Magyar Nemzet, 1997. március (60. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-22 / 68. szám
Kikapcsolódás SZOMBAT, 1997. március 22. IV Magar Nemzet Művészszoba ... avagy művészcsarnok Frankfurtban Művészszobánk szűk falai közül, ahol a szellemi univerzumot ostromló tálentum a kicsinyes gondokkal szorító anyagi tehetséggel vív csatát, tavasszal ki szoktunk lépni, hogy pillantást vessünk a hatalmas művészcsarnokra, a világ legnagyobb zenei vásárára, a frankfurtira. 110 000 négyzetméterére 45 ország 1871 kiállítója hozta el termékét, hogy közel 100 ezer látogató megismerje, mit kínál a zeneipar a zeneművészet művelőinek. A kiállítók több mint fele (857) hazai (német) volt, a legtöbb külföldi az Egyesült Államokból (215), Nagy-Britanniából (162) és Olaszországból (115) érkezett. Ázsia soraiban 31 kiállítójával Japán a második helyre szorult Korea (40) mögött. Kelet- Közép-Európa pálmáját Csehország viszi (18) Lengyelország (14) előtt. Magyarország öt standon 11 cég termékeivel képviseltette magát. Az utóbbi két évben a vásáron belül elkülönülten vonultatják fel legújabb felszereléseiket a fény- és hangtechnikai ipar óriásai. Egyik termükben potméterek és egyéb gombok labirintusa tekint szigorúan a látogatóra: csak az értő tájékozódhat közöttük. Másutt viszont bárki kedvére elveszítheti egyensúlyérzékét, ahol decibeltengerben, villódzó lézerfények kereszttüzében, szárazjégfelhőkkel váratlaul elborítva nemcsak azt nem látja, merre megy, hanem azt is alig érzékeli, merről jött. A vásárnak ebben a „kemény” elektrotechnikai részében, Pro Light + Sound elnevezés alatt 541 kiállítót találtunk. A további résztvevők közül legtöbben akusztikus hangszerek gyártói (654), elektromos hangszereket 455 cég kínált, kották és egyéb kiadványok 221 forrásból voltak fellelhetők. Idén ismét gyarapodott a magyar kiállítók száma. Legmesszebbi múltra a frankfurti zenei vásár történetében az Editio Musica Zeneműkiadó és a Konsumex tekinthet vissza. Ez utóbbit idén a Szegedi Hangszergyártó Kft. neve alatt kereshettük: a dél-magyarországi gyár vonós hangszereit sorjázták a negyedes tanulóhegedűtől a nagybőgőig. Korábban vonós mesterhangszerek és cimbalom is előfordult a standjukon, de csak eseti sikerekre számíthattak velük, s a kényes hangszerek sérülésveszélye nem érte meg kiállításukat. A szegedi instrumentumok azonban jól forgalmazhatók: a gyár 90 százalékban - főként nyugat-európai és amerikai - exportra termel. Árban nekik is, akár a nyugati cégeknek, komoly konkurenciát jelentenek az ázsiai versenytársak, de a vevők igényeihez való alkalmazkodás vonzóvá teszi a piacon a magyarokat. A hazai hangszerkészítés fiatal cége a kecskeméti Legator: eddig jobbára dorombjaikkal voltak jelen Frankfurtban, ám immár bővülő hangszerválasztékkal állnak vevőik rendelkezésére Dél-Koreától az USA-ig. Nemcsak komplett hangszerek, hanem tartozékaik iránt is élénk érdeklődés nyilvánul meg a három szakmai nap és a hét végi közönséginvázió során. Sok látogatója volt a vásáron először megjelenő pécsi Rácz Rudolfnak, aki rézfúvós hangszererekhez készített különleges fúvókák szabadalmával véteti észre magát a zsúfolt, de az újra mindig fogékony nemzetközi mezőnyben. Ugyancsak első alkalommal volt standja a Zalaszentgrótról érkezett Weiger Csabának, akinek sűrített levegővel bélelt kemény hangszertokja világszabadalom. Fő piaca Németország, Hollandia és az Egyesült Államok. Ha termékei fölött hangzatos külföldi név lett volna olvasható, tán azt mondtam volna: ilyen, bizony, nálunk nem készül. Örülhettem, hogy mégis, de aggodalommal tölt el, ami Weiger Csabát, szabadalmának kellő védelméhez nem kap megfelelő anyagi hátteret, miként termelését sem segítik rövid lejáratú bankhitelek. Holott abban, amit gyárt, nagy üzlet lehetősége rejlik, s kár lenne a kiváló tokokat évek múltán egy Weiger GmbH- tól külföldről importálni... Az Editio Musica hagyományos piacai mellett feltörekvőben van Japán és Korea. Zenepedagógiai kottáik rendkívül kelendőek, s idén a kórusmuzsika is nagyobb figyelmet keltett. A másik magyar kiadói standon a Zenetudományi Intézet, a FAM, a Solo Music és az Akkord Zenei Kiadó kottái a Hungaroton Classic CD-ivel osztoztak. Elcsitult a vásár zajos hangfüggönye. A kiállítók csöndben mérlegelnek, rendeléseiket teljesítik, tapasztalataikat rendezik. Frankfurt megint egy évre „megadta a hangot”. Hollós Máté Elektromos hegedű - a vásár egyik újdonsága „Váratlanul érkezett a jó hír" Kitüntetett rokonok A magyar színháztörténetben ritka esemény, ha egy családból ketten egyszerre részesülnek azonos nívójú állami elismerésben. Március 15-e alkalmából a Parlamentbe invitálták Faragó Verát, a Vidám Színpad tagját és Kishonti Ildikó színművészt, a Budapesti Kamaraszínház vendégművészét. Eddig a hivatalos hír, s ami mögötte van, arról Faragó Vera ízléssel berendezett, barátságos otthonában beszélgettünk hármasban. A vendéglátó ugyanis civilben a nagynénje a pályatárs Kishonti Ildikónak. Az aprósüteménnyel megterített asztalon a fő helyen a zöld mappa. Már magától nyílik ketté, az okmányon a következő olvasható: A Magyar Köztársaság elnöke Faragó Verának, a Vidám Színpad Jászai-díjas színművészének művészi pályája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét kitüntetésként adományozza. - Számított rá? - Nem, most eszembe sem jutott. Évekkel ezelőtt, a nyolcvanas évek elején még gondoltam rá. Úgy éreztem, akkor megérdemeltem volna. A nagy nap előtti szombaton leterítettem éppen a kis plédemet, hogy szokásos tomagyakorlataimat megkezdjem, amikor csengettek. Azt hittem, a villanyszámlás jött, nem voltam tőle boldog. Ám annál inkább, amikor elolvastam a feladó címét. Lélegzetet nem kaptam a hír olvastán. Később nagyot kurjantottam és nyitottam a pénztárcámat, hogy méltóképpen honoráljam a hírt hozót. - Mi jutott először eszébe? - A családom. A földiek és az égiek. Nekik köszönhetek mindent. Nagyon boldog voltam. Rögtön felhívtam az unokahúgomat, Kishonti Ildikót, hogy velem örüljön. Szívből velem érzett, megbeszéltünk mindent és letette a kagylót. Fél óra múlva megint csöngött a készülékem. Ő volt, hogy elmondja, együtt megyünk a Parlamentbe. Jó, egyeztem bele, majd ott talákozunk. Percek teltek bele, mire megvilágosodott bennem, ő is ugyanazt a kitüntetést kapja, amit én. Hát nem hihetetlen? - Most a pálya elismerése a csúcsot jelenti? - Az még odébb van. Törekszem elérni, nemcsak a próbaidőszakban, premierre készülve, hanem minden este, amikor a színpadra lépek. Igényes vagyok önmagammal szemben, elvégre a legnehezebb, az úgynevezett könnyű műfajt képviselem. - Melyik legemlékezetesebb produkciójára gondol szívesen? - Több klasszikus szerep után kerültem a Vidám Színpadra. Talán Romhányi Róna Sztriptíz magyar módra című száma hozott frenetikus sikert számomra. Aztán az Egy pohár víz Horváth Tivadar rendezésében, amelyben a nagyhercegnőt játszottam. Mostanában pedig kedves szerepem Rosemarie A ravasz asszony című darabban. Lelkesen fogadja a publikum mindenütt az országban. - A színház mellett rádió, televízió és szinkronfeladatok is megtalálják? - Vegyük sorra: a rádióban riportalany vagyok, a filmesek nem bennem gondolkodnak, ritkán szinkronizálok és a televízióban szinte kizárólag a Szeszélyes évszakok című produkcióban lépek fel. Optimista vagyok, tudomásul veszem, hogy most ilyen periódus van. Jön jobb, bízom benne. Kishonti Ildikó olyan kitörős fajta. Először is ahogyan ő mondja, rendhagyó külsővel áldotta meg a teremtő. A Kitörés című előadásban vizsgázott a főiskolán. Akkor minden lap színikritikusa szinte csak velük foglalkozott, akkor tanulták meg a nevét Kazán István és Hollai Kálmán mellett. - Hogy mit éreztem a hír hallatán? Meglepett voltam és határtalanul boldog. Azonkívül nem tudtam aláírni a papírt, a postásnak kellett a kezemet vezetnie, hogy eltaláljam a helyes sort. Itthon még nem kaptam díjat, hivatalos elismerést, ez az első. Először azok jutottak eszembe, akiknek sokat köszönhetek. Nádasdy mester, Versényi Ida aztán Koltay Bea, aki a tévés show-mat rendezte, Felvidéki Judit, akivel hét tévéjátékot forgattam és nem utolsósorban Seregi László, aki már rég nincs, de nekem ma is létezik. Én nem vagyok egyetlen színháznak sem a tagja és ez nem antiszociális beállítottsággal magyarázható. Szabadúszó vagyok feszített víztükrön. Engem a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, Szűcs Miklós terjesztett fel az illetékeseknél. Az a direktor, akinél én mv., azaz vendégművész vagyok. Erre sem volt még példa eddig. A társulat tagjai pedig szeretettel fogadtak már a Szabó Illés-féle monodráma bemutatójának idején is. Ennek az ötletét is két nap alatt fogadta el az igazgató és a zenés színésznek elkönyvelt Kishonti Ildikó prózával indíthatott, hogy később a Piaf-ban és a Volt egyszer egy kuplerájban is jó szerepet kapjon. A kollégáim pedig ezt emberségesen, együttérzően fogadják. És tudom, hogy szívből gratuláltak. Ez nem mindennapos ebben az elidegenedett kivagyi világban. - Pénzdíjas ez az elimerés? Lesz-e belőle maradandó emlék? - Ez nem jár pénzzel, erkölcsi siker és talán feljogosít ahhoz, hogy dolgozhassam. Többet, mint eddig, mert mostanáig eléggé bojtos időszakot éltem. Szeretnék már kicsit jóllakott lenni... Várhegyi Andrea Faragó Vera, Kishonti Ildikó és testvére, András Szkárossy Zsuzsa felvétele tt Második B soha nem volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. II/B pedig egyáltalán nem létezett. Most van. Osztályfőnökük Békés András rendező-tanár. A B betű bábszínészt jelöl. Effajta képzés először történik a Vas utcai, sokat látott épületben. Az sem mindennapi dolog, hogy a csapatban éppen öt lány és öt fiú készül a művészi pályára. De a legrendhagyóbb, hogy ezek a fiatalok már most majdnem mindent tudnak a színházról. És nagyon tehetségesek. Erről győzték meg a nagyérdeműt az Ódry Színpadon vizsgaelőadásukon. A sorokban tanáraikon kívül neves színészek, ítészek foglaltak helyet. A két produkció után taps, bekiabálás, lábdobogás jelezte elégedettségüket. A műsoron Óz, a nagy varázsló és az Oroszlánkirály szerepelt. Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy két ilyen közismert és közkedvelt történetet vigyenek színre a bábmozgás és a színészi játék vegyítésével. Mindehhez szűkös anyagiak és ennélfogva csekély díszlet, jelmez társul. Épp annyi volt, amenynyi kellett. Függöny, lepedő, fény, árnyék és hangeffektusok. No meg játék, gesztus, animáció, mimika, mozgás minden menynyiségben. Pontosabban épp annyiban, ami jeles osztályzatot hozott a diákoknak, kellemes estét a közönségnek. A tíztagú „társulatról”, a bábozásról a szünetben beszélgettünk Békés Andrással. Soha nem rendeztem bábelőadást. Mondhatnám, semmi közöm nem volt a műfajhoz, de ez így nem igaz. Gyerekkoromban is szeretttem a bábokat, a babákat és nem utolsósorban a maszkokat. Szívesen vállaltam ezt az osztályt. Bízom bennük és igyekszem felkészíteni őket az életre. Pályázunk mindenütt, ahol lehet és érdemes. Műfajunk mindenütt érthető a világban. Nagy terveink vannak: a negyedév végén Shakespeare Szent Iván-éji álom című darabját mutatjuk be Budapesten és Stuttgartban egy időben. Ezt a műfajt meggyőződésem, nemzetközivé kell tenni. A színházcsinálók osztályfőnöke, Békés András március 23-án hetvenéves. Ezzel a játékkal lepte meg a nézőket és egy kissé önmagát is. Gratulálunk. V. A. Havran Zoltán felvételei Bábszínészek paraván nélkül Vizsgaelőadás az Ódry Színpadon Békés András hetvenéves Játék a lepel mögül Totó, Szalmaember, Gyáva Oroszlán, Dorka és Bádogember az Őzből