Magyar Nemzet, 1987. március (50. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-26 / 72. szám
« HONUNK A HAZÁBAN Az Alföld és a hegyek találkozásánál, a Galga patak mentén kedves községek kínálják látnivalóikat A magyarok, a németajkúak és a szlovákok szokása, hagyománya, motívumvilága keveredik egymással. Mintha Vankóné Dudás Juli naiv képei elevenednének meg: itt a valóság utánozza a művészetet A GALGA MENTE NIA Galga jön Nógrádiból, az Atsari és Tót Györki gyönyörű völgyet ékesíti, s minekutána Aszódért elhagyta, Hévíz Györkön alól molnárokat hagy maga után, s Boldog alatt a Zagyvába foly.” Szinte képszerűen tárja elénk ez az 1808-ból való leírás a vidéket. A Galga folyó e táját — illetve a tágabb vidéket —, Anonymus szerint Árpád vezér nagybátyjának két fia: Szovárd és Kadocsa, valamint a fejedelmek közül Huba hódította meg, átkelve a Sajó, Ipoly és Galga folyókon. A Galga-völgyi betelepülés — Horváth Lajos kutató szerint — a fennmaradt helynevekben már a korai időszaktól kezdve követhető. A helyi névemlékek közül a legkorábbiak még a kereszténység megjelenése előttiek. Sajátos, hogy errefelé a szolgáló nép névemlékei (például: halász, szántó stb.) hiányoznak. Ezt azzal magyarázzák, hogy a vidék már a XXI. századtól kezdve a honfoglaló, vagy a korai nemzetségek (Kurszán-Kartal, Zsidó (Sydow), Ákos) birtokában volt, ezek földjei pedig családi jogaik védelmében is viselték a nevüket, és minden nemzetség monostort létesített. Először István király fűzte az adományozott és megerősített birtokokhoz a (személyi) tulajdonjogot, majd Kálmán király I. Törvénykönyvének 20. fejezetében rendelkezett a földek örökölhetőségéről, vagy azok visszaszállásáról, a koronára. Az egyházszervezés időszakában erre is sorra megjelentek a templomos falvak. 1241. március 17. után, a kelet felé tartó Sejbán kán vezette tatár sereg végigpusztította a Galga völgyét. Az Árpádiház kihalását követően az Ittlévő Ákosok, a Zsidó nemből leszármazottak és a Rátorok, Kompoltiak Vencel király mellől Károly Róberthez pártoltak. Ezért 1311-ben Csák Máté seregei büntetőhadjáratot indítottak ellenük, hogy „a király szolgáinak" birtokait elpusztítsák. A királypárti nemesek nem álltak útjában a „comitatus”, a nemesi megye létrehozásának, melyről az első írásos emlék (Pest megyéről) 1255-ből való. A vidék nemessége — főként köznemesek voltak erre —, hatalmának, birtokállományának változása a XIII—XIV. században következett be, mikor megjelentek az osztó földközösségen kívüli úri majorságok, az allodiumok, a földesúr saját kezelésében levő művelt földek, hová a jobbágyok robotolni jártak és ezzel párhuzamosan a különböző jobbágytelkek is. A XIV—XV. században, a szabályozott talajváltás, a két-három nyomásos talajművelésre való áttérés írásos emlékeit tárták fel az Aszódi Petőfi Múzeum kutatói. Ez időben ment végbe a telkekre, „ütésekre" tagolt jobbágynépség összetelepülése, és a fejlettebb formát jelentő mezővárosok kialakulása. A vásározás megindulásával a kisebb-nagyobb jelentőségű utak, átkelők mellett vámszedő állomások hálózata alakult ki. Ezzel együtt megjelentek az utak, az erdők haramiái is, amint azt a korbéli okmányokban feljegyezték. A török megszállás alatt a távolabbi vidékek — Vác, Szanda, Buják, Nógrád, Hatvan — végvárai sokszor vonzották erre a portyázó török csapatokjait. Az 1546 utáni szandzsák fennmaradt összeírásaiból nyomon követhetők a Galga völgyében sorvadó, tengődő települések. A népesség fogyása sok helyütt elérte a korábbi lélekszám felét, háromnegyedét is, és egyes területek lakatlanná váltak. A szinte teljes pusztulás a tizenöt éves háború időszakában kezdődött. „Puszta” lett ekkor Iklad, Domony, Hévízgyörk, kiürült Bag, Mácsa, Túra. Az elmenekültek lassan visszaszivárogtak: tíz-tizenkét éledő településen öt-hart kálvinista, öthat katolikus pap, nyolc-tíz rektor, tanító „szervezte” a tanulást, a munkát. Első Lipót bartelikadományozásait a Rákócziszabadságharc akadályozta. A kurucz és labanc részre szakadt nemesség az ellentábor földjeiből akart részesülni, hűségéért. A táj mozgalmassá vált A Galga menti kurucok, Bercsényi, Túri István, Szabó Máté ezredeiben szolgáltak. Tizenhárom falu 719 adófizető családfőjéből, 1704-ben 230 katonáskodott a labanc ellen. A romhányi csata után Rabutin, majd Cusani generális hadai vonultak keresztül a vidéken. A mácsaiak így panaszkodtak: „még csak egy Tyukunk, vagy egy Ludunk, egy Tányérunk is Házainknál nem maradtak." A következő sarcolásokat, fosztogatásokat az erre tartó Montecuccoli, majd Eszterházi József ezredei végezték. A XVII. század vége elsősorban szlovákokat vonzott a gazdátlan telkekre, s számuk 1711 után növekedett. Túra, Hévíz, Hévizgyörk, Bag, Verseg, Mácsa színmagyar maradt, vegyes település lett Domany, Zsidó, nem túl jelentős szlovák betelepülés volt Ácsán, Csővérett, Püspökhatvanban, Tótgyörkön. Az elmagyarosodást a gyorsan felvett kettős nevek is jelezték e vidéken. Kémlelni kell, hogy meglássuk a Galgát. Úgy fűzi föl a falvakat egymásra, mint céraszál a gyöngyszemeket. Ahogy végiglátogatja az utazó a településeket azonmód szembetűnik a rendezettség, a tisztaság. Pedig három különféle természetű világ találkozik itt: a magyaroké, a sváboké és a szlovákoké. De a keveredés igencsak egészségesnek látszik: mindegyik azt vette át a másiktól, ami a legjobbnak bizonyult A vidék koronája, a túras kastély. Egykoron a Schossberger családé volt, jelenleg a Lapkiadó Vállalat birtoka. Meglehetősen lepusztult állapotából most születik újjá. A gondnok Morvai István, 1980 és 1984 között a község tanácselnöke. A sárgatéglás, skóciai kastélyokat idéző épületben — amely a felszabadulás után egy ideig iskola volt —, a folyamatban levő építkezés közepette vezeti körbe a látogatót. Egyelőre öt lakosztályt alakítanak ki, s folyik a teljes helyreállítás: újjászületnek a termek, megújulnak a freskók, átalakul a pince — játék- és étterem, bár, uszoda-szauna kap helyet itt —, az óratoronyban kártyaszobát rendeznek be, s a pálmaház is a régi fényében csillog majd. A tetőről körbenézve szélesen terül el a Galga völgye: a hegyoldalban a hatvanas évek elején olajfúrás közben föltört, kilencvenhat fokos meleg víz gőze vonzza a szemünket (Ennek korábbi meglétét igazolják a mostani településnevek: Galgahévíz, Hévizgyörk ...) A környék népi kultúráját az aszódi múzeum őrzi híven, s dr. Asztalos István igazgató szavai idézik elénk, jóllehet a hétköznapi látogató tulajdonképpen az utcán is találkozhat vele. A Galga-völgy lakói ma is magukénak vallják mindazt, amit az évszázadok reájuk testáltak. A nemzetiségek, főként az idősebb generációk sorában még ma is tartják a nyelvet De az idők során mindegyik hatott egymásra, különösen a viseletben mutatkozik meg mindez. Az utóbbi A bevándorlás során ideköltözött mesteremberek jótékonyan hatottak a gazdaságra, s megalapozták a jövendő polgárság kialakulását. A népesség nagyobb hányadát a XVIII. század delén mégis a telkes jobbágyok és a házas zsellérek adták. A XVIII. század második felétől alakult ki az a kultúrtáj, a népi és kastélyépítészet, a községenként jegyeiben sokszor eltérő viseletforma, mely oly vonzóvá, meghitté tette a Galga mentét A XIX. század második felétől a jobbágyfelszabadítás után az úrbérrendezéssel, a tagosításokkal jelentősen megváltozott a falvak élete. Önálló parasztgazdaságok sora jött létre. A földek minősége és nagysága azonban eredendően meghatározta a parasztság rétegződését. Ipar, kereskedelem, csak a vidék központjában, Aszódon volt ahová egy más alkalommal még visszatérünk. Soós Péter másfél évszázadban, az iparosodással egy időben elterjedt a „Galga menti viselet", amely pendelyből, több alsószoknyából, felsőszoknyából, félingből, pruszlikból, blúzból s a különböző télikabátokból, vastagabb, színesrojtos kendőkből járt. Pontosabban áll ma is, hiszen nem egy helybéli lakos még napjainkban is előszeretettel viseli. A magyarok a fehér lyukhímzést, a szlovákok a színeset — a kék-zöld-lilát —, a németek pedig a keresztszemes díszítést kedvelik. Az ünnepi viselet pedig a kékfestő. Ha egyébként a múltban kutakodunk, azt tapasztaljuk, hogy már a tizennyolcadik században az istállózás és a piacra termelés volt a jellemző: 1730-ban a Galga mentiek már a pesti vásárokba is eljutottak. Eszközeiket házilag készítették, a hímzést pedig — amely főleg a stafirungra jellemző — művészi szintre emelték. Ha az építkezéseket figyeljük — s erre jól lehetőséget nyújtanak a tájházak, Ikladon, Galgamácsán —, a hossztengelyes szerkezettel találkozunk. Az utca felől a tisztaszoba, aztán a konyhapitvar következik a szabadkéményes tűzhellyel, s végül a kisebbik szoba. Régebben fonott homlokzat díszítette a házat, ágas fásszelemenes megoldással, a fal kívül-belül paticsolva (azaz betapasztva); a jobbágyélet fölszámolása után azonban a homlokzatot deszkával készítették. A motívumok: a Hold, a Nap és a szív. Hátrafelé pedig a gazdasági épületek húzódnak. A táj népművészei közül kiemelkedik a még ma is élő népi írónő, Mártonné Homoki Erzsébet, valamint a már elhunyt Tóth G. Mihályné és Vankóné Dudás Juli. Juli néni képei szinte országszerte ismertek; hagyatékának egy részét ma falujának, Galgamácsának a tájházában őrzik. Néhány cím a látható képek közül: „Pümközsdi gyermekjáték, a mavagyon járás”, „Nagyböjti Kisze járás", „Éjféli misére mennek”, „Fonó házban”. (gyulay) „...egy Tányérunk is Házainknál nem maradtak” A Hold, a Nap és a szív Részlet Vankóné Dudás Juli könyvéből (Az Országos Széchényi Könyvtár fotói) Magyar Nemzet Régészásó 1877-ben történt, hogy Versegén kemény tárgyba ütközött a telkén Kurucz Sándor földfúrója. A helyszínre érkezett kutatóik — az Aszódi Petőfi Múzeumból — értékes leleteket tárhattak fel a régmúltból. Az öt évig tartó leletmentés tanúsága szerint, a legkorábbi emlékek az időszámításunk előtti V. évezred második feléből való új"kőkori emberektől" származtak. A legértékesebb leletegyüttes a Hatvani-kultúrát idézi. Egyetlen telken huszonhat hamvasztásos urnasír került elő, majd négyezer év távlatából. E sírok a korai közösség elhunyt tagjainak maradványait tartalmazták, mellettük a halotti máglyáról származó faszendanabkák, kövek, s különböző nagyságú, formájú és díszítésű agyagedények (régészeti elnevezéssel: mellékletek) voltak. Átlag kilenc edényt tettek egy-egy sírba. Valamennyi kézzé formált, köztük bögrék, fazekak, fedők, tálak, urnák. Az edények díszítése is jellegzetes. Az urnák és a mélytálaik úgynevezett* textilmintát viseltek, a fazekak oldalát seprűzéssel mintázták, szélükön bütykök voltak. Érdekes módon a tálak hátoldalát díszítették. • Az utóbbi évek kutatásai valószínűsítik, hogy a temetőt használó közösség az ide körülbelül egy kilométerre levő Makos nevű határrészen telepedett meg. Látnivalók GALGAMACSA, Falumúzeum, Petőfi Sándor utca 10. A századfordulón épült, jómódú parasztgazda egykori házában régi berendezési tárgyakat és használati eszközöket mutatnak be. Itt láthatók Vankóné Dudás Juli naiv festő, az egykori paraszti népéletet ábrázoló alkotásai. A kertben felállított szabadtéri színpadon alkalmanként hagyományőrző rendezvényeket is tartanak. Nyitva: kedd, csütörtök 14—11, szombat 13—17, vasárnap 10—12 és 14— 16 óráig. Egyéb időpontokban bejelentkezés: Galgamácsa, Egresi u. 11. szám alatt. IKLAD, Falumúzeum, Szabadság utca 127. A német nemzetiségű faluban az 1903-ban vályogból épült kisgazda parasztcsalád berendezett háza és portája tekinthető meg. Nyitva: április 1-től október 31-ig, hétfő elvételével 15—17 óráig. Egyéb időpontokban bejelentkezés a Szabadság ut utca 139. szám alatt. VERSEG, Falumúzeum, Fő utca 15. A régi helyi építkezés alapján létesített új lakóházban kapott helyet a kiállítás, melynek berendezését, kiállított tárgyait a falurban gyűjtötték össze. A melléképületben a múzeumalapító Marton Pálné Homok Erzsébet népi író emléktárgyai láthatók. Nyitva: április 1-jétől október 31-ig, hétfő kivételével naponta 14 krfi óráig. Eltérő időpontban bejelentkezés a Dózsa György utca 8. száza alatt. ACSA: XV111. század eleji barokk Prónay-kastély. Evangélikus templom XV111. századi, műemlék. PÜSPÖKHATVAN: a Migazzy építtette barokk, római katolikus templom, a XVIII. század közepéről. GALGAGYORKON: több építészetileg értékes nemesi kúria látható. DOMONY : XVIII. századi barokk és XIX. század eleji klasszicista kúriák: BAG: barokk templom. GALGAHÉVÍZ: barokk templom, valamint az első és második világháború elesetteinek érdekes névemléktáblája. HÉVIZGYÖRK: XIII. századi romtemplom. A régészeti feltárás után most folyik a rekonstruk-ciója. TÚRA: XII. századi kétosztatú kő lakóház, régészeti feltárása befejeződött. A XIX. század második feléből klasszicista kastély — felújítás alatt. Szálláshelyek ACSA, Hotel Kastély. Budapesttől 60 kilométerre helyezkedik el, festői természeti környezetben, a volt Pataykastély, mely 1910-ben épült, hathektáros park közepén, romantikus tó közelében. Üzemben tartó a Lapkiadó Válalat Budapest 1073. Lenin körút 9—11. Hely igénylés: 2683 Ácsa, Hotel Kastély címén. Telefon: Ácsa 2. ■ A táj konyhájából Fercsik Mihály gyűjtötte össze a „Galga menti izek”-et és a Galga vidékit Afész jelentette meg könyv alakjában. A kétszáz étel közt tallózva könnyen lelünk egy menüre való sajátos fogásra: Tökkrémleves (szegények húslevese). Hozzávalók: egy kg friss tök, 41 deka zsír, egy evőkanál finomra vágott kapor, egy pohár tejföl, egy evőkanál liszt, 2 tojás sárgája, egy púpozott kávéskanál finomra reszelt vöröshagyma, egy citrom, só, paprika ízlés szerint. Az elkészítés módja: a zsírt felolvasztjuk és benne a hagymát kissé megfonnyasztjuk, a pirospaprikával meghintjük. Ezután beletesszük a feldarabolt tököt, felöntjük másfél liter vízzel, sózzuk és puhára főzzük, világos rántást készítünk, és amikor a tök megpuhul, a rántással besűrítjük. Jól felforraljuk, majd a tököt szitán áttörjük. Hozzákeverjük a kaprot és a citrom levét. A tejfölt a tojás sárgájával elkeverjük és tálaláskor a leveshez adjuk. Töltött libanyak (libahurka). Hozzávalók: egy liba mellehúsa, két tojás, egy libanyak, két zsemle, egy gerezd fokhagyma, libazsír, kakukkfű, só, bors. A liba mellehúsát a vízbe áztatott zsemlékkel együtt megdaráljuk, a fokhagymát belereszeljük, az egészet összedolgozzuk a tojásokkal, a fűszerekkel és ízesítő anyagokkal. A 11 bányákról lefejtett, letisztított bőrbe beletömjük a tölteléket, majd akit, felül bevarrjuk. Forró zsírban megsütjük, akár a libasültet. Hidegen és melegen tálalva is ízes étek. Csütörtök, 1987. március 26. I KÖNYVESPOLC I ■' ' -*s ' A embert évezredek óta foglalkoztatja a repülés lehetősége, ám az űrutazás gondolatával csak századunk első éveiben kezdtek tudományos alapossággal foglalkozni. A század második felében az elképzelések a megvalósulás szakaszába léptek. Ciolkovszkij álma teljesült, amikor 1957-ben fellőtték az első szputnyikot, majd 1961-ben kijutott az első ember a világűrbe. A népszerű Gondolat Zsebkönyvek újabb kötete az űrhajózás rövid történetével, a rakétamozgás törvényeivel, a hajtóanyagok milyenségével ismerteti meg olvasóit. De nem hiányzik a kötetből a bolygó- és csillagközi űrhajók ismertetése sem, sőt az idegen égitesteken létesítendő űrállomások lehetőségeit is taglalja. Szívesen ajánljuk a kötetet technikai újdonságok iránt érdeklődő olvasóinknak. MAKRA ZSIGMOND GONDOLAT ZSEBKÖNYVEK Goldziher Ignác élete és munkássága Simon Róbert kötete „A tudományok nem ott mondhatók virágzóknak, ahol állami vagy társadalmi pártfogás jó módba helyezi a tudósokat és könnyűvé teszi munkájuk teljesítését, hanem ott, ahol ily pártfogás hiánya nem rettenti vissza a tudomány emberét önzetlen lelkesedésétől, eszményi útjának követésétől. A tudomány története tanúskodik róla, hogy legnagyobb műveit nem buzdítás segítette elő, hanem nagy lelkek lemondása teremtette meg.” ■ Goldziher Ignác, a nagy magyar orientalista fájdalmas ars poeticája nem egyedi eset csupán. A századforduló Magyarországa valóságos termőföldje volt a hazaszeretet béklyójában vergődő, éppen csak hazájukban ismeretlen tudósoknak. A külföldi elismerés, és haláluk után 50—100 évvel az otthoni megismerés szánalmas elégtétel a megaláztatások poklait szenvedő szellemi óriásoknak. Goldzihert a világ egyik legnagyobb orientalistájaként, a modern iszlámtudomány megteremtőjeként tartották és tartják számon ma is. Műveinek hazai megismerésére mégis csak jó fél évszázaddal halála után került sor. Magánhasználatra készült Naplója ugyan felkavarta a honi keletkutatás állóvizét, ám az olvasóközönség sajátos módon inkább a családi intimitásokra lett figyelmes ... A nagy magyar orientalista felfedezése most jelentős állomáshoz érkezett: végre monográfia látott róla napvilágot Simon Róbert tollából A könyvet a Magyar Tudományos Akadémia és a világhírű leideni Brill kiadó közösen jelentette meg. Ez a tény önmagában is elismerése a magyar tudománynak, Goldziher emlékének, és a monográfia szerzőjének, aki a kelet-európai tudomány- és társadalomtörténet kiváló ismerője, az arabisztika nemzetközileg megbecsült szakértője. Simon Róbert nagy hozzáértéssel méltatja Goldziher munkásságát hét kulcsfontosságú művének és levelezésének tükrében. Megvilágítja azokat a szemléleti különbségeket, amelyek a hajdani iszlámtudós munkáit oly meghatározóvá, saját korát jóval meghaladóvá tették. Goldziher, a kelet-európai tudós más aspektusból látja a közel-keleti vallás számos jelenségét, hiszen saját környezetével konfliktusban áll, a társadalom ellentmondásaival állandóan küzdi, s nap mint nap kénytelen áttekinteni mikrokozmoszának szövevényes összefüggéseit. A monográfia második része válogatást tartalmaz Goldziher és az egyik legnagyobb orientalista, Theodor Nöldeke levelezéséből. A magyar tudóst külföldi kollégái évtizedeken át ki akartákmenekíteni” értetlen és részvétlen hazájából. Jobbnál-jobb állásokat kínáltak fel a legrangosabb egyetemeken, ám Goldziher vállalta a Budapest foglya" elnevezést, és maradt. A hű barátok sűrű levélváltással igyekeztek enyhíteni szenvedésein, s ezek az olykor tudományos értekezésnek is beillő levelek aranyozták be tudósunk szürke hétköznapjait A földekével 1688 és 1921 között folytatott írásos párbeszéd az orientalisztika igen mozgalmas korszakát örökíti meg. Ez a korszak, a századforduló és az azt követő két évtized a hazai kultúra történetében is kiemelkedő jelentőségű, a magyar tudomány és művészet ekkor érte el a világszínvonalat. Ebben a felzárkózásban és nemzetközi elismerésben a maga területén Goldziher Ignácnak múlhatatlan érdeme van. Raj Tamás A szlovéniai magyarok szemléje „Egy kis magyar faluban láttam meg először a világot, ott nőttem fel, ott vagyok igazán otthon. Nekem nagyon kedves kis falu, amely valamikor Magyarországhoz tartozott, majd Németországhoz, végül is pedig a sors nevében úgy döntöttek, hogy ez a magyar falu szlovén falu lesz. A lakosokat persze nem kérdezte meg senki, hogy mit szeretnének a sors nevében. És az emberek csak élnek ott tovább, dolgoznak, dalolnak, ha valami nem tetszik nekik, káromkodnak szépen, magyarul” — olvashatjuk a Muraszombatban megjelent Naptár ’87 egyik írásában. A maribori egyetemi hallgató önéletrajzi részlete jól érzékelteti e hányattatott sorsú táj közelmúltját s jelenét. A mintegy tíz-tizenkétezer lélekre becsült Mura vidéki magyarság egyetlen rendszeresen közzétett almanachja immár huszonnyolcadik évfolyamát tapossa. Amíg kezdetben földmívesnaptárként főleg szlovén cikkek fordításait s a mezőgazdaság tudnivalóit közölte, néhány esztendő alatt a helyi értelmiség színvonalas fórumává izmosodott. Az ez évi kötet — elmondhatjuk — a hazai kalendáriumok többségét meghaladó nívót képvisel, úgy a tartalom, mint a tetszetős külső tekintetében. „A sajátosság méltósága" sokoldalúan megnyilvánul az évkönyv lapjain. Az itt olvasható írások többsége: valóságirodalom, amely hű tükre a vidék életének, szellemi pezsgésének s a tájainkon oly ritka nem formális nemzetiségi autonómiának. Az anyanyelvi képzés, a hitélet és az etnikai tudat kérdéseit például öt dolgozat is taglalja. Fontos összefoglalást olvashatunk az ottani magyarok érdekközösségének szerepéről a kisebbség társadalmipolitikai és oktatási-kulturális életében. A középkor óta együttélő szlovén és magyar népelem közös művelődési örökségét különböző régészeti, honismereti, tudomány- és munkásmozgalomtörténeti írások tudatosítják. A Mura vidék nagy alakjának, a polihisztor Pável Ágostonnak több tanulmány állít emléket, a lendvai születésű Hadrovics László szlavista életútja is megelevenedik. Hangszere történeti-technikai népszerűsítését adja a göntérházi citerazenekar vezetője, a jeles festőművész írástörténet sorozatot közöl, egy lelkész pedig a családi élet válságának okait elemzi. Néhány évtizede szárba szökkent a szlovéniai magyar szépirodalom is, fejlődését számos antológia és önálló kötet bizonyítja. A Naptár vers- és kisprózai rovata azért figyelemre méltó, mert fiatal, most jelentkező írástudók bekapcsolódását szintén megfigyelhetjük oldalain. A szemle egyik súlyponti fejezete az előző esztendő eseményösszefoglalója, amely valóban naprakész krónikáját jelenti a Mura-táj közéletének. A Szunyogh Sándor szerkesztette, dicséretre méltó kalendárium forgatása közben joggal merül fel a kérdés: legalább a Szlovéniával szomszédos Vas és Zala megyék, valamint a főváros könyv- és folyóiratterjesztése miért nem vett át néhány száz példányt a kötetből? (Pomurska zalozba) Székely András Bertalan