Magyar Nemzet, 2000. március (63. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-27 / 72. szám

16 Mag arNTMt Tudomány Szuperszámítógépeket meghaladó teljesítmény A klasszikusoktól a klaszterekig Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Magyar Tudományos Akadé­mia Számítástechnikai és Auto­matizálási Kutatóintézetében (SZTAKI) új oktatóközpontot adtak át, amelynek keretében az oktatásra is használt PC-ket klaszterba kapcsolták, és ezzel a módszerrel szuperszámítógép teljesítményű, 58 PC-vel ekvi­valens klasztert hoztak létre. A nagy sebességű rendszerek is fejlődésen mennek keresztül az újabb és újabb technológiák és ötletek felhasználásával. Sokan az új generáció tagjai közül már talán el is felejtették azt a számítógép-matuzsélemet, ame­lyet a magyar származású Neu­mann János álmodott meg. Ne­vét az informatikai irodalom el­indításával kapcsolatban sok­szor fölemlegetik. Aztán egyre kisebb méretű, sokkal több és gyorsabb műveletre képes szá­mítógépek özönlötték el a vilá­got, megváltoztatva a tudomá­nyos és a gazdasági életet, s szinte az ember minden tevé­kenységét. Az úgynevezett szu­perszámítógépek a ’ 80-as évek­ben jöttek be, és az informatikus szakemberek egymással verse­nyezve törekedtek kifejleszteni a legkisebb, leggyorsabb, leg­megbízhatóbb számítógépeket. Gondot okozott, hogy a felhasz­nálók egy körének túl drágák voltak ezek a csodagépek. Bein­dult az elektronikai-számítás­­technikai-információtechnikai világban a „harmadik hullám”: az olcsó mikroprocesszorok te­remtette PC-ipar után az olcsó lézer teremtette internetipar a ’90-es években, s ma már a mikroérzékelők és mikrobe­­avatkozók forradalma zajlik. Az utóbbiak egészen új iparágat te­remtenek majd, amelyben újfaj­ta, érzékelő számítógépekre lesz szükség. Az elmúlt év őszén mutattak be az MTA SZTAKI munkatársai Roska Tamás aka­démikus vezetésével egy 4096 processzoros, optikai bemene­­telű analogikai vizuális mikro­­processzort. Ennek a csipnek a teljesítménye több billió képi művelet másodpercenként. Egyébként az analogikai CNN szuperszámítógép egészen más­képp működik, mint az eddig ismert számítógépek. Az elv, analóg, folytonos jelekkel dol­gozó celluláris neurális hálózat (CNN) kombinálása logikával oly módon, hogy abból egy tá­rolt programú téridőbeli számí­tógép alakul ki. A bemutatott csip fejlesztésében fiatal mun­katársak is részt vettek. A ku­tatás-fejlesztés a sikerrel nem állt meg, már terveznek egy 128x128 processzoros csipet, és ebben az évben kezdenek egy 256x256 processzorosat. Alig telt el néhány hónap, és ismét a SZTAKI rukkolt elő az új klaszterével. A fejlesztést Kacsuk Péter egyetemi tanár és fiatal munkatársai végezték. A klaszterek az utóbbi idők ered­ményei, néhány éve jelentek meg, és mint fentebb említettük szuper-számítógépi teljesít­ményre képesek. Fő előnyeik közé tartozik viszonylagos ol­csóságuk. A klaszter nem más, mint nagyszámú PC nagy se­bességű hálózattal és kapcsoló elemekkel összekapcsolva, így alig kerül többe, mint a rend­szert felépítő PC-k együttes ára. A világon egyre több helyen helyettesítik a klasszikus szu­perszámítógépeket PC-klaszte­­rekkel. A SZTAKI-ban most át­adott oktatóközpontban 28 gé­pet foglaltak egy rendszerbe, ez ma Magyarország egyik leg­gyorsabb számítógép-konfigu­rációja. A SZTAKI klasztere interneten is elérhető, így bár­melyik partner távolról veheti igénybe a klaszter nyújtotta szolgáltatásokat. Mire lehet használni az új, szuperszámítógépi teljesítményt nyújtó klasztert? Csak néhány fontos területet említünk, hiszen alkalmazhatósági területe szinte beláthatatlan. A tudományos számítások terén kiválóan alkal­mazható csillagászati modelle­zésre, vegyészeti kutatásokra, molekuláris biológiai kutatások­ra, atomfizikában és másutt. A mérnöki számítások terén a gépjárműiparban (ütközésmo­dellezés, áramlástani formater­vezés stb.) használható sikerrel. A világegyetem fürkészéséhez nagy segítséget nyújt például a nagy léptékű struktúra feltérké­pezésében, az univerzum kiala­kulásának vizsgálatában. A szá­mítógéprendszer bemutatkozá­sán például két csillagrendszer összeütközését modellezték a szakemberek, összehasonlítva a klaszter sebességét a mindenna­pi életben használt PC-k sebes­ségével. Nagy haszonnal alkal­mazható a rendszer atomerőmű­­vi blokkok működésének mo­dellezésére, például a grafitru­­dak mozgatásának vezérlése uránrudak között vagy elméleti háttérként a neutrontranszport egyenletének megoldására. Napjainkban igen sok terüle­ten szükség van meteorológiai előrejelzésekre. Az új klaszterrel rövid és hosszú távú prognózi­sok készíthetők. De említhet­nénk a műanyagipart, a festék­ipart, a mezőgazdaságot, a fél­vezetőipart, anyagok belső szer­kezetének vizsgálatát mint po­tenciális alkalmazási területet. A SZTAKI klasztere az interneten keresztül összekap­csolható más szuperszámítógé­pekkel és klaszterekkel is. Az informatikának ez az új ágaként a szuperszámítógépek alkalma­zási technikájából kialakult úgynevezett metaszámítási rendszerek hasonló szerepet fogn­ak játszani a jövőben a vi­lágméretű elosztott elvű adatfel­dolgozás területén, mint nap­jainkban a web az adatelérés te­rületén. Meg kell említeni azt is, hogy a SZTAKI kutatói olyan grafikus, felhasználóbarát prog­ramfejlesztő környezetet hoztak létre, amely világszerte egye­dülálló módon támogatja a szuperszámítógépes programok fejlesztésének minden fázisát. Az MTA SZTAKI a poten­ciális felhasználók számára el­méleti és alkalmazói tanfolya­mokat szervez, programjaik klaszteresítésében közreműkö­dik. Munkájával azt is szeretné elérni, hogy hazánkban is elter­jedjen a szuperszámítógép­es kultúra nemcsak a tudomány­ban, hanem az iparban és a szol­gáltatások terén is. A „számítógép atyja” - Neumann János - egy korabeli számítógéppel és a SZTAKI-ban most bemutatott új klaszter Tudomány- és technológiapolitika, 2000 Nemzeti kutatás-fejlesztési stratégia A hazai tudományos élet kép­viselői már évek óta jelzik a társadalomnak, hogy veszély­ben a hazai szürkeállomány, az egyetlen olyan tőkénk, amivel még ma sem vallunk szégyent a világban, sőt mindenütt meg­becsülés övezi a magyar kuta­tókat. A tudomány finanszíro­zása viszont néhány éve „mélyrepülésbe” kezdett, és már 1989-ben sem érte el a nemzeti össztermék (GDP) két százalékát, majd a Horn-kor­­mány ideje alatt a legalacso­nyabb szintre - 0,5-0,6 száza­lékra - süllyedt. Az 1998-ban az ország élére került kormány programjában hangsúlyos a tu­domány megfelelő támogatása, tervükben szerepel, hogy 2002- re a kutatás-fejlesztésre fordí­tott összeg el kell érje a GDP másfél százalékát. Ennek előfeltétele olyan tudomány- és technológiapolitika kidolgozá­sa, amely ezt a célt elérhető kö­zelségbe hozza. A tudományos ügyek gondozása az Oktatási Minisztérium hatáskörébe tar­tozik. Nemrég Pálinkás József politikai államtitkár a parla­ment oktatási bizottsága elé tárta azt a dokumentumot, amely a kormány tudomány- és technológiapolitikai elveire és cselekvési programjára tesz ja­vaslatot. A dokumentum még kiérlelésre szorul, Pálinkás ál­lamtitkár szavaival élve „köze­pesen kész”. A dokumentumot már megvitatta a tudomány- és technológiapolitikai kollégium, és ha minden érdekelt fórumon megtárgyalták, kormányhatáro­zat készül belőle. Mi a tudománypolitikai do­kumentum célja? Elvi kérdések tisztázása, a jelenlegi helyzet felmérése, a célok és lehetősé­gek kijelölése, konkrét teendők felvázolása és egy cselekvési program, amely mentén a költ­ségvetés (többlet)forrást bizto­sít, és bekapcsolja az üzleti-vál­lalkozói szférát is. Mi történt eddig az új, meg­valósítható tudománypolitika kidolgozása terén? Az államtit­kár szerint sorra jelentek meg ta­nulmányok, elemzések, közvé­lemény-kutatások fölemésztve sok százmillió forintot, de a ha­talmas mennyiségű írott anyag­ból összegzés a mai napig nem született. A készülő dokumen­tum sorra veszi azokat a terüle­teket, amelyekkel foglalkozni kell: az emberi erőforrás, az in­tézményi szerkezet, a finanszíro­zás, az infrastruktúra és a nem­zetközi együttműködés kérdése­it. Hazánkban a kutatás-fejlesz­tés területén foglalkoztatottak száma 11 700 fő (kerekítve), ez a szám 1991 óta fokozatos csök­kenéssel alakult ki, napjainkban lassan növekedik. Legdrámaib­ban a vállalati kutatók száma csökkent. Aggodalomra ad okot, hogy a kutatógárda elöregszik, nincs megfelelő kutatói után­pótlás. Ennek a kedvezőtlen iránynak a megváltoztatása vé­gett változtatni kell a kutatók bérszintjén, színvonalas közép­iskolákat kell fenntartani és von­zó posztdoktori rendszert kell kiépíteni. Ezek hiányában vagy nem választják a fiatalok a kuta­tói pályát, vagy külföldön kere­sik boldogulásukat. Csak össze­hasonlításképpen: hazánkban tízezer lakosra tíz kutató-fej­lesztő jut, Japánban negyvenki­lenc, de Dániában is harminc­egy. Az intézményi szerkezet ki­alakult, működik. A legnagyobb erőfeszítéseket a finanszírozás területén kell tenni, mivel a rá­fordítás nem emelkedett olyan ütemben, ahogy szerették volna. A nemzeti összterméknek jelen­leg mintegy 0,8-0,9 százalékát fordítják a K+F támogatására. Ha ezt az értéket összehasonlít­juk az OECD-országok hasonló adataival, akkor Magyarország a középmezőnyben van (1997-es adatok alapján). Svédország a GDP 3,85, Finnország 2,78, Ja­pán 2,92, Dánia 2,03, Ausztria 1,52 százalékát fordítja erre a célra. Európában a GDP átlag 1.8 százalékát adják K+F-re, ezt 2,8 százalékra kellene majd emelni, úgy­, mint jelenleg az Egyesült Államokban van. Nem túl jó hazánkban a kutatás-fej­lesztési ráfordítások pénzügyi forrás szerinti megoszlása az ál­lami költségvetés és állami pénzalapok, a vállalkozások, va­lamint egyéb hazai és külföldi források között; a K+F-alapok részvétele csekély, az állami rá­fordítások dominálnak. Érdekes képet kapunk, ha az egyes tudo­mányterületek szerinti megosz­lást vizsgáljuk: legtöbbet a mű­szaki tudományokra fordítanak, legkevesebbet az orvos- és ag­rártudományra, pedig a két utób­bi területnek nagy szerepe lenne az életminőség javításában. A kormány föltett szándéka, hogy 2001-re a K+F-re fordítandó költségvetési támogatást 83 mil­liárd forintra emeli, ami a GDP 1,2 százalékát jelenti, ez 19 mil­liárd forinttal több, mint a 2000. évi előirányzat. Megoldásra vá­ró feladat az egyetemek és a ku­tatóintézetek bérszínvonalának közelítése, mert jelenleg 40 szá­zalékkal több a bére az egyete­mek oktatói gárdájának, mint az intézeti kutatóknak. Nagy prob­léma, hogy a vállalatok alig vesznek részt a kutatások finan­szírozásában. Külföldön ez az arány­­mintegy harminc-hetven százalék a vállalatok javára. Igaz, a hazai cégek nincsenek olyan helyzetben, hogy sokkal többet áldozhatnának K+F-re, a külhoni nagy multinacionális cé­gek pedig kivárnak, amíg kiala­kul a bizalmi viszony a magyar kutatók elfogadását illetően. Tehát még jó ideig az államnak kell állnia a tudományra fordí­tandó összeg nagyobb részét. Az államtitkár elmondta, hogy öt nemzeti kutatási és fej­lesztési programot jelöl meg a dokumentum, amelyek kiemelt figyelmet és támogatást élvez­nek. Ezek: az életminőség javí­tása, a kommunikáció és infor­mációs technológiák, a környe­zetvédelmi és anyagtudományi, valamint az agrárgazdasági és biotechnológiai kutatások, a nemzeti örökség és a jelenkori társadalmi kihívások kutatása. Az államtitkár által fölvá­zolt jövőkép olyan alapos és mindenre kiterjedő volt, ami­lyet évtizedek óta nem hallhat­tak a tudománypolitikával fog­lalkozó szakemberek. Azt már csak remélni lehet, hogy ebben a programban partner lesz a Pénzügyminisztérium, és nem lohasztja le a szépen induló kutatói reményeket. 2000. március 27., hétfő A magyarság ősi jelképe A millennium madara Államalapításunk ezredik év­fordulójára keresve sem találtak volna alkalmasabb védett mada­rat, mint a kerecsensólymot. Bi­zonyára nem véletlen egyezés, hogy az Emese álma monda tú­rai madarát Vönöczky Schenk Ja­kab egy perzsa solymászkönyv alapján a turult turkesztáni ere­detű sólyomfajtának írta le. A Dúcz László által a kerecsensó­lyommal azonosított ragadozó madarat nyilvánította a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az év madarává. Ano­nymus leírja, hogy Almos anyját Emesét egy ragadozó madár ter­mékenyítette meg: „...Ugek fia Előd Szkítiában Emned-béli lány­tól fiat nemzett, kinek neve lett Álmos, ezért, mivel anyjának ál­mában egy héjaforma madár je­lent meg, rászállott és ettől te­herbe esett, méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg.” Ez a „héjafor­ma” madár a kerecsensólyom. Az első madártani könyv, amelyet ismerünk, a XIII szá­zadból származik, és II. Frigyes írta a madarakkal folyó vadászat mesterségéről. Az idomított ra­gadozó madarakkal történő va­dászat már nagyon régen ismert volt, és magas színvonalon űz­ték a keleti- és közép-ázsiai né­pek körében. Európában a kö­zépkorban terjedt el a solymá­­szat, de napjainkban újra rene­szánszát éli. A sólyomfélék csa­ládjához tartozó madarak közül több alkalmas a vadászatra, mert megkülönböztetik a hangokat, a zajokat, a személyeket, és igen jó az emlékezőtehetségük. Első helyen a vadászatban a nagy tes­tű vadászsólyom áll, de rögtön utána a „szaker” vagy kerecsen­­sólyom (Falco cherrug) követke­zik. Fészkelőterülete a Kárpát­medencétől Kínáig terjed. Szik­lafalon vagy erdőben, elhagyott ragadozófészekben költ. Terme­te kisebb, mint a vadászsólyo­mé, szinte egyetlen tápláléka az ürge, de galambokat is fogyaszt. Az ötvenes években, amikor Eu­rópa nyugati felében ismét elter­jedt a solymászat, a fészekből kivett fiókákat jó pénzért elad­ták, így a hazai állomány majd­nem kipusztult. A kerecsensóly­mok száma 1975-re harminc pár alá csökkent, ám a gondos véde­lemnek és a megfelelő élő- és fészkelőhely teremtésének köszönhetően mára százhúsz pár „turulmadár” talált otthonra ha­zánkban. A „turul” szó első tudomá­nyos magyarázatát Vámbéry Ár­min adta, aki a közép-ázsiai tö­rök irodalmi nyelvben - a csa­­gatájban - „togrul” alakban ta­lált rá, ami a szótár szerint „ki­váló tulajdonságokkal rendel­kező, kedves ragadozó madár”. Belső-Ázsia népei ma is kitűnő solymászok. A kerecsensólymok közül sokat elpusztított a DDT rovar­irtószer, amelytől meddőek let­tek az állatok, vagy tojásaik héja annyira elvékonyodott, hogy a kotlás alatt összetört. A világon ma összesen mintegy negyven­ezer pár kerecsensólyom él. Vé­dett madár, és talán kevesen tud­­ják, hogy az ötvenforintos pén­zünkön is kerecsensólyom, azaz turul látható. Az év madaráról hosszabb cikk olvasható a Ter­mészetbúvár című színpompás magazin legutóbbi számában. Az oldalt írta: Hankó Ildikó

Next