Magyar Nemzet, 1981. június (37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-10 / 134. szám
4 Szerencsétlen flátás Rossz dramaturg alighanem az élet. Életszerű párbeszédeket futtat. Töredezetteket, nagyképűeket, szólamszerűeket, típusosakat. Lelke rajta, aki ennek az élet nevű dramaturgnak munkát ad. Sematizmussal, földhözragadtsággal,' 'avagy irodalmiatlansággal vádolhatják érte a közösen szerzett művet. Mesterházi Lajos élete utolsó szakaszában, bölcs és élénk elvonultságában vállalva mindeme veszedelmeket, mégis szívesen vonta társszerzőként maga mellé a kétes hírű irodalmi alkalmazottat. Mentegetőzésként azt mondta, ők ketten szatírákat gyártanak. Valójában pedig szó sem volt semmiféle szépirodalmi csípősségről. Mesterházi és dramaturgja csupán csak tükröztek. Köznapokat, közjelenségeket. A tévé — a legközönségesebb hétköznapok leghívebb tükrözője — készséggel, s egyre gyakrabban fordult Mesterházi Lajos úgynevezett szatirikus írásai felé. Tévéjátékokat, tévéfilmeket, röpke részjeleneteket formált belőlük, méghozzá úgy, hogy igyekezett művészetté, szatirikus tévéműfajokká fölpumpálni azt, ami voltaképpen nem más, mint fülön ragadott köznapi valóság. Szép színes tévéléggömbök libbentek a közönségekibe: szatirikus tévéművészetként is, „egy az egyben” fölfogható valóságként is könynyen kipukkasztható, semmivé váló tünemények. Véletlenül-e, készakarva-e, ki tudja, most azonban meghagyták a tévébeli utómunkálatok végzői — Gaál Albert és Zahora Mária — Mesterházi Lajos félig készen hagyott, utolsó írását annak, ami: elcsippentett valóságnak. Nem kerekítették, nem élénkítették a párbeszédeket. A közhelyfigurákat közhelyfiguráknak - Hittük ö mneg,/,,az együgyűeket -oly'egynigyűek,9(Bk, amilyenné csak a valóságban, snem az átgondolt fikciókban válhat valaki. Tévéfilm — így hirdette magát az egy héttel ezelőtt, látott Szerencsétlen flótás című bemutató, noha, ha jól meggondoljuk, nem sok köze volt a lepörgetett jeleneteknek e műfaji kategóriához. Fésületlenségei, nehézkes képváltásai, túlontúl erős kontúrokkal ,megrajzolt figurái sokkal közelebb vitték e filmet a dokumentumműfajokhoz, mint a megmunkált, sőt kimódolt művészeti igyekezetekhez. Benkő Gyula éppen úgy tettzett, szónokolt a kamerák előtt, mint egynémely önelégült és „hivatása magaslatán” álló főorvos, ha arra kérik, nyilatkozzék a televíziónak. Horkai János pontosan olyan széles gesztusokkal magyarázta el a mai magyar maszekparadicsom egyszeregyét, amiként egy valódi giccsgyártó multimilliomos tenné, ha Szótkapna valamely okos pályaválasztási tanácsadó-műsorban. Sőt, még Dunai Tamás, ez a mindig átgondolt szerepépítésről tanúságot tevő művész is akként „építkezett” ezúttal, mintha semmigondja nem volna a reá bízott figurával. Hányódott-vetődött, szerencsétlenkedett, akár egy „szerencsétlen flótás”. Mondom, nem tudhatni, mindez előre megfontolt szándékkal állt-e ily valóságtöredezettségűvé össze, avagy a véletlen működött-e ezúttal hasznosan, , ügyes, rendezői instrukciókkal. Az is lehetséges, hogy az a bizonyos, már emlegetett élet nevű dramaturg addig erőszakoskodott, amíg minden egyes filmkockáról az ő munkája kandikált ki, s nem a művészi elképzeléseké. Bármiként esett is, az bizonyos, hogy majd egy óráig olyan valóságos közegben érezhette magát, a Szerencsétlen flótás nézője, mintha tényleges köznapjainkban sétálgatna, "kórházak folyosóin, iskolák tanári szobáiban, műanyag, kisiparosok üzemeiben. És akként is bosszankodhatott, nevethetett,bosszankodóva,... nevethetett, ahogyan ily helyeken szokott a tapasztalt fonákságok fölött — mindközönségesen. Mindebből,persze, semmiféle általánosítás nem vonható le. Nem valószínű, hogy akár a tévészatírát, akár a dokumentarista tévémunkákat pótolná, ha az elkövetkezőkben a fésületlen, nehézkesen jelenetező, megíratlan párbeszédekkel araszoló televíziós módi válna uralkodóvá. Csak annyi bizonyos, hogy Mesterházi Lajos indulatos, bosszús valóságlátásához jól illett az a forma, amelyet a Szerencsétlen flótás megvalósított. És, ami még az írói örökség sorsánál is fontosabb, a nagyközönség indulatos és bosszús valóságlátásához is jól illik, ha életszerűen mutatja meg mindazt a tévé, ami mindennapi élet. Pityke őrmester ■ Legszívesebben a mennyekig dicsérte volna néhány hete az ember a megfontolt televíziót, amely iskolaév végén, szünidő kezdetén tanulságos rajzfilmsorozattal oktat,ja az apró- és kamasznépet a nyár, a szabadság gyermekveszedelmeire. A Pityke őrmester című rajzfilmsorozat — Maros Zoltán rendező és Kovács István, Horváth Gita, Peterdi Pál közös munkája — ugyanis, bár rajzos érdemeiről nem sokat lehet beszélni, fölhívta a figyelmet a barlangászás bajaira, az idegenekkel való cimborálás, a grundbetyárkodás lehetséges félelmetes következményeire. És a szülő nyugodtan hajthatta, álomra a fejét. Ámbár igaz, hogy Pityke-szerű, kedves és segítőkész rendőr őrmesterrel nemigen akadhat össze vészes helyzetben gyermeke, a tévé’ kreálta aranyos fickótól viszont megtanulhatja, hogy mit nem kell tennie, azaz bajban mit kell tennie. Félidőre azonb.én .,úgy tetszik ,.-e■ megfá-radt az oktatásban a sorozat, és egyetlen jó tulajdonságával, ,a tanítással is felhagyva,, semmitmondó jópofáskodásokba kezdett. A címszereplő-főszereplő rendőr módra hercigeskedik, kutyája — akár a kengyelfutó gyalogkakukk egyik szegényes humorú mellékszereplője — epigonfintorokkal és epigon-aranyköpésekkel árasztja el a képernyőt. És a nyár ezernyi gyermekveszedelmével, csakugyan itt kopog az ajtók előtt. Komoly szóval — tudjuk — nem hívható fel a gyermektársadalom figyelme mind e veszedelmekre. De komolytalankodókkal sem, még aranyoskodó rajzfilmekben sem. Lőcsei Gabriella Kenyér és bor címmel kedden Szentendrén, a művelődési központban újvidéki szerb költők kétnyelvű irodalmi estjét tartották, meg. A műsorról felvételt készített a magyar és az újvidéki rádió. A Szocialista országok filmátvételi delegációi az elmúlt másfél esztendő magyar filmjeiből válogattak a napokban, legkelendőbbnek a Mephisto és A Pogány Madonna bizonyult, hat ország is megvásárolta. Több országban bemutatják még a Cserepek, a Köszönöm megvagyunk, a Boldogtalan kalap, a Haladék és a Színes tintákról álmodom című filmeket. Ez utóbbi három a televíziók műsorain szerepel majd. Finnországi turnéra indul a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. A három koncert műsorán Erkel-, Bartók-, Liszt-, Weiner-, Mozart- és Sibeliusművek szerepelnek. ♦ A békéscsabai Justh Zsigmond Színjátszó Stúdió bemutatót tart június 13-án a Békés megyei Jókai Színház klubjában. A társulat művészei vezetik a stúdiónövendékeket. Meghalt Demeter Hedvig Demeter Hedvig Jásznádi Jassum művésznő, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze, a miskolci Nemzeti Színház tagja június 8-án. 56 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. Man Nemzet Költészetünk a nagyvilágban Beszélgetés William Jay Smith-szel Régi ismerősként látogatott hozzánk William Jay Smith amerikai költő, a magyar líra egyik legavatottabb és legodaadóbb közvetítője az angolszász nyelvterületen. Verseinek 1976-os válogatása után most prózai önéletírása, a Laktanyaivadék jelent meg az Európa könyvkiadónál. A kötetet a szerző több könyvheti sátorban dedikálta. Miként találkozott először a magyar irodalommal? — Már 1970-ben jártam Magyarországon, amikor hivatalból beutazhattam több kelet-európai országot, köztük a Szovjetuniót, mint a Kongresszusi Könyvtár költészeti tanácsadója. Ekkor ismertem meg több költőt és Kéry Lászlót, a Magyar PEN Club főtitkárát. Ő hívott meg, jöjjék vissza a következő évben, hogy segédkezzem a magyar költészet tolmácsolásában. Szabadkoztam, nem tudok magyarul, és nincs is időm rá, hogy megtanuljak, de Kéry professzor azt mondta, hogy nem ez a lényeg, mert a régebbi gyakorlattól eltérően, amikor magyarul jól tudó nem költők fordították a magyar lírát, most olyan költőket kerestek, akik a versek költőiségét képesek visszaadni. A PEN Club több amerikai és angol költőt hívott meg ebből a célból. 1971 novemberében feleségemmel én is egy hónapot Budapesten töltöttem. Aztán visszajöttem 1975-ben, 78-ban, és most vagyok itt ötödször. Sok költő verseivel dolgoztam, és részt vettem a Columbia University Press által kiadott antológia szerkesztésében. Hogyan született ez a Modern Hrnnfffbian poetry. Modern maigyar költészet című antológia? — A New Hungarian Quarterly szerkesztőjének, Vajda Miklósnak az ötlete volt. Ő kért meg, hogy nézzem át valamennyi fordítást, mert ő ugyan kiválóim ismeri az angol nyelvet.''" csé 'riérfi költő. Hosszú órákat töltöttünk el együtt a versekkel itt is és New Yorkban is. Fáradságos munka volt, amíg az antológia elkészült, de a mai magyar költészettel foglalkozni nagyon izgalmas dolog, annál is inkább, mert személyesen ismerem a költőket. Később külügyminisztériumunktól sikerült meghívást kieszközölnöm négy magyar költő, Weöres Sándor, Károlyi Amy, Juhász Ferenc és Vas István számára az Egyesült Államokba, felolvasó körútra. A New York-i Guggenheim Múzeumban kezdték, és több más városban is találkoztak a közönséggel. Milyen volt az antológia fogadtatása, volt-e visszhangja? — Ragyogó kritikákat kapott az Egyesült Államokban és Angliában, valamint Svédországban is, ahol maga Artur Lundkvist írt róla méltatást. Ez azért fontos, mert magyar költőket , rendszeresen jelölnek irodalmi Nobel-díjra, remélhetőleg előbb-utóbb sikerrel. És a közönség? Kihez jutott el az antológia? — Ezekben az országokban is, mint általában, elsősorban az értelmiség olvas költészetet, diákok, egyetemi oktatók, s persze, az ’ írók, költők. De meg kell említeni az amerikai magyarokat,'' akik' ezeket a verseket magyarul már nem olvasták. Ön igen jól ismeri a magyar, francia, orosz, lengyel, amerikai, olasz, angol lírát. Melyek Ön szerint a magyar költészet meghatározó jegyei'? — Erre habozás nélkül azt mondom: a sokrétűség. Olyan sok egymástól tökéletesen különböző költő van Magyarországon! Ez nagyon meglepő, főként egy ilyen kis ország esetében. A másik meglepő dolog a magyarok kettészét - szeretete. A közönség valóban érdeklődik a líra iránt, sokkal inkább, mint például nálunk kik a kedvenc magyar költői? — Mindig azok a kedvenceim, akiknek a verseivel éppen dolgozom. Most készítek elő két antológiát, egy Illyés- és egy Weöres-kötetet, amelyek nemcsak a saját fordításaimat tartalmazzák. Remélem, még az idén befejezem mind a kettőt. Igen szeretem Vas Istvánt, akinek szintén szeretném kiadni egy kis kötetét. Az az érzésem, hogy Weöres igazán nagy költő. Verseinek fordítása formai gazdagságuk miatt nagyon nehéz, de mivel én magam is formalista vagyok, szívesen eljátszom ezekkel a formákkal, és ahol az angol nyelv engedi, a rímeket rímekkel adom vissza. Véleménye szerint vannak-e esélyei a magyar költészetnek, hogy betörjön a világ irodalmi kö/.tudatába? — Hogyne, természetesen. Magam is tapasztaltam, hogy az angol, német és francia fordításoknak köszönhetően a magyar lírát Ausztráliától Svédországig ismerik. De nemcsak jó magyar költők vannak, hanem kiváló prózaírók, mint például Krúdy. Most olvastam öt elbeszélését, és talán készül majd egyszer egy angol nyelvű Szindbádkönyv is. Kétszer is láttam Huszárik filmjét, nagyon mély benyomást tett rám, nagyon szeretem. (Józsa) A férfi és a nő Schnitzler műveiben A férfi és a nő szerepe a századforduló polgári társadalmában címmel Arthur Schnitzler ábrázoló perspektívájának változásáról tartott előadást a napokban Alfred Doppler, az innsbrucki egyetem tanára az Osztrák Kulturális Intézetben. Schnitzler az Anatol-darabok írójaként vált ismertté. Ezek főszereplője a jó házból való gondtalan, melankolikus fiatalember, aki szerelmi ügyeiről társalog s azokról a nehézségekről, amelyeket az asszonyok okoznak neki. Az író egyben megteremtette az „édes leány” típusát, aki gazdag férfi szeretője, a külvárosból származik és persze semmi jogot vagy igényt nem támaszthat a férfira. A Szerelmeskedés-ben e leány tragikus figurává válik, fölismeri, hogy csak játszottak vele s emberként egyáltalán nem vették komolyan. Schnitzler korai korszakában — a századfordulóig — egy sor elbeszélést és színdarabot írt, amelyekben a korabeli társadalomnak ez az atmoszférája, hangulata tükröződik a férfi szemszögéből ábrázolva. Mintegy 1900-tól kezdve azonban az író megváltoztatja nézőpontját, a problémákat már nem a kiváltságos férfiak szemével láttatja, hanem a kiszolgáltatott nőével. Az író olyan időpontban foglalkozik a nők társadalmi helyzetének bemutatásával, amikor még alig gondoltak arra, hogy a férfi—nő viszonyt nem mindig a férfi perspektívájából kellene bemutatni. Jóllehet ő is szerelmekről, szerelmeskedésekről írt, úgy vélte, hogy a magánéleten keresztül mutathat be leginkább társadalmi problémákat. Ez is magyarázza talán az Ausztriában — de nem csak ott — tapasztalható Schnitzler-reneszánszt. (,i gy) A színházak szerdai műsora Erkel Színház: Bejárt balettek (Bérletszünet, 7) — Nemzeti Színház: Repülési kísérlet (7) — Játékszínben: Haileluja (7) — Népszínház-Várszínház: A végítélet napja (7) — Madách Színház: Patika (K. bérl, 7) — Egyetemi Színpadon: Az öltöztető (7) — Vígszínház: Párizsi élet (7) — Pesti Színház: Platonov (XI. bér. 3. ea., 7) — József Attila Színház: Pajzán históriák (7) — Vidám Színpad: A családban marad (7) — Kis Színpad: Idefigyeljenek emberek! (félii — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Gidaház az erdőszélen (de. 10) — Zeneakadémia: King's Singers (Évszázadok muzsikája 9. fél 8) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz '01. (fél 8). Szerda, 1981. július 10. Liszt Ferenc Kamarazenekar Két fagottversenyt ad elő Janota Gábor egy új lemezen a Liszt Ferenc Kamarazenekar társaságában. Ez a kiváló együttes, amelyet 1963-ban Sándor Frigyes jórészt növendékeiből alapított, a barokk kor elismert szakértőjének 1979-ben bekövetkezett tragikus halála óta is viseli lemezein művészeti vezetője, a kitűnő dirigens nevét. Alapítójuk szellemében a Rolla János irányította kamarazenekar nem akar mindenáron archaizálni — ami oly nagy divat lett manapság —, inkább igyekszik hű maradni ahhoz a korhoz, amelyben a társaság játszotta művek születtek! Jó példa erre az a két fagottverseny is, amely a pozsonyi születésű Johann Nepomuk Hummeltől, illetve Johann Christian Bachtól, a nagy Bach legifjabb fiától származik. Janota Gábor fafúvósaink élvonalába tartozik, az Állami Hangversenyzenekarnak megbecsült tagja. Ebben a két versenyműben is bizonyítja, hogy milyen gazdag árnyalatok, hangulatok közvetítésére alkalmas hangszere. Hummel egyetlen ránk maradt fagottversenye valószínűleg 1811 és 1816 között keletkezett, Bach fiáé csaknem egy fél évszázaddal korábban. A két versenymű előadásában a stiláris egységet, az előadó művész teremti meg, aki, Hummel kompozíciójának második tételéhez maga szerzett kádenciát. Nem így történt Johann Christian Bach esetében; az első és a második tétel kádenciája Bozay Attilától származik. A modern zenében olyannyira jártas, tehetséges zeneszerző ezt a feladatot nem látta el tökéletes biztonsággal. A mű emlékeztet ugyan a korra és a szerzőre, de mégsem azonosítható a mintául szolgáló mester stílusával. Johann Christian Bach B- dúr fagottversenyében Pertis Zsuzsa csembalón, Frank Mária gordonkán és Som László nagybőgőn működik közre; jóllehet a zenei rendezés a csembaló hangját ezúttal is kissé háttérbe szorította, a continuo feladatát a három művész megfelelően oldja meg. Mozart-lemezeinek számát a Liszt Ferenc Kamarazenekar a zeneszerző salzburgi éveinek egyik legpompásabb műremekével, a rendjívül népszerű D-dúr divertimentóval gyarapította. A vonós együttesre, valamint két kürtre komponált hattételes mű, amely a XVIII. században ugyan szvítszerű táncsorozatot jelentett, de Mozartnál már— a házi muzsikálás céljain túlmenően — a szimfónia világához is közeledett, az egyik legkiválóbb alkotás ebben a műfajban. Megszólaltása sajátos módon azértró olyan bonyolult feladatot az együttesre, mert némely részlete — főképpen a két menüett-tétele — rendkívül egyszerűnek és könnyen eljátszhatónak tetszik. Ennek valójában az ellenkezője igaz, amint ezt a kissé nehézkesen előadott első menüett-rész is tanúsítja. A Liszt Ferenc Kamarazenekar, amely Friedrich Ádám és Borza István kürtművészek közreműködésével játssza a művet, ismét bizonyságát adja annak, hogy valamennyi tagja hivatott ismerője hangszerének. Gábor István NAPLÓ Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes vezetésével magyar küldöttség érkezett kedden Belgrádba, a magyar— jugoszláv kormányközi kulturális vegyes bizottság ülésszakára. A partnerküldöttséget Bodzsidar Máriás, a szerb végrehajtó tanács kulturális és oktatásügyi titkára vezeti, önmagát keresve-kutató művész Bírkas István. A megállapítás abban a pillanatban elveszíti közhelyhátterét, amikor a látogató nemcsak felületes ismeretséget köt a Fényes Adolf Teremben látható képeivel, hanem mintegy megpróbálja elhelyezni magát a légifelvételként exponált tájban. Birkás művei kortárs leletekként jelennek meg. Képkészítésének applikációs módja lehetővé teszi, hogy szőkébb környezetének, Dunaújvárosnak a topográfiai adottságait térben és időben egyaránt kitágítsa. Lesznek, akik elcsodálkoznak a tárlaton: így is lehet képet csinálni? Nos, éppen az elmúlt hetek budapesti kiállításai bizonyítják: a képalkotás minősége nem a különböző formákhoz tapadó keretek között nyilvánul meg. Sokkal inkább abban a közlési vágyban és akaratban, amely akár a mindennapos szükségletek szintjén, akár áttételesen is képes közösséget érdeklő dolgokkal foglalkozni. Birkás ezek közé sorol be. Nem figurálisan, nem cselekményesen. A Hajnali település, a Feltárás, a Földrészlet, az Ablak a földre, még hangsúlyosabban a Három évtized című triptichon monokróm színvilágával (timföld vörösévelbarnájával, penész szürkéivel-zöldjeivel) a külső rétegek, mint mázok felejthetőségére utal. A végtelen variációs lehetőség meganynyi képtémaként van jelen a festő műtermében. Ám félő, hogy nemcsak ennyi a világ. Elevenebb, lüktetőbb, mint ahogy ezek a felvételek mutatják. Ezért nem ért Birkásfiak a mai eredményeknél messzebbre pillantania, nehogy lépéshátrányba kerüljön további elképzeléseivel. fmzs) ♦ A Balázs Béla Filmstúdió húszéves filmalkotói tevékenységéről kezdődött meg szeminárium kedden Prágában, a Magyar Kulturális Központban. Százhuszonöt éves a moszkvai Tretyakov-képtár. Pavel Tretyakov gazdag moszkvai kereskedő 1856-ban vetette meg az orosz képzőművészet legjelentősebb múzeumának alapjait. Ma a képtár birtokában 55 ezer műtárgy van, a XI. századtól , napjainkig. Felbecsülhetetlen értékű a múzeum háromezer darabos ikongyűjteménye. A vidéki színházi társulatok vendégszereplése folytatódik a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. Június 19-én, pénteken a Chicago című kétrészes musicalt mutatja be a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulata. A kecskeméti Katona József Színház június 23-án, 24-én és 25-én Tadeusz Rozewitz Fehér házasság című művével jön Budapestre, a békéscsabai Jókai Színház július 3-án Slade Jutalomjáték című kétrészes színjátékával lép fel.♦ Megnyílt kedden az újjászervezett sárospataki képtár első kiállítása. A képtárnak adományozott teljes Klinkó-gyűjtemény látható, többek között Barcsay Jenő, Gulácsy Lajos, Kaszta József, Rudnay Gyula, Szőnyi István, Uitz Béla és Vaszary János művei. Megalakult a sárospataki képtár baráti köre is.♦ Ránki Dezső zongoraművész nagy sikerrel szerepelt Bukarestben, Kolozsvárott és Marosvásárhelyt. Szólóestjén Mozart-, Schumann-, Beethoven- és Bartók-műveket adott elő. Játékát tökéletesnek, briliánsnak, virtuóznak találta az „Előre” zenekritikusa. Liszti' Albiosnban címerel dr. Legány Dezső tart előadást a Liszt Ferenc Társaság rendezésében május 12-én, pénteken délután hat órakor a Zeneművészeti Főiskola X. termében. Közreműködik Prunyi Huba zongoraművész. ♦ Lakatos József festményeiből nyílt meg kiállítás Hódmezővásárhelyen, a Medgyessy Teremben, vasárnap. A tárlatot egy hónapig tekinthetik meg az érdeklődök. Az idén ötven országból érkeznek hallgatók az esztergomi nyári szabadegyetemre. Megnő a spanyol nyelvű hallgatók száma, ezért az eddigi francia, angol, német és olasz oktatási nyelv mellé a spanyolt is fölveszik, hogy a Kodály-módszert alaposabban elsajátíthassák a hallgatók. A kurzust Szőnyi Erzsébet Ferkel-díjas vezeti, zenei illusztrációt a Marcibányi téri általános iskola kórusa ad majd.