Magyar Nemzet, 2002. április (65. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-16 / 88. szám
EB Magyar Nemzet Kultúra 2002. áprlis 16., kedd Rovatvezető: Hegyi Zoltán Tavasz a Millenárison MAI PROGRAM: 17.30 Kiállítóterem:Tudományos múltunkból: Fodor József, a magyar közegészség-tudomány megalapítója. 19.30 Kiállítóterem: Műfajok varázsa: a kortárs kamarazene. 20.00 Fogadó a Millenárishoz: Főlk Esték a Millenárison - A Csík zenekar koncertje és táncház. A múlt kritikus kérdései Horthy Miklós lesz a következő témája a Magyar Történelmi Társulat Múltunk kritikus kérdései című vitasorozatának holnap 17 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Székházában (V. Roosevelt tér 9.). Elnököl és a vitát vezeti Kosáry Domokos akadémikus, a társulat elnöke. Előadók: Sípos Péter, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója és Szakály Sándor történész, a Duna Televízió alelnöke. (T. T.) A mi Jászai Marink A mi Jászai Marink címmel Jónás Judit, Demján Edit-díjas színművésznő estjének bemutatója tekinthető meg ma este hét órai kezdettel a Roma Parlamentben. Az előadás rendezője Pálfai Péter. (D. A.) Káin kalapja A gyilkosság és a törvény misztériuma, Káin és Mózes története ihlette Goda Gábor Káin kalapja című produkcióját, amelyet április 19-én, pénteken és 20-án, szombaton 19 órakor tekinthetnek meg az érdeklődők az Artus Stúdióban (XI., Sztregova u. 3.) A fontosabb szerepeket Bakó Tamás, Goda Gábor, Gold Bea, Kiss Erzsi és Pintér Béla alakítja. (S. S.) Gulácsy Lajos életműve Rockenbauer Zoltán, a kulturális örökség minisztere nyitotta meg tegnap a Gulácsy Lajos művei - életművek egy magángyűjteményből II. című kiállítást Pécsett, a Művészetek Házában. A tárlatot - amelyen a művész negyvennégy alkotása látható - május 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (O. Cs.) Szakcsi Lakatos Béla szólóestje A márciusi nemzeti ünnepen érdemes művész címmel kitüntetett népszerű muzsikus, Szakcsi Lakatos Béla szóló zongoraestet ad ma este fél nyolckor a Károlyi-palotában (V., Károlyi M. u. 16). (K.Gy.) Tavaszi hangok Liliom Károly fiatal művészeket mutat be Tavaszi hangok című műsorában április 25-én, csütörtökön 18.30-kor a Rátkai Márton Klubban (V., Városligeti fasor 38.). Közreműködik: Nacsa Olivér és Bagi Iván humorista, Mády Piroska és Szomszéd Ildikó operaénekes, Mollini bűvész, valamint Ancsin Anikó hastáncosnő. (S. S.) Elhunyt Nagy Miklós irodalomtörténész Hosszan tartó betegség után, életének 78. évében, szombaton elhunyt Nagy Miklós irodalomtörténész, tanszékvezető egyetemi tanár, a XIX. századi magyar próza kutatója. Nagy Miklós 1962-től Jókai Mór összes művei kritikai kiadásának sorozatszerkesztője volt, s monográfiát írt Jókairól és Kemény Zsigmondról. (MTI) A holt anyag életre keltése Szívós Károly Blattner Géza-díjas bábszínésszel a művészeti ág jelenéről és jövőbeli lehetőségéről Nemzeti ünnepünkön első alkalommal kaphatták meg honi bábművészetünk legkiválóbbjai az idén alapított Blattner Gézadíjat. A két díjazott egyike Szívós Károly, a Kolibri Színház művésze, aki eddigi pályafutása során nem csupán színészként, hanem gyermekeknek és felnőtteknek szóló bábjátékok rendezőjeként is tovább öregbítette a magyar bábművészet hírnevét. B Haki.ik Norbert___________ bábszínészetét mindmáig a színművészet mostohagyermekeként tartják számon; a bábművészeknek sajnálatos módon esélyük sincs rá, hogy akkora ismertséget vívjanak ki maguknak, mint az „élő” színjátszás képviselői. Hogyan döntött úgy, hogy mégis „paraván mögé bújik”? - Gyermekként nem különösebben szerettem bábozni, először én is „rendes” színésznek készültem, felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, ám a vizsga második fordulóján nem sikerült túljutnom. Két évvel később felvételt nyertem az akkori Állami Bábszínház bábszínészképző tanfolyamára. Persze a színészképzéstől az ottani oktatás sem vált külön: olyan tanárok okíthattak a beszéd és a színészszakma mesterségére, mint Montágh Imre, valamint Simon Zsuzsa. Mindemellett olyan speciális tárgyakat tanulhattam, mint a gyermekpszichológia, vagy a bábtörténet. A bábszínészet ugyancsak a „hagyományos” színészmesterségen alapszik. A különbség csupán annyi, hogy míg az „élő színész” a saját testén keresztül adja elő azt, amit mozgással kell kifejeznie, a bábszínész egy élettelen tárgyat kelt életre, és ezáltal éri el ugyanazt a hatást, azonban éppúgy a saját személyiségének erejével hat. - Tekinthető-e a bábszínészet az élő színjáték stilizált, elvonatkoztatott párjának? - A személyes átélés a bábszínészetben is elsőrangú szerepet kap. Azonban a bábszínész nem azon a hőfokon éli át a szerepét, ahogyan a „hagyományos” színész. Kell, hogy némi tartással viseltessen az általa életre keltett alakkal szemben. Ha például marionettel játszik a színész, akkor felettébb erőteljesen kell figyelnie minden moccanásra: nem szabad, hogy elragadja a játék heve, mert minden mozdulata hatványozottan jelenik meg a színpadon - magyarán mondva, igencsak „résen kell lennie”, úgy, hogy közben ez az óvatosság semmiben se csorbítsa a báb lelkiségét. - Van-e kedvence a tömérdek bábfajta és -technika között? - Számomra az jelenti az örömöt, ha a báb átalakul élő személyiséggé, és ennek valójában semmi köze ahhoz, hogy éppen milyen technikát használok. Viszont ha ez az átalakulás nem következik be, akkor a bábjáték éppúgy szánalmas, pótcselekvésekből álló szenvedéssé züllik, mint az, ha egy élő színész játssza rosszul a szerepét. - Ön színészet mellett rendezéssel is foglalkozik. - Először akkor rendeztem, amikor feleségemmel, Török Ágival - akit még az Állami Bábszínházban ismertem meg - megalapítottuk a Kereplő Színház nevű családi társulatot. Olyan előadásokat akartunk rendezni, amelyekben mindössze egy-két színész szerepel, s amelyek semmiféle műfaji határokra nincsenek tekintettel. Az ekképpen színpadra vitt daraboknak - például Leacock Rosszcsirkeff Mária emlékiratai című munkájának, vagy a Gertrúd, a nevelőnő című műnek - látszólag halovány közük sem lehetne a bábszínpadhoz. Mi megpróbáltunk a bábszínészet eszközeivel eljátszani egy-egy monodrámát sikeresen, hiszen mindkét darabbal elnyertük a pécsi felnőtt bábfesztivál első díját. Mindezt több újabb darab, például a Spárga tengeralattjáró, vagy az Előszobaszekrény rendezése követte a Kolibri Színházban. - Legutóbbi rendezése, a Nádi, Paca, Kóc című gyermekelőadás megosztotta a közönséget. Hogyan értékeli az egymásnak ellentmondó véleményeket? - A darab ősbemutatójára Kecskeméten került sor. Ahhoz képest, hogy a „szakma” fanyalgással fogadta, a gyermekközönség körében igen nagy sikert aratott, és szerintem ez a fontosabb. Sohasem a kisujjból kirázható darabok foglalkoztattak, hanem sokkal inkább a veszélyesnek mondható vállalkozá sok. A Nádi, Paca, Kóc nem dráma ként íródott, hanem mozaikszerű, tanulságokkal teli prózaműnek. A műből egy ugyancsak összetett, viszont egyértelműen követhető darabot próbáltunk összehozni. Egyébként amikor rendezek, akkor a kísérletező szándék mellett mindig szem előtt tartom személyes felelősségemet is, hiszen egy-egy darabbal nem csupán én viszem vásárra a bőrömet, hanem a színész kollégák, a zeneszerző, valamint a darab írója is. - Ön szerint lehetséges-e, hogy a bábszínészet nálunk is kitörjön a gyermekszínház skatulyájából? - A színház manapság a saját megújhodásának esélyeit keresi, újabb és újabb formanyelvek után kutat. A főváros nagyobb színházai is rendre „leporolják” a bábokat, ami külföldön az utóbbi idők során bevett szokássá vált. Úgy tűnik, hogy a színjátszás megújulásának az élő színház és a bábjáték ötvözete az egyik járható útja, amelynek során a paravánjáték eltűnik, és a színész az általa mozgatott bábbal együtt szerepel. A cseh, vagy a lengyel színház világában már most is nyilvánvaló, hogy bábokkal nem csupán a gyermekekhez lehet szólni. - Olybá tűnik, hogy a bábszínészet lassan Magyarországon is elnyeri méltó helyét: március 15-én osztottak ki először olyan állami díjat, amelyet a bábos szakma legkiválóbb képviselőinek elismerésére alapítottak. - Talán végre minálunk is az őt megillető helyre kerül ez a műfaj. Büszke vagyok arra, hogy az elsők között kaphattam meg azt az elismerést, amelynek a névadója nem más, mint a több mint száz éve született Blattner Géza, a modern magyar bábművészet megteremtője. A .Nem szabad, hogy elragadjon minket a játék heve, mert minden mozdulatunk hatványozottan jelenik meg a színpadon" fotó: tóth tibor Előreszegezett tekintetek Sose feledjük a múltunkat, amelyből tanulni mindig érdemes A RÁDIÓ MELLETT a Honthy Kinc a_______________ Mi nem foglalkozunk a múlttal, hajtogatja a hazai ellenzék, főként akkor, ha bárki veszi magának a fáradtságot, és szembesíti őket hajdani és közelmúltbéli tetteikkel. Az ő helyükben persze mindenki igyekezne gyorsan elfelejteni a történelmet, s tekintetét csak előre szegezni, mert a jövőben még nincsenek bűnök (legfeljebb arra vonatkozó bűnös gondolatok). Akárhol is kezdi az ember a baloldal történetének a vizsgálatát, minden időben elhomályosítják a vétkek az erényeket, hisz az ideológia képviselői - elhivatottan, vagy paranoiásan - az embereket erőszakkal akarták boldoggá tenni, így nincs abban semmi különös, hogy a sokat hangoztatott toleranciájuk ma ismerő hazugság, hogy semmit nem tekintenek jónak, ami nem tőlük származik. Ne tekintsünk vissza, kapjuk a biztatást naponta többször is, pedig a múlt egyáltalán nem felejtenivaló. Sőt! Éppenhogy tanítómesterünk. Aki nem tud tanulni a hibáiból, az nem tud fejlődni, javulni, előre menni sem. Aki nem vállalja a múltját, annak nem lehet jövője sem. Nekem kifejezetten hiányozna a múltam, ha egy következő kormányzat esetleg elrendelné az előre szegezett tekintetet. Igaz, akkor könnyebb helyzetbe kerülnék, nem kellene elnézést kérnem múltban elkövetett hibáimért. Legutóbb rádiójegyzetemben is vétettem, Szabó B. István irodalomtörténészről azt írtam, hogy a Gondolat-jelben zöldségeket beszélt, összekeverte a spenótot a sóskával. Nos, nem így volt. Az én tudatlanságomat mutatja, hogy mit sem tudtam a sóskáról. Tanulmányaim során ugyanis csak a hatkötetes, Sőtér István főszerkesztette Magyar Irodalom történetével találkoztam, ezt hívta a népnyelv kötésének színe miatt spenótnak. De időközben megjelent a háromkötetes folytatás is, mely az 1945 utáni magyar irodalom történetét dolgozza fel. Ez pedig az elődnél világosabb kötése miatt kapta a sóska nevet. A tévedésért (zöldségeimért) mindenkitől, de elsősorban az irodalomtörténésztől elnézést kérek. Egyszóval, ha mégsem lehetne foglalkozni közeli és távoli múlttal, akkor nem lehetne például kulturális vetélkedőket sem rendezni régi muzsikákról, színdarabokról. Kevesen emlékeznek már a Ki nyer ma? indulására, de annyi bizonyos, hogy a kezdetektől elkápráztatták a hallgatókat a versenyzők. Tévedhetetlenek voltak, műveltek, tájékozottak. Annak örültek, ha különlegességet kérdeztek tőlük. A komolyzenei vetélkedő hallgatóinak és versenyzőinek tábora az évtizedek alatt is hűséges maradt, s bár olykor mosolygunk azon, hogy törzsgárda ül a versenyzői székben, ez mit sem von le a műsor élvezeti értékéből. Hisz a Ki nyer ma? attól érdekes és izgalmas a zeneszeretők számára, hogy maguk is folyamatosan mérhetik tudásszintjüket, sőt gyarapíthatják ismeretüket. Nem tudni még, hasonlóan nagy jövő előtt áll-e a Kossuth adón indított új kultúrtörténeti vetélkedő, a Színház az egész világ! Már csak azért sem számítható ki a karrierje, mert egészen más korban született, olyanban, amikor a műveltséget az emberek többsége pénzkereseti lehetőségként tartja számon, s fel sem merül, hogy annak megszerzése nemcsak munka, hanem szórakozás is, sőt, az élet kiteljesítésének egyik feltétele. Csiszár Imre, a jeles színházi rendező vállalkozott e szombat délutánonként hallható vetélkedő vezetésére, minden bizonnyal azzal az elszántsággal, hogy komolyan veszi a feladatát. Kérdései egyben színháztörténeti ismertetők is, lehetőleg valamely aktuális színházi előadáshoz kapcsolódnak. Egyszóval szórakozás, izgalom és ismeretterjesztés lenne ez a műsor tíz percben. Szerkezetében hasonlatos a Ki nyer mához, színvonalán azonban még van mit javítani. Nem a szerkesztőkén és a műsorvezetőén, hanem a játékosokén. Akik meglepő bátorsággal vállalkoznak a megméretésre, miközben sem a jelenben - az éppen aktuális színházi programokban, sem pedig a múltban - színháztörténetben - nem járatosak. A március 15-én, a Nemzeti Színház megnyitása alkalmával indított vetélkedő szép jövőjéért legtöbbet a hallgatók tehetnek. Például azzal, ha a nyereség reményében egy kicsit felidézik a múltat, és körülnéznek a jelenben. kultura@magyarnemzet.hu Hajrá magyarok! (2.) Ez volt az igazi Love Paradé. A szeretet ünnepe, tű és gyorsító vegyszerek nélkül, felemelően, felségesen és meghatóan. Két borongás nap közötti áldott verőfényben tiszta tekintettel kivonult a térre másfél millió emberünk. És ott volt a Vén Európa dobogó szívében, ott lüktetett a zene. Ott volt több generáció életének hiteles krónikása, Cseh Tamás, az Edda Művek Miskolc újra feltámadt lelke, Homonyik Sándor és Varga Miklós, Kóbor János és Szandi, Keresztes Ildi és Ákos, akinek a Terror Házában hallható zenéket köszönhetjük. Lehet persze fanyalogni, promóciót emlegetni, meg a művészek függetlenségéről, hatalom és művészet veszélyes kapcsolatáról hadováini. Nehéz időkben a hazának is szüksége van promócióra, aki pedig az elmúlt tizenkét év után ki meri ejteni a száján a független (véleményformáló) értelmiségi-művész szókapcsolatot, az vagy hülye, vagy hazudik, esetleg egyszerre mutatja fel mindkét állapotot. Ha az ország legjobb gitárosa, Tátrai Tibusz (Isten éltesse sokáig 50. születésnapja alkalmából!) szíve fölött kokárdával jelenik meg egy televíziós műsorban, akkor nem kell neki lufikat eregetnie, úgyis tudja mindenki, miről van szó. A rockzene a szabadságról szól elsősorban. Jeles képviselői be is vertek néhány szeget a gyöngyösi gulyássá puhított kommunizmus koporsójába. De miről szól a szabadság ma, 2002 Magyarországán? A drogok legalizálásáról, hogy aztán a napi adaghoz szükséges pénzért valami degenerált elvágja a torkunkat, ámokot fusson egy gyorsétteremben, feltörje az autónkat (az autó ugyebár modern szabadságszimbólum, a szabad helyváltoztatás fontos eszköze), vagy csupán egyszerű mezei dílerként beetesse a gyermekeinket? Vagy arról, hogy ezeket egy szociálisan túlérzékeny bankár néhány ezer szavazatért újra ránk szabadítsa? Az utcai bűnözés és erőszak agyatlan propagálásáról? A nem létező szélsőjobb elleni ádáz antifasiszta harcról szegény hátba lőtt Ságvári Endre örökségének szellemében? Arról, hogy gáz a hetero? Hogy kritikátlan fogyasztóvá, műveletlen reklámzabálóvá, gyorsevővé, lassan pusztuló nyomorult plázapatkánnyá züllesztik az arénák fiatal közönségét? A rockzene történetében egyedülálló módon megtörténhet-e most Magyarországon az, hogy egy rockzenész a szabad kezdeményezések elfojtását, a nagytőke kizárólagosságát, a cenzorokat, bankárrá gerontokzált kommunista irakat támogatja? A szabadság nevében? Vagy inkább arról szól a szabadság, hogy az élet több, mint a létfenntartásért folyó napi küzdelem? Hogy a szabadság spirituális? Hogy a szabadság szeretet? Ennek az országnak hihetetlen szerencséje, hogy van egy fiatalember, akiben mindez manifesztálódik. Ha mégis Barabbás kell, magunkra vessünk. Ez a kérdés, válasszatok.