Magyar Nemzet, 1997. augusztus (60. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-06 / 182. szám
8 Magyat vizet Fókusz SZERDA, 1997. augusztus 6. Egy Gallup-felmérés rejtett összefüggései A Piaget-maci üzenete a választási esélyekről Hosszú idő óta hiányolták az olvasók a Gallup közvélemény-kutatási adatait a Magyar Nemzet hasábjairól. Június végén újra megjelentek ismert adatábrái. A közreadó cikk önmagában kétféle „nyelvjátékot” egyesít. Első fele állítás: „Fej fej mellett a Fidesz és az MSZP", a második pedig kérdés: „Leszakadóban a kisgazdák?" (Tudniillik amilyen bizonyossági fokra az adatok jogosítottak.) A kész állítás és az ellenvetésre még nyitott felvetés kontrasztját a százalékok nyelvén is kifejezésre juttatta, de a kérdőjel homályfoltjának zsugorítására is ígéretet tett. E Gallup-közlemény három standard kérdés alapján -„Ön most kire szavazna?” - „Ön szerint a többség kire?” - „Ön kire semmiképpen sem?” - egy-egy párt „tényleges támogatóit”, „győzelmében hívőit” és „zsigeri elutasítóit” különböztethetjük meg. A politikai széljárás érzékelésére (vagyis épp az „Ön szerint a többség kire szavazna?” kérdés válaszaira) érdemes odafigyelnünk, hiszen az elmúlt négy-öt évben már hazai Gallup-adatok is tanúsítják, hogy ennek van a legnagyobb prognosztikus ereje. De az sem mindegy, hogy ezt a „jóslat erejű” adatot kinek a szájából halljuk. Meg kell néznünk, hogy az illető párt győzelmében hívők hány százalékban kerülnek ki az ugyanezen pártot választók közül (ezeket címkézhetjük „hívő támogatóknak”), szemben azokkal, akik valamely más párt iránti elköteleződésük dacára számolnak az illető párt győzelmével („elismerő ellenfelek”). A párthívek győzelmi jóslásának nyilván nincs olyan hitele, mint az illető párttól elfordulóknak vagy kifejezett elutasítóinak, akik a szóban forgó párt győzelmi esélyét csak bosszúsággal ismerik el. Az ilyen fajta élesítést tovább fokozza, ha egyéb kategóriákkal, például az iskolai végzettséggel vagy a jövedelmi szinttel keresztezzük a győzelmi várakozások és a saját pártválasztás kapcsolatának adatait. A június végén közölt adatokból például fantasztikusan (sőt humorosan) találó, frappáns öszszefüggéseket olvashatunk ki. Az A szerző szociológus, a Gallup kutatási igazgatója. Elemzése a Magyarországon az egyik legmegbízhatóbbnak számító közvélemény-kutató intézet, a Gallup adataira támaszkodik. Ezzel együtt megállapításai saját kutatói meggyőződését tükrözik, vagyis nem tekinthetők Gallup-álláspontnak. 1. táblázat, mely csupán azok adatait tartalmazza, akik saját pártvonzalmuk ellenére vélik befutónak valamelyik ellenlábas csúcspártot, arról árulkodik, hogy a Piaget-maci hatása zsinórban csökken az iskolázottság szintjével. Ismeretes, hogy a világhírű pszichológus, Piaget úgy vizsgálta az óvodások érettségi fokozatait, hogy egy asztal négy oldala mögött a falon látható városképek közül a kisgyereknek ki kellett választania, hogy ahhoz képest, amit ő lát a neki szemben lévő falon, vajon mit lát a maci, akit az asztal különböző oldalaira ültettek. Éretlenebb óvodások természetesen a maci minden üléspontjához a saját maguk által látott képeket rendelték hozzá. Egyébként a médiakutatásban úttörő Lazarsfeld „programanalizátorának” tanúsága szerint rádiós szerkesztők is körülbelül ekkorát tévedtek, amikor azt kellett gombnyomogatással jelezniük, hogy melyik műsorrészlet fog tetszeni vagy nem tetszeni a közönségnek. Képtelenek voltak a saját tetszésüktől elszakadni. Az egész protekciós (belevetítési) problematika politikai súlyosságát a híres Milgramkísérlet egyik póteredménye mutatja meg. Milgram eredetileg azt vizsgálta, hogy normális kísérleti alanyok adott instrukciókra hány voltos áramütéseket hajlandók még adni a másik teremben ülő állítólagos társaiknak, és hány százalékuk milyen voltszámnál tagadja már meg az engedelmességet. (A kísérleti alanyok úgy tudták, hogy valódi áramütéseket mérnek élő személyekre.) Ehhez a kísérlethez járult 40 pszichiáter kikérdezése arról, hogy szerintük ezen „engedelmességből kegyetlenségnek" milyen foka mennyire gyakori. Nos, míg a pszichiáterek átlagos saccolása szerint 150 voltos ütést az alanyoknak csak 30 százaléka, 300 voltost már csak négy százaléka, 450 voltost pedig már csupán egy ezreléke volna hajlandó adni, addig a valóságban ezek az értékek messze nem ilyen humánusan alakultak. Ugyanis még a 150 voltos áramütést is az emberek 80 százaléka rámérte felebarátaira, amely arány majdnem a 300 voltos ütésig kitartott. De még a 450 voltos borzalmas áramsokknak is bőven volt elkövetője: közel 60 százalékban! (Kérdés, vajon a politikusok mennyire reálisan mérik be a népességben rejlő agresszivitáspotenciált? Vagy a naiv pszichiáterekkel szemben ők nagyon is tudatában vannak e démoni erőknek?) Az 1. táblázat az 1800 fős Gallup-mintasokaságból csak annak az 530 főnek a százalékos adatait mutatja, akik saját más irányú pártvonzalmuk ellenében várják e három párt valamelyikének győzelmét. E Piaget-maci táblázatból jól láthatjuk, hogy a bármelyik csúcspártra nem szavazók közül a legkisebb százalékban tényleg a nyolc általános alattiak képesek elszakadni attól a győzelmi perspektívától, amit saját pártválasztásuk vetítene eléjük. Ahogy megyünk felfelé az iskolázottsági szinteken, úgy emelkedik azok aránya, akik nemtetszésük dacára képesek „beismerni” egy másik párt győzelmi esélyét, tehát kiemelkedni a Piaget értelmében vett politikai infantilizmusból. Így például a Fideszt nem választó diplomások nyolc százaléka, a kisgazdákat nem szerető érettségizettek 18 százaléka és a szocialistákban nem bízó felsőfokú végzettségűek 14 százaléka képes elszakadni saját más irányú pártvonzalmától, és befutóként jelölni meg ezeket a pártokat. De e politikai érettséggel kapcsolatos érdekesség mögött már megjelenik az első súlyosabb politikai kihatású eredmény is. A minden iskolázottsági szintet felölelő, tehát teljes magyar minta adatai szerint míg a Fideszre nem szavazók átlagosan csak öt százalékban várnának Fidesz-győzelmet, addig az MSZP-re nem szavazóknak már 11 százaléka érzi az MSZP „újrázásának” előszelét, az FKGP- re nem szavazóknak pedig majdnem 14 százaléka vár fordulatot egy kisgazdagyőzelem jegyében. Ez a június eleji adat megerősíti a korábbról ismert, bár változatlanul rejtélyes tényt, hogy a Fidesz tartós támogatottságemelkedése ellenére is alig emelkedik a győzelme iránti országos várakozás. (Egyébként saját szavazóinál sem, de itt most a többieket nézzük.) Ha azonban az „elismerő ellenfelek” véleménye után egy pillantást vetünk a „hívő támogatók" győzelmi sejtéseire is és a változatosság kedvéért és újabb komoly üzenet reményében most a jövedelmi szintekkel bontunk akkor teljes egészében kirajzolódik előttünk a mai Magyarország pártpolitikai színterének egy többnyire homályban hagyott alapjellemzője. Ezt a 2. táblázat adataiból olvashatjuk ki (melyben a kép teljessége kedvéért a győzelmi várakozások mindegyik fajtáját összegző adatoszlopokat is közöljük). Ha a legtöményebb információt nyújtó rangsoradatok oszlopait nézzük, máris előttünk áll a teljes meglepetés. Míg a Fidesz és az MSZP győzelmében leginkább (1. helyen) a gazdagok hisznek és legkevésbé (3. helyen) a legszegényebbek, addig a kisgazdagyőzelem iránti várakozásnál ennek épp a fordítottját látjuk. Az is látható, hogy a rangsor-adatok éppúgy vonatkoznak az illető pártok győzelmébe vetett hit komplex mutatójával felölelt teljes sokaságra (első oszlopok), mint a „hívő támogatóknak” címkézett alcsoportra. A számok nyelvén itt nem kevesebb lett kimondva, mint az, hogy a politikai közvélemény egyik legkeményebb mutatója, a „szociális bőrünkön érzett politikai Szélmozgás” (Noelle Neumann) tekintetében két külön Magyarország létezik. A gazdagok felsőbb („magasabban tengerszint feletti”) rétegében olyan „légáramlatok” uralkodnak, melyek egyik hullámában a Fidesz, másikban az MSZP győzelmének előszele érződik. A szegények „lapályain és belvizes mélyföldjein” viszont egyedül az FKGP nyeréséről „fújnak a szelek”. Ez ahhoz a szokatlan, de logikus következtetéshez vezet, hogy - ellentétben a közkeletű hiedelemmel, amit a szoros Fidesz-FKGP rivalizálásról ápolnak -, a kisgazdák és a fiatal demokraták nem zavarják egymás köreit. Egymástól meghökkentően távoli szocioökonómiai rétegek érdeklődésében vannak csupán jelen. A három csúcspárt „mérkőzési, párosítása” a Fideszt először az ugyanazon jövedelmi rétegben erős, MSZP-vel szólítja sorompóba. A tehetősebbek, anyagi gondokkal kevésbé küszködők köreiben ugyanis jószerivel csak azon megy a vita, vajon a Fidesz képes lesz-e leváltani az MSZP-t vagy a szocialisták visszaverik a fiatal demokraták kihívását. (A „visszaverik” vélekedés az erősebb.) Ezekben a körökben a kisgazdák ázsiója a legalacsonyabb, rájuk itt nemigen tippelnek. A legfrisebb Gallup-közlésben „fej fej melletti éllovasokként" aposztrofált magyar polgári csúcspárt és szocialista utódpárt erőinek tehát a jómódúak vélemény közegében kell megvívniuk „elődöntőjüket”. Ez a réteg a politikai eseményekre amúgy is gyorsabban és élénkebben reagál, véleményvezérségével pedig ezekre közvetlenebbül vissza is hat, így időrendben is csak ennek a mérkőzésnek a kimenetele tisztázhatja, hogy a lassabban ocsúdó mélyrétegek érzületével a társadalmi-gazdasági elit oldaláról kinek lesz szembesülési alkalma és feladata. A magasabb társadalmi-gazdasági státusúak gondolatvilágában teljesen esélytelennek tűnő kisgazdapárt győzelmi kilátásai ugyanis már a közepes jövedelmi réteg megítélésében kezdenek javulni. Ennek megfelelően itt enyhébb lejtővel a Fidesz, meredekebb zuhanással pedig az MSZP esélye kezd romlani. Ha a magyar társadalomnak csak a legtehetősebb szűk harmada szavazna, az MSZP győzelme biztos volna (ti. e réteg véleményklímájának hatására, amit törvényszerűen követ a tényleges akaratformálódás). Csakhogy láthatjuk: a szocialisták már a közepes jövedelmi rétegben elvesztették a győzelmükben hívők egynegyedét, és a két ellenzéki párt szintjéig süllyedtek le. Ez a kiegyenlítődés arra utal, hogy a jövedelmi rétegződés középső sávjában még nem igazán döntötték el, hogy a három éllovas közül melyik lesz - melyik legyen - a befutó. A népesség legszegényebb bő harmadában viszont teljes a fordulat. Az FKGP itt már egyértelműnek tartott győzelmi esélyétől először az MSZP-é szakad le drasztikusan, majd még innen is tovább valamennyivel a Fideszé. (Feltűnő, hogy e leszakadások az MSZP esetében markánsabban az összes vélekedő szintjén jelentkeznek, a Fidesz esetében pedig a hívő támogatók között, ami a két párt bázisának eltérő szervezettségével függhet össze. A szocialista szavazók még a létminimum alatt is kitartanak - vitatkoznak a kisgazdákkal -, ahol a Fidesz-hívek már visszahúzódnak és saját győzelmük helyett a kisgazdákét várják.) A legfrissebb Gallup-adatok elemzése tehát első menetben ilyen szilárdabb tételekhez és kérdőjeles felvetésekhez vezetett. (Reméljük, hogy a kérdőjeles bizonytalanság némi zsugorításával.) Hogy ezekből egyéni meglátásokkal vagy csoportos megvitatással milyen további következtetéseket fognak levonni, ezt a Magyar Nemzet olvasóira bízzuk. Varga Károly A megkérdezett iskolai végzettsége Kérdés: Ön szerint ki kapná most a legtöbb szavazatot? (Csak azok adatai, akik nem szavaznának az általuk nyertesnek tartott pártra) Válasz a Fidesz az FKGP az MSZP 8 általános alatt 2,5% 8,6% 6,1% 8 általános 5,0% 10,2% 9,4% Szakmunkásképz. 4,9% 12,8% 11,8% Érettségi 5,7% 18,1% 11,5% Felsőfokú képz. 8,1% 14,4% 13,9% Együtt 5,2% 13,5% 10,8% 1. táblázat Jövedelmi szint (havi, forintban) A Fidesz győzelmében Az FKGP győzelmében Az MSZP győzelmében hívők összesen „hívő támogatók”rangsor hívők összesen „hívő támogatók"rangsor hívők összesen „hívő támogatók”rangsor Alacsony, 30 ezer alatt 18,8% 5,6% 3. 31,1% 12,8% 1. 22,8% 11,0% 3. Közepes, 30-60 ezer 21,7% 6,8% 2. 26,7% 8,9% 2. 27,5% 11,9% 2. Magas, 60 ezer fölött 26,0% 8,1% 1. 23,7% 6,3% 3. 38,6% 14,4% 1. Együtt 21,9% 6,7%-27,4 9,6%-28,9% 12,7-2. táblázat A szerző történész e Nekibuzdulás, remény, végállomás Külföldi áldozatok és ügynökök a Szovjetunióban A fiatal osztrák történészek figyelme a nyolcvanas évek második felében fordult a kommunista mozgalom és a Szovjetunió története felé. A Szovjetunió összeomlása után a rövid időre szélesre tárt levéltárak nyújtotta lehetőséggel élve többen vállalkoztak hosszabb-rövidebb helyszíni kutatómunkára is. Az eredeti, eddig ismeretlen és a kutatás számára hozzáférhetetlen forrásanyagok felhasználásával az elmúlt években több jelentős kötetben tették közré kutatási eredményeiket. Legutóbbi, nagy feltűnést kiváltó munkájuk a Nekibuzdulás, remény, végállomás címet viseli és az 1925—45 között a Szovjetunióba került osztrák polgárok sorsát dolgozza fel (Barry McLaughlin, Hans Schafranek, Walter Szevera, Aufbruch, Hoffnung, Endstation, Österrecherinnen und Österreicher in der Sowjetunion 1925-45, Verlag für Gesellschaftskritik, 1997, Wien). A legtöbb osztrák, aki huzamosabb időt töltött a Szovjetunióban politikai emigránsként, az 1934-es Schutzbund felkelés aktivistájaként, illetve az Osztrák Kommunista Párt tagjaként, munkás küldöttségek delegáltjaként vagy munkavállalóként érkezett. Az első ötéves terv időszakában 1928—29-től a Szovjetunióban súlyos szakmunkás- és mérnökhiány mutatkozott. Ennek ellensúlyozására a kommunista mozgalom tagjai hatékony toborzói és propagandatevékenységet folytattak a fejlett ipari országokban, ahol a gazdasági válság miatt jelentős szakmunkás-, szakértői töpségek váltak munkanélkülivé. A szovjet statisztikák szerint 1932-ben több mint 42 ezer külföldi vendégmunkás dolgozott a Szovjetunióban. Ezek fele német, illetve osztrák, negyede pedig amerikai és kanadai volt. A külföldi munkavállalók egy része azzal a céllal érkezett a szocialista Szovjetunióba, hogy szaktudását a szocializmus építésének szolgálatába állítsa. Másik részüket a tartós munkanélküliség késztette arra, hogy meghatározott időre munkát vállaljanak a „dolgozók államában”. 1931-32-ben körülbelül kétezer osztrák vállalkozott szovjetunióbeli munkavégzésre. Annyian, mint amennyien a hagyományos kivándorlási célországokba, Kanadába, illetve az Egyesült Államokba távoztak. 1935- 36- ban a szovjet hatóságok a külföldi munkavállalókat állampolgárságuk feladására és a szovjet állampolgárság felvételére ösztönözték. Aki erre nem volt hajlandó, annak munkavállalási engedélyét nem hosszabbították meg. Közülük csak keveseknek sikerült némi megtakarított pénzzel együtt visszatérniük szülőföldjükre. Akik a Szovjetunióban maradtak, azok nagy részét magával ragadták a harmincas évek egymást követő terrorhullámai. A maradók közül több mint kétszáz embert hurcoltak el, döntő hányadukat kémtevékenységgel vádolva. Legtöbbjüket a Hitler-Sztálin barátság időszakában átadták a Gestapónak. Az 1930-41 közötti időszak áldozatainak számát ma még megközelítőleg sem ismerjük. A Szovjetunió felbomlását követő évek publikációi eltérő nagyságrendű adatokat közölnek. A KGB 1990- ben közzétett adatai szerint 1930-53 között „ellenforradalmi tevékenység” címén 3,7 millió embert tartóztattak le, és közülük mintegy 800 ezret lőttek agyon. Krjucskov KGB-elnök 1991-es beszámolója szerint 1937-38-ban egymillió embert tartóztattak le és 600 ezret végeztek ki. Ezeknél is döbbenetesebbek viszont azok az adatok, melyeket O. G. Satunovszkaja asszony vizsgálatai állapítottak meg. Satunovszkaját 1960-ban bízta meg Hruscsov egy olyan vizsgálóbizottság vezetésével, mely a rendszer összes áldozatát számba veszi. Eszerint 1935 és 1941 között mintegy húszmillió embert tartóztattak le és közülük hétmilliót végeztek ki. A bizottság által gyűjtött dokumentumok egy részét a jelentés összeállítását követően megsemmisítették, illetve meghamisították, amint ezt egy 1989-es ügyészségi jelentés megállapította. A kötet egyik legérdekesebb írása a nemzetközi káderképző, az úgynevezett Nemzetközi Lenin Iskola (NLI) történetébe enged bepillantást. A konspirált, zárt intézmény működéséről, ahol a két háború közötti nemzetközi kommunista mozgalom legismertebb veteránjait képezték ki, még nem sok írás született. A Komintern V. kongresszusa 1924 nyarán tűzte napirendre a nemzetközi kommunista mozgalom bolsevizálását, ami azt jelentette, hogy a kommunista pártokat szervezetileg, ideológiailag és politikailag egyaránt az SZKP alá kell rendelni. Ezt a célt szolgálta a moszkvai NSZ 1925-ös megalapítása is. Feladata olyan megbízható és kipróbált káderek képzése lett, akik elméletileg és gyakorlatilag is alkalmasakká váltak pártjaik bolsevizálásának végrehajtására. A tanítás 1926 tavaszán indult meg a Vorovskogo utca 25/A szám alatti elegáns épületben, hetven diákkal. A diákok politikai gazdaságtant, az SZKP történetét, a nemzetközi munkásmozgalom történetét, a leninizmust és az orosz nyelvet tanulták. A diákokat négy nyelvi csoportba osztották. A magyarok a német szektorhoz tartoztak, a németekkel, osztrákokkal, svájciakkal, csehekkel, lengyelekkel és hollandokkal együtt. A legtöbb tanár orosz volt, de akadtak közöttük más nemzetiségűek is, így például Fogarasi Béla, Rudas László és Haász Árpád. Esetenként vezető Komintern funkcionáriusok is tartottak előadásokat, Kun Béla, Manuilszkij, Mirov-Abramov, Trilisser. A diákok privilegizált körülmények között éltek. Szállást és teljes ellátást kaptak az intézetben, ösztöndíjuk pedig lényegesen magasabb volt az átlagos munkásfizetésnél. Az NSI növendékei az elméleti tantárgyakon kívül elsajátították a forradalmi stratégiával és taktikával összefüggő gyakorlati ismereteket is. Felkészítették őket az illegalitásban végzendő munkára, egyfajta katonai és hírszerzői alapkiképzést is kaptak. Ezért is volt arra szükség, hogy a Lenin-iskola növendékei fedőnevet használjanak beiskolázásuk alatt. Képzésük jellegének megfelelően szigorúan konspirált viszonyok között, katonai fegyelemben, állandó ellenőrzés alatt éltek, készültek arra, hogy majdani működési terepük illegális feladatainak megfeleljenek. Az NLI működésének 12 éve alatt mintegy kétezer ügynököt képzett ki. A kommunista mozgalom sok jelentős figurája töltött hosszabb-rövidebb időt az NLI falai között. Emelkedésük a párthierarchiában ennek megfelelően töretlen volt. Ide járt többek között Andre Marty, Erich Honecker, Erich Mielke, Szűcs Ernő, az ÁVO-ÁVH egyik vezetője, Kovács István. Kívánatos lenne, ha a Szovjetunióba került magyarok történetéről és a nemzetközi kommunista mozgalomban jelentős szerepet betöltő magyar kommunistákról is minél előbb megszülethetnének azok a tanulmányok, melyekhez bőségesen rejtenek anyagot a szovjet levéltárak. Schmidt Mária