen, a gazdaságtalanul üzemeltetett eszközök esnek ki. Ezek helyére olyan üzemeknek kellene lépniük, amelyek ellensúlyozni tudják a magasabb ráfordításokat. A gondok ellenére a jövő mezőgazdaságában minden bizonnyal egyre rangosabb helyet kap majd az öntözés. E feltételezés alapján a növénytermesztéssel szembeni fokozott igények mellett a jelentős vízügyi beruházások adják D. T. I. Egyre városiasodó életformánk szinte kényszerít: „Viszsza a természethez.” Igyekezünk is szabadidő adódtával vízirányba, erdők közé, tisztások csendjén, lombkoronák alatt keresni a nyugalmat, a pihenést. Kikapcsolódás közben azonban gyakran bekapcsoljuk a táskarádiót, lapozgatjuk a napilapokat, tehetősebb kirándulók közelében hordozható tévékészülék is zümmög. Az információigény tehát útitárs marad, ám nem ellenpontozza, inkább kiegészíti a természetközelség sokféle vonzóerejét. Vajon életpálya is lehet olyan ívű, mely képes e két különböző pólust harmonikusan egybekapcsolni? Tömpe István, az Állami Rádió és Televízió Bizottság elnöke az erdészek rendezte konferenciákon mindig szívesen látott vendég. A legutóbbi MEDOSZ- ülésen ezt mondta: „Életem legszebb szakaszát, erdészek és gazdászok között töltöttem.” Hol és mikor kötötték a fák olyan erősen évgyűrűik köréhez, hogy immár elszakíthatatlan barátjuknak érzi magát? — Somogyban kezdődött. Ott voltam alispán 1947-től, s mivel arrafelé sok az erdő, hivatali kötelességemből eredően az erdészettel is foglalkoztam. Megfogott a zselici táj, az Indíttatás talán onnan van. Később azonban — 1950-ben — az Erdőközpont vezetőjének neveztek ki, akkor már meg kellett ismerkednem a munkaterülettel, teljes mélységében. A háború után elhanyagolt állapotban voltak az erdők, a magángazdálkodásról a közösre kellett átállni — ez volt az erdészet hőskora. Nem csekély feladattal kellett megküzdenünk. Az alig tizenkét százalékos erdősültséget friss telepítésekkel dúsítani, megszervezni a tervszerű erdőgazdálkodást, s mindez nem volt olcsó sem akkortájt. Mégis, más országokkal összehasonlítva, hazánk költötte a legtöbb pénzt új erdők, fásítások létesítésére. — Tudjuk, hi ilyen telkes nadász és horgász. Kötődik ez valamiképp a zselici dombokhoz, vagy az Erdőközpontot irányító munkájához? — Ide is, oda is. Somogyban, amikor még nemcsak közigazgatási embernek, de vadásznak is kezdő voltam, egy reménybeli vaddisznóhajtás lehetőségével alaposan megtréfáltak. Később, mikor az erdészet élére kerültem, s főigazgatóként Veszprémet látogattam meg, egy öreg, tapasztalt vadászmester — ma is őrzöm a nevét: Fuchs bácsinak hívták — kivitt őzbakra. S bizony nem volt mentségem rá, hogy az éles, májusi verőfényben a közeli vadat — elpuskáztam. „Magából se lesz vadász” — dünnyögte az öreg, s gőzért aztán esztendő múltával újra felkerestem. Hogy bizonyítsak neki is, magamnak is. Szarvasra mentünk, a vadászat sikerült, s elnyerhettem az elismerést is imigyen. ..Tán' mégis lesz vadász magából.” — Ma nn? már divat a vadászat. Túlzottan is divat.... — Külön öröm számomra, hogy azokra az évekre visszapillantva úgy emlékezhetem, hogy erdész, vadász, erdei munkás vagy közvetlen munkatárs egyképp nyilatkoztak meg egymás előtt is, előttem is, kendőzetlenül. Bensőséges munkakapcsolat volt ez, mely mindannyiunk hasznára vált. Tőlük tudtam meg — tapintatosan, ám félre nem érthetően adták értésemre —, hogy a vezetői etika mit tilt és mit enged meg. Például, hogy aki magas pozíciót tölt be az erdészet területén, az vagy hivatalos körúton van, vagy vadászik. A kettő együtt nem megy. Trófeagyűjtemény ? Eleinte mindenki törekszik az aranyérmes, nagy vadakra, később aztán rájövünk, hogy akárcsak a különleges horgászszerencse, ez is valahogy a másodrendű. Divat? A legfontosabb élmény maga az erdő, a vízmente, a természetközelség. Nem véletlen, hogy a vadászat is, a horgászat is a szellemi foglalkozásúak sportja inkább, aki itt nem kapcsol ki a napi gondokból, átengedve magát a táj hangulatának, az könnyen elszalaszt vadat is, halat is. — Tompa István az erdők és az erdei emberek sorsának, munkájának értője, ismerője. A legutóbbi MEDOSZ-konferencián a fizikai munkások iskolázottságának emeléséért szállt síkra. — Igen, mert meggyőződésem, hogy nem annyira testi erő kell az erdőgazdasághoz, mint szellemi. Bármily furcsán hangzik, ma már a favágónak is tekintélyes ismeretanyagra van szüksége ahhoz, hogy balta, szekerce és kézifűrész helyett korszerű gépekkel termelje ki a vágásra érett fákat. Napjaink fakitermelő szakmunkása — nem egy helyütt — olyan erőgép légkondicionált kabinjában ül, melynek kezeléséhez nemcsak értelem, de képzettség is kell. A modern géphez, a technológiákhoz, odaillő szellemi felkészültség szükséges. S ha ezt nem nyújtjuk idejében, megfelelő módon és mennyiségben, úgy nemcsak az egyén érdeke szenved csorbát, de idővel az ágazat maga is kárát látja. S ha már ilyen örvendetesen felívelt erdőgazdaságunk és faiparunk az elmúlt három évtized alatt, kár lenne emiatt lépéshátrányba kerülni. — Ebbe a „szellemi tőkeakkumulációba” besegíthet valamiképp a tömegkommunikáció is? — Természetesen, sőt feladata Nem nehéz feladat szerencsére, mivel az emberek érdeklődők: ma már minden családban van rádió, televízió, újságokból pedig egyszerűen nem tudunk eleget nyomtatni. A sajtó csakúgy, mint a verbális kommunikációs eszközök, kedvet csinálhatnak az ismeretgyarapításhoz, a művelődéshez, a magasabb képzettség megszerzéséhez. Követendő példaként mutatva fel a jót, elvetendőként a rosszat. Segíthetünk ezeknek a feladatoknak a megoldásában, melyek érdemi része — oroszlánrésze! — így is természetesen a szakemberek gondja marad. — Summázva mindazt, ami egyforma erővel köti önt a fák erdeihez és rádió, televízió berkeihez — hogyan összegezné eddigi életpályáját? — Talán így: semmit sem csinálnék másképp, mint ahogy eddig tettem, legfeljebb jobban. Mindegy, hogy tölgyeket telesít az ember eljövendő generációk számára vagy mindennapjaink élményanyagának rögzítésében, közzétételében vesz részt. Az a fontos, hogy jobbító szándékkal, meggyőződéssel, hittel tegye. Bedő Ildikó Évgyűrűk körében Mísöy/iromzat A BUDAI PARKSZÍNPADON június 27-től július 3-ig LÁTHATÓ A MEXIKÓ BALLET FOLKLORIKA PARADÉS MŰSORA Jegyek válthatók a Parkszínpad pénztáránál, a Madách Színház szervezési osztályán és a Színházak Központi Jegyirodáiban jajp Sárgul a gabona Bács-Kiskun megyében Aratásra készül az ország legnagyobb gabonatermelő megyéje, Bács-Kiskun. A homokvidékeken már sárgul az őszi árpa, acélosodik a rozsszem és színt váltottak a búzatáblák is. Úgy tűnik, hogy behozták a fejlődési lemaradásukat a kalászosok, s várhatóan június végén, július elején megkezdődhet az aratás. A gépek műszaki állapotán, a pontos munkameneten múlik a terménybetakarítás sikere, a jövő évi kenyérnekvaló minősége. Sok helyütt ugyanis megdőltek a sűrű állományú, teltkalászú gabonák. " Kegy vagy törődés ? A takaros családi ház mögött meghúzódó melléképületből nóta hallatszik. A korán kelő szomszédok csak mosolyognak: Na megint „hazajött” az öreg! A danolásra odabent is figyelmesek lesznek, dohogva kikecmereg a családfő, a kis ház felé néz, aztán szó nélkül a garázshoz ballag. B. bácsi megszökött a szociális otthonból. Engedelmesen jön, amikor a fia hívja beszáll az autóba. A kocsi elindul a városszéli otthon felé. A fejkendős néninek egészen más miatt fő a feje. Tanácsért jött, házasodni szeretne, talált egy jóravaló özvegy embert, jól megférnek a szoba konyhájában, csak hát ki tudja, az ördög nem alszik, szeretné, ha a háza a lányára szállna, rendes ember, de mégis, valami biztosíték nem ártana A nyugdíjas mérnök szép nyugdíjából is vígan megélne, de fárasztja a semmittevés. Régi munkahelyén szívesen fogadják, neve ma is jól cseng a szakmában, válogathat is a megbízások között. Z„ a kiérdemesült lakatos, nem ilyen szerencsés. Kisebb javításokra még bőven futná az erejéből, de rendszeresen ilyet nem talál, a nehezebb munkát pedig egy harmincéves valóban gyorsabban megcsinálja. Meg is mondta a múltkor kerek-perec egy „szókimondó” munkaügyis: Faterkám, aki nem képes már a melóra rávenni, azzal nem tudunk mit kezdeni. Alamizsna Sorolhatnánk a legkülönfélébb példákat napestig, az derülne ki mindegyikből: menynyire sokszínű réteg az, amit sommásan öregnek vagy akár csak nyugdíjasnak titulálunk. Igen különböző az életük, ezerféle a problémájuk. Jócskán akadnak azért közös jegyek, gondok. Az idősekről igen sokféleképp gondoskodik a társadalom, bár kétségtelen, hogy — amint mondani szokás — „vannak még tennivalóink”. Ám sokszor nem is az unosuntalan bűvös pálcaként elő-, ráncigált „anyagiak” hiányoznak. Jóval gyakrabban a jó szó, az emberség, a belátás. A közelmúltban, a népfront időskorúakkal foglalkozó társadalmi munkabizottságának ülésén is szóba került ez a téma. Volt olyan vélemény, hogy gyakran még a Taigetosz-elmélet szelídített változataival is találkozni, a minimális törődést, segítséget sem kapja meg sok idős ember a gyerekeitől. Olyanoktól sem, akik igazán megengedhetnék maguknak a pénzbeli támogatást, de azt mindenképp, hogy fel-felkeressék a szülőket, és ne azt éreztessék velük lépten-nyomon, hogy csak terhükre vannak. Jobban érthető az efféle mentalitás létezéséből az öregek helyzete általában is. Igazat mondott az a felszólaló, aki azzal érvelt, mi várható attól az embertől a munkahelyén, aki odahaza leüvölti a nagymamát, állandóan felhánytorgatja neki, hogy kegyelemkenyéren él. Miért volna az ilyen ember a hivatalban, az utcán figyelmes, udvarias, megértő az idősekkel? Emberség Az utóbbi években, úgy tetszik, sokat foglalkoznak ilyen-olyan fórumokon az idősek helyzetével. Ám e foglalkozásnak sokféle oka lehet, s korántsem mindegy, hogy melyik volt az inspiráló közülük. Munkaerőhiány esetén például rendszerint előtérbe kerül a nyugdíjasok ügye, főképp a foglalkoztatásuké. Olykor meg emberiességi hullámok öntik el az embereket, intézményeket, de a nagy érzelmek elültével megfeledkeznek a „drága kis öregekről”. Sok nyugdíjast egyébként kifejezetten sért az a hangnem, ahogy beszélnek velük. S most nem is a nyers, goromba bánásmódra gondolok — ez magától értetődő, hogy rosszulesik öregnek, fiatalnak egyaránt. Arra kevesebben gondolnak, hogy a gügyögés, a bájolgás ugyanúgy boszszanthatja az idős embert, aki felnőtt embernek tartja magát, és lekezelőnek érzi, ha úgy édelegnek vele, mint egy gyerekkel. A tanácskozáson azt is felvetették, hogy igen Szerencsétlen elnevezés az öregek napközi otthona. Sok idős embert zavar, hogy akárcsak az unokája, ő is „napközibe” jár. Látszólag apró dolgok ezek, de éppen az ilyen semmiségekkel lehetne a legkönnyebben jóvátenni, enyhíteni azokat a kellemetlenségeket, hátrányokat,, amelyek szükségszerűen együttjárnak az öregséggel, vagy amelyek kiküszöbölésére a társadalom pillanatnyilag valóban nem képes.. Alig van olyan nyugdíjasrendezvény, fórum, ahol el ne mondanák, hogy nem a látszattörődést a formális öszszejöveteleket igénylik a nyugdíjasok. Nem egy vállalatnál gyakorlat már, hogy a nyugdíjasok estjén az igazgató nemcsak illemből, és nemcsak tíz percig van jelen, hanem ismerteti a gyár eredményeit, gondjait, meghallgatja egykori munkatársai véleményét, és aztán nem sajnálja a drága idejét, órákig beszélget, szórakozik velük. Más, ifjúsági klubok programjában gyakran szerepel, hogy meghívnak egy-egy veteránt maguk közé. Sajnos, ilyen találkozón nem alakul ki mindig valódi, termékeny beszélgetés. Pedig a nemzedékek közötti jó kapcsolat igen fontos alakítója az általános társadalmi közérzetnek. Ha nem tudnak szót érteni egymással a különböző korosztályokhoz tartozók, hogyan is értenék meg egymás problémáit sajátos gondjait? És ami legalább ilyen lényeges: veszendőbe mennek azok a társadalmi, termelési tapasztalatok, amelyeknek átadása- 19. • WTöstí lésére. fides szüksége van minden társadalomnak . A legelesetteb. Bírálták a népkonzfórumon azt a nézetet is, amely szerint a nyugdíjas a társadalom eltartottja. Hangsúlyozták, hogy a nyugdíj nem szociális juttatás, hanem jog, amit egy élet munkájával szolgál meg az idős ember. Várhatóan hasznos lesz egyébként az a tanácskozás, amelyet a tervek szerint ősszel rendeznek a népfront szervezésében, s ahol azoknak az időskorúaknak a helyzetével foglalkoznának, akik szociális helyzetük vagy egészségi állapotuk következtében a legelesettebbek, a leginkább támogatásra szorulnak. Végezetül még egy , gondolat. A különböző tanácskozásokon, értekezleteken számtalan jó kezdeményezésről, ötletről hall az ember. Ám ha néhány hónappal, évvel később eszébe jut és utánanéz, mi is lett a sorsuk ezeknek, szomorúan állapíthatja meg, hogy jó néhány közülük feledésbe merült. Számtalan hivatal, szervezet foglalkozik az idősek ügyével, a kérdés másmás részletével, és olykor a bábák között elvész a gyermek; felfedezik azt a módszert, amit néhány kilométerrel odébb már évek óta ismernek, nem tudnak egymás munkájáról a hasonló profilú intézmények, szervek. A népfront munkabizottsága, amelyben a különböző érintett szervek képviselői foglalnak helyet célja szerint ezt a gyakori szervezetlenséget próbálja megszüntetni, nem elsősorban ülésezéssel, hanem a teendők számbavételével és állandó napirenden tartásával. Javorniczky István