Magyar Nemzet, 1992. január (55. évfolyam, 1-26. szám)
1992-01-11 / 9. szám
10 Nemzet Meghalt Schöffer Miklós (MTI) Hetvenkilenc éves korában Párizsban elhunyt Schöffer Miklós. Évek óta visszavonultan élt, betegsége meggátolta új alkotások készítésében, de elméleti munkásságát folytatta. Nicolas Schöffer 1912-ben született Kalocsán. Ő volt a megteremtője az ötvenes években születő kinetikus művészet egyik ágának, a tér-, idő-, színdinamizmusnak. A dinamikus mozgás és az átalakulás a lényege a kinetikus művészeti alkotásoknak. A levegő, az érintés, a hő által - vagy Schöffernél a gépi meghajtással létrehozott mozgásból - születik a mű. Ebben az együttműködésben kezdettől fogva a művészet és tudomány közötti kapcsolat megváltoztatásának gondolata is munkált. A mozgalom eredetét Frank Köpper - a kvietizmus monográfusa - a futuristák, vorticisták, orfisták, konstruktivisták és dadaisták mozgalmára vezeti vissza. Közvetlenebbül Duchamp, Tatlin és Gabo 1913 és 1920 között született alkotásaiban, Rodcsenko, Man Ray mobiljaiban, a Bauhausban született termekben s Moholy-Nagy, Calder a huszas, harmincas években végzett kísérleteiben látja a kinetikus művészet kezdeteit. A széles körű mozgalom már több jelentős kiállításon bemutatkozott, Schöffer műveit is számos önálló kiállításon láthatták a nézők. 1975-ben párizsi bemutatóján a Sorbonne kápolnájában fény- és hanghatáson alakuló kísérleteket mutatott be. Schöffer 1948-tól készített „térdinamikus szerkezeteket”. Később beépített kibernetikus vezérlőket, amelyek a fény-, zene-, mozgáseffektusokkal reagálnak, így született a Saint-Cloud-ban 1954-ben felájított torony. Jelentősek az időérzékelés tágítását célzó kísérletei, melyeken a Microtempssom alapul. A művész új, dematerializált eszközökkel dolgozik, célja a tér, a fény, az idő dinamizálása. Lille-ben állította fel egyik nagy kibernetikus tornyát, és a Défense negyedbe kibernetikus városmodellt tervezett 1972-ben. A nagy Schöffer-torony, amely nemcsak a környezetből érkező változásokra, hanem a szemlélőből jövő ingerekre is reagált volna, Párizs új szimbóluma lehetett volna, de nem valósult meg. Schöffer célja a totális művészet létrehozása volt, építészet, monumentális szobor, száj- és fényjáték, mozgás, zene, fényhatások együttese. Schöffer Miklós 1968-ban megkapta a velencei biennálé nagydíját, két évvel később Osakában Henry Moore-díjjal tüntették ki. Számos könyve jelent meg. Gellér Katalin NAPLÓ A FŐVÁROSI KÖZGYŰLÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁGA NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET a jelenlegi Állami Bábszínház két épületében (VI., Andrássy út 69. és Jókai tér 10.) megalakuló két új bábszínház nevére. A javaslatok beküldési határideje 1992. február 1. A két nyertes név pályázati díja 10 000-10 000 forintos könyvutalvány. Amennyiben több pályázatban szerepel a nyertes név, közjegyző jelenlétében, sorsolással döntjük el a pályázati díjak nyerteseit. Mindkét bábszínház nevével külön lehet pályázni. A pályázatokat a Főpolgármesteri Hivatal Kulturális Ügyosztályára kell beküldeni. (1840 Bp., Városház u.9-11.) AZ IPARMŰVÉSZETI FŐISKOLÁSOK ANIMÁCIÓS DIPLOMAFILMJEIBŐL látható válogatás január 13-án este hét órakor a Fészek Művészklubban. (1073 Bp., Kertész u. 36.) A MAGYARORSZÁGI OLASZ KULTÚRINTÉZET programjainak keretében január 14-én, kedden déllután hat órai kezdettel a „ Mosoly otthona" című film látható, melyet Maco Ferreri rendezett. (Bp. Vil., Bródy Sándor u.8.) A DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ Stúdiószínháza január 13-án este nyolc órakor ősbemutatóként előadására tűzi Márai Sándor Szerep és Családi kérdés című két Az új évvel és a most elfogadott új költségvetéssel a jövőben egy sor intézmény más körülmények között kezdi meg munkáját. Ilyen a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja is. A megváltozott körülmények miatt jó másfél éve megkezdődött az Alap átalakítása. A folyamat fázisairól többször is, többféle módon is beszámoltak a napilapok, a Magyar Nemzet is. Miután egy mamutcég átalakítása nem várható, hogy egy csapásra megtörténjen, a változásokat kétségek, értetlenség, gyakran indulatok övezik, s a művésztársadalom tagjai is bizonytalanul és ellentmondásos hírek között tapogatózva próbálják megtudni, mi történik a valóságban. Lapunk elhatározta, hogy lépésről lépésre ismerteti az átalakítást. Külön szeretnénk foglalkozni azzal, hogyan működik majd az Alapítvány, hogyan vállalja át az Alap tagságának jogait az Egyesület, hogy a jogok nem csorbulnak-e a változással, továbbá: hogyan kerülhet át a meglévő vagyon az állam tulajdonából az Alap tagjainak, a művészek társadalmának az önkormányzati tulajdonába. Először azokat a művészeket kértük meg, hogy mondják el, hol tartanak a munkában, akiket művésztársaik megválasztottak erre a feladatra, s akik művészi rangjukkal, magatartásukkal érdemelték ki a bizalmat. Mikelholcz Mihály keramikus: - Amikor jó másfél-két éve a művésztársadalom elérkezettnek látta, hogy „visszatársadalmasítsa" azt a vagyont, amelyet a saját munkájával, befizetéseivel hozott létre, elsősorban a mecenatúrára gondolt mindenki. A huszonnégy tagú előkészítő bizottságnak a megalakulásakor is erre szerettük volna a vagyont elsősorban fölhasználni. A későbbi munkák során derült ki, hogy sokkal súlyosabb kötelezettségeink is vannak, hiszen a hatezer ember többségének nincs az alaptagságon kívül más társadalmi biztosítása. Úgy döntöttünk tehát, hogy a visszatársadalmasításban elsősorban ennek a társadalmi biztonsításnak adjuk meg a prioritást, s a mecenatúráról, az alkotóházak működtetéséről csak akkor tárgyalunk, ha már a társadalmi biztosítás gondjait megoldottuk. Múlt év novemberében a választmány átalakult egyesületté, amely fogadni tudja az Alapítványt, vagyis mindazt a korábban állami tulajdonban lévő vagyont - alkotóházakat, galériákat, üzlethálózatot, amelyről az állam lemond a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány számára. Ennek az alapítványnak a vagyonát s annak felügyeletét pedig a művészek, a hatezer alaptag veszi át. Szakonyi Károly: - A választmányba valamennyi művészeti szakterület elküldte a képviselőit. Úgy alakult, hogy hozzávetőleg minden ötven ember egy-egy küldöttel képviseltette magát. Ugyanolyan arányban vettek részt ezen a közgyűlésen a szakterületek, ahogyan a valóságban is megoszlik a művésztársadalom. Az előkészítő bizottság arányosan fedi a tagság összetételét. Az írók helyzete a Művészeti Alapban más volt, mint a képzőművészeké, mert mi elsősorban a szociális ellátottságot és az alkotóházakat élveztük az alaptagság révén. A hétszáz tagunk között viszont igen sok volt a kis keresetű, az idős és a beteg, az özvegy. Az évek során befizetett összeg viszonylag kevés volt, nem fedezte a társadalombiztosítást. Itt tehát szükség volt az állami támogatásra. Ezen felül ott vannak a fiatal írók, akiknek ösztöndíjat, induló anyagi támogatást kell nyújtani, előlegeket, addig, amíg egy-egy mű elkészül. A társadalmi biztosítás és ez a szociális juttatás az írók számára a legfontosabb az Alap tagsági jogai közül, s ezeket a jogokat feltétlenül, csorbítás nélkül át kell menteni az Alapítványba. Úgy érzem, ez sikerül is, feltéve, hogy a kormánytól megkapjuk azt az induló összeget, amelyre addig van szüksége az Alapítványnak, amíg önállóan lábra nem áll. A nyugdíjakat ugyanis folyamatosan fizetni kell az átállás során és az önállóság első perceiben is. Az átadott vagyon azonban többnyire ingatlanokból áll, nem mobilizálható. Amíg az Alapítvány megtalálja a módját, hogyan működtesse ezt a tőkét, és amíg az első összegek az Alapítvány kasszájába ebből befolynak, valamiből fizetni kell a nyugdíjakat. Lendvay Kamilló: A zeneművészeti szakosztály magában tömöríti az egész zenei élet társadalmát a zeneszerzőktől a könnyűzene képviselőin át, beleértve a zenei kritikusokat és zenetudományi munkát végzőket is. A szakosztály közgyűlésén a társaság hatvanöt százaléka megjelent, és titkos szavazással választották meg azokat az embereket, akik ebben az előkészítő bizottságban részt vesznek. Ezt a marék embert, akik most az átalakításon dolgoznak, semmiképpen nem lehet kinevezett vagy valamifajta hatalomátmentő vezetőségnek mondani. Érdekes megismerniegyébként, hogyan is működött a zenei élet, mielőtt államosították volna: 1950-ig létezett a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amely nem volt egyéb, mint a mai Szerzői Jogvédő Hivatal elődje. Tagjai közé felvétellel lehetett bekerülni. A szövetség igen gazdag volt: bérházai, nyaralói voltak. A mai Báthori utcai épület, az Alap székháza is a zeneművészeké volt. A mai Zenei Alap 1968-ban egyesült a Művészeti Alap többi szakosztályával és - tetszik vagy nem tetszik sokaknak - a zeneművészeti szakosztály a pártállam évei alatt is demokratikusan működött. Vezetőit társadalmi úton választotta, a minisztérium legfeljebb a formális beleegyezését adta hozzá. Személyi kifogásai soha nem voltak. Amit mi át akarunk menteni - s tudatosan használom ezt a kifejezést: át akarjuk menteni a jelenlegi alaptagságból eredő, a művészeink számára szóló valamennyi szociális vívmányt. Valamennyien tudjuk, hogy ennek a vagyonnak a művészek kezébe kell kerülnie, és ha társadalmi kezelésben lesznek, valamennyiünknek hasznot hoznak. A működtetésükből származó haszon visszaszármazik az alaptagok javára. Azt, hogy gazdaságilag hogyan kell a részlegeket működtetni, a szakemberekre kell bízni. A művészek természetesen majd gazdasági szakembereket alkalmaznak, és föltehetően lehet olyan jó szakembereket találni, akik képesek lesznek rá, hogy haszonnal működtessék. Ezt már nem a művészek végzik. Simonffy Márta iparművész: - A működtetés ellenőrzése viszont a művészekből álló kuratórium dolga lesz. Pillanatnyilag a vagyon, amiről beszélünk, nincs az Egyesület birtokában, mert a kormány még nem adta át az Alapítványnak. De ha megkapja az Alapítvány, ez már az államtól független vagyon lesz, amelyet a művészek kuratóriuma (választott testület) fog működtetni. Saját önkormányzata lesz tehát az Alapítványnak, s a tizenkilenc művész mellett a minisztérium csak két taggal képviselteti magát. Ennek a két tagnak beleszólási joga csupán az elidegenítésben lesz. Helyesebben arra ügyelnek, hogy megakadályozzák, bármelyik művészeti csoport kisajátítsa, fölaprózza a vagyont. Miticzky Gábor ipari formatervező: - Az Alap átalakítása során egyetlen szerzett jogot ismerünk el: az alaptagsági nyugdíjsegélyre való jogot. Ezt viszont akkor is, ha valaki nem lép be az Alapítvány kedvezményeit élvező egyesületbe. Az egyesületi formára azért van szükség, mert a jelenlegi szabályok szerint egyetlen alapítványnak sem lehetnek tagjai. Tagjai csak egyesületnek lehetnek. Az Alapítvány vagyonából művészek az egyesületen keresztül részesülhetnek. Ha a mostani alaptag nem lép be az egyesületbe, megteheti, a megszerzett jogait nem veszíti el. De valamilyen felvételi formában később meg kell egyezni: ki legyen új tag, ki részesüljön új tagként abból a vagyonból, amit a korábbi tagság szerzett. M. Novák András festő: - A Művészeti Alap a gazdaság egy korábbi formájához igazodott, felépítése az akkori gazdasági helyzetet tükrözte. Világosan látni kell, ez a korszak lezárult. Az állam nem akarja és nem tudja az eddigi formában működtetni a Művészeti Alapot. Mi vagyunk olyan idealisták, hogy azt képzeljük, az egész alaptagság érdekeit képviseljük. Ez a kis csoport ember faltörő kosként működik, amint az Alapítvány feláll és a konstrukció elkezd működni - mondjuk fél éven belül meghirdetjük az új választásokat, és a mi küldetésünk lejár. Fekete Judit Átalakul a Művészeti Alap Lépésről lépésre Kultúra SZOMBAT, 1992. január 11. Nyelvművelő napok Adán Egy régi klasszikus mondás szerint háborúban hallgatnak a múzsák. Úgy látszik, ezt igyekeztek cáfolni még a múlt évben a jugoszláviai Adán a magyar nyelv lelkes hívei, amikor megrendezték a Szarvas Gábor nyelvművelő napokat. Az első nap a diákoké volt. Délelőtt vajdasági általános iskolások vetélkedtek, tizennégy iskola küldte el csapatait a nyelművelő napokra. Az iskolánként kétfős csapatok az adai művelődési ház színháztermének színpadán mérték össze tudásukat a négyszáz fős szurkolótábor előtt: mennyire ismerik a magyar nyelv szókincsét, szólásait, a rokonértelmű szavakat stb. A nyelvi vetélkedőt a beszámoló írója vezette, s örömmel írhatom, hogy ügyesen oldották meg a különféle feladatokat, és a játékba bekapcsolódtak a szurkolók is. Délután középiskolások többórás beszédversenye zajlott. Húsz középiskolás vett részt a nemes versengésben, egy szakmai zsűri és népes nézőközönség előtt vizsgáztak szövegmondásból, hangsúlyozásból, hanglejtésből. Valamennyien jól szerepeltek, és csupán azt sajnálhattuk, hogy sem a délelőtti, sem a délutáni versenyre nem tudtak eljönni a háborús körülmények miatt a szlovéniai és a horvátországi magyar diákok képviselői. A második napos tudományos ülésen vettek részt a szakmemberek. Az adai képviselőtestület dísztermében tartott tanácskozás központi témája volt: a magyar nyelvi műveltség Jugoszláviában. Kaszás Károlynak, a Vajdasági Magyarok Nyelvművelő Egyesülete elnökének megnyitója után adták át a Szarvas Gábor-díjat. A díj kitüntetettje Molnár Csikós László, az újvidéki Hungarológiai Intézet tudományos munkatársa. Ezt követték a tudományos előadások, melyeknek első előadójaként Molnár Csikós László beszélt a vajdasági magyarok szóhasználati sajátosságairól, a kétnyelvűség problémáiról. Göncz Lajos pszichológus a személyiségfejlődés és a többnyelvűség összefüggéseit elemezte, Vajda József a vajdasági magyar anyanyelvi tankönyvkiadás jelenlegi gondjait ismertette. Hódi Éva a jugoszláviai magyarok nyelvi műveltségéről, beszédkultúrájáról tartott előadást. A magyar nyelv ügye a Vajdaságban jó kezekben van, s kívánjuk, hogy a jövőben is ilyen szépen és hasznosan emlékezzenek meg városuk szülöttjéről, Szarvas Gáborról, de békés körülmények között. Szűts László SZÁMLAREND ÁTFORDÍTÓ PROGRAM INGYEN ”” PC számítógépre! Bárkinek átadjuk a '91 évi számlarendet '92 évire fordító programot. Akik még NEM számítógéppel könyvelnek, azok számára is kiváló alkalmat nyújt, hogy számítógéppel készítsék el a nyitómérleget - ez egyben a '92-es könyvelésének elindítását is eredményezi. Ne feledje: INGYEN ! MEGASTAR Kft ^ 1 1124 Budapest, ^7^® Vas Gereben u. 3. ff . Tel.: 185-1080,185-0283 MÁSODSZOR RENDEZTÉK MEG a Nemzetközi Minta Triennálét Budapesten. Az elsőt 1988-ban még a Pamutnyomóipari Vállalat támogatta, és a minta értelmezése így a textilterv köreire szűkült. Az akkori rendező, Dobai Ágnes azonban a Műcsarnok falait egy olyan négyzethálóval modulálta, amelyből az abba illesztett méterszer méteres minták szinte kiléptek a térbe. De akkor még inkább csak a rendezés ötlete és csodaváró gesztusa szerint. Végül remény maradt csupán, hogy a geometrikus és lírai absztakt jelek, minimál artos és posztmodern minták egyszerre legyenek grand art művek, és akár az iparművészet keretei között funkcionáló, használható mintázatok, amelyeket az építészet vagy a tárgytervezés is alkalmazhat, csakúgy, mint a történeti stílusok korában. A Mintakalandok síkból a térbe címmel a szervezők most ismét tudatosan olyan műveket vártak, amelyek segítségével ez, a közben egyre világosabban érzékelhető tendencia - az úgynevezett képző- és iparművészet határainak elmosódása - deklarálható lesz. Létmintáknak nevezi most Halbauer Ede azokat az iker-xerox műveit, amelyek szinte szó szerint ábrázolják a mai filozófiai, a pillanatnyi társadalmi valóságot, és az emberi kínok örökkévalóságát. A harmadik díj, amivel kitüntette a zsűri, talán többet is ér, hiszen a kiállítás koncepcióját abszolút módon és meglepően közérthetően igazolja. A szintén díjazott Simonyi Ernő műve mellett számos zaklatott, posztmodern vagy posztpop figurális munka a káoszban is mintázatokat ismer fel. A tudomány észrevette, hogy egyes fizikai rendszerek azért viselkednek kaotikusan, mert vonzódnak a káosz mintázataihoz. Azt lehet mondani, hogy itt egy olyan egyensúlyhelyzetről van szó, amely odavonzza az egész rendszert, amely így egy megállapodott szabályszerűséggé változik át. A lét kínjait ez a szabályszerűség patetikusan láttatja, és ezt most sok pályázó akarva-akaratlanul is jól érzékelteti. Inguna Andzsáne, Általai Gábor, Bajkó Anikó, Bényei Tünde, Bonin Katalin, Mauro Corhani, Elke Franken, Gellér B. István, Gyulyás Kati, Jennifer Hughes, Király Sándor, Kovácsovics Judit, László Bandy, Catherine Périn, Polgár Csaba, Wagner Jolánta és a Mintaszínház eltérő technikájú és stílusú alkotásait számítom ebbe a kisebb csoportba, amely a lét kínjainak-gyönyöreinek teljességéből az antropomorf létmintákra figyel. A TÖBBSÉGET INKÁBB a geometrikus szenvedély-szenvedés fűti. Az első díjjal kitüntetett Jadranka Nicolic Emlékszem az érzésekre című kompozíciója illusztrálja dr. Greguss Pál biológiai mintaértelmezését, amely mintegy szétválaszthatatlanná teszi az antropomorf és a geometrikus csoportot. A Szent- Györgyi Albert Élet-Minta-Rend összefüggéséből vezeti le a háromdimenziós mintát, amely azonban kaotikusnak látszik. Mégis, észleléskor a szem kétdimenziós felfogókészülékével háromdimenziósnak éljük meg a világot, sőt, repülni is tudunk segítségével. Greguss a „foszfének” - magyarán: második fajta szubjektív fényminták - létezésének tulajdonítja ezt a csodás képességünket. A pofon a legegyszerűbb példa erre, azaz a csillagok, amelyeket utána vagy a sötét szobában fantáziálunk. Tizennégyféle ilyen „csillagot” különítettek el a tudósok. Megfigyelték, hogy a pilóták és a képzőművészek látják a legtöbbféle foszféncsoportot, mert az átlagember csak keveset észlel belőlük. Úgy látszik, hogy ősidőktől fogva ezek a jelek kombinálódnak és ismétlődnek kultuszokban és dekorációiban. Fel kell tennünk a kissé misztikus kérdést, van-e kapcsolat a foszfének és a Freud-féle ősvalami vagy C. G. Jung archetípusai között. AZ BIZONYOS, hogy az emóciók és a foszfének összefüggenek. Greguss Pál szerint nincs üresség, csak elégtelenül működik a szemünk, mert nem mindig képes három dimenzióban látni a felületi mintákat. Ez a minták méretétől is függ, nem csak tőlünk. Azaz kellő nagyításban vagy kicsinyítésben és megfelelő megvilágításban (például lézerrel) a minta kilép a síkból a térbe. Sőt, akár színesztéziás jelenség, zenei hatás is keletkezhet, vagyis a minta az egész a részben. Nem tudom, lézerfény híján a nem pilóta nézők mit látnak, hallanak mindebből. A kollektív tudattalannak nevezett emberi képesség segítségével például Josef Bajus, Bitó Katalin, Ingrid Cerny, Czeglédi Júlia, a Csilla’s páros, Feliskas Jakubauskas, Raija Jokinen, Lídia Kamber, Sáfrány Csilla vagy Sollár Ákos geometrikus (vagyis közvetve antropomorf) képplasztikái azt ígérik, hogy a materializmus kora után ismét jövője van a mintának (és a filozófiának). Nemcsak a repülő csészealjak világában, hanem akár egy profán bögre alatti kistányéron is. Azaz újra egyesülhet az ipari és a grand art. A technológiai feltételek jó ideje adottak. Ez a kiállítás a szemlélet lassú, de érzékelhető változásáról ad számot. Szegő György KIÁLLÍTÓTEREMBEN Térbe lépő minták