Magyar Nemzet, 1983. március (46. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-19 / 66. szám
Szombat, 1983. március 19. Csatorna járás 3. A csatornatisztítók úgy tartják: munkájuk nehézségénél, veszélyességénél és jellegénél fogva a bányászokéval azonos. Ebben az érvelésben azonban úgy érzem, nagy adag védekezés, mentegetőzés és valamiféle pátosz is található, illetve a lenézettek keserűsége, az el nem ismertek vacossága. Akik csak ebbe a jelszóba tudnak kapaszkodni. Ám biztos vagyok benne, ha a Fővárosi Csatornázási Műveknél azonos bért fizetnének a bányászokéval, senki sem gondolna az öszszehasonlításra, hiszen a két szakmában csak annyi a közös, hogy mindkét helyen bányászlámpával világítanak és a föld alatt dolgoznak. Tulajdonképpen az igazi különösen munka és masma között abban áll, hogy hol és miyen körülmények között végzik, mennyire gépesített, ennek megfelelően alakul ki egy-egy foglalkozás rangja, becsülete. A csatornatisztítók társadalmi megítélése egyértelműen negatív. Fintorogva beszélnek róluk, holott munkájuk nélkül, a szó szoros értelmében megfulladna a város, így hát lehunyom a szememet és most a képzelet síkján elvonulnak előttem a lőgyűjtős brigád tagjai. Fürkészem a körülöttem forgó arcokat, azután megállítom ezt az iglispilt Szabó II. Gabi Nagy Auan, hallgatag ember, akiből furcsa hangulat sugárzódik. Csendessége mögött rendíthetetlen magabiztosság áll. Az a fajta magabiztosság és hit, amely az önmagában, erejében, tudásában és gyakorlatában bízó ember sajátja. Aki tudja, amíg erővel bírja az életet, addig nem ,érheti baj. Kényelmes fotelekben ülünk a Fővárosi Csatornázási Művek Kerepesi úti terephelyének irodájában. Szabó most érkezett-- a munka out, - ruhája, saras, gumicsizmája csatakos. A kezdetekről beszélgetünk. — Mikor került a vállalathoz? — Először 1956-ban — mondja. — Tizenhat évesen. Itt volt a fater, a mélyépítőknél —int a fejével az udvar felé. — Engem is magával hozott, majdnem hogy ide kellett jönnöm. — Miért kellett? — Ugye... nagy a család — mondja meg-megdöccenve. — Mert kérem ... mi nyolcon vagyunk testvérek. — Maga a legidősebb gyerek ? — Nem kérem, én a negyedik vagyok. De hát akkor is kellett a pénz, muszáj volt dolgozni. Ja, ja — bólogat. — Ha így állunk, akkor a vállalat egyik legrégibb dolgozója. — Hát nem egészen. Mert véglegesen 1964-ben kerültem ide. Az az igazság, hogy nekem olyan fiatalon, majdnem hogy tilos volt ott dolgozni. De szemet hunytak, mert az apám akkor már tizenvalahanyadik éve húzott a vállalatnál ... Hatvanban behívtakkatonának, leszolgáltam a két esztendőt. A leszerelést követően hazamentem, otthon dolgoztam Nagyrévén a téeszcsében. — Elhallgat, hosszan néz maga elé. Kezét zavartan dörzsölgeti, azután to- A muszáj rább mondja élete történetét. — Pedig jól kerestünk. Igaz, én mindig is ott dolgoztam, ahol meg kellett fogni a munka végét. Szabó II. Gábor hatvannégytől végleg a Gséem dolgozója lett. Mint annyi társa, ő is a paraszti élet szabadságát, de egyszersmind keserű vergődését cserélte fel a város kihívó hastáncával. Hirtelen ez a bűzös levegőjű, hangos, zsúfolt terület lett az ígéret földje: a ki- és feltörés lehetősége, reménye. Így hát Szabó IX. Gábor leszállt a csatorna mélyébe. — Először a kézi erőhöz kerültem — meséli. — Kilencven centiméteres szelvényt tisztítottam. Elképzelem, ahogy ez a széles vállú, hatalmas termetű, Jean Valjan külsejű ember ebben a lehetetlenül alacsony csatornában dolgozik, ahol nem lehet sem föl-, sem kiegyenesedni, ahol a húszharminc centis iszapban kell négykézláb csúszni-mászni és dolgozni. — Milyen érzés volt először leereszkedni a csatornába? — Mint amikor az ember a pincébe megy szénért. Ebben a hasonlatban minden benne van: az ember lúdbőrös ódzkodása a sötéttől, a bizonytalanság érzete, a félelem csírája, az árnyékok idegesítő tánca, a neszek kiismerhetetlen bizalmatlansága. — Miért pont a Csatornázási Művekhez jött vissza dolgozni , Szabó Gábor megint csak hangat. Balszik rajta, hogy megfontolt formába próbálja összerakni szavait, gondolatait. — Nézze, nekem hat osztályom van. Ugye, mihez kezdhettem volna, itt voltak az ismerősök. Tudtam, milyen munka- a vár rátái- idecsapodtam,itt ragáltam. Nem azt mondoid — néz - metszek ' 4 szénterhbe —, hogy szeretem ezt a munkát. De muszáj dolgozni, most ist nem érték. — Igen, igen. — Én valamit vagy csinálok, vagy nem — mondja Szabó Gábor. — Ha már neki kezdek a munkának, legyen az akármi, becsülettel elvegzen. Fél vadat nem szeretek hozzákezdeni semmihez. Elmosolyodok. Magamban hirtelen azokra a parasztemberekre gondolok, akiknek végül is nincs szakképzettségük, de mégis mindenhez értenek. Akik mindent meg tudnak csinálni, akik soha sem panaszkodnak a munkára, mert megtanulták az ősök ezeréves szenvedésein keresztül, hogy csak egy isten él: a munka istene. Ilyennek látom Szabó Gábort is. — Tudja — mondja rezignáltan —, én mindig attól félek, ha csak egy napig nem jövök be dolgozni, másnapra elveszítem a munkámat. Meglepődök ennek a félelemnek a nyers kitörésén, amely az elődök génjeiből öröklődött át Szabó Gáborba. — A nehéz, fizikai munkából egyszer mindenki kidől —•* oktat ilyen egyszerűen az élet igazságaira és kérlelhetetlen logikájára. — Akkor mit csinálok? Mihez kezdjek? Látom azokat a kollégákat, akik az üzemi balesetük miatt, egy-két ezer forintért végeznek tessék-lássék munkát, mert igazán semmihez sem értenek, így aztán elhatároztam, velem ugyanez nem történhetik. Mióta itt dolgozom, elvégeztem minden vállalati tanfolyamot. Ezzel továbbléphetek, hogy úgy mondjam, ez nálam a biztonsági szelep. Itt szereztem meg a csatornabúvár, a Woma-gépkezelő, a szívőkocsi-, a csatornamű és -kezelő képesítést. — Így mindig lesz munkám. A munkáért való kockázatvállalás és az előrelépés hajthatta Szabó II. Gábort, amikor tagja lett az Universal vállalati gazdasági munkaközösségnek. Az anyagiakról ugyan szántszándékkal nem beszélünk, hiszen ez végső soron mindenkinek a magánügye, de az nyilvánvaló, hogy Szabó Gábor 6600 forintos jövedelme alaposan kiegészül. — Mennyit vállalhat a munkaközösségben? — Havi ötven-hatvan órát. — Vagyis jóformán reggeltől estig dolgozik. — Igen. Hogyan bírja? — Még bírom — mondja Szabó, de ebben azért van egy átlag összeszorított fogú elszántság. — Szerintem ez a munka előnyös nekem is, meg a vállalatnak is — kalandozik most más vizekre. — A nagy értékű gépeket jobban kihasználjuk, nekem meg több a pénzem. — Most, hogy megnövekedett a jövedelme, milyen céljai, vágyai vannak? — Nincsenek vágyaim. De mire költi a megspórolt pénzt? — Kakasra gyűjtünk. Szeretnénk jobb körülmények között élni — és elégedetten kulcsolja össze lapát kezét a pocakján. — Most egyszobű, felkomfortos lakásban élünk a Hölgy utcában. Igaz, már kiírták a nevünket a tanácson, hogy.. kétszobás,jarclász, kapükk. Csak az a vicc — nevet fel keserűen ——, mivel 6900 forintot keresek, már nem vagyunk jogosultak a tanácsi lakásra. Nézem Szabó II. Gábor tagonszakadt termetét. Amikor búcsúzkodunk és kezetfogunk, puha, de izmos tenyere alaposan megropogtatja csontjaimat. Majd megtapogatja a derekát is: — Hiába — mondja —, azért nem múlnak el az évek nyomtalanul. A csatornában az ember hamar összeszed valami nyavalyát, Reumát, ízűsét, betegséget. Télen ugye a hideg vízben, nyáron a párában dolgozunk. A hőmérséklet-különbség kikészít bennünket. Ha tudnák az emberek — teszi hozzá hirtelen —, hogy milyen munkát végzünk, jobban megbecsülnének minket. Bizony így van — ingatja a fejét. „Meglehet —, gondolom, csak éppen a Fővárosi Csatornázási Műveknél nem szerveznek csatornalátogatást. Ha szerveznének, akkor sem biztos, hogy lenne rá jelentkező.” Szabó II. Gábor kilép az ajtón és elindul a délutáni munkára. Nős. Felesége dadás. Egy lánya van. Nyolcadik osztályos. Munkáját becsülettel elvégzi. Otthon nem beszél róla. Boros István a 1i A Magyar Nemzet megkérdezte Miért nem lehet kapni Kettős Boldogságot? A kérdés — amelyre dr. Szörényi Loránd, a TRIAL sportosztályának vezetője válaszol — magyarázatra szorul. A Kettős Boldogság — Double Happiness — kiváló minőségű, kínai gyártmányú pingponglabda, amely körülbelül fél esztendjével ezelőtt egy csapásra eltűnt a sportboltokból. — Tavaly ugyanannyi Kettős Boldogságot rendeltünk, mint az elmúlt esztendőkben, sajnos, kínai partnerünk egyetlen darabot sem szállított. Valószínűleg őszre ismét lesz az üzleteinikben Kettős Boldogság. — Most fél boldogság sincs. Még Jónyernél sem. Az állami boltokban kapható ugyan labda, de silány minőségű, főként püspöklila és sárga . .. — A magyaróvári labdagyártó üzem alapanyaghiánynyal küszködik, tőlük se kapunk árut. Éppen ezért a közelmúltban az NSZK-ban vásároltunk .57 ezer 600 darab Kettős Kör márkájú pingponglabdát, ez körülbelül egy hónap múlva jelenik meg a kiskereskedelemben. — Ez a Kettős Kör véletlenül nem azonos az itt-ott jelenleg is kapható kínai Kettős Körrel? — Remélem nem. Ezenkívül egycsillagos, tehát a tömegsportot szolgáló Halex labdákat hozatunk be és 2000 tucat „világbajnoki" Nittakut. A Nittaku darabonként 15 forint körüli árban, remélhetőleg május elejétől már kapható lesz üzleteinkben. k. a. Miiow Mant Egy délután az állásbörzén Közgazdászok kerestetnek! A teremben négy hosszú asztal van. Három egymással párhuzamosan, a hallgatóság számára, a negyedik keresztben, ez az elnökség „pódiuma”. Körülbelül ennyivel, meg az elegáns, rangosnak számító helyszín megválasztásával a Kereskedelmi Kamara Kossuth téri székházában vagyunk — azonban a rendezők „le is tudták” a protokollt. Az elnökségi asztalon nyomtatott névkártyák helyett hevenyészett, kézzel írott cédulák jelzik, ki melyik vállalatot képviseli, a kirakott kólás- és traubisüvegek mellől hiányzik a pohár, a hallgatóság soraiban pedig csupa farmeres, hosszú pulóveres lány és srác ül. Végzős közgazdászok. A rendezvény nem más, mint egy állásbörze, a közgazdászkínálat és az álláskereslet szembesítése. Szervezője a Közgazdászhallgatók Nemzetközi Szervezetének, az AIESEC- nek magyar tagozata, célja pedig a kölcsönös ismerkedés. A hallgatók a meglehetősen személytelen, hivatalos pályázati kiírások helyett közvetlenül kaphatnak információkat az elhelyezkedési lehetőséget kínáló vállalatokról, ez utóbbiak pedig nem csak a hozzájuk „betévedő” egy-két végzőssel ismerkedhetnek meg. Most is több mint ötven egyetemista „majdnem közgazdász” jött el__ A másik oldalon hét cég, pontosabban hat vállalat és egy pénzintézet képviselői. A rövid bevezető után megállapodás születik, hogy mindenki néhány percben bemutatja vállalatát, elmondja, milyen munkára keresnek közgazdászokat, s ennek fejében mit tudnak ajánlani. Ki mit fizet ? A sort Berkó István, a Ganz- MÁVAG munkaerő-gazdálkodási főosztályvezetője nyitja meg. Beszél a tizenháromezres, hagyományokban gazdag nagyvállalatról, ahol a közhiedelemmel ellentétben nem csak motorvonatokat gyártanak. Viszont valamennyi terméküket önálló jogon exportálják , s ez már egyike a felkínált területeknek. Külpiaci szállításaik, a licencvásárlások gazdaságossági számításaihoz keresnek többek között ehhez kedvet érző közgazdászt. Most ugyanis még nagyon kevés van belőlük: 470, egyetemet végzett munkatársuk közül mindössze 43 a közgazdász. — Szép munka van nálunk, szeretnénk, ha hozzánk jönnének, s ott is maradnának — csalogatja hallgatóit a főosztályvezető. S ebből máris látszik, szó sincs arról, hogy a közgazdászokat kellene reklámozni, hírverés segítségével ,,eladni” — sokkal inkább az állások oldalán mutatkozik a túlkínálat. Tapasztalható is mindez a vállalati bemutatkozásokban. A Ganz-MÁVAG képviselője például még elmondja, hogy a háromezer-hatszáz forintos kezdőfizetés mellé egy hónap után ötezer forint betanulási támogatást adnak az ifjú közgazdáknak, egy év elteltével pedig havi négyszáz forintos ifjúsági takarékbetétet nyitnak számukra. Ez ugyan csak öt év múlva vehető fel, például lakásépítési célra, de hogy ez komoly ajánlat, azt azzal is alátámasztja a főosztályvezető, hogy megemlíti: eddig nyolcszáz lakást adtak át vállalati szervezésben. A Taurus személyzeti osztályvezetője, Mezei György is az önálló külkereskedelmi joggak a dinamikusan fejlődő, tizenegyezer dolgozós nagyvállalatnál kínálkozó szép feladatokkal, a szociális juttatásokkal igyekszik „csábítani" a fiatalokat. A csábítás finom trükkjével él Szalai György, a Chinoin közgazdasági főosztályvezetője is, amikor imigyen dicséri vállalatát. — Mondanám, hogy Közép- Európa legnagyobb gyógyszergyárába hívom magukat, de hát itt ül az EGYT képviselője is, így csak annyit, hogy a gyógyszeriparban számos olyan kérdés van, nálunk például a beruházásoknál, a számvitelben, a műszaki fejlesztésben, melyeknek megoldásához közgazdászokra van szükségünk. Olyannyira, hogy többet fizetünk, mint a mérnököknek — érvel, amivel persze a Műegyetem vegyészkarán aligha aratna sikert, itt viszont halk elismerő moraj jutalmazza. Mégis van fülük... Az ajánlatokban általában egyenlő arányban kapnak helyet a szakmai lehetőségek és az anyagiak. Utóbbiak között is különös figyelem kíséri a lakással, a lakáshoz jutással kapcsolatos információkat. Pláne akkor, amikor Edelbacher Nándor, az OTP osztályvezetője a soros. Szó, ami szó, diplomatikusan oldja meg a kérdést: — Előnyt természetesen nem adunk, de arról is gondoskodunk, hogy ne szenvedjenek hátrányt azok, akik hozzánk jönnek dolgozni — mondja. A szakmai, részt tekintve, egyébként a takarékpénztár is szép, érdekes feladatokat kínál: közgazdasági elemzésekről esik szó, későbbi szakközgazdászképzéséről, nyelvtanulásról, külföldi bankoknál folytatható tanulmányutakról. A fizetés? „Valamivel szerényebbek vagyunk, mint az iparvállalatok, 3200—3600 forintot tudunk kínálni.” Végre egy cég, ahol tízezernél kevesebben dolgoznak! Marosfi László, az EGYT gazdasági igazgatóhelyettese „mindössze" 3700 ember munkatársának hívja a közgazdászjelölteket. Hatvanmillió rubeles és harmincmillió dolláros exportjuk révén színes, gazdag kapcsolatrendszerben élnek a külvilággal é s mindenekelőtt jó közgazdászokat keresnek. Nyelvtudással, teszi hozzá az igazgatóhelyettes. A Medicort Varga Éva, a tervosztály vezetőnője képviseli, ő zárja a bemutatkozók sorát: beszél a vállalat 4,6 milliárdos árbevételéről, az egymilliárdos nyereségről. Néma csend, amikor a harmincszázalékos jövedelmezőségi mutató említése is üresen hoppon, magamban kész vagyok az értékítélettel: nahát, ezek a gyerekek bizony, még nem közgazdászok.Mert egy igazi közgazdásznak bizony feltűnt volna az a különbség, ami az egyik korábbi bemutatkozó 3,4 milliárd forintos árbevétele és az ezzel járó 550 milliós nyereség, meg a Medicor durván négyszer jobb adatai között szinte kiabál, érvelek magamban. De ezek a srácok még csak fel sem szisszentek ...) Aztán vége a bemutatkozások sorának, s kezdődnek a kötetlen beszélgetések. A vállalatok képviselői fogják a cédulájukat, leülnek a terem egy-egy sarkában, és várják az érdeklődőket, jelentkezőket. S ahogy kialakulnak a kis csoportok, máris elnézést kérhetek — szerencsére csak magamban — az előbbi megállapításért. Mert úgy látszik, mégiscsak van fülük ezeknek a srácoknak: messze a legnagyobb gyűrű az, amelyik a Medicor asztala körül csoportosul. A viszontlátás reményében Ez persze nem lehet semmiféle értékítélet — már csak azért sem, mert később a körök sugara kiegyenlítődik, sokan pendlizésbe kezdenek az egyes asztalok, s így az egyes cégek között.Egyenletes zsongás tölti meg a termet: folyik az állásbörze. Ennek ötletét egyébként külföldi társaiktól lesték el az AIESEC hazai „funkcionáriusai”. Maguk is egyetemisták. Elnökük, Sarlós Gábor magyarázza : — Odakint egyébként némileg másképp fest egy ilyen öszszejövetel. Nagyobb a tét. A konjunkturális helyzet változásaitól függően ugyanis, hol fókából, hol eszkimóból nagyobb a kínálat, így aztán egyszer a közgazdászért, máskor •m.eg.,a közgazdászállásért kell megküzdeni.... A börze ott gyakran egész napig tart, teszteket töltetnek ki a jelöltekkel, vizsgáztatják őket. Körbenézek a teremben, hát itt nemigen kell küzdeni. Az állásért semmiképpen — de, amikor a Chinoin asztalánál elhangzik a megjegyzés, hogy „azért mégiscsak mi vagyunk a legnagyobbak abban is több a szelíd irónia, mint a kemény konkurrenciaharc, rivalizálás. A Medicor osztályvezetőnője körül pedig most éppen lányok csoportosulnak. A vállalat tervezési rendszerét magyarázza nekik, ehhez keres munkatársakat : — Tudjátok, a gördülő tervezés ... — lám, már összetegeződtek. Aztán szép lassan minden asztalnál befejeződik az ismerkedés. Címek és telefonszámok Cserélnek gazdák az előrelátó vállalatoktól a pályázati kiírások másodpéldányait is megkaphatják az érdeklődők (ezek ugyanis, nem mindig kerülnek ki az egyetemi hirdetőtáblákra, mondják), s sokan búcsúznak így,viszontlátásra. Az állásbörzének vége. Weyer Béla rgSwBp’Tffc FOTÓRIPORTEREINEK ! Vfj- Ü-il ív! FELVÉTELÉBŐL. ^ 82 VÁLOGATOTT 600 FOTÓ - EGY ÉVKÖNYVBEN A Magyar Távirati Iroda 160 oldalas fotóévkönyve az év fontos eseményeit, történéseit, érdekességeit tartalmazza, kapható az Újságárusoknál és a KÖNYVESBOLTOKBAN. Ára: 75 forint. KÉPMEMÓRIA-PRÓBA! Főnyeremény: SZÍNES TELEVÍZIÓ. KÖNYVEKET, KÖNYVGYŰJTEMÉNYT, antikvitást kiván eladni? Lakásán értékeljük és az elszállítást is díjmentesen lebonyolítjuk! Idegen nyelvű könyveket, sorozatokat, metszeteket, értékes grafikákat veszünk! a/VtlD ANTIKVA*,UM KÖZPONTI ANTIKVAain M Budapest V., Múzeum körút 13—15. 1053 Telefon: 173-514.