Magyar Nemzet, 1984. június (47. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-02 / 128. szám
X Szombat, 1984. június 2. Családban, nemzetben gondolkodva Pozsgay Imre a segítőkészség tartalékairól . Hírül adtuk, hogy a Hazafias Népfront vezető testülete elhatározta az országos tanács mellett egy családvédelmi tanács létrehozását. Ezt nemcsak a téma szorító időszerűsége indokolja, hanem azon egyszerű megfontolás is, hogy a népfront-mozgalom a lakóterületen működik, ahol a család együttesen mutatkozik meg erényeivel és hibáival egyetemben. Tudjuk, hogy a népfrontbizottságok részt vállalnak az öregek gondozásában. Az iskolában pedig a szülőkkel találkoznak. A szülői munkaközösségekben valamilyen nevelési konszenzust alakítanak ki a pedagógusok és a szülők között a gyerekek érdekében. Ily módon is a Hazafias Népfront mindhárom nemzedékkel tart kapcsolatot. Mozgalmi tapasztalataival kíván-e a családpolitikai intézkedések előkészítéséhez hozzájárulni — a családot mint intézményt támogatva —, vagy a konkrét család konkrét gondjaiban akar jobban osztozni? — Kérdezzük a Hazafias Népfront főtitkárától. Sikerről sikerre? — A Hazafias Népfront mozgástere valóban a vízszintes struktúrákra, társadalmi csoportokra, intézményekre terjed ki, kiváltképp a családra. Eddig is véleményt mondott a család és a lakóhely, a család és a különböző önkormányzatok, a „helyi társadalom” ügyeiben. Abban a szellemben, hogy a kisközösséghez való vonzódás hazafiassággá, a nemzettel, a társadalommal való azonosulássá fejlődjék. Más szemszögből nézve: mozgalmunk arra törekszik, hogy integrálja a különböző társadami rétegek életmódjához kötődő érdek- és értékrendszereket. Ezt igazán csak a család ismeretében, a családdal együtt teheti. A népfront a családpolitikában is vállal integráló feladatokat, elismerve a családdal foglalkozó állami és társadalmi szervezetek jogait és kötelességeit. Mozgalmunk a család gondját nem tekinti munkamegosztási kérdésnek, hanem általános társadalmi nézőpontból kíván ebben az ügyben segítséget nyújtani. Éppen ezért nem vitatja el senkinek a hivatalát ezen a területen sem. Az állam feladatai, rendeltetése szerint tett és tehet a legtöbbet a csalaitokért, törvényeivel, gazdasági, művelődési, egészségügyi és szociálpolitikájával. A szakszervezetek akár az elosztási viszonyokba való beleszólásukkal, akár az emberséges munkakörülmények éskapcsolatok megteremtésével vállalnak részt az életmód alakításában, és támogatják a családot. A Magyar Nők Országos Tanácsa a nők érdekvédelmét a család erősítésével és védelmével összhangban képviseli. A Kommunista Ifjúsági Szövetség a szocializmus értékei iránti elkötelezettséget oltja a fiatalokba, és ha a felelős életre készít fel, akkor a családi életre, a gyerekek fogadására is alkalmassá tehet. — Felelős élet? Elgondolkodtató, hogy az ifjúság eszményképei között nem a hétfejű — a levágott fejeit újranövesztő — sárkányt legyőző hős áll vezető helyen, hanem a sikerember, akihez Fortuna már a pályakezdéskor odaszegődött, és örök hűséget fogadott neki. A siker elválasztása a kudarctól, azt hiszem, a közelmúltban fogant. -- A sikerre irányultság a gazdasági életben elfogadható. Az ember fejlődésében azonban nem. Kiderült, hogy az erőfeszítések nélküli, könnyű élet juttat el a legtöbb meghasonláshoz, és beilleszkedési zavarhoz. A könnyű fajsúlyú, gyenge emberek összeroppannak a konfliktusoktól. Azért kell a felnövő gyereket idejekorán kudarcokhoz, vereségekhez is szoktatni, ami az életpályáján, a különböző életszakaszokban érheti őt mind a családban, mind a munkahelyen,hogy asérelmeivel, keserveivel együtt is úrrá tudjon lenni a helyzetén. — Jó lenne a kulturálisan és erkölcsileg vértezetlenek „menekülésitechnikáit" is megelőzni. Ide sorolom az italozást, a kábítószer-élvezést, de az elhamarkodott házasságot és a válást is. — Közbeszólásából úgy tetszik, hogy mindezeket a nevelési feladatokat az ifjúsági mozgalomnak címezi. Holott közös ügye mindazoknak, akik befolyással lehetnek a család életére. A Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa a kommunisták nevében felhívta az egész társadalom figyelmét a család iránti felelősségre. Ez a felhívás nagy visszhangot keltett. A Hazafias Népfront VII. kongresszusa is támogatta ezt a kezdeményezést. A Vöröskereszt például az egészséget a család és a környezet egymáshoz való viszonyában értelmezi, de a beteg ember iránti szolidaritást is felkelti. Betegnek tekintve a narkománokat is. A család védelméről szólva tiszteletre méltó szerepet vállaltak a magyarországi egyházak is. Együttműködésünk alapjának tekintjük az őket irányító erkölcsi elveket, amelyek összhangban vannak a szocialista családeszménnyel. A példa kedvéért megemlítek néhányat ezek közül: a szeretet, a türelem, a kölcsönös segítés követelményei; a házasság, a családi élet, az anyaság tisztelete, a gyermekáldás és nevelés öröme; a munka értékének elismerése, az önzés elutasítása; és ha kell, az önfeláldozás vállalása. Mindez a nem hívőnek sem idegen, ha a család intézményét a szocialista társadalom alapközösségének vallja. Nem helyettesíthető . Minthogy az említett szervezeteket, mozgalmakat és intézményeket a népfront amúgy is összekapcsolja, törekvéseik integrálása nem ütközhet ellenérdekbe, mert azok egymást erősítik, és az összhatás nagyobb, mint az egyes befolyások, közbelépések összege volna. Az integrálás nemcsak szervezeti, hanem szemléleti is. A család, mint autonóm közösség nem egyes funkcióiban, hanem csak a maga teljességében értelmezhető. Szeretnénk hozzájárulni a szocialista családideál kimunkálásához. — Milyennek képzeli ezt az eszményt? — Vázlatosan szólva egy olyan közösségnek, amely a családtagok együttélését a harmónia irányába kormányozza, és a konfliktusait saját hatáskörében tudja kezelni. Egészséges életmódot folytat, utódok létrehozására, felnevelésére három nemzedék együttélésére, illetőleg együttműködésének megteremtésére alkalmas. — Hogyan törekedhet egy ilyen ideál elérésére — mintegy kívülről — egy tömegmozgalom? — A családok önsegélyező mozgalmainak a támogatásával és egy családgondozó, tanácsadó szolgálattal, ahol a kellő pillanatban szakemberek lépnének közbe krízisek esetén, és megtanítanák a házastársakat konfliktusaik kezelésére. De törekedhet oly módon is, hogy az életmód, a kultúra, a család viszonyában az egységet erősítő módozatokat kimunkálja, építve a társadalmi szervezetek, mozgalmak és intézmények bevált tapasztalataira és segítőkészségére. Ám nemcsak a házasságok megjavítását, a családi kapcsolatok erősítését tekintjük célunknak, hanem őrködünk azon családok sorsán is, amelyek már bebizonyították harmóniateremtő és -helyreállító képességüket. Nem ismerünk olyan intézményt, társadalmi csoportot, amely helyettesíteni tudná a családot: a társadalom organikus, a nemek és nemzedékek együttélését megvalósító, az emocionális és racionális eszközökben oly gazdag közösségét. — Nem kérdőjelezik meg a család úgynevezett válságjelei ezt a kijelentést? — E kérdésre van egy negatív és egy pozitív válasz. Mindkettő a családot igazolja. A negatív azzal, hogy bírálja, mert az együttélés kívánt formáit nem képes megvalósítani. A pozitív válasz felsorakoztatja, hogy az emberiség túlnyomó többsége családban él, annak emocionális és racionális eszközeit felhalmozva és alkalmazva. A válások nagy száma, a beilleszkedés feltételeinek a hiánya nem a család ellen szól. A felgyorsult mobilitás, a nők házon kívüli munkavállalása, az egymásnak való kiszolgáltatottság csökkenése nemcsak azzal jár, hogy az ember ,úgy érzi, szabad a keze, kiválhat egy rossz házasságból, de azzal is, hogy könnyebben köt kapcsolatot és nehezebben viseli el a másikat, nehezebben a konfliktusokat. Felrázni a resteket — Milyen feladatokat szánknak a családvédelmi tanácsnak? — Ezt véglegesen a június 15-én összeülő tanácsülés fogja eldönteni. Úgy gondoljuk, hogy részt veszünk a családot érintő törvények és jogszabályok előkészítésében, véleményezésében, s ha kell, társadalmi vitákat kezdeményezünk. A családvédelmi tanácsot központi testületnek képzeljük, nem várjuk el, hogy gépiesen minden megye kövesse példánkat. De nem akadályozzuk meg, hogy ahol értelme van, megszervezzék, akár egy urbanizálódó községben is. Mint már utaltam rá, néhány helyen kísérletként létrehoznánk egy családgondozó tanácsadó szolgálatot, amelyben a társadalmi munka egy része — kiváltképp az, amely igen nagy hozzáértést és tapintatot kíván — szakemberek köré szerveződne. — A nagyobb szaktudást nem igénylő, szolidaritást erősítő társadalmi munka mire irányuljon? — Szemérmeskedés nélkül kell beszélni arról, hogy nálunk anyagi szegénység és lelki restség is van. És vannak jószándékú milliók, akik közvetlenül részt vállalnának a segítségben, nem valamiféle jótékonyság, hanem a társadalmi szolidaritás szellemében. Már ma is ráirányítják a tanácsok figyelmét a szemérmes szegényekre, törődnek az elhagyott öregekkel. Sokat tehetnek a lelki testek és az eszménynélküliek felkarolásáért, felkeltve az ember ember iránti szükségletét, beléjük plántálva az elemi erkölcsi szabályokat. — A család előtérbe állítása úgy tetszik, egyben a nemzeti egység erősítése is, csak éppen egy másik metszetben. —A család és a szocialista nemzet kapcsolata életünk két lényeges meghatározó közösségének az együtthatása. E két közösség átível társadalmi, történelmi szakaszokat, és a szocializmusban az emberi együttműködés és együttmunkálkodás legkifejlettebb formája lehet. A szocializmus közösségi társadalom. Ez is indokolja, hogy a családot és a nemzetet a szerveződés és az érdeklődés középpontjába helyezzük. Kovács Judit A NÉPMŰVÉSZETI VÁLLALAT felvételre keres KÖZGAZDASÁGI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLYVEZETŐT, közgazdasági egyetemi végzettséggel, minimum ötéves gyakorlattal. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, a személyzeti vezetőnél. Budapest V., Régiposta utca 12. Telefon: 185-844, 311-116. „RUGALMAS MUNKAIDŐ” Maw Vomzot Mitől sikeresek?A szocialista mezőgazdasági nagyüzemek hazánkban végérvényesen bizonyították előnyüket, fölényüket a kisüzemekkel, a magántulajdonnal szemben. A szocialista mezőgazdaság eredményeit mindenki elismeri, az okairól, a hajtóerőiről azonban megoszlanak a vélemények. Sokféle közelítés és magyarázat képzelhető el közülük napjainkban, elsősorban azok figyelemre méltóak, amelyek másutt, mindenekelőtt az iparban hasznosítható tanulságokkal szolgálnak. Lehet, hogy a mezőgazdasági feltételek eleve mások, kedvezőek? Találkozhatunk elvétve ilyenfajta, nézetekkel. Az efféle okfejtés logikája: viszonylag kevés a termék, a használati érték pedig állandó, a természet által adott. Igaz, a fajta, a technológia változik, de a gabona, a hús, a bor minősége továbbra is meg kell hogy feleljen a szabvány előírásainak. A nemzetközi versenyképesség követelményei a mikroelektronikában lehetnek merőben mások, nehezebbek, ám a gazdasági verseny szabályai szerint mindenkinek a maga súlycsoportjában kell helytállnia. A verseny a mezőgazdaságban is nyílt terepen folyik: vannak élen járók és lemaradók. Mások a magyar falu életerejéből, a paraszt földszeretetéből vezetik le a mezőgazdaság eredményeit. A hagyományok szerepe meglehetősen ellentmondásos. A falusi társadalom, a paraszti lélek többet változott az utóbbi huszonöt évben, mint előzőleg századok alatt. Igaz, a nemzedékeken át felhalmozódott mezőgazdasági kultúrából, hagyományokból sok minden átplántálódott az új szocialista viszonyok közé. Bár gyökeresen átalakultak az emberi és munkakapcsolatok, a falu társadalma továbbra is áttekinthető maradt, stabilizáló tényezőként hatott a viharos sodrású fejlődés, az anyagi gyarapodás közepette. A szocialista iparosítás, az ezzel járó tömeges társadalmi átrétegződés , a parasztok százezreinek a városba áramlása és első generációs munkássá válása már kevésbé volt fájdalommentes, szociális és személyes konfliktusokkal járt együtt, s gazdasági veszteségek forrásává is vált. Minden, ami sajátos és nemzeti a termelési kultúrában, a hagyományban, az a kedvező természeti feltételekhez kötődik. Kevés ország van Európában, ahol olyan magas a megművelhető földterület aránya, mint hazánkban. A talaj- és éghajlati viszonyok összességében ugyancsak átlagon felüliek. Joggal valljuk tehát, hogy legnagyobb természeti kincsünk a föld, amit a mezőgazdaság értékén kezel, jól hasznosít. Sokan vannak, akik a magyar mezőgazdasági teljesítményekben a szövetkezeti tulajdonformát tartják meghatározónak. Ebben is van igazság. A termelőszövetkezeti mozgalom az ellenforradalom után tiszta lappal indult, kevésbé kísértettek és kísértenek a régi gazdaságpolitikai hatások, a rossz beidegződések, a dogmák, a sablonok. (A gazdasági élet más területén sajnos, találkozhatunk olykor a „hagyomány” visszahúzó erejével.) Széles körben formalizmustól mentesen éltek a téeszdemokrácia és a mezőgazdasági csoporttulajdon szervező, ösztönző erejével, a társadalmi kontroll szerepével a munkában, a kötelességek vállalásában, a gazdálkodás megújításában. Az a körülmény például, hogy a téeszelnököt választják, óhatatlanul hat a vezető kiválasztására, gondolkodásmódjára, magatartására. Egy- egy szövetkezeti elnök átlagosan 8—9 évig marad beosztásában, a rotáció nagyobb, mint az iparban, ami lehetőséget ad a vezető munkakörökben a megújulásra. E folyamatot jellemzi, hogy a vezetők — és nemcsak az elnökök — korösszetétele kedvezően alakul; sehol másutt nem találunk , annyi fiatal szakembert, vezető beosztásban, mint éppen a mezőgazdaságban. Az előmeneteli lehetőség ébren tartja a fiatalos ambíciókat, a vállalkozó készséget. ■ A kezdeményezés, a kockázatvállalás, az új iránti fogékonyság ugyan nem életkori sajátosság, de a fiatalokat kevésbé köti beidegződés, előítélet. Az állami gazdaságok — csoporttulajdon és szövetkezeti demokrácia nélkül kinevezett igazgatókkal — nemcsak lépést tartottak a mezőgazdaság általános fejlődésével, hanem a műszaki, gazdasági fejlődés élén is járnak. Az állami gazdaságok egy hektárra jutó bruttó termelési értéke csaknem kétszerese a termelőszövetkezeti átlagnak. Vállalkozó készségükre jellemző, hogy a téeszeknél lényegesen több (átlagosan hat) társulásban vesznek részt. Egy dologban, az eszközök kihasználásában viszont elmaradnak a téeszek átlaga mögött. A mezőgazdaságban — és ez már közgazdasági sajátosság — eltérően más ágazatoktól van érdemi versenyhelyzet. A monopolszervezetek, a trösztök, a nagyvállalatok többsége megszűnt, az üzemek százai végeznek hasonló vagy rokon tevékenységet. Termelésük jelentősen meghaladja a belső igényeket, s így munkájukat többnyire valóságos piac is minősíti. Lépésről lépésre fogalmazta meg az agrárágazat céljait és eszközeit az 1957 utáni gazdaságpolitika. Szakított a régi hibákkal, a gazdasági, a társadalmi és a politikai érdekeket helyesen értelmezte, gyakorlatiasan kezelte, s különös tekintettel volt a sajátos falusi viszonyokra, így az agrárpolitika — mint a paraszti, a mezőgazdasági érdekek hordozója, kifejezője — össztársadalmi integráló erővé vált. Ahogyan formálódott az MSZMP agrárpolitikája, úgy vált ez a politika a szövetkezeti parasztság, a mezőgazdasági munkások és értelmiségiek, a magyar falu hatásos szervezőerejévé, önbizalmat adott, erősítette az összetartozás érzését, sajátos tartást, mezőgazdasági öntudatot teremtett, hajtóenergiául szolgált a munkában, a kezdeményezésekben, az érdekképviseletben és -egyeztetésben. Az erkölcsi, politikai tényezők nem önmagukban hatottak, hanem kellő intézkedésekkel megalapozottan váltak anyagi erővé. Az állami gazdaságok például úgy szolgálhattak mintául, hogy eszköz-, valamint szakemberellátásuk az átlagosnál jobb volt. A mezőgazdaság egészének kiugró teljesítményéhez pedig döntően a korábbi gazdasági egyenlőtlenségek felszámolása vezetett. A mezőgazdaság szocialista átszervezését követő két évtized során sikerült megszüntetni a parasztságnak a munkásokhoz viszonyított gazdasági és szociális elmaradottságát. Ez igen jelentős vívmány, ha meggondoljuk, hogy a világ nagy részén — sok fejlett tőkés országot is beleértve — jelenleg is különféle, főként jövedelmi és szociális hátrányok sújtják a mezőgazdaság dolgozóit. Az árelméletről és -módszertanról lehettek bármilyen heves viták, nem bénították meg a gyakorlati cselekvést. Ahol a termelői-tenyésztői kedv megtorpan vagy visszaesik, emelik a felvásárlási árakat, illetve intézkednek. (Az állatforgalmi vállalat felvásárolja például a malacot, ha a piaci ár — kereslet híján — jelentősen csökken.) Végeredményben drágultak az élelmiszerek. De az ösztönző felvásárlási árak a közös és a háztáji gazdaságok átlagon felüli szorgalmának, leleményességének ihletőjévé, a zavartalan élelmiszer-ellátás és a nélkülözhetetlen export megalapozójává váltak. A különböző mérséklő hatások ellenére sikerült az anyagi érdekeltség intenzitását megőrizni, a vállalkozó készséget erősíteni a legutóbbi esztendőkben is. Most megéri — ebben a két szóban összegeződik a mai falu gazdaságfilozófiája. Megéri nemcsak a téesztagoknak, az állami gazdaságok dolgozóinak, hanem azoknak a falun lakó munkásoknak, alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak is, akik jelenleg a mezőgazdasági kistermelők 86 százalékát alkotják. A piacról élő városi lakos azért vásárolhat kellő mennyiségben és minőségben élelmiszert, mert a falu megtalálja számítását. Megéri jól dolgozni a közösben, fóliázni, állatot tartani a háztájiban. Lehet építkezni, vala mit vásárolni és érdemes a kistermelést bővíteni, korszerűsíteni. A fogyasztási, a felhalmozási célok inspirálója a család, az utódokról, köztük a városba került gyermekekről való gondoskodás. Valamiféle elvont logikával az új iránti fogékonyságot, a kezdeményezést, a vállalkozást könnyen amolyan nagyvárosi-ipari jelenségnek tekinthetnénk. A gyakorlati tapasztalatok ezzel szemben a mezőgazdasági , üzemek, éppen a falusi ember találékonyságáról, nyitottságáról, mozgékonyságáról vallanak. Hogy mást ne mondjunk: az önkéntes gazdasági társulások 80 százalékát, a mezőgazdasági üzemek tartják fenn. A szervezeti és a gazdálkodási rugalmasságra, a különböző tulajdonviszonyok, szektorok szimbiózisára a falu mintát kínál a városnak! A kezdeményező állami gazdaságok és szövetkezetek mellett a magánerős építkezők, a fóliázók, a kis- és nagyállattenyésztők a" maguk módján szintén vállalkozók. A kezdeményezések azonban nem mindig az ösztönzés „megéri” buzdításéra, hanem gyakran az ennél is nagyobb szervező erő, a „nincs más választás” kényszerének hatására születnek. A tömeges városba áramlás következtében például a mezőgazdaság a szocialista átszervezés után nyomban rálépett az intenzív fejlesztés kényszerpályájára — egy-másfél évtizeddel az ipar előtt. A gépesítés, a kemizálás, majd a fajta- és módszerváltás elől nem lehetett kitérni. Az élet parancsára javult a munkaerő foglalkoztatása a téli holtszezonban: felgyorsult a vidéki iparfejlesztés, megkezdődött a téeszek profilbővítése. A háztáji gazdaságok megszervezését szintén nem a kis-termelés majdani lehetőségeinek latolgatása, hanem a falusi élelemhiány, az önellátás kényszere diktálta. A mezőgazdaság közhasznú irányítási, gazdálkodási, szervezeti tapasztalatai, jelentős teljesítményei nem csökkentik a munkásosztály politikai és az ipar gazdasági meghatározó szerepét a szocialista építőmunkában. Jellemző, hogy az ország összes termékfogyasztásának növekvő hányada, jelenleg több mint a fele ipari termék, kisebb része élelmiszer és élvezeti cikk. Az ország teljes árukivitelének háromnegyed része iparcikk, egynegyed része pedig mezőgazdasági termék. Egyébként sem helyes a szembeállítás. A szocialista iparosítás eredményei közvetlenül hozzájárultak a korszerű nagyüzemi mezőgazdaság megalapozásához. A hazai vegyi és gépipari háttér jelenleg is nélkülözhetetlen az élelmiszer-gazdaság tervszerű dinamikus fejlesztéséhez. A szocialista építőmunka nehezebb külső és belső feltételei közepette az ipari termelés versenyképességének növekedésétől döntő mértékben függ az életszínvonal megőrzése, az egyensúly javítása, az ország gazdasági erejének gyarapítása. Nincsenek véletlenek, kedvező belső feltételek közepette, az ösztönzés és a kényszer hatására emelkedett a magyar mezőgazdaság mai magaslatára. Az út nem volt diadalmenet. Előfordult, hogy a kezdeményező gazdaságot, annak vezetőjét törvénysértőnek bélyegezték. Voltak kudarcok, akadtak bizalomra méltatlan emberek is , de a túlnyomó többség becsülettel dolgozott, helytállt, teljesítményére napjainkban is elismeréssel néz az ország, a világ. Kovács József