Magyar Nemzet, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-28 / 123. szám

Péntek, 1982. május 28. Exportbővítő hitelek Mérlegen a százmilliárd Mennyi lehet egymilliárd forint? Próbáljuk érzékelni. Nagyjából a Népstadion kerül­ne ennyibe. Vagy fel lehet belőle építeni két kórházat, háromszáz-háromszáz ággyal, laboratóriumokkal, műtőkkel, konyhával, kiszolgáló részle­gekkel. S most nem egy, ha­nem több több mint százmil­liárd forintról lesz szó, a Ma­gyar Nemzeti Bank adatai alapján. Az ipar lemaradt Az expo­rt bővítését szolgá­ló hitelkonstrukció az 1976— 1980-as előirányzat összege után a „negyvenötmilliárdos” jelzőt kapta. Engedélyezésben ezt azután túl is kellett lép­ni, hiszen az elmúlt ötéves terv végén már elfogadtak olyan hitelcélokat is, amelyek 1980 után valósulnak meg. Az összesítések szerint a 45 milliárdból 1980 végéig 53,8 milliárd lett. Ebből 31 milliár­­dot ipari vállalatok kaptak , akik az összeg feléből gépeket vásároltak —, az élelmiszer­­gazdaság 20,3 milliárdot vett fel. Ennek zöme a mezőgazda­ságnak jutott, a termésátlago­kat fokozó iparszerű termelési rendszerek bevezetésére. Az élelmiszeripar a pénzből négy nagyobb létesítményt hozott létre: Martfűn a növényolaj­gyárat, Szabadegyházán a fo­lyékony cukorgyárat, a kapos­vári húskombinátot és a bé­késcsabai száraztészta üzemet. Két és fél milliárd forint ju­tott a közlekedésre. (Sok ma­gyar árut szállítunk külföldre, vagy hozunk be import szállít­mányokat, s hazánk jelentős tranzitforgalmat bonyolít le. Itt az exportfejlesztés lénye­ge, hogy ezeknek a szállítmá­nyoknak nagyobb részét ma­gyar járművek, vállalatok vi­gyék el, ne külföldi cégeknek kelljen ezért valutát fizetni.­ A hitelek fölhasználását ta­valy két szempontból is ele­mezték. Az első, hogy a szer­ződésben vállalat határidőre a tervbe vett fejlesztést, beruhá­zást sikerült-e befejezni? A második, hogy ezek az új üze­mek, létesítmények, technoló­giák meghozták-e azt a plusz valutát, amit a hitel felvé­telekor ígértek? Új célokra is... A válasz mindkét kérdésre megnyugtató. A beruházások általában rendben, időben be­fejeződtek. Ha egy-egy gépet, gépsort kellett beállítani, azt mindig pontosan sikerült el­végezni. A nagyobb építkezé­seknél, rekonstrukcióknál az esetek egy részében voltak ki­sebb időbeli elcsúszások. A hi­telt felvevők összessége együt­tesen pontosan annyi többlet­valutát hozott be az országba, amennyit ígért. Ám szépség­hibája az ügynek, hogy amíg az élelmiszer-gazdaság a vál­laltnál 170 millió dollárral többet értékesített, az ipar ugyanennyivel elmaradt. Utólag megállapítható: az ipari üzemek jó célokra kérték az exportbővítő hitelt. Az már nem rajtuk múlott, hogy idő­közben a mélyülő világpiaci recesszió, a beruházások álta­lános visszafogása némelyik ágazatban szinte reménytelen­né tette az értékesítést. Ez fő­ként a kohászatra vonatkozik: termékeik kereslete annyira megcsappant — idehaza is, külföldön is —, hogy az ága­zat meglevő kapacitását se le­hetett gazdaságosan kihasznál­ni. Ugyancsak a külpaci hely­zet miatt a járműipar sem tudta teljesíteni a vállalat többletbevételt. A fejlesztések megtörténtek, és ha a mosta­ni mérlegbe ez a két szakma negatív példaként szerepel is, a piaci élénkülés a következő években meghozhatja az el­várt forgalmat. Más vállalatok jól teljesítették a feltételeket. Köztük a Magyar Hajó- és Darugyár, amely különösen jól fejlesztett, az úszódaruk és ka­zánok szállításával hozta az ígért valutatöbbletet. De el­mondható ez más üzemekre, így a Medicorra, és több me­zőgép vállalatra is. S hogy mennyire serkentették a célhi­telek a tőkés exportot, két szám érzékelteti: a fejlesztés­ben részt vevők árbevétele négy év alatt 54 százalékkal, valutabevétele viszont 73 szá­zalékkal növekedett. A mezőgazdaság, az élelmi­szeripar valamennyi beruhá­zását időre teljesítette. Itt a hitelek fölvételekor mindig azt kellett megjelölni, hogy a már elért termelési szint fölött, a beruházások révén mennyi többletet produkálnak, s ad­nak át a külkereskedelmi vál­lalatoknak. A kukoricater­mesztési rendszerek például hiteligényléskor, a gazdaságok 51­) ezer tonna többletet ígér­tek é­s 752 ezer tonnát telje­sítettek. A­ sertéstenyésztés fejlesztésére kért összegek nyomán 31 ezer tonna sertés­hús-növekményt vállaltak a hitelfelvevők — a teljesítés 33 ezer tonna. A csirkenevelés támogatását célzó hitelkére­lem ígérete 20 ezer tonna a meglevő szint felett — ezzel szemben 23 ezer tonnát adtak át értékesítésre. Ezek az eredmények igazol­ták ennek a különleges konst­rukciónak életképességét. Ezért intézkedik úgy a hato­dik ötéves terv, hogy most már 63 milliárd forint hitelt lehet kiadni exportfejlesztési célokra. Tavaly jelent meg a pályázati felhívás, amely sze­rint az üzemek, vállalatok az export direkt fokozásán túl új célokra, energiatakarékosság­ra és hulladékfeldolgozásra is kérhetnek pénzt ebből az el­különített összegből. E két utóbbi cél egyértelműen im­portot takarít meg energiában, illetőleg nyersanyagokban.­ ­ Megtérülés: négy év! Az iparban is, a mezőgaz­daságban is sok jó pályázatot nyújtottak be a hitelkérők. A nehézség az, hogy az ismeretes beruházási feszültségek miatt nagyon meg kell gondolni, mi­re ad pénzt a Magyar Nem­zeti Bank. A feltételek szigo­rúak. Alapelv, hogy csak olyan vállalkozást támogatnak ebből a hitelből, amely — a beruházási időt­­ is beleértve — négy év alatt visszahozza a ráköltött pénzt. A rendelkezésre álló 65 mil­­lárd forint — figyelembe véve a világméretű áremelkedést, inflációt és több állami támo­gatás megszüntetését — fej­lesztésben nagyjából annyit enged meg, mint az előző öt­éves tervben kiadott hitelek. Az elosztását több adottság behatárolja. Az előző tervidő­szakból mintegy hétmilliárd­nyi áthúzódott 1981-re, s a következő évekre ... Négy olyan nagyobb beruházás, fej­lesztés indult, amelyeket ezekből az összegekből finan­szíroznak: a Dunai Vasmű salakhányója, a dorogi szén­bánya és a dorogi brikettgyár, valamint a DVK új krakkoló üzeme. Ez együttesen elvisz tízmilliárdot. .. Ezek mellett kell a tervek közül — a le­hetőségeket figyelembe véve — a legjobbakat elfogadni, tá­mogatni. Már zömében száz­kétszázmilliós tételek, de egy­­egy területen jelentős előre­lépést hoznak, s jó valutabe­vételt ígérnek. Ebbe a sorba tartozik például a gyógyszer­­ipar interferol és enteroszep­­tol, valamint proszt­aglandin­­programja, a Taurus tömlő­gyártó kapacitásának bővítése, a Forte-gyár hiteligénye, a Hajógyár újabb kérelme a ka­zángyártás további bővítésére, a Medicor pályázata az egy­szer használatos injekciós tűk termelésének növelésére, és a Rubik-kocka gyártásának fej­lesztése. Tavaly, a tervidő­szak első évében tízmilliárd forintot folyósítottak ebből a keretből: 5,1 milliárdot ka­pott az ipar, 4,9-et az élelmi­szer-gazdaság. Az utóbbiból még egymilliárd kell a szabad­­egyházi cukorgyár befejezésé­re, így 3,9 jutott az igen jól visszafizető mezőgazdasági termelés közvetlen támogatá­sára. Ma összességében az enge­délyezett hitelek valamivel meghaladják a húszmilliárd forintot, mintegy 45 milliárd­­nak még nincs gazdája. Ebből kapnak majd azok, akik jó pá­lyázattal jelentkeztek, de ke­rethiány miatt az idén még nem kaphattak hitelt. Közte legalább egymilliárd forint értékű mezőgazdasági pályá­zatot kellett várakozásra ítél­ni, olyanokat, amelyek jó hasz­not ígérnek, de már nem fér­tek be az idei keretösszegekbe. Az exportfejlesztő hitel­­konstrukció hatéves tapaszta­lata bebizonyította: helyes volt ennek a formának a beveze­tése. Nem hozott hirtelen lát­ványos változást, de a folya­matos tervszerű fejlesztéssel állandóan bővítette a nemzet­közi piacon jól értékelt ex­portáruinak választékát, meny­­nyiségét. Faludi András ELŐFIZETÉSES LOTTÓ RÁADÁS- Madar Nemzet A HungarHotels új és régi-új szállodái Hazánkban még nem volt példa ennyi szálloda egyide­jű megnyitására. December­ben a Fórum nyitotta meg ka­puit, majd tavasszal — min­den ceremónia nélkül — a Hotel Eger, a napok­ban pe­dig az Expo szállo­­ állt szol­gálatba. Dr. Meggyes István, a Hungária Szálloda és Ét­terem Vállalat kereskedelmi vezérigazgató-helyettese hoz­záfűzi: erre a teljesítmény­re csak egy (vagy több) nagy­­vállalat képes. A HungarHotels csaknem félszáz szállodával rendelke­zik, s tízezer dolgozójuknak a fele legalább öt éve dol­gozik a vállalatnál. Miután az új házak belépése — a nö­vekvő forgalom és az emel­kedő igények ellenére is — valamelyest konkurrenciát je­lent a régiek számára, ért­hető, hogy a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektetnek a kereskedelmi tevékenység­re. A HungarHotels megkap­ta az önálló beutaztatási jo­got, tehát nem szorul egyet­len utazási irodára sem (bár panna a szállodák igénybe­vétele), és sokat segített a bécsi képviselet megnyitása. Miközben új szállodákat építenek, gondolnak a régiek megújítására is. Ismeretes, hogy újjászületik a Feneket­len-tónál levő Hotel Sport, amely 1983. december 1-én át­keresztelve, Hotel Flamenco néven nyitja meg a kapuit. Az osztrák hitelkonstrukció keretében, osztrák kivitelezők munkájában készülő szálló új nevét nemcsak az indokolja, hogy máris sokan összetévesz­tették a megnyitás előtt ál­ló Stadion Szállóval, hanem az is, hogy a HungarHotels a volt Sportra védjegyszerző­dést kötött a spanyol HOSA szállodai lánccal. Ennek az üzletkötésnek elsősorban az a célja, hogy lehetőség szerint új piacot kapcsoljon be a ma­gyar idegenforgalomba, már­pedig Spanyolország ebből a szempontból Dél-Amerika ka­pujának tekinthető. Megújul a Duna Intercontinental is, a vállalat igyekszik valóban föl­javítani a mai ötcsillagos szín­vonalra, így aztán júniustól elkezdődik a szálló fitness­­központjának az építése. A Magyar szállodai szakem­berek nemzetközi elismerésé­re egy példa: a közeljövőben Athénban megnyíló Intercon­tinental szálló cukrászát a Szabadság Szálló cukrásza ta­nítja be. (gy. a.) RENDKÍVÜLI ENGEDMÉNYES BÚTORVASAR A BAV-NÁL JÚNIUS 1-TŐL 30-IG! Különféle szekrénysorok, konyhabútorok, kárpitos és egyedi bútorok közül vásárolhat a Budapest VII., Dohány utca 16. IX., Üllői út 47., IX., Tűzoltó utca 14. BIZOMÁNYI Áruház VÁLLALAT. Védőmunkahely A kis R. Misi sorsa már ak­kor eldőlt, mielőtt világra jött volna. A szüleinél végzett kör­nyezettanulmány s az azt kö­vető­ határozat egyértelműen kimondta, hogy alkalmatlanok születendő gyermekük nevelé­sére. Mivelhogy mindketten értelmi fogyatékosok. Pedig önálló életvitelűek, nincsenek gondnokolva, s ezáltal korlá­tozva cselekvőképességükben, választók, választhatók, há­zasságkötésük előtt megjelen­tek a kötelező tanácsadáson, az asszony rendszeresen eljárt a terhesgondozásra, s féltő gondoskodással készült kicsi­nye fogadására. Mindezek el­lenére R. Misit sürgősségi el­járással az állam gondjaira bízták. Úgy vitték el a kórház­ból, ahol élete első tíz napját töltötte, hogy meg sem ismer­hette az édesanyja testmele­gét. Óvatosságból, túlbuzgó­ságból ugyanis azonnal elvá­lasztották, „nehogy az a fur­csán viselkedő nő kárt tegyen benne”. Megítélés Sokat gondolkodtam azon, hogyan eshetett meg ez a his­tória. Próbáltam mentségeket találni a láncreakciót elindító védőnő, az előterjesztését el­lentmondás nélkül akceptáló gyámügyis magatartására s mindazokéra, akik az ismételt és egyre kétségbeesettebb fel­lebbezéseket újra és újra el­utasították, mondván, hogy ők mindenekelőtt a gyermek ér­dekeit tartják szem előtt. A gyermekét, akit bokros teen­dői következtében senki se lá­tott. Csak intézkedtek, hogy „neki jobb legyen”. S közben persze védték, anélkül, hogy összebeszéltek volna, a mun­dért. Nem kétséges, hogy fogya­tékos és fogyatékos között is óriási az eltérés a társadalmi megítélésben. Különben ho­gyan következhetett volna be „az a félreértés” éppen az el­múlt esztendőben, amelyet gyakorlatilag a mozgássérül­tek évenként jelöltünk. Pedig a világszervezet egyértelműen A FOGYATÉKOSOK istápolá­­sára, adaptálására, érdekeinek fokozott védelmére hívta fel az emberiség figyelmét. S eb­be a gyűjtőfogalomba éppen úgy beletartozik a hallássérült, a csökkent látású, mint a mozgásában korlátozott honfi­társunk vagy uram bocsá’, az a furcsán viselkedő, aligha­nem a falu bolondja titulust s a vele járó csúfolódásokat, megaláztatásokat megelégelt fiatalember is, aki pár éve még füttyögve rohangászott a körúton s jobb híján olykor a csinosabb hölgyek hátsó felére csapott az elmaradhatatlan Esti Hírlapjával. Megrokkant, szemüveges vagy hallókészülé­kes ismerőse, barátja van leg­többünknek, de ki fogadja el egy értelmi fogyatékos meg­hívását? Kinek esemény a ve­lük való tartós együttlét, amely az átlagost jócskán meghaladó fizikai és morális állóképességet, türelmet igé­nyel? Gondoskodás Ez idő szerint jószerivel csak a szüleik, a nevelőik s a belőlük verbuválódott orszá­gos érdekvédelmi szekció szá­mára, amely hosszadalmas állóharc után alakult meg a Hallássérültek Országos Szö­vetségének afféle leányválla­lataként a fogyatékosok évé­ben, de olyan észrevétlenül — ahogy egyik tisztségviselőjük mondta —, mintha hatalmas égzengés közepette valaki ki­nyitott volna egy vízcsapot. Az­ előkészületek meglehető­sen elhúzódtak, hiszen szerve­ző bizottság már 1971-ben lé­tezett, s azt követően egysze­mélyes tanácsadó iroda is mű­ködött, egy valószínűtlenül megszállott, ötvenvalahány éves darugyári diszpécser jó­voltából, aki mint a szekció elnöke éppen a mai napon ad számot a már eddig megtett mérföldes léptekről a közgyű­lés küldöttei előtt. Maga az esemény azért ér­demel fokozott érdeklődést, mert hiszen az értelmi fogya­tékosok — bármennyire is hi­hetetlen — a legnépesebb fo­gyatékos-populációt alkotják hazánkban. Nincs ugyan fel­mérés, feltételezés szerint nem is lesz, de becslés szerint úgy háromszáznyolcvan­ezer körül van az értelmi fogyatékosokat tartó, nevelő családok száma. Nincs ebben semmi szégyell­­nivaló, világstatisztika, hogy az élve született csecsemők valamivel több mint 3 száza­léka szorul csökkent értelmé­nél fogva értőbb, szívósabb otthoni s társadalmi gondos­kodásra. Nálunk annál is in­kább, mert a szülők túlnyomó többsége, 80—85 százaléka ke­vés iskolával rendelkezik, nem kielégítő szociális körülmé­nyek között él, s így önma­gukban nem tudnak megbir­kózni a rájuk zúdult feladat­tal. Az sem segít rajtuk, ha esetenként tudományoskodó brosúrákat osztanak szét kö­zöttük. Nyilvánvaló, hogy konkrét intézkedésekre vann szükség. Olyanokra például, mint a gyermekgondozási se­gély hatéves korig történő meghosszabbítása, amit éppen a közelmúltban rendelt el a Minisztertanács. Korábban a súlyos fogyatékos gyermekek édesanyjának ugyanúgy há­rom év után telt le a gyes, mint másoknak, jóllehet gyógypedagógiai óvodába —­ amiből jó, ha tíz van az or­szágban — csak négyéves kor­ban vették fel a gyerekeket. Ez azonban csupán az első lé­pés volt, hiszen a kisegítő­iskola-érettséget egykor re­mélhetően ugyanolyan gyer­mekintézményi szervezett fog­lalkoztatás előzi meg, mint amit jól vagy kevésbé jól az országosan kiépült úgyneve­zett normál óvodák gyakorla­tában tapasztalhatunk. Közösségben Az alapvető gond azonban az értelmi fogyatékosoknál az iskola utáni hogyan tovább. A társadalomba való beépülés, az adaptáció alapvető feltétele a foglalkoztatás. Amit az is sürget, hogy a zöm igenis munkára fogható. Elvileg bár­hol kialakítható megfelelő fel­ügyelet mellett védőmunka­hely. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egy bi­zonyos szinten az értelmi fo­gyatékos ember is jó munkás­sá válhat. Lassabban tanulnak be ugyan, de lehet rájuk szá­mítani, 70—75 százalékot bár­mikor teljesítenek, nem unják, amit csinálnak, s főleg hírből sem ismerik a fluktuációt, de még a hiányzást sem. Ugyan­akkor olyan munkák elvégzé­sére válhatnak alkalmassá, amelyekre lasszóval se lehet találni embert, nem szakad­nak el a családjuktól s azzal, hogy keresnek, jelentős mér­tékben hozzájárulnak az eltar­tásukhoz is. S mindezeken túl: közösségben élnek, hason­­sorsúakkal egy közösségben, ahol még véletlenül sem csú­folja egyikőjük a másikat. Ez idő szerint közel ezer, város­ban élő értelmi fogyatékos számít szervezett dolgozónak, ötször annyi, mint egy évvel korábban s egyre több szövet­kezet érdeklődik a többiek fog­lalkoztatási lehetőségei iránt. Az apró falvakban, tanyákon tengődők, kallódók foglalkoz­tatását úgynevezett munkás­­szállás hátterű védőmunkahe­lyek hivatottak megoldani. Szegeden létesül hamarosan ilyen­­ Kecskeméten, a város­földi gazdaság egykori magtá­rában, ahol textil- és bőrhul­­ladékot dolgoznak majd fel. Évek óta szerveznek értelmi fogyatékosok számára üdülést. Most 29-én indul az első két­száz fős turnus Balatonbog­­lárra, a szekciónak csak a fel­ügyeletet kell biztosítani. Ré­sze ez is a befogadásnak s egyúttal szoktatás a külön­élésre. A közgyűlésen nyilván további eredményekről, el­képzelésekről is számot adnak,­ amelyek a leghátrányosabb helyzetű s egyben legállhata­­tosabb munkát igénylő fogya­tékosok társadalmi rehabilitá­ciójához szükséges. Az érdek­­védelmi szervezet azonban — legyen akár százesztendős is, mint a vakoké — nem vállal­hatja magára az állami s nyu­godtan mondhatjuk így: az emberiesség, a lelkiismeret ál­tal diktált tennivalókat Kertész Péter 7

Next