Magyar Nemzet, 1992. augusztus (55. évfolyam, 181-205. szám)

1992-08-01 / 181. szám

4 Magyar Benzír Hazai tudósítások SZOMBAT, 1992. augusztus 1. HÍREK RAFFAY ERNŐ, a Honvédelmi Minisz­térium politikai államtitkára és Deák János altóbornogy, a Magyar Hon­védség vezérkari főnöke jelenlétében, ünnepélyes keretek között vette át diplomáját a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia 144 végzős hallgatója pénteken. SZÁZ MENEKÜLT, 54 horvát és 46 bosnyák tért vissza a délszláv álla­mokba. A bosnyákok meglehetősen kalandos körülmények közepette tud­tak csak hazautazni. A 46 bosnyák - 25 gyermek és 21 nő - csütörtök dél­után elhagyta a nagyatádi menekült­­tábort, s busszal a drávaszabolcsi ha­tárállomásra utaztak. Gyalogosan át­mentek a horvát oldalra, ahonnan azonban visszaküldték a menekülte­ket. A bosnyákok ezért visszamentek a menekülttáborba. Ezt követően mégis jelzés érkezett a határról, hogy a horvát oldalon egy vöröskeresztes gépkocsi várja a bosnyákokat. A me­nekültek végül pénteken 0 óra 20 perckor rendben átmentek a Dráva­szabolcsi határállomáson. TORLÓDÁSOK VÁRHATÓK a határfor­galomban. Ismét sok ezer török állam­polgár utazik haza Magyarországon keresztül, ugyanis a legnagyobb német tartományban, Bajorországban csak most kezdődött meg az iskolai szünidő. Péntek délben Röszkénél és Tompánál 44 órát kellett várni a kilépő, 1-1 órát pedig a belépő autósoknak, s szombat­ra még ennél is nagyobb torlódás vár­ható. Az előrejelzések szerint Hegyes­halomnál és Rajkánál mindkét irányban kisebb várakozásra kell számítani. Jó hír viszont, hogy több hónapos átépíté­si munkálatok után megnyílt a balassa­gyarmati határátkelő. A MAGYAR AUTÓKLUB értesülései sze­rint biztonságosak a Szerbián keresztül Görögországba vezető útvonalak. Az egyedüli probléma a benzinvásárlás le­het, mert csak a határon levő és a belgrádi autóklub Irodákban (AMSJ) váltott solonnal lehet üzemanyaghoz jutni. Az üzemanyagellátás akadozik. Dízelolajat egyáltalán nem lehet kapni és az ólommentes benzinhez is csak hosszas sorban állás után lehet hozzá­jutni. Jugoszlávián keresztül az autó­klub által ajánlott útvonal a következő:­­ Szeged-Belgrád-Nis-Gerpelljo. Ennél drágább és hosszabb, de biztonságo­sabb a Szeged-Arad-Krajovo-Vi­­din-Széna útvonal A II. KERÜLETI SZABADSÁG ÜGETŐ­BEN a közelmúltban történt szobor­döntéssel közel 2-2,5 millió forint kár érte a fővárost. Ez a különösen nagy kárt okozó rongálás pedig nem más, mint köztörvényes bűncselekmény, amelyért kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést is kiszabhat a bíró­ság. A nyomozás jelenlegi állása alapján hat személy gyanúsítható az­zal, hogy július 20-án vagy azt meg­előzően részt vett a Niké istennőt áb­rázoló szovjet győzelmi emlékmű megcsonkításában és ledöntésében. A VAS MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZ­PONT a városokban működő munka­ügyi irodákkal együttműködve átképző tanfolyamokat szervez idén végzett, munka nélküli fiatalok számára. Vasvá­ron a gyógynövénytermesztő és feldol­gozó szakképzés, valamint Ikerváron a kosárfonóképzés már megkezdődött. A többi tanfolyam - a villamosbiztonság­technikai, a közétkeztetési szakács, a kazánfűtői, a kertészeti, gépészeti, a szakipari fenntartó, a vámügyintézői, üzletkötői, valamint egy német nyelv­­tanfolyam - ezután kezdődik. Ezekkel együtt 18-féle átképző tanfolyam közül választhatnak a 25 év alatti munka nél­küli fiatalok a megyében. Kormányszóvivői tájékoztató Feladatterv az állami vagyon hasznosítására Új, a maihoz képest magasabb bérezési rendszer a költségvetési in­tézmények dolgozóinak sem 1993- ban, s­­a prognózisok szerint még 1994-ben sem valósítható meg - mondta a szokásos pénteki szóvivői sajtótájékoztatón Naszvadi György, a Pénzügyminisztérium helyettes ál­lamtitkára. Ezt azzal kapcsolatban mondta el, hogy Antall József mi­niszterelnök nemrégiben levelet ka­pott a Költségvetési Intézmények Ér­dekegyeztető Tanácsa munkavállalói oldalán képviselt szakszervezetek egy részétől. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a levelet Vadász János írta, s az érintett érdekképvise­leti szervezetek egésze nem írta alá a dokumentumot. A levél éppen azt ki­fogásolja, hogy a közalkalmazottak­ról szóló törvény parlamenti vitájá­ban is elhangzott: az új bérezési rendszer egyelőre nem fogadható el, várhatóan csak 1994 után. Naszvadi György a továbbiakban elmondta, hogy a levélben említés tör­tént a jubileumi jutalomról, a végki­elégítésről és a 13. havi bérről is. Ez­zel kapcsolatban megjegyezte, hogy a felsorolt tételek nem jelentenek plusz­forrásigényt, mivel fedezetük eddig is szerepelt a költségvetési előirányza­tokban, csupán más cíven fizették ki. Ugyanakkor a jubileumi jutalom megemelt értéke már újabb forrásokat igényelne, de ez is - intézményektől fü­ggően - megoldható. Végezetül el­mondta, hogy jóllehet a közalkalma­zotti törvény alapvetően az önkor­mányzatoknál dolgozókat érinti, de az idei költségvetési intézményekkel kapcsolatos pénzügyi korlátozások őket nem fogják érinteni. Ezt követően László Balázs szó­vivő beszámolt arról, hogy a kor­mány foglalkozott a tartósan, illetve ideiglenesen állami tulajdonban ma­radó vagyon hasznosításával és érté­kesítésével. A testület elfogadta az ezzel kapcsolatos feladattervet, amelynek központi eleme az érintett vagyoni körhöz tartozó vállalatok felsorolása, vagyis a 100 százaléko­san, illetve ennél kisebb arányban ál­lami tulajdonban lévő cégek körének meghatározása. A feladatok közé tartozik az Állami Vagyonügynök­ség versenyeztetési szabályzatának kialakítása is, valamint a vagyonpoli­tikai irányelvek összhangba hozása a privatizációs törvényekkel. A kormány módosította a levéltá­ri anyagok védelmével kapcsolatos rendeletet - folytatta László Balázs. Ennek értelmében a két korábbi ál­lampárt - az MDP és az MSZMP - iratait, amelyek a tagnyilvántartások kivételével állami tulajdont képez­nek, csak a művelődési miniszter en­gedélyével lehet selejtezni és rendez­ni. A testület két jelentést is meghall­gatott a munkavédelmi helyzetről. A tájékoztatókból az derült ki, hogy összességében javult a helyzet, jelen­tős mértékben csökkent a munkahe­lyi balesetek száma: az 1990. évi adatokhoz képest 14 százalékos a csökkenés. Kedvezőtlen jelenség ugyanakkor, hogy a munkanélküli­ségtől való félelem miatt a dolgozók gyakran az elemi munkavédelmi sza­bályokat sem tartják be, sőt eseten­ként a baleseteket is eltitkolják. Ugyancsak riasztó jel, hogy az új kis­vállalkozások jelentős része elhanya­golja a munkavédelmi előírások be­tartásának ellenőrzését. László Balázs beszámolt arról is, hogy a kabinet tájékoztatást hallga­tott meg a Pénzügyminisztérium elő­terjesztésében a vagyonnyilatkozat előkészítéséről, illetve Barsiné Pa­­taky Etelka világkiállítási biztos be­számolóját az expóval kapcsolatos kérdésekről. K.F. A miniszterelnököt a belügyminiszter... Helyettesítési rend Rendeletben szabályozta a miniszterelnök saját maga, il­letve a miniszterek helyettesí­tésének rendjét. A jogszabályt a Magyar Közlöny legutóbbi száma közli. A kormányfőt - ha másként nem rendelkezik - a belügyminiszter he­lyettesíti. Ha a belügyi tárca vezetője is akadályoztatva van, úgy­­sorban” a külügyminiszter, a pénzügyminiszter vagy az igazságügy-miniszter veszi át a kabinet irányítását. A rendelet szabályozza a miniszterek egymás közötti helyettesítési rendjét is. E sze­rint például a belügyminiszter felada­tait az igazságügy-miniszter, a hon­védelmi miniszterét viszont a belügy­miniszter láthatja el. A külügyminisz­ter helyettesítését Mádl Ferenc tárca nélküli miniszter, a pénzügyminiszte­rét pedig Szabó Tamás tárca nélküli miniszter láthatja el. A nemzetbizton­sági szolgálatok felügyeletét Füzessy Tibor akadályoztatása esetén a bel­ügyminiszter gyakorolja. Amennyiben a helyettesítő mi­niszter is akadályoztatva van, a mi­nisztert a miniszterelnök vagy az ál­tala esetileg kijelölt személy helyet­­­tesíti. Azokban az esetekben azon­ban, amikor a köztársasági elnök va­lamely intézkedéséhez, rendelkezé­séhez miniszteri ellenjegyzés szüksé­ges, a minisztert kizárólag egy másik miniszter helyettesítheti. (fe) „Ferde kábeles” lesz a Galvani híd Legkorábbi átadás 1997-ben A Csepel sziget északi részét Bu­dával összekötő Galvani utcai új Du­­na-hídnak két mederpillére lesz, a híd szerkezetét pedig a pillérek fölöt­ti oszlopokból kiinduló ferde kábelek tartják majd. Egyelőre mindössze ennyi tudható az új hídról, amelynek műszaki és esztétikai terveire a fő­polgármesteri hivatal májusban nyil­vános pályázatot írt ki. Schneller Ist­ván főpolgármester-helyettes a pá­lyázat pénteki eredményhirdetésén elmondta, hogy első díjat nem adtak ki, de a beérkezett 11 mű közül kettőt második díjban, kettőt harmadik díj­ban részesítettek, további öt tervet pedig megvásároltak. A pályaműve­ket egy későbbi időpontban az MTESZ kiállítja, és nyilvános vitát is rendez. A végleges, megvalósítandó változat engedélyezési tervei várha­tóan az év végére készülnek el, az építés időpontja pedig elsősorban fi­nanszírozási kérdés. Egyes előrejel­zések szerint legkorábban 1997-ben állhat az új dunai híd. Schneller Ist­ván rámutatott: a beruházáshoz szük­séges összeg nagyobb részét (akár­csak a lágymányosi híd esetében) a központi költségvetéstől várják. A fővárosi közgyűlés egyébként ebben az évben 50 millió forintot költ a pályázat lebonyolítására és más tervezési munkákra. Ez utóbbiak között szerepelnek a híd közúti kap­csolatait biztosító tervek. Ilyen pél­dául az M7-M1 autópályával össze­köttetést biztosító „egérút”, valamint az Andor utca és a Galvani utca. (b-j) Nemzetiségi alapítvány cigányoknak Szándék van, pénz lesz-e? Lassan eltompulunk. Hovatovább már akkor sem fi­gyelünk oda bizonyos ötletekre, ha ezek amúgy első hal­lásra is kimerítik az újdonság fogalmát Bárhogy nézzük, ilyennek tekinthető Makai István elképzelése is, az Erzsé­betvárosi Cigányszervezet elnöke most ugyanis azt vette a fejébe, hogy létrehozza a Magyarországi Cigányok Nemzetiségi Alapítványát Ami azt illeti, provokatív elnevezés. Politikai érte­lemben mindenképp, lévén, hogy a cigányság eddig még nem kapta, kaphatta meg a nemzetiségi besorolást De hát ami késik, nem múlik. Az ötletgazdának pillanatnyilag több gondot inkább az okoz, hogy egy fillérje sincs az in­duláshoz, bár - állítja - ez csak annak a számlájára írható, hogy kezdeményezéséről eddig nem szerzett tudomást a közvélemény. Csodálkozom a magabiztosságán. Jól tájékozott em­berként illene tudnia, hogy egyre több az alapítvány, s - sajnos - egyre kevesebb az adakozni képes ember. Nem beszélve arról az esetünkben korántsem elhanyagolható körülményről, hogy a társadalmi, szociális feszültségek felerősítették a faji előítéleteket is. - Miből gondolja, hogy bárki is áldozni fog erre a cél­ra? - kérdezem Makait, aki elneveti magát, úgy feleli: ő például egyhavi fizetését utalja át az alap javára, feltéve, hogy sikerül összeszedni az induláshoz minimálisan szük­séges összeget És különben is - lendül bele -, jó ügyek­hez mindig találhatók partnerek, ha előbb nem, hát utóbb. Mégis, hogy melyek ezek a jó ügyek ? A pénzből fel­karolnák a tehetséges fiatalokat, hozzájárulnának tanítta­tásuk költségeihez, de támogatnának minden olyan kez­deményezést amely megítélésük szerint elősegíthetné a népcsoport felemelkedését Makai derűlátására mi sem jellemzőbb, hogy levelet írt a parlamenti pártok frakcióvezetőinek és közéletünk jeles képviselőinek, kérve, hogy álljanak ki az ügy mel­lett, tekintélyüket latba vetve járuljanak hozzá az alapít­vány törekvéseinek valóra váltásához. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere egyébként már jelezte, rokon­szenvezik az elképzelésekkel és szeptember elejére talál­kozót javasolt az EDSZ vezetőjének. Lesz-e követője? S.L Andrássy út 105. Fidesz-portások Továbbra is feszült a hangulat a fiatal demokraták Andrássy út 105. szám alatti háza táján - mondta az MTI érdeklődésére Bayer Zsolt, a Fi­desz sajtófőnöke. Az egykor MSZP-tulajdonban volt épület körül kialakult huzavona újabb történéseként, kedd óta, kizáró­lagos tulajdonosként a Fidesz tartja a 24 órás portaszolgálatot az Andrássy úti házban, de a bent lévő kft.-k dol­­­­gozói, ügyfelei részére - a törvény szerint - biztosítja a szabad mozgást Ennek ellenére a kft-k jogi képvise­lője csütörtökön felszólította a Fidesz munkatársát hogy a birtokában lévő kulcsokat adja át neki, mert ha nem, akkor erőszakkal fognak az épületbe behatolni, s a kulcsokat tőle elvenni. Mindez - mint azt Bayer Zsolt hang­súlyozta - egy jogi személy szájából, két tanú jelenlétében hangzott el. Zubek János fegyelmit kapott Nováky Balázs vezérőrnagy, a ha­tárőrség országos parancsnoka az alábbiak közlésére kérte az MTI-t Zu­bek János alezredes, a határőrség szó­vivője ellen lefolytatott fegyelmi vizs­gálat megrovás fegyelmi büntetéssel zárult. A vizsgálat megállapította, hogy az országos parancsnok több­szöri figyelmeztetése ellenére Zubek János olyan üzleti kapcsolatokat tar­tott fenn, amelyek nem egyeztethetők össze beosztásával és vezetői tevé­kenységével. Zubek János a büntetést tudomásul vette és egyúttal kérte szol­gálati viszonya megszüntetését és nyugállományba helyezését, amelyet az országos parancsnok elfogadott. Mint korábban jelentettük, Zubek János augusztus 1-jétől nyugállo­mányba vonul, s az üzleti életben he­lyezkedik el. A Zubek Jánost elbú­csúztató ünnepi vacsorán Nováky Ba­lázs vezérőrnagy, országos parancs­nok meleg szavakkal köszönt el a szó­vivőtől s nem tett említést az ellene el­rendelt fegyelmi vizsgálatról. Nováky Balázs most elmondta, hogy a dicsérő szavak Zubek János szakmai munká­jára vonatkoztak. A fegyelmit pedig azért kapta, mert üzleti tevékenységét még távozása előtt megkezdte. Leváltották Sztaneket A belügyminiszter felmentette a polgári védelem országos parancsno­kának beosztásából munkája elisme­rése mellett Sztanek Endre polgári védelmi ezredest - közölte az MTI- vel a polgári védelem szóvivője. Bo­ross Péter Gál József pv-ezredest bízza meg az országos parancsnoki teendők ellátásával. A csecsemőkért naponta három-négyezer csecsemő hal meg világszerte a megfelelő szoptatás hiányában, és - bármennyire meglepő - a fejlett országok sem jelentenek kivételt ez alól. A tápszergyártók agresszív reklámhadjáratá­nak, valamint a kórházak hibás gyakorlatának következtében ugyanis sok anya dönt úgy, nem szoptatja gyermekét. Az anyatej semmi mással nem pó­tolható ideális táplálékot nyújt a csecsemőknek , megvédi őket a fertőzé­sektől és más betegségektől is. Emellett a szoptató nők ritkábban beteged­nek meg emlő- és méhnyakrákban. Magyarországon a nőknek csupán 45 százaléka szoptat, ez nagyban hoz­zájárul ahhoz, hogy a kóros elhízás mind nagyobb százalékban jelentkezik a gyermekeknél, és a különböző allergiák kialakulásának veszélyét is növeli. Ezért az ENSZ két szervezete, az UNICEF és a WHO világkampányt szerve­zett a szoptatás elterjesztése érdekében, és augusztus elsejét az anyatej világ­napjává nyilvánították. Ennek keretében hirdették meg a bababarát kórház programot, aminek lényege, hogy a születés után a csecsemők a számukra legkedvezőbb körülmények közé kerüljenek, így például az újszülöttet a szüle­tés után rögtön megkaphatja az édesanyja (bármilyen különös, ez napjainban egyáltalán nem általános), és a kórházban töltött idő alatt a gyermek és az anya egy szobában lakhat. Ezektől a lépésektől a magyarországi igen magas csecsemőhalálozási arányszám csökkenését is várják. Dr. Kecskeméti Judit UNICEF-igazgató szerint hazánkban mindössze tíz kórház kaphatja meg a bababarát kórház címet. Közülük öt Budapesten található (ilyen a SOTE I. sz szülészeti klinikája, a Szent Margit Kórház, a MÁV-kórház, a Csepeli Kórház és az Orvostovábbképző Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája), vi­déken Debrecenben, Szegeden, Miskolcon, Szombathelyen és Esztergomban szeretnék elnyerni az ENSZ szervezeteinek minősítését. A történelmi tagozatot cáfolja Németh Béla Botrány a családban Az FKGP történelmi tagozata csütörtökön sajtótájékoztatón számolt be a Németh Béla ve­zette kisgazdaelnökséggel foly­tatott tárgyalássorozat ered­ményéről. Horváth László, a történelmi tagozat elnöke a két csoportosulás nevében tartotta meg a tájékoztatót, ezért Né­meth Béla főtitkárt is megkér­deztük a Horváth László által el­mondottakkal kapcsolatban. A magyar politikai élet elvadulá­­sát jelzi, hogy az egy párton belüli potenciális szövetségesek egyike, a történelmi tagozat is gátlástalanul meghamisítja a tényeket - mondta lapunk kérdésére Németh Béla. „El kell dönteni, hogy összecsomózni akarják a szálakat vagy újra szakíta­ni.” Mindezek után Németh Béla le­szögezte: az országos elnökség és a történelmi tagozat folytatott ugyan tárgyalásokat, de nem írtak alá sem­milyen közös szándéknyilatkozatot. Erre a beharangozott híresztelések­kel szemben szerdán sem kerül sor. Nincs végleges megállapodás, és szó sincs semmilyen deklarációról. Az FKGP elnöksége mindent megtesz a pártegység megteremtéséért, de sem­milyen politikailag haszontalan alku­ba nem egyezik bele. Az FKGP elnöksége elismeri, hogy a koalícióba való visszatérésről a hatályban lévő pártalkotmány sze­rint az országos vezetés dönthet, ám tekintettel az FKGP jelenlegi helyze­tére - a történelmi tagozat vélemé­nyével szemben - szükségesnek tart­ják a párt tagságának megkérdezé­sét. Az elnökség az 1990 májusában megalakult képviselőcsoportot tekin­ti az FKGP frakciójának, azonban is­mételten hangsúlyozzák, hogy ez nem azonos sem a harmincötökkel, sem a párt valamely tagozatával. „Horváth Lászlóék tárgyalópart­nernek fogadják el az elnökséget. Olyan ez, mikor egy családban az egyik gyerek tárgyalópartnernek te­kinti a szüleit” - mondta Németh Bé­la. Hozzátette: a legitim párt legitim vezetősége viszont szívesen tárgyal az egyik legitim tagozattal.­­ „­­A koalíciós tárgyalásokon — amennyiben ilyenre sor kerül - a há­rom párt álal delegált tárgyalóküldött­ség vehet részt Németh Béláék sze­rint — Horváth Lászlóék véleményé­vel ellentétben­­ a delegációk összeté­telét a párt országos vezetése dönti el, s még nem lehet tudni, hogy az FKGP részéről kik vesznek részt. Németh Béla szerint a történelmi tagozat csü­törtöki nyilatkozata az egység megte­remtése ellen hat, félreinformál, s csak olyan politikusok sugallata lehet akik ezzel önmagukat zárják ki az egységes demokratikus FKGP-ből. (sümegi) A nyolctagú VIKSZ első ülése Erőfeszítések a Népszaváért Magához vonta a Népszava Kiadóvállalat alapvető jogait, kötelezettségeit pénteki ülésén a Szakszervezeti Vagyont Ide­iglenesen Kezelő Szervezet (VIKSZ) igazgatótanácsa. A Népszava Kiadóvállalat általá­nos vezetésére nyolctagú testületet hoznak létre. Ez dönt minden lénye­ges gazdasági kérdésben is. Egymil­lió forintnál nagyobb kötelezettség­­váltás esetén a vállalat vezérigazga­tója is csak a vezetőtestület jóváha­gyásával határozhat. A döntést 6 igennel, az MSZOSZ, valamint a Szolidaritás tartózkodása mellett hozták meg - tájékoztatta Kőrössy András, a VIKSZ igazgatótanácsá­nak soros elnöke az MTI-t Elmond­ta: a VIKSZ - hitelfelvétellel - meg­próbál előteremteni augusztus 31-ig 70 millió forintot a szakszervezetek­nek fontos lap, a Népszava további megjelentetése érdekében. A VIKSZ igazgatótanácsa most először ülésezett a módosított XXVII-as törvény szerinti felállás­sal, nyolc taggal. A pénteki ülésen 7 igennel és az MSZOSZ ellenszavaza­tával döntöttek arról is, hogy felkérik az MSZOSZ-t: számoljon be 8 napon belül a Frohburg Union Rt.-vel kötött szerződések állásáról. Az MSZOSZ, mint ismeretes, múlt évben szakszer­vezeti bank és biztosítótársaság létre­hozása érdekében ajánlott fel 16 szak­­szervezeti székházat az rt-nek, de a közelmúltban felmondta a szerződé­seket Az rt nem fogadta el a szerző­désfelmondásokat, pereket indított a földhivatali bejegyzések érdekében. Augusztustól indulhat a tb-börze Az elkövetkezendő napokban már a megyei társadalombiztosítási vezetőkkel konzultálnak azoknak a cégeknek a képviselői, amelyek az elmúlt héten végre megkötötték a szerződéseket az Országos Társada­lombiztosítási Főigazgatósággal a társadalombiztosítási börze lebonyo­lítására. A börze elindítása pedig igencsak sürgető, a társadalombizto­sítás kintlévősége ugyanis jelenleg már eléri a 68 milliárd forintot - tájé­koztatta az MTI-t Weglárz Péter, az OTF vagyonkezelési csoportjának megbízott vezetője. A pályázatot elnyert négy cég el­ső lépésként fel kívánja hívni a cégek figyelmét a börzére mint az adósság­­törlesztés egyik lehetőségére. Jó né­­hányan ugyan már eddig is megkeres­ték a társadalombiztosítást - mintegy 40 cégtől több mint egymilliárd fo­rintnyi felajánlás érkezett -, a többség előtt azonban érthetően még ismeret­len ez a forma. A tervek szerint a négy bizományos közösen köt majd szerző­dést valamelyik országos napilappal a felajánlott vagyontárgyak folyamatos közzétételére. A tervek szerint ez már augusztusban megtörtént let.

Next