Magyar Nemzet, 1993. október (56. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30 / 253. szám
SZOMBAT, 1993. október 30.m ·· 1 ·· 1 ukor Magyar Nemzet 15 Expedíciók minden mennyiségben Sikert neked, ha tiszteled a dzsungel törvényeit! A címül választott gondolatot minden elemista ismeri: Kiplingtől származik, és az éjszakai portyára induló farkasfalka nyers „filozófiája”. Választásunk pedig azért esett rá, mert a dzsungel törvényei a magyar természettudomány életében újabban ijesztő módon látszanak eluralkodni. Kivel hová nem? Legújabbkori expedícióink sajátos nyitányának azt a vállalkozást kell tekintenünk, melynek egyetemista tagjai 1987-88-ban egy Ikarus autóbuszon (!) óhajtottak eljutni Észak-Kenyába, a Rudolf-tóhoz, olyan terepen, melyen harcedzett dromedárok is lesántulnak. Az elmúlt három évben számtalan, főképp zoológiai expedíció indult és jutott el egzotikus vidékekre. Az egyikről országos napilapunk tudósításából értesülhettünk. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatói 1991 óta másodszorjutottak el Jáva és Szumátra őserdeibe. A kételkedő szponzorokat azzal győzték meg, hogy elsősorban a budapesti Természettudományi Múzeumot segítik úttörő vállalkozásukkal. Valamelyikük útifilmjét várhatóan bemutatja a tévé, remélhetően újságcikk is készül majd, ahol a szponzorok neve (Hungexpo, MUszi, Osterlízing, és a Magyar Hitel Bank) megemlíthető. Elmondták, hogy háromezer féle bogarat hoztak haza, hogy a felfedezés dicsősége nem az övék lesz, hanem azé a tudósé vagy preparátor, aki majd leírja, s tudományosan meghatározza a rovart. Balázs Bulcsu a már emlegetett gödöllői team vezetője: - Amivel el tudtunk indulni: anyám a hitelbank főosztályvezető helyettese. A többi szponzornál is voltak személyes ismeretségeink. A múzeumi „háttér” is hatott. Az első (három hónapos) úton még meglehetősen szegények voltunk, de a második (két hónapos) bevetésen akár haza is hozhattunk volna fejenként 3-400 dollárt. Persze elköltöttük. Fillérekért vettem egy bőröndnyi rovart, melyek nem voltak felcédulázva. Ezt úgy, ahogy volt, odaadtam a Természettudományi Múzeumnak. Jelenleg Ügynökötök, és gyűjtök a következő útra. A dolog egyre nehezebb, mert nagyon sok, egyre több az expedíció. Például három „Körösi expedícióról" tudok, akik tavaly megjárták Indiát, Nepált és Tibetet, s visszatérve nyomtalanul felszívódtak. Amikor például a Mellifera Kft.-t környékeztük meg, felháborodva közölték, hogy ők már támogatták a „Körösieket”. A dolgok kezdenek láncreakciószerűen alakulni. A gyűjtött árut egyébként a bécsi és a baseli múzeumban lehet elpasszolni jó áron. Újabban saját fejléces papírt készítettünk (, Jenichel Sámuel expedíció"), és azzal operálunk. Hogy kiknek fogunk gyűjteni? Változatlanul a Természettudományi Múzeumnak. De ha ők nem tartanak rá igényt? Orosz egzotikus „árudömping” Hácz Tamás a „Papillio Alapítvány" menedzsere, vállalkozó: - Ez év tavaszán jártuk be másfél hónap alatt Thaiföld jó részét. Fő célunk a tévéfilm elkészítése volt, melyet Sáfrány Józsefnek kell(ene) prezentálnia. (Az anyag egyelőre dobozban szunnyad.) A mintegy kétszáz megkörnyékezett szponzorból négy jött be, ők is az én üzleti kapcsolataim révén (nyomdám van, szórólapokkal, névkártyákkal foglalkozunk). Nagy tempót kellett mennünk, a gyűjtést gyengének érzem. Most jöttem meg Baselból, a börzén hatalmas árudömping van, főként az oroszok árasztják el egzotikus állatokkal. Nekik a százdolláros üzlet is komoly. Vittem és hoztam lepkéket. Jövőre Brazíliába készülünk. Célunk az amatőr mozgalom koordinálása. A profikkal én szívesen együttműködnék. Akár úgy is, hogy jöjjön el velünk, mondjuk, egy botanikus. Abban gyengék vagyunk. - A zoológiához értenek? - Nem a szakmánk. Csak gyűjtünk. Akik segítenek, azoknak a trikóját viseljük, filmezünk,fotózunk, s itthon kiállításokat szervezünk. Az üzlet néhány éve még pezsgett, akkor abból utaztunk. Ma nehezebb, mint mondottam... A Magyar Természettudományi Múzeum Állattárában ülünk dr. Mahunka Sándor igazgatóval és dr. Vojnits András zoológus tudományos kutatóval. E két nemzetközi súlyú szaktekintélytől mindenfajta intolerancia és szakszerűtlenség távol áll. Amit a felvezetett témáról előadnak, azt tömörítve közlöm. - Az utóbbi években egyre keservesebb nehézséget okoz egy-egy tudományos gyűjtőexpedíció alapjának a megteremtése. Az ok sajátos: hihetetlenül megszaporodtak az expedíciók. Az utóbbi években intézetünk számos alkalommal kapott bankoktól levelet, amelyből kitűnt, hogy az általuk támogatott expedíció - melyről mi csak eme levelek olvasásakor szereztünk tudomást - múzeumunk nevét felhasználva kért és kapott anyagi hozzájárulást. Az is számtalanszor előfordult, hogy sajnálattal értesítettek arról: nincsen módjuk szponzorálni az expedíciónkat (melynek „létezéséről” természetesen eleddig fogalmunk sem volt), mert már hasonló témakörben egy másik expedíciónk megvalósításába beszálltak, s amely útról éppen úgy nem tudtunk. A Magyar Természettudományi Múzeumról el kell mondanunk, hogy sokkalta jelentősebb annál, mint ami egy, a miénkhez hasonló nagyságú államban „szokásos”. Európában a legeslegnagyobbak (a British, a párizsi és a leningrádi) után következik. A környező államoké pedig nem is mérhető a miénkhez. Gyűjteményeink elsőrangúak, számos tekintetben világjelentőségűek és világelsők. Mindazonáltal az anyaggyűjtés, mint minden múzeumnak, nekünk is elsőrendű feladatunk. Ez egyre nehezebb, a múzeumok hátrányba kerültek az elanyagiasult világban. Meglehetősen értetlenül szemléltem a Teleki-expedícióról visszatérve, hogy bogárgyűjteményünk vezetője mennyire megörült a Afrikából hozott Góliát bogaramnak. Ennek különösebb tudományos érdekessége nincsen. Aztán megtudtam, hogy a jelenkori expedíciók nem szokták az efféle kapitális jószágokat beadni a múzeumba, mert a nyugati börzéken több száz márkát kaphatnak érte. A határok átjárhatóak. Ez azt jelenti, hogy felélénkült a csempészet, és úgy tűnik, hogy a mi amatőrjeink is ezt használják ki. - Hogy mi a bajunk tulajdonképpen? Netán irigyek vagyunk, mert mások ügyesebbek, és amellett fiatalabbak? Nem erről van szó! Egyetemistáink és mások néhány év óta, mint mondottuk volt, olyan „expedíciókat” szerveznek, melyet nagyon jó érzékkel tudományos vállalkozásnak tüntetnek fel. Erre való hivatkozással szereznek pénzt, velünk takaróznak, végeredményben, miután mindenkit átvágtak, akit csak lehet, egy pompásat utaznak. A szponzorokat nagyon nem értjük! Az világos (konkrét tudomásunk van róla), hogy a bankok és kft.-k igazgatótanácsában nagynénik és nagybácsik ülnek, akiknek rokona természetszerűleg tagja az expedíciónak. Nézzük meg figyelmesebben a gödöllőiek vállalkozását. Egyértelmű, hogy visszaéltek intézményünk nevével, ígéretüket nem teljesítették. Az „eredmény”: mintegy kétszáz bogár (és nem háromezer, mint az a cikkben szerepelt) tudományos anyagként nem méltatható. Különösen azért, mert ezen kétszáz állatka egyazon lelőhely, feltehetően valamely utcai lámpa körül került elő. Ezt a feltételezést az anyagösszetétel napnál világosabban alátámasztja, de a résztvevők egyikének fecsegése is elárulta. Trópusi területeken, rajzás időben, egy-egy településszéli lámpa körül nem kétszáz, de kétezer rovar összeszedése is percek kérdése. Nyilatkozatukkal a tudományos kutatást egy meglehetősen zavaros, lezser, szinte bárki által űzhető valaminek tüntetik fel. Roppantul irritált minket, amit a miszsziókról nyilatkoztak (szükség szerint adták ki magukat katolikusnak, reformátusnak, attól függ, milyen missziótól kértek szállást). Sok miszsziót ismerhettünk meg személyesen és csodálhattuk ténykedésüket. Ezeken a helyeken felekezeti hovatartozástól függetlenül kap támogatást az utazó, s az, amit a diákok meséje sugallmaz, felháborító és sértő! Amit valóban elmondhatunk ezekről az utakról: a fiúk jó kalandosat nyaraltak. Ez nálunk még szokatlan, de Nyugaton régóta divatozik. A Globetrotter, Beduin, Tracks, Nomad Safari és a többi utazási iroda foglalkozik kisebb-nagyobb expedíció jellegű utak szervezésével. Vannak olyanok, amelyeket a geológia, botanika, ornitológia elismert kiválóságai vezetnek. Németországban és az angolszász országokban nagyon népszerű módja ez a szabadság eltöltésének. Gyarapítani a nemzeti kincset . Nem mondjuk, hogy a szponzorok csak minket támogassanak, ilyet kívánni nem lenne reális, s talán nem is lenne helyes. Ha módjuk van támogassák a fiatalok utazását. De időnként - már csak saját lelkiismeretük megnyugtatására is - segítsék elő egy-egy komoly tudományos felkészültséggel megtervezett, valós és fontos célokat kitűző, és a nemzeti kincset valóban gyarapító expedíciók megvalósulását is. Ami azzal is járna, hogy ezek során valóban számíthatnak nívós filmek, valóban jó cikkek, kiállítások, könyvek elkészültére is. Tervezett expedíciónk sok van, hármat említünk meg. A dél-tanzániai expedíció olyan területre vezetne, amelyet csak valóban ritkán keres fel a fehér ember, és ahol óriási területeken megvan még a háborítatlan vadon. Botanikai, zoológiai gyűjtés még alig folyt, és fantasztikusak az eredeti állapotukban megmaradt, az elmúlt századokat idéző ősi falvak. Az ausztráliai gyűjtőút során bejárnánk a kontinens legjellegzetesebb tájait, és az Australian Museum (Sydney) munkatársaival kialakított kapcsolatok révén különösen értékes anyag hazahozatalára van reményünk. „Tervezőasztalon” fekszik egy szumátrai, borneói és új-guineai expedíció is. Szeretnénk, ha egy-egy tőkeerős támogató - mondjuk, a MOL, mint olajtársaság, melynek illene a természettel kapcsolatos dolgokat támogatnia, a nemzetköz szokásoknak megfelelően - szponzorálna éveken át egy folyamatosan futó témát. Mondjuk, az Afrika-kutatásokat. Financiális, adminisztratív központ lehetne a Magyar Természettudományi Múzeumért Alapítvány Kuratórium, amelynek elnöke ez idő szerint szintén nem akárki, dr. Balogh János professzor személyesen. Baróti Szabolcs Vladimir Balar rajza Egy eminens Louisiana rendőrakadémiájáról Csak ülni a tornácon, és nézni a naplementét... Egyre inkább érzem, ebben a - olykor mesterségesen táplált, közéleti botránytól botrányig tántorgó, szenzációkat hajszoló - szakmában érdemes türelmesnek lenni. Nyolc hónappal ezelőtt, amikor a Paksi Atomerőmű belső és külső biztonságáról írtam, és az utóbbiért szolgáló Neutron akciócsoport tagjaival szerettem volna találkozni, „meg kellett elégednem” a parancsnok nyilatkozatával. Ez is a biztonsági szabályokhoz tartozott, amellyel e különleges egység óvta tagjait, azok hozzátartozóit - az esetleges és csöppet sem irreális - fenyegetettségtől. Ettől függetlenül életükben, napirendjükben nincs semmi misztikus, tekintsem úgy, mint a rendőri tevékenység egy speciális területét - mondta akkor parancsnokuk. Elfogadtam az érvelését. De hát miért is kellene arctalannak, névtelennek lennünk? - kérdezi most tőlem a Neutron csoport egyik tagja, Bartalovics András. - Elvégre nem mi vagyunk a bűnözők.Természetesen megadták az engedélyt a személyesebb hangú beszélgetésre. Persze ne várjak szenzációt. Hacsak azt nem tekintem annak, hogy ez a szerény, 27 éves fiatalember Louisiana rendőr-akadémiájának dicsérő oklevelével és egy keveseknek kijáró kitüntetéssel tért haza a háromhetes ottani tréningről.) - Sokat játszott gyermekkorában katonás dk? - Inkább állatorvos meg erdész szerettem volna lenni. Sokáig pedig csak a „Jani bácsi”. - Kicsoda? - Jani bácsi volt a buszvezető. Éltem-haltam azért a farmotoros járgányért. Talán mert a falumban ez a busz egy kicsit a mozgást, a várost jelentette. - Elvágyott otthonról? - Másképp szerettem volna élni. Alig észrevehetően int a fejével. A mozdulatban benne van, nem akar erről többet mondani. - Voltaképpen miért nem valósulhattak meg gyerekkori vágyai? - Akkoriban mostoha sora volt a szülőfalumnak. Hiába esik közel Pécshez, nem tartozott hozzá jó út, a vezetékes víz sem létezett. A többit el lehet képzelni... Akkor elvándoroltak a fiatalok, most meg visszajönnek, ott építkeznek. Szakmát tanultam, akár a többiek. Ipari villanyszerelést. De egyéb mesterségekhez is értek. Azt mondták rólam, komolyabb vagyok, mint a korombeliek. Valahogy engem nem tudott úgy lekötni a diszkó, a könnyű szórakozás. .. Mindig szerettem továbblépni, egyre többet tudni. Aztán jött a katonaság. - Jól bírta? - Elég jól tűröm a fegyelmet. Ez nem erény, alkat kérdése. - Birkatermészet? - Nem, hivatásos katonának azért nem lettem volna jó. Fennállott ez a lehetőség, kínálgattak vele. De ott egy végrehajtó vagy, ma ide vezényelnek, holnap oda, nincs saját akaratod. - Ennél az egységnél nem így van? - Nem. -Véletlenül került ide? Vagy akarattal? Úgy tudom, sokan a civil életből, pályázat útján érkeztek... Még többen valami extrát, kalandos életet reméltek... !.. .hát azok nagyot puffannának. Mielőtt idekerültem, rendőrként dolgoztam. Előbb utcai járőr, majd autós lettem, közben szakmai tanfolyamokat végeztem. Amikor Pécsett megalakult a szervezett bűnözés elleni akciócsoport, az alapító, Piros Attila, aki most itt a parancsnokom, alkalmasnak talált erre a szolgálatra. Hívott, elfogadtam. - Mégiscsak lehet magában egy elementáris vonzalom az „egyenruha” iránt. Vagy másról is szó volt? - A katonaság után adódott egy civil állásom. Csak aztán „történtek incidensek”. (Összetűzés, kellemetlenség, személyi ellentét? Ennek sincs ma már jelentősége. A lényeg: becsapták.) - Nehezen viseli a hazugságot? - Szeretem az egyenes utat, a tiszta embereket. Amikor Pécsett a rendszerváltozás után megugrott a bűnözés, sok mindent láttam. Nehéz volt megemészteni, ahogyan a szabadságot némelyek értelmezik. - Amikor fiatalemberként rendőrnek állt, nem ritkult meg a baráti társasága? - A barátságokkal nem volt gond. A házasságom végződött válással. Lehet, hogy túl fiatalok voltunk... Nehezen bírják a hozzátartozók, ha éjszaka váratlanul rángatják ki az ágyból az embert, ha nem tudják megmondani a menyasszonyuknak, feleségüknek, mikor látják megint. - Nem nyomasztó a meglehetősen kötött és zárt életforma? - Nem tartanak minket karanténban. Minden napnak más a programja. A gyakorlatokat, a lövészetet, mentést, közelharcot, erőnléti tréningeket, futást, autóvezetést úgy „keverik”, hogy véletlenül se legyen monoton. A lazító napokat úgyszintén. Arra törekszünk, hogy a helyzet, a mozdulat ösztönössé váljon. Ehhez nagy adag kitartás és rengeteg idő szükséges, így érhetjük el célunkat. - Éspedig? - Elsősorban az ártatlanok védelmét. Aztán a mentésüket. Utána, hogy mi is túléljük. Végül az elkövetők elfogását. Akár egy parancsolatot, úgy mondja. Hangjában nyoma sincs fanatizmusnak. Ezek egyszerű tények, amelyekkel - ha éles helyzetbe kerülnek - szembe kell nézniük. - Részt vett már olyan akcióban, amelynek igazi tétje volt? - Igen. - Egyszer? Többször? Bólint. Itt a faggatózás határa. Hogy hol, mit és mikor nem tartozik a nyilvánosságra. Velük sem köztk előre. Az a csoport indul, amelyik éppen ügyeletes. Ahogyan tudom, az akciósok fizikai, szellemi megmérettetésén túl a lelki és idegi állóképesség a sorsdöntő. Nemcsak a veszélyhelyzetekben való döntés egyéni felelőssége, gyorsasága miatt, hanem mert az állandó várakozást, a készenléti állapotot sem bírja mindenki. Ám a tényekhez tartozik, hogy a látszat ellenére „állandó mozgásban” vannak. Az ország különleges rendőri egységeinek szoros a kapcsolatuk a bűnügyi szolgálatokkal. Megvan az oka és ideje, hogy mikor fésülnek át egy-egy területet. Több ízben vettek részt fegyveres, szökött bűnözők elfogásában, robbanószerkezetek felkutatásában. - Amikor egy helyzetet „szimulálnak”, fizikailag mennyit kockáztatnak? - Nem fogjuk vissza magunkat. De azért a sok munka, hogy úgy jöjjünk vissza a terepről, ahogyan kimentünk. - Gyakoriak a sérülések? - Eddig a köreinkben nem adódott komolyabb. - Hogyan lehet a maximumot kihozni az emberekből, ugyanakkor óvni őket? - Tudni kell, ki mire alkalmas leginkább. Van, akinek a mozgás, a taktika, a gyorsaság az erőssége. A másik - mondjuk - az autós trükkökben utolérhetetlen. - Önnek mi az erőssége? - Talán a lövészet és a futás. - Szereti a fegyvert? - Úgy tartom, veszélyben a legbiztosabb pont, amire támaszkodhatom. Természetes, hogy rendben tartom, meg kell adni, ami jár neki. Ha nem dolgozom, nem tartom magamnál. - Miért? Fél tőle? - Úgy érzem, bármilyen helyzetben felelős vagyok másokért. Egy városban, az országúton egy autóban annyi minden előfordulhat... Bekövetkezhet egy baleset vagy egy rosszullét. És akkor az a pisztoly vagy egyéb akárki kezébe kerülhet. - Tudja, azért nem mindennapos, hogy 27 évesen így gondolkodjon valaki. - Itt az egységnél én már öregnek számítok. Az átlag fiatalabb. - Az összezártság általában egymás ellen uszítja az embereket. Ráadásul azért egyfajta állandó versengésről is szó van. Hiszen maga mondta az imént:,Jónak és egyre jobbnak kell lennünk”. Ki szoktuk azért ereszteni a gőzt. Lehet úgy is jó bulit csapni, hogy nem részegedünk le. Igaz, rendszeres a megmérettetés. De ez inkább összehoz bennünket. Nem olyan rossz érzés, hogy a különleges egységek közötti versenyben mi, Tolna megyeiek, harmadikok lettünk. A csípős reggelből éles fényű dél lett. A lőtéren kimért mozdulatokkal folyik a munka. A fűben lőszeresdoboz, Űzi géppisztolyok. A terepruhás, fülhallgatós férfiak céloznak, lőnek. Közel mennek a bábuhoz, megvizsgálják, és kiértékelik a találatokat Megtudom, hogy elszánt fegyveresekkel szemben az életfontosságú szervekre kell koncentrálni. Bármily kegyetlenül hangzik, megvan az oka. Egy elborult elméjű ember a modern és annál modernebb géppisztolyokkal még a sebesülése utáni másodpercekben is leadhat akár harminc lövést, és arra szintén volt példa, hogy menekülése közben új zárat töltött. Ez újabb harminc lövést, újabb áldozatokat jelenthet. Nem folytatom... Bartalovics András és 23 társa az USA- ban, Louisianában komoly leckét kapott az ott megtörtént esetekről és az azokkal szemben alkalmazott taktikáról, harmodorról. Szerencsére mindezt csak videófilmen. A magyarok azon a nemzetközi antiterrorista képzési és együttműködési programon vettek részt, amelynek immár természetszerűen a meghívottjai. - Amikor kiléptünk a repülőgépből, legszívesebben visszabújtam volna. Ötvenfokos hőség, rettentő magas páratartalom! Aztán beleszoktunk. Maga a rendőr-akadémia egy átlagos, praktikus épületcsoport, a hozzá tartozó gyakorló- és oktatólétesítményekkel. Ami talán különös volt, hogy az ebédet rabok szolgálták fel, és látszólag teljesen szabadon mozogtak. A kollégáink Amerika számos területéről jöttek, volt, aki már járt is Magyarországon, mások legfeljebb a térséget tudták behatárolni. Reggel hattól este hatig azonos tempóban, lazítás nélkül folytak a gyakorlatok. A laza stílus mögött rendkívüli fegyelmezettséggel találkoztunk. Ez nagyon tetszett. Az ottani kollégák szinte mindegyike részt vett komoly, bűnözők elleni összecsapásokban vagy más jellegű eseményekben. Kiképzőink között voltak amerikaiak, új-zélandiak, egykori zöldsapkások, angolok.Önökkel szemben volt némi „tolerancia”? -Nem esett volna jól. Igaz, a többiek mögött ezerszer annyi tapasztalat volt, mint ami nekünk kijutott eddig. Bemutatták a több ezer filmből álló dokumentumtárakat, amelyeken megtörtént eseteket és akciókat rögzítettek. Elméleti foglalkozásokon ezeket elemeztük, és megpróbáltuk az adott helyzetbe beleélni magunkat. - Könnyen ment? - Ez fura dolog. Az ember azért „imádkozik”, hogy ebben a kis országban béke legyen. Ugyanakkor tudja, hogy bármi megtörténhet. A magyar fiúkat alaposan megforgatták. A kétszáz méteres, különösen furfangos „stresszpályán", ahol futni, lőni kell, Bartalovics András az eddigi legjobb eredményt érte el: 45 másodpercen belül ért célba. De társai közül is jó páran egy percen belül maradtak. Amúgy, a jövőről kérdezvén, szeretne egy saját házat megépíteni. Aztán csak ülni a tornácon, és nézni a naplementét. Kormos Valéria