Magyar Nemzet, 2002. december (65. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-13 / 290. szám

EB ni* les­zet Tisztelt Szerkesztőség! 2002. december 13., péntek Rovatvezető: Berszán György ■MMMMHRnMHMHMnnHMMMMMMMMnMMHHMnnnMMnHMMHSHnMMMMMnRMI Tanulópénz K­érem, hogy a december 10-én a Magyar Nemzetben megje­lent Pilhál-féle publicisztikára (Pil­­hál György: Koszt és kvártély) írt válaszomat - ha már az újság egyébként meg sem keresett - szí­veskedjenek közzétenni. 1. tény: Tom Lantos 2002. de­cember 5-ig azt sem tudta, hogy­­ van gyermekem. 2. tény: Családunk biztosította a gyermek tanulásának költségeit, úgyis, mint: a kollégium díját; szál­lás és ellátás költségeit; betegbizto­sítást; tankönyveket; a ki- és vissza­utazás költségeit. 3. tény: Tom Lantos olyan or­szágban él, ahol a republikánusok és a demokraták politikusként el­lenfelei egymásnak, nem ember­ként, családként, közösségként. A rosszindulat, a gyűlölet nem lehet olyan parttalan, hogy egy jó szándé­kú - de egyoldalú - udvariassági gesztusa Tom Lantosnak ennyi aberrált következtetésre adjon okot. E bemutatkozó látogatáson - amelyet Tóm Lantos kezdeménye­zett - kiderülhetett volna, hogy egyik unokája a Tamási Vályi Péter Szakközépiskola vendégdiákja fél évre! Ezt a gesztust én is megtettem volna irányába. Talán nem a sajtó­­­­ban kérkedtem volna, hogy átad­tam a névjegyemet azzal, ha bajban van a gyerek, vagy szükségét érzi, hívjon fel. Hanem valóban segítet­tem volna, ha szükséges. Azért, mert keresztény ember vagyok. A lányom is. Tudja, mikor, mit és ki­től fogadhat el. Dávid Ibolya Valami visszacseng...­ lvasva Az elnök asszony misz­­sziója című szellemes írást (D. Horváth Gábor, Magyar Nemzet, november 26.), visszaemlékszem 1976. évi új-zélandi utazásomra. Az első mezőgazdasági delegáció ki­küldését tervezték a távoli ország­ba, és ennek vezetője, az FM állam­titkára keresett egy olyan szakem­bert, aki ismeri az embrióátültetés­­ területét. Új-Zéland volt az első or­szág, amely már akkor eredménye­sen alkalmazta a szarvasmarha­­embrió-átültetést a gyakorlatban. Ilyet nem találtak, s így jutottak el hozzám. Személyes berendelésem­kor az államtitkár megkérdezte tő­lem, hogy értek-e az embrióátül­tetéshez, és képes vagyok-e e témá­ban tárgyalni. Mondtam, nem ér­tek, de ismerem a szakterületet, és kellő angolnyelv-ismerettel is bí­rok, így kerültem a delegációba. Az első meglepetés a sydneyi re­pülőtéren ért, amikor a magyar nagykövetünk a delegáció két tagját Szervusz! köszöntéssel üdvözölte, és engem csak Jó napot!-tal illetett. Ő képviselte Új-Zélandot is, és így el is kísért bennünket. Történt, hogy utazásunk harmadik napján - mint jól tájékozott - engem a petefészek­átültetés szakértőjeként mutatott be. Nyomban leültettem, és kiok­tattam a két technika - az embrió­átültetés és a petefészek-átültetés - közötti különbségről. Új-Zéland­­nak, ennek a Nagy-Britanniához hasonló nagyságú országnak há­rommillió lakosa volt akkor, és te­rületén hatvankétmillió juhot és nyolcmillió szarvasmarhát tartot­tak. A népgazdaság az állattenyész­tésen alapul, és nagymértékben függ a mezőgazdasági termékek ex­portjától, így hazánknak mint me­zőgazdasági exportőrnek nem sok keresnivalója van Új-Zélandon. A magam részéről a feladatomat eredményesen láttam el, mert kész embrióátültetési szerződéssel tér­hettem haza. Dr. Soós Pál NY. FŐÁLLATORVOS, BUDAPEST O Nem mind állami, ami nemzeti L­apjuk hasábjain találkoztam egy olyan írással, amely­ről először azt hittem, hogy a szocialista tervgazdasá­got dicsőítő cikk reprint kiadását látom (Járosi Márton: Vészhelyzetben a magyar energiapolitika, Magyar Nemzet, december 2.). A szerző, az Energiapolitika 2000 Társulat el­nöke nem kevesebbet állít, mint hogy a villamosenergia­piacon „a liberalizáció a legnagyobb támadás a megfizethe­tő közszolgáltatások ellen”. Hogy is van ez? Ha tehát az eddigi monopólium helyére a szolgáltatóválasztás szabadsága lép, azaz ha a villamos energiát majd ott veszem, ahol a legolcsóbb, rosszul járok? Ezt azért nehéz elhinni. Nehéz eldönteni, helyes volt-e a magyar energetikai vál­lalatokat ’95-ben nagyrészt külföldi tulajdonosoknak elad­ni. De ugyanez történik Csehországban, Lengyelországban, Ausztriában, Romániában és még számos kis országban. Jó hallani arról, milyen sikereket ér el a Mal Szlovákiában vagy Horvátországban. A reális politizálás lényege az erővi­szonyok helyes felmérése. A magyar piac önmagában kicsi, szövetkezni kell szomszédainkkal, vennünk és eladnunk kell, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy az energiaszek­torban csak a nagy és erős vállalkozások maradnak talpon. A polgárságot a tulajdon teszi azzá, ami. Bár a fizetésem nem predesztinál arra, hogy tőzsdézzek vagy akár csak koc­káztassak a részvények piacán, egy biztos: ha lehetőségem lenne, akkor a gyermekeim jövőjét és talán a saját öregsé­gemet biztosítandó megtakarításaimat elsődlegesen táv­közlési és energetikai részvényekbe fektetném. Azt hittem, elmúltak már azok az idők, amikor engem vagy azt a sok ezer kistulajdonost, aki hasonló módon gondolkozik, a sző­rösszívű kizsákmányolás vádjával lehetett illetni. Nyilván­valóan nem akarunk mást, mint azt, hogy a befektetett pénzünk kamatozzon, és ebben nincs különbség aközött, hogy valakinek csupán néhány részvénye van, esetleg egy nagy nyugdíjalapot vagy bármilyen más stratégiai befekte­tőt képvisel. Egy vállalkozás nem attól jó vagy rossz, hogy állami vagy magántulajdonú, hanem attól, hogy nemzeti-e, azaz hozzájárul-e a nemzeti jövedelemhez. Ez egy energetikai vállalat esetén sincs másként. Egy vállalkozás dolgozóinak és ügyfeleinek - legyenek azok „telefonhasználók vagy energiafogyasztók” - a hatékonyság kérdése a legfonto­sabb. Ennek megvalósítása során az energiaiparban dolgo­zó műszaki értelmiségiek közül rengetegen elvesztették az állásukat. Másrészt az állásban maradottak is új helyzet elé kerültek. Csökkentek a juttatások, kevesebb az üdülési tá­mogatás, a családtámogatás, a vezetőknél kisebbek lettek a szolgálati autók. A fogyasztó érdeke a verseny, ez pedig szá­mos korábbi privilégium eltűnésével jár. Hosszú távon az Európai Unióban a termékek és a szol­gáltatások ára ki fog egyenlítődni. A német fogyasztó ugyanabból a gázvezetékből ugyanazt az orosz exportot fo­gyasztja, mint a magyar. Az orosz exportőrt vajmi kevéssé izgatja, hogy a magyar fogyasztó bére miként aránylik az uniós átlaghoz. A kérdés azonban az, hogy az árak kiegyen­lítődése hogyan megy végbe, és mi történik azokkal a ma­gyar polgárokkal, akiknek életkoruk vagy szociális helyze­tük miatt esélyük sincs a felzárkózásra. Egyetlen gondolatot találtam, amellyel valóban egyetér­tek az inkriminált cikkben. Ez pedig az, hogy valóban óriá­si a felelőssége a mindenkori kormányzatnak a leszakadók, az esélytelenek támogatásában, abban, hogy mindenki hozzájuthasson a XXI. században már nélkülözhetetlen alapszolgáltatásokhoz, mint például a gáz, a víz, a villany, sőt az életmentő telefonálás lehetősége. A fejlett európai or­szágokban a kiépített szociális háló fogja fel a leesőket, amelyet az állam a befizetett adókból tart fent. Ez a háló biztosítja a rászorulóknak a minimálisan szükséges étkezé­si, ruházkodási és lakásfenntartási költségeket, méghozzá alanyi jogon. Ha ezen rendszer helyett tarifákba, segélyek­be épített kompenzációs rendszert működtetünk, akkor csupán a terheket csoportosítjuk át, hiszen ha egy szolgál­tatásért az egyik ügyfél kevesebbet fizet, akkor a másiknak nyilvánvalóan többet kell fizetnie. Könnyen belátható, hogy az áramfogyasztás és egy család szociális helyzete kö­zött nincs egyenes arány. Amíg egy ötgyermekes családban a mosógép és a villanybojler folyamatosan működik, mint­egy a nagyfogyasztás luxusának látszatát keltve, addig a jól menő bróker rózsadombi villájában alig fogy a gáz és a vil­lany, hiszen étteremben ebédel és vacsorázik. Varga István közgazdász, Budapest A drogliberalizáció zsákutcája H­amarosan módosítják a Btk. kábítószerek élvezetéről, birtoklásáról és terjesztéséről szóló részét. Orvosként - és gyermekorvosként különösen - tapasztalom, mennyire tájékozatlan vagy éppen félretájékoztatott a társadalom eb­ben a kérdésben. Nem kevesen vagyunk, akiket félelemmel tölt el a tervezett törvénymódosítás, akik aggódunk gyerme­keink, betegeink, tanítványaink jövőjéért - de csak kevesen emeljük fel a hangunkat. Az első pont a kábítószer-fogyasztás kérdése. Szokás az alkohollal példálózni, hogy egy-két pohár, esetleg néhány mámoros éjszaka még nem alkoholizmus - s hogy ugyanígy kellene gondolkodnunk a kis mennyiségű könnyű drogról is. Ez a megvilágítás két oldalról is csapda. Egyfelől a sorok kö­zött legalizáljuk, bagatellizáljuk az alkoholizálást, amely az érintett korosztályban, a fiatalok között még akkor is megen­gedhetetlen, ha a Btk. nem bünteti. Az összehasonlítás annyiban jogos, hogy a társadalmi megítéléstől függetlenül a fiatalkori alkoholfogyasztás az orvos szemével éppolyan ká­ros és kóros, mint a kábítószer-élvezet. Másfelől azt tapasz­talom, hogy nincs kis mennyiségű és nincs „könnyű” drog. Láttam jó néhány kábítószer-élvező fiatalt, ismerem a törté­netüket. A kábítószer-fogyasztás - legalábbis 2002-ben Ma­gyarországon - legtöbbször a súlyos pszichoszociális válság tünete. A második szempont a drogok terjesztése. A törvény­­tervezet szövegéből úgy látszik, létezik jóhiszemű, „nem üzleti célú” kábítószer-kínálás. Meglehet. De túlnyomó többségben mégis nagy pénzek húzódnak meg a háttérben: vak és süket, aki ezt nem tudja. Vajon jóhiszemű-e az a drogdíler, aki az iskolából kilépő gyerekeket „beeteti”? A törvénytervezet szerint nem követ el bűncselekményt, hi­szen „kis mennyiségben”, „alkalomszerűen” kínálja a dro­got. Vagy nem vezérli-e hátsó szándék a diszkókban a fia­talok pillanatra otthagyott poharába gyorsítót csempésző illetőt? Ez sem nagy mennyiség, a törvénytervezet betűje szerint együttesen történő kábítószer-fogyasztás alkalmá­val kínálja, tehát nem büntethető. Csúsztatás azt hangoz­tatni, hogy bizonyos enyhe kábítószerek nem hoznak létre függőséget, így fogyasztójuk bármikor leállhat, illetve hogy emiatt nem alkalmasak kemény drogok előkészítésére! Az igazság az, hogy e szerek csak testi (szervi, szomatikus) függőséget nem okoznak (bár újabb eredmények ezt is cá­folni látszanak). Az úgynevezett pszichés dependencia azonban előbb-utóbb­ kialakul. És a dílernek nincs más dol­ga, mint kellő időben megkérdezni: Nem akarsz kipróbálni valami sokkal jobbat? A tervezet - némi jóhiszemű olvasattal - azokat látszik védeni, akik egy-egy diákbuli alkalmával behoznak a társa­ságba egy kis füvet, ahogy más egy üveg vodkát vagy konya­kot „dob fel”. Nem is ők a büntetendők, hanem akiktől ők kapták az anyagot. A törvénytervezet pedig, kiskapustól­­nagykapustól őket is megvédi. Hiszen „az a tizennyolcadik életévét betöltött, de huszonegyedik életévét meg nem hala­dott személy, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött sze­mélynek, illetőleg az a huszonegyedik életévét meg nem ha­ladott személy, aki oktatási, köznevelési, gyermekjóléti és gyermekvédelmi, közművelődési feladatok ellátására ren­delt épület területén csekély mennyiségű kábítószert együt­tesen történő kábítószer-fogyasztás alkalmával kínál vagy átad” (részlet a tervezet szövegéből), nem követ el bűncse­lekményt. Attól tartok, az együttes fogyasztásra vonatkozó kitétel könnyen megkerülhető lesz. A harmadik elgondolkodtató szempont a törvénytervezet által megcélzott korosztály kérdése. A fenti­­idézetből kitet­szik, hogy éppen abban a körben tesz jelentős engedménye­ket, ahol a legnagyobb szigorra lenne szükség. Végre elértük, hogy az élelmiszerüzletekben kis falragasz figyelmeztet: Mi 18 éven aluliaknak nem adunk el dohányárut. Régóta ott lóg a kocsmákban a felirat a 18 éven aluliak szeszesital-vásárlá­sának tilalmáról. Nos, lehet, hogy nem cigizhetnek és ihat­nak (legalábbis jól meg kell szervezni a dolgot), de kábító­szert mostantól szabadon fogyaszthatnak gyermekeink! A pedagógusok keze egyre jobban meg van kötve. Eljött az idő, amikor tétlenül kell majd végignézniük, hogy kínálgatja a díler füves cigarettával a tanítványaikat az iskolaudvar kel­lős közepén fényes nappal...Dr. Király Péter CSECSEMŐ- ÉS GYERMEKGYÓGYÁSZ SZAKORVOS, SZOMBATHELY Eiter István (Pécs): Milyen anya­gi feltételek vállalásával (miért, mennyiért, kik) tudta elcsábítani a csődhelyzetben lévő, anyagi prob­lémáit megoldani nem tudó köz­­szolgálati televízió a gazdag „test­vér” jól fizetett sztárjait? Miért kel­lett - és miből - a már közismer­ten sztárként érkező Pálffy Ist­ván—D. Tóth Kriszta páros feltűné­sét soha nem látott méretű és költ­ségű imázsfejlesztő kampányban bemutatni? Miből állja az MTV az egész országot elárasztó óriáspla­kát-kampányt? Sokaknak az e kér­désekre érkező válaszok lennének a valódi „Ez a hír!”-ek! ■ Kováts Rita (Budapest): Mit kí­ván a magyar nemzet? Talán azt, hogy négyéves szépreményű jövő­be vetett hitét s a gyakran nem ke­vés lemondással és áldozattal pá­rosuló, a cél érdekében a legjobb tudással végzett munkáját lesaj­nálják, lenullázzák? S kik teszik mindezt? Azok, akik termő magot vetni nem tudnak, csak termést aratni, viszont gyűlöletmagot ül­tetni kiválóan tudnak, amit bér­­tollnokaik és médiasztárjaik aktív közreműködésével learattatnak az egész országgal. Miféle országve­zetők azok, akik ahelyett, hogy megvédenék a mundér becsületét az igaztalan támadásokkal szem­ben, rendszeresen és módszeresen önnön fészkükbe piszkítanak? Mi­kor vizsgáltatja ki Keller László - sok száz millióért - „független, magáncégeikkel”, hogy mennyit költött május óta az előző kor­mány és az egész ország lejáratásá­ra, hány milliárdos veszteséget okoz az országnak a teljes sze­mély-, autó-, bútor-, telefon- stb. csere, hány milliárdos veszteséget okoz az országnak a beruházások leállítása miatt elmaradó jövede­lem, mennyibe kerül ennek a sze­gény kis országnak, hogy egy évig nem történik semmi, csak a régi struktúrák lebontása - új, műkö­dőképesek nincsenek -, hány mil­­liárdba kerül ennek az országnak az utcára tett szellemi tőke? ■ Nagy Imréné (Győr): Lássuk, mi­lyen karácsonyi ígéreteket tett a kormány az adófizetőknek! A minimálbérek nem emelkednek 2003-tól, sok munkahelyen csak 4,8 százalékos lesz a fizetésemelés. A nyugdíjasok januártól csak 8,4 százalékos emelésben részesülnek (tavaly 9,7 százalék volt), a 13. ha­vi nyugdíj a jövő év végén kétheti (!) nyugdíjnak megfelelő összeg lesz, ellentétben a kampányban tett ígéretekkel. Drágulni fog a gáz, a villany, az illetékek, a perköltsé­gek és természetesen az élelmisze­rek, köszönhetően a magasabb gáz- és villanyáraknak. A leírtak önmagukért beszélnek. A szegény­ségpárti miniszterelnök nem a leg­szegényebbeken segít, hanem a jó­­módúakon.■ Kaári Sándor (Makó): Napok óta vita folyik arról, hogy miért nem sikerült tévéelnököt választani. A december 9-i Nap TV-ben e vita legocsmányabb jeleneteinek le­hettünk tanúi. Az adást az a sztár­riporter vezette, aki az egyik önje­lölt a tisztségre. Grimaszaival, provokatív kérdéseivel egyértel­művé tette, hogy melyik oldalon áll. „Ki az az Orbán Viktor?” - kér­dezte és vitára szólította (?!). Min­denki zsebében turkálva, a tévé­kurátorok sértegetésétől, szemé­lyiségi jogaik durva megsértésétől sem riadt vissza. A tévéelnök-vá­lasztás kudarca miatt immár he­tek óta a Fideszt és személy szerint a volt miniszterelnököt támadják. Ki nem tartotta meg az előzetes megállapodásokat? Emlékeztetek mindenkit - főként a baloldalt - a köztársaság elnökének megvá­lasztására. A jelöléskor egyetértet­tek az elvtársak, majd a parlamen­ti választáskor kihátráltak, magya­rán akkor is hazudtak. Miért nem fogadják el, hogy csak akkor lehet objektív szemléletű köztévét mű­ködtetni, ha ennek megvan a költ­ségvetési fedezete, és az elnök egy köztiszteletnek örvendő személy? ■ Dombi Lajos (Balatonfüred): Ol­vastam a hírt, hogy végre értékel­ték a hajléktalanokat télen segítő karitatív szervezetek pályázatait. Ennek hiányában vajmi keveset te­hettek az említettek. Számomra döbbenetes, hogy a viszonylag enyhe időjárás ellenére már öt ki­­hűléses haláleset történt, mire a se­gélynek szánt összeg sorsáról egy­általán döntés született. Az ügy fontosságára, vagyis inkább az elő­ző évtizedek megszokott gyakorla­tára tekintettel miniszteri biztos kinevezése előzte meg a kiértéke­lést. Nos, bármilyen probléma adódik, először létrehoznak egy bi­zottságot, vagy kineveznek egy mi­niszteri biztost. Ilyen már számta­lan működik. Látszatra a téma fontosságát kívánják mindezzel hangsúlyozni. Azzal már mit sem törődnek, hogy mindez elviszi a célzott anyagi eszközök tetemes részét. Ha valaki megpróbálná teá­ra, zsíroskenyér-hegyekre átszá­mítani a felállított szervezet költsé­geit, földhözragadt, kicsinyes de­magógnak neveznék azok, akik ta­valy még minden költséget gyer­meklélegeztető készülékek árára számítottak át... levelek@magyarnemzet.hu KEDVES OLVASÓK! Név- és címhiányos, valamint nyitt leveleket nem közlünk. Leveleiket szerkesztett formá­ban adjuk közre. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A levelek tartal­ma nem feltétlenül azonos a szerkesztőség álláspontjával. Ügyfélszolgálat 8-17 óráig: 215-3976, illetve a 204-es mellék. Címünk: 1450 Bp. 9, Pf.74.

Next