Magyar Nemzet, 1981. december (37. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-09 / 288. szám

8 Mapai Nemzet ____________________________________________________________________________________________________­­___________________ ____________________________________ ­ Hormon meddőség és terhesség ellen A nőorvosok gyakran hangoz­tatnak egy mondást, amely közhely ugyan, de igaz: a nők mindenre képesek, egyszer azért, hogy teherbe essenek, máskor azért, hogy nem kí­vánt terhességüktől megsza­baduljanak. A közelmúltból származó hormonkutatási ered­mények most arról számolnak be, hogy sikerült olyan agyi hormont, illetőleg annak szin­tetikus analógját előállítani, amely sok esetben alkalmas arra, hogy a nőknek ezt a sokszor hangoztatott vágyát segítsen megvalósítani. Roger Guillemin és Andrew Schally Nobel-díjat kapott azért, mert a közti agyból — éspedig annak hipotalamusz nevű területéből — olyan spe­ciális hormont állított elő, amely mindkét nem nemihor­­mon-termelését szabályozza és éppen ezért kulcsszerepet tölt be a serdülő kor hormonális folyamatainak elindításában, illetőleg a ciklusosan jelentke­ző peteérés kiváltásában. Ma egyértelműen bizonyí­tottnak tekinthető, hogy az emlős nemi mirigyek, a herék és a petefészkek spermium-, illetőleg petesejttermelése hár­mas önszabályozó hormonális reguláció következménye. E hármast az agy hipotalamusz nevű képlete, az agyfüggelék elülső lebenye és a cél-, ille­tőleg végrehajtószerv, a herék, illetőleg a petefészkek képvi­selik. E hármasból az agyfüg­­gelék ún. gonadotrop hormon­jai, valamint a herék és a pe­tefészkek hormonjai ismerete­sek voltak. A hipotalamusz Szabályozó hormonjai, amelye­ket szerte a világon releasing hormonoknak hívnak, viszont csak az utolsó évtizedben vál­tak ismertté. E hormonokat kezdetben igen körülményes módon vágóhídi állatok heka­­tombáinak köztiagyából von­ták ki, hogy azután kellő tisz­títás után meghatározhassák kémiai szerkezetüket. Kide­rült, hogy aminosavakból szőtt peptidről van szó. E peptid tekintetében meglepő módon nem találtak különbséget a különböző emlősök között, de a hím és a nőstény között sem. Talán kuriózumként ér­demes megemlíteni még azt is, hogy az élő­világ számos más hormonja nagymértékben hasonlít e releasing hormo­nokhoz, sőt egész primitív élő­lények, amilyen például a sör­élesztő is, tartalmaznak pep­ti­deket, amelyek meghökken­tően hasonlítanak, sőt majd­nem azonosak az emberi re­leasing hormonokkal. Ez a tény is amellett bizonyít, hogy az ilyesfajta őshormonok kulcsszerepet tölthettek be a színes élő­világ számos spe­ciesének kialakulásában. Rövid éltű Az agyfüggelék fölé rendelt hipotalamikus releasing hor­monokra jellemző, hogy ké­­részéltűek, tehát nagyon ha­mar bomlanak és éppen ezért hamar elvesztik hatásukat. Ah­hoz tehát, hogy élettani jelen­tőségüket meghatározzák, eset­leges diagnosztikus vagy terá­piás lehetőségeiket felmérjék, célszerű volt olyan szintetikus analógokat előállítani, ame­lyek hosszabb éltűek és így al­kalmasak e vizsgálatok elvég­zésére. A természetes hipotalamikus releasing hormon 10 amino­­savben áll. Az NSZK Frank­furt é. M. melletti Hoechst gyárában számos mind amino­­sav összetételben, mind térbeli szerkezetben az eredetihez ha­sonló szintetikus analógot ál­­­lítottak elő. Ezek között az e*tink, amit HOE 766-tal jelöl­tek jelentősen hosszabb életű,­rmot a természetes hormon, de tulajdonságai szempontjából nevezik az eredetivel abban, hogy szájon keresztül nem ad­ható, mert a gyomorban el­­bomlana, s éppen ezért csak injekció formájában, vagy — mint később kiderült — az orrnyálkahártyába permetezve adagolható. A szintetikus analóg haté­konyságát L. Fraser patkányo­kon igazolta. Fehérjéről lévén szó, speciális releasing hor­monellenes antitesteket ter­meltetett és miután ezeket be­adta a kísérleti állatoknak, olyan immunreakcióra került sor, amelyben a specifikus an­titestek a releasing hormont megkötötték, és így hatásta­lanná tették. Az eredmény az volt, hogy a patkányok pete­fészkei és heréi elsorvadtak, annak bizonyítékául, hogy az analóg szintetikus hormon lé­nyegében ugyanazt a hatást fejti ki, mint természetes őse. Fordított kísérletben a re­leasing hormon közvetlen ha­tását tengerimalacok elülső szemkamrájába ültetett here­szöveten is meg lehet figyelni, mert az a befecskendezett re­leasing hormon mennyiségétől függően mutatott gyors növe­kedést. Hiány vagy többlet? Ismételt reprodukálható vizsgálati eredmények amel­lett szólnak, hogy a közti­agy hipotalamuszának speciá­lis idegsejtjei állandóan ter­melnek releasing Hormont, de azt csak hatvan, illetőleg Száz­húsz percenként pulzáló jel­leggel ürítik ki magukból. A releasing hormon hatására egyszeri akut kísérletben ér­zékeny módszerekkel bizonyít­ható, hogy a hármas fogat második tagja, az agyfügge­lék mellső lebenye serkentő hormonokat ürít a vérbe, de az is, hogy a harmadik tag, a végrehajtó vagy célszervben, például a petefészekben jel­legzetes hormonális reakciók­ra és peteérési változásokra kerül sor. Jelentős, különbségek akkor mutatkoztak, ha a szintetikus analóg hormont nem fizioló­giás, tehát a természeteshez hasonló mennyiségben adagol­ták, hanem amikor annak a sokszorosát adták, tehát úgy­nevezett suprafiziológiás mennyiséget fecskendeztek be. Amíg a fiziológiás mennyiség hatására a nemileg éretlen patkányoknál beindult a he­rékben a spermiumokat, a pe­tefészekben a petesejteket ér­lelő hormonális körforgás, te­hát a hímek termékenyítés­re, a nőstények megterméke­­nyülésre váltak képessé, ad­dig az ilyen fiziológiás ada­goknak tíz-, illetőleg ötven­szeresétől, a szuprafiziológiás adagtól a már nemileg érett patkányokban meddőséget le­hetett létrehozni, mert az ön­­szabályozó mechanizmus egyensúlya felborult. R. Geiger professzor Frank­furtban elvégzett vizsgálatai szerint a HOE 766-os jelzé­sű monopeptid (tehát a tíz ami­­nosavat tartalmazó természe­tes hormon helyett kilenc ami­­nosav volt benne) úgy bir­kán, mint más kísérleti álla­tokon azonos adagban a ter­mészetesnek húsz—ötvenszeres hatását fejtette ki. Ha ezt az anyagot napi 5—20 mikro­­gramm mennyiségben száz­húsz napon át nőstény majmoknak fecskendezte be, nem került sor ovulá­cióra, tehát szükségképpen terhességre sem. Viszont a szer elhagyása után az ovuláció is­mét helyreállt, tehát a ha­tás nem maradandó. Hason­ló adagtól hím kutyák heréi és prosztatája hathónapos ke­zelés hatására sorvadtak, hogy azután a szer elhagyása után gyorsan normalizálódjanak.­­ Ezek a kísérletek egyértel­műen bizonyítják, hogy a szin­tetikus releasing hormon­analóg biztos hatású fogam­zásgátló. Ahhoz­ azonban, hogy gyakorlati szempontból is szó­ba jöhessen, egyszerűen kell tudni alkalmazni és igazolni kell, hogy hosszú ideig tar­tó alkalmazás ellenére sincsen súlyos, vagy éppenséggel visz­­szafordíthatatlan mellékhatá­sa. Az eddig elvégzett kísérle­tek szerint igazolódott, hogy az injekciós adagolás helyett megbízható eredményt lehet elérni azzal, hogy az anya­got az orrnyálkahártyára per­metezik, mert a permetből a hatóanyag tíz százaléka fel­szívódik. Amikor az anyagot radioaktív izotóppal nyomje­lezték, kiderült, hogy még a visszérbe való fecskendezés után is hamar kiürült a vér­ből és a májban, a vesében halmozódik fel. Itt viszony­lag gyorsan bomlik, tehát vi­szonylag jól és megbízhatóan adagolható. Elképzelhető te­hát, hogy ez a szintetikus ana­lóg nonapeptid idővel talán ér­tékes alternatívát jelenthet a ma rendelkezésre álló, szájon keresztül szedett fogamzásgát­ló tabletták spektrumában. Hatékonysága állatkísérletben igazolt, igazolt az is, hogy igen-igen kicsi adagok alkal­masak a peteérés gátlására és az is, hogy ez az anyag meg­felelő permetező berendezés­sel az orrnyálkahártyára jut­tatva könnyen alkalmazható. Természetesen ahhoz, hogy széles körű alkalmazására sor kerülhessen, még több éves klinikai kipróbálásra van szükség. Rejtett heréjűség ellen A releasing hormonok, il­letőleg a náluk hosszabb élet­tartamú és nagyobb hatású szintetikus analógonjainak embergyógyászati alkalmazá­sára néhány speciális hormo­nális eredetű meddőség ke­zelésén kívül, a rejtett here-­ jűség kezelésében is lehet je­lentősége. Normális körülmé­nyek között a fiúmagzatok he­réi még az anyaméhen be­lül, a terhesség legvégén vagy közvetlenül a szülés után le­­szállnak a herezacskóba. Ilyen­kor szokás rejtett heréjűség­­ről vagy kriptorchizmusról be­szélni. A gyermekorvosok és urológusok tapasztalatai sze­rint legalább a második év végéig kívánatos, hogy a he­rék leszálljanak a herezacs­kóba, mert ellenkező esetben férfikorban ezeknél a normá­lis közösülési képesség elle­nére meddőségre kerülhet sor. A herék leszállása azoknak a herehormonoknak a hatására jön létre, amelyek az agy­függelékben termelt gona­­dotropin hormonok ingerhatá­sára termelődnek. Miután iga­zolódott, hogy a gyermeki agy­függelék különlegesen érzé­keny a hipotalamikus relea­­i­sing hormonokra, kísérletet tettek egy enyhébb hatású analóg segítségével arra, hogy a hasüregben maradt heréket a herezacskóba való leszállás­ra bírják. Az eredmények azt mutatták, hogy ha az anya a megfelelő időben és meny­­nyiségben az orrnyálkahártyá­ra permetezte ezt az anya­got, a kisfiúk felénél a has­ban rejtett herék leszálltak a herezacskóba. Mindez anélkül következett be, hogy fájdal­mas injekciókra, vagy műtét­re lett volna szükség. A női vagy férfiúi meddő­ség szintetikus analóg relea­sing hormonokkal való keze­lésével kapcsolatos lehetőségei még most állnak kidolgozás alatt. E téren jellegzetes kü­lönbségek mutathatók ki fér­fiak és nők között. A ma rendelkezésre álló adatok azonban már egyértelműen amellett bizonyítanak, hogy úgy a férfi, mint a női hor­monális eredetű meddőség megszüntetésére új hatásos szer kínálkozik. A hipotalamikus releasing hormonkutatás rövid életű története is bizonyíték arra, hogy a molekuláris biológia, a molekuláris kémia fejlődé­se mennyi új, eddig ismeret­len olyan élettani rejtélyt old­hat meg, amelynek ismereté-­ ben az orvos bajmegállapító és gyógyító tevékenysége egy­aránt gazdagodhat. Dr. Szendei Ádám A KÖZELGŐ ÚJÉV hajna­lán lesz 10 esztendeje, hogy 72. életévében hirtelen eltávozott körünkből az élettan Kossuth­­díjas tudósa, Tangl Harald professzor, aki kutatási ered­ményeit éppoly mesterien ül­tette át a gyakorlatba, mint amilyen szenvedéllyel ismer­tette azt szóban és írásban a tudomány iránt érdeklődők­nek. Búcsúztatásán méltán hangzott el róla a találó meg­állapítás: „Tangl Harald ke­zében a tudomány művészetté nemesült.” Ám ugyanígy mű­vészetté fejlesztette nagyszá­mú népszerű előadásában, könyvében és cikkében a tu­dományos ismeretterjesztő te­vékenységet is, amit a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat legnagyobb kitüntetésé­vel, a Bugát Pál Emlékérem­mel jutalmazott. December 15-én Herceghalmon az Állat­­tenyésztési Kutató Intézetben — amelynek 1960-tól nyuga­lomba vonulásáig, 1969-ig igaz­gatója volt — felavatják szob­rát és a munkásságát megörö­kítő , állandó emlékkiállítást. Ez alkalomból idézzük most fel — ha csak nagy vonások­ban is — életpályájának oly gazdag eredményeit. Természettudományos ér­deklődésére már diákéveiben nagy hatással volt édesapjá­nak, Tangl Ferenc akadémi­kusnak úttörő jelentőségű fi­ziológiai munkássága az anyagcsere, a táplálkozásélet­­tan s az energiaforgalom te­rén. Korai önképző tanulmá­nyainak, búvárkodó megfigye­léseinek tapasztalatait hosszú naplófel­jegyzései­ben rögzíti. E fennmaradt diákköri írásai éles megfigyelő- és következ­tetőkészségéről, az élettani problémák iránti bámulatra­­méltó fogékonyságáról, s nem utolsósorban remek stílusér­zékéről tanúskodnak. Bár ap­ját — aki majdani kutatóhe­lyének, az Állatélettani és Ta­karmányozási Kísérleti Állo­másnak első igazgatója volt — tizenhét éves korában el­vesztette, lankadatlan ambí­cióval tört a maga elé tűzött tudományos célok felé. 1924- ben avatták doktorrá a buda­pesti orvosi karon, ahol 1935- ig az Élettani Tanszéken ku­tatóként dolgozott. Ekkor hív­ták meg az Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti In­tézetbe foadjunktusnak, mely­nek 1946-tól főigazgatója lett. Ez az intézet 1950-ben osztály­ként olvadt be az akkor meg­szervezett, több más osztályt is egyesítő Állattenyésztési Kutató Intézetbe, amelyet 1960-tól nyugalomba vonulá­sáig, 1969-ig igazgatóként ve­zetett. Azután tudományos ta­nácsadóként tovább segítette az ott folyó kutatásokat. Köz­ben megszervezte az Agrár­­tudományi Egyetemen 1950- ben az Állatélettani Tanszé­ket, s azt 4 éven át vezette, majd lemondott, hogy teljes munkaidejét a kutatásnak szentelhesse. KUTATÁSI EREDMÉNYEI­RŐL — melyek 210 dolgozat­ban 11-féle nyelven jelentek meg — e rövid megemléke­zésben nehéz volna teljes ké­pet adni. A belső elválasztású mirigyek működésének, a hormonoknak, vitaminoknak, antibiotikumoknak állatte­nyésztési alkalmazásán túl vizsgálatai kiterjedtek a ta­karmányok tápértékének meg­őrzésére is. A felszabadulás után mun­kaidejének jelentős részét ar­ra fordította, hogy miként le­hetne a pillangósok tartósítá­sakor jelentkező nagyfokú fe­hérje-, keményítőérték- és karotinveszteséget csökkente­ni. Munkatársaival kidolgozta azokat a módszereket, me­lyekkel silózáskor a veszteség a lehető legkisebbre csök­kenthető, így a zöldszénaké­­szítés hidegségáramlásos be­rendezését is, mellyel a ren­den szárított szénához képest 25—30 százalékkal nagyobb emészthető fehérjetartalmat, és ötszörte több karotintartal­­mat lehet a szénaszárításkor elérni. A fehérjehiány csök­kentésére karbamid-adagolás­sal végzett eredményes kísér­leteket szarvasmarháknál. Igen jelentősek a sertések és szarvasmarhák súlygyarapo­dásának növelése érdekében végzett hormon- és vitamin­­felhasználási kísérletei is. Kimutatta, hogy a B­ 2 vita­min etetésével s ugyanakkor A-j-D-vitamin- és kalcium­­injekcióval sikeresen lehet csökött malacokat és bárá­nyokat felnevelni a húsellátás növelése érdekében. Munka­társaival olyan eljárást dol­gozott ki, amellyel gazdaságo­san lehet B­j-vitaminkészít­­m­ényt takarmányozási célra előállítani; ezt az eljárást az ipar ma is használja. Hazánk­ban elsőként foglalkozott to­vábbá az antibiotikumoknak a takarmányozásban való fel­­használásával. Igen jelentő­sek még a májetetésnek a csi­bék növekedésére és a tyúkok tojáshozamára, a különböző takarmányok hatásának a nagy libamájak kialakulásá­ra, az élesztőetetés és a zöld­takarmány pépesítésének elő­nyére, a sertések étvágyát be­folyásoló tényezőkre, a borjú­hizlalás megjavítására és az algatermesztésre vonatkozó kutatásai is. TÖBB NAGYJELENTŐSÉ­GŰ szakkönyvet írt említett tanulmányain kívül. Közülük legkiemelkedőbb a Háziálla­tok élettana című egyetemi tankönyv (1953). Német és lengyel nyelven is megjelent a kutatásairól szóló A vitami­nok, hormonok és antibioti­kumok szerepe az ál­latte­nyésztésben (1956). A környe­zet szerepe háziállataink élet­­folyamataiban (1965) című szakkönyvében ismertetett kí­sérleti megfigyeléseivel az ál­­latviselkedéstan környezeti összefüggéseinek­­ tapasztala­tait törekedett az állattenyész­tés gyakorlati hasznára alkal­mazni. Tudományos munkásságáért 1952-ben nyerte el a mezőgaz­dasági tudományok kandidá­tusi, majd 1955-ben a doktori fokozatát is. 1957-ben a mező­­gazdaság fejlesztése érdekében végzett tevékenységéért Kos­­suth-díjat kapott. 1969-ben a Munka Érdemrend arany fo­kozatával tüntették ki. A Tu­dományos Minősítő Bizottság Állattenyésztők és Állatorvo­sok Szakbizottságának elnö­kévé választották. Tagja volt a Tudományos Akadémia Ál­lattenyésztési Bizottságnak. AZON HALADÓ GONDOL­KODÁSÚ tudósok közé tarto­zott Tangl Harald, akik már a harmincas években célul tűzték ki a tudományos ered­mények vonzó módon való megismertetését a nép köré­ben. Már a harmincas évek közepétől aktívan vett részt a Természettudományi Társulat munkájában, sok érdekes elő­adást tartott, népszerű cikke­ket írt a Természettudományi Közlönyben és a régi Búvár folyóiratban. Ekkor jelentek meg első ismeretterjesztő kö­tetei is a Franklin Társulat népszerű Búvár Könyvek so­rozatában a hormonokról és a vitaminokról. Ezt követik a felszabadulás utáni népszerű könyvei: A táplálkozás (1962), a Vitaminok és az állat (1968), és a Fogamzásszabályozás (1969) címűek. A Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Tár­sulat munkájába már a meg­alakuláskor, 1953-ban nagy lendülettel kapcsolódott be. Sorra tartja élvezetes isme­retterjesztő előadásait üze­mekben, gazdaságokban, TIT- klubokban és a rádióban. Négyszáznál több cikke jele­nik meg a napilapok tudomá­nyos rovataiban és a tudomá­nyos ismeretterjesztő folyóira­tokban. Közülük az Élet és Tudomány és Az Egészség cí­mű lapok szerkesztő bizottsá­gainak tagja, a Búvár folyó­iratnak pedig 1968-tól haláláig (1972) szerkesztő bizottsági el­nöke volt. 1956-ban választot­ták meg a­ Tudományos Isme­retterjesztő Társulat Biológiai Választmányának elnökévé. Tíz évvel halála után mél­tán állítanak számára örök emléket követőt abban az in­tézetben, amelynek hírnevé­ért, eredményeiért s mindez­zel a magyar mezőgazdaság fejlesztése'’ érdekében oly so­kat tett. De a szoboravatáson és emlékkiállításon túl az emlékezés mécslángja gyűljön e kegyeletes évfordulón mind­azok szívében, akik népszerű előadásait hallgatták, érdekes cikkeit olvasták, hisz ő a bio­lógiai ismeretek közkinccsé tételének művészetében is so­kat és maradandót alkotott. Nagyszerű példamutatása örök útitársként ösztönözte köve­tőit a gyakorlati eredményű kutatások fejlesztésében csak­úgy, mint a színvonalas köz­művelés odaadó szolgálatában.­ Dicső emlékét a túlélők így őrizhetik meg a hozzá legmél­tóbban. Dr. Lányi György Emlékezés Tangl Haraldra Szerda, 1981. december 9. EZÜST-ARANY ' jGfácsonytVásár y\ ^december 12-13-án V j HÓ HírtTÉIAPÓ MSlíl! I Artv­íg -AmórKtAmÁKismmi! \ ' Ha szombaton jönnek el, lesz: V | r, \ 9­ tdl Meglep­rítt parádé címmel ! ^ v&i~ 1­0 tdl Ajándék ét fenyófadísz készítés /■ v J 16-tól. CsiU majom és barátai -y utána ki WALT DISNEY csodálatos mesefilm­­jeinek vetítése I­I­I I II 30-tól; Táncház kicsinyeknek 4k 16 30-tól. A KALAKA együttes és / /w TM - Levente Péter műsora

Next