Magyar Nemzet, 2004. június (67. évfolyam, 138-167. szám)
2004-06-22 / 159. szám
Rehabilitálták a Mindszenty-per vádlottját Semmisnek nyilvánították az 1949-es Mindszenty-per koncepciós ítéletét az eljárás ötödrendű vádlottjának, Nagy Miklósnak a vonatkozásában is. Az ötvenöt évvel ezelőtti verdiktet az a most kilencvenöt éves Schirilla György ügyvéd támadta meg felülvizsgálati kérelmében, aki annak idején a per több vádlottját, így a háromévi egyházra ítélt katolikus papot is védte. NSZF.MF.D. ZOLTÁN_______________ A Mindszenty-per ötödrendű vádlottját, a népi író, költő, lelkipásztor Nagy Miklóst a kommunista népbíróság, majd jogerősen a Népbíróságok Országos Tanácsa háromévi fegyházra, ötévi hivatalvesztésre ítélte, valamint ugyanennyi időre megfosztotta politikai jogainak gyakorlásától. A koncepciós eljárásban a bíróságok feljelentési kötelezettség elmulasztásáért, külföldi fizetési eszközökkel való üzérkedés, valamint zárolt letétbe helyezés elmulasztása miatt mondta ki az 1973-ban elhunyt katolikus pap bűnösségét. Nagy Miklós az Actio Catholica egyesület országos titkára volt. Az egykori vád szerint a szervezet országos képviselője, Mihalovics Zsigmond külföldre távozásakor Nagy Miklósra bízta a karitatív célokra - köztük a gyermekekkel foglalkozó intézmények fenntartására - elkülönített 24 ezer dollárt és húszezer svájci frankot, amely egy jezsuita rendházban volt letétbe helyezve. Ebből néhány ezer dollárt kifizettek, a fennmaradó részt azonban a lelkipásztor nem helyezte zárolt betétbe a törvényben szereplő határidő lejártáig. Schirilla György ügyvéd védence ügyében a rendkívüli perorvoslatot eddig egyrészt azért nem tudta érvényesíteni, mert a korábbi büntetőeljárási törvény értelmében csak egyenes ági leszármazott kezdeményezheti azt. Másrészről pedig a valutával kapcsolatos bűncselekmények egyike sem esett az 1990. évi semmisségi törvények hatálya alá, mert súlyosabb büntetési tételt jelentett, mint az államellenes bűncselekmények. Az ügyvéd a törvényhozóknál elérte azonban, hogy az új büntetőeljárási törvényben szerepeljen az a passzus, miszerint mindazon ártatlanul elítélt egyházi személyeknek, akiknek a vallási előírások miatt nem köthetnek házasságot - ezért nincs egyenes ági leszármazottjuk, a rendkívüli perújítását a legfőbb egyházi elöljárójuk terjeszthesse elő. Nagy Miklós esetében Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek élt ezzel a jogosultsággal. Schirilla György ügyvéd perbeszédében az 1949-es per tanúvallomásaira, korabeli cikkekre, illetve bizonyítékokra hivatkozva védence teljes körű felmentését indítványozta. Az ügyvéd szerint védence nem követett el bűncselekményeket, még az akkori törvények szerint sem. A Legfőbb Ügyészség tárgyaláson előadott indítványa egybeesett Schirilla Györgyével, ugyanakkor úgy vélte, hogy a korabeli törvények szerint a valuta zárolt letétbe helyezésének elmulasztását Nagy Miklós elkövette ugyan, de nem szándékosan, hanem gondatlanul. Emiatt az ítélet minősítésének megváltoztatását, hatályon kívül helyezését, a politikai bűncselekménynek pedig az 1990-es semmiségi törvénynek megfelelő elbírálását kérte. A Legfelsőbb Bíróság az ügyész indítványának megfelelően az 1949. évi ítéletet hatályon kívül helyezte, az üzérkedés vádja alól felmentette Nagy Miklóst. A zárolt letétbe helyezés kapcsán az elítélt pap tettét gondatlan elmulasztás vétségének minősítette, s ezzel együtt a feljelentési kötelezettség elmulasztásáról szóló bűnösségét az 1990. évi törvénynek megfelelően semmisnek nyilvánította a Legfelsőbb Bíróság. Mindszenty József bíboroshercegprímás is Csontos János___,__________________________ R omantikus korszakaiban úgy képzelte az ember: ha egyszer - akár a mesében - tényleg légiessé válnak majd az országhatárok, feltétlenül a Felvidékre vagy Erdélybe vezet majd az első útja. Nos, az uniós csatlakozással - legalább észak felé - valóban lehetővé vált a személyi igazolvánnyal való utazgatás, ám úgy adódott, hogy az első alkalommal mégsem Szlovákia, hanem Málta felé vettem az irányt. Útlevél azért legyen nálam - figyelmeztettek jóindulatúan. Unió ide vagy oda, nem ajánlatos próbára tenni a repülőtéri személyzet tűrőképességét... Málta a levegőből egyetlen sárgás fehér ház rengeteg. Az építészete diszkréten jelzi, hogy már közel van Észak-Afrika - bár még mindig háromszor olyan messzire esik, mint a Földközi-tengerből száz kilométernyire onnan kiemelkedő Szicília. Az uralkodó máltai szín magyarázata egy márgaszerű kőzet, jószerivel minden épület ebből készül a szigetországban a katedrálistól a lakóházakig. * Málta, amely két és fél évszázadon át a johannita keresztes lovagok fészke volt, a „melita” szót hordozza a nevében, ezért akár Metországnak is fordítható. (A másik nagyobb sziget, Gozo mellett van egy harmadik kisebb, Domino is - az meg egyszerűen Keményszigetet jelent.) Málta mára anglofón országnak számít, ahol a sémi nyelvcsaládhoz tartozó ősnyelv mellett mindenki beszéli az angolt is - nem múlt el nyomtalanul a százhatvan éves brit gyarmati uralom. Őfelsége utolsó hajója 1960-ban hagyta el Valletta kikötőjét, s a függetlenség elnyerését máig nagy becsben tartja a csaknem négyszázezer máltai polgár - nem csoda, hogy az uniós integrációról szóló népszavazásuk eredménye is csupán egy hajszálon múlott. Nemzeti lobogójukon sem a közismert máltai kereszt, hanem a György-kereszt látható: ezt Málta a második világháború alatti helytállásáért érdemelte ki, amikor a németek és az olaszok valósággal tönkrebombázták a szigeteket. A drezdai légicsapásokhoz vagy Budapest ostromához hasonlatos dúlás olykor megmagyarázhatatlan csodatételekkel is járt. Mosta hatalmas bazilikájának (a világon a vatikáni Szent Pál-székesegyház után ez a legnagyobb átmérőjű) kupoláját, amelyet nagyjából Petőfi születésétől a haláláig építettek manapság ismeretlen módszerrel, úgy szakította át egy német bomba, hogy föl sem robbant, s agyon sem ütött senkit az odabenn tartózkodó háromszáz, menedéket kereső hívő közül. Egy szigorúan katolikus országban az ilyesmi sohasem véletlen. A katolicizmus erejéről nemcsak a puritán erkölcsök tanúskodnak (Máltán nemcsak a topless és az abortusz, de a válás sem engedélyezett), hanem az is, hogy egyedül itt, Rabatban maradt épen az inkvizíció palotája. Máltán soha nem volt könnyű az élet: nemcsak a rómaiak, de például az angolok is rákényszerültek a vízvezeték-építésre. A Rodosz szigetéről ide érkező lovagok valóságos nemzetközi társadalmi modellt hoztak itt létre a nagy mester irányítása alatt, s egyébként is egymásra rétegződtek a népek és kultúrák. A Ggantija ma is álló kőkori szentélyei például jó ezer évvel idősebbek az angliai Stonehenge-nél, s ezeket az idegenforgalomra oly érzékeny máltaiak éppúgy elfogadtatták a világörökség részeként, mint a régi fővárost, a mára mindössze kétszáz lelkes „csend városát”, Mdinát. Máltán nemcsak az utcákat, de a házakat is elnevezik, s e névtáblák éppúgy az utcaképet ékesítik, mint a fal síkjából kiugró, zárt, festett faverandák. Mondják, ez volt a nők kukucskálója a külvilágra, az utcára ugyanis nemigen léphettek: még ma is erre emlékeztet a bejáratokat méternyi magasan elreteszelő belső rács. Az ablakokban kötelező a Szűz Mária-szobor, s nem ritka a falakon a vallásos dombormű sem, amelyek azért nem mindig állnák ki a giccspróbát. A kopogtatók valóságos státusszimbólumnak számítanak - erre nem illik sajnálni a pénzt. Pedig lakni nem olcsó mulatság Máltán. Hiába magasabb ugyanis az egy főre eső nemzeti jövedelem, mint nálunk, lakáshoz jutni legalább olyan nehéz. A házasságokat rendszerint öt-hat évvel előbb bejelentik - ennyi idő talán elegendő az örömszülőknek, hogy valahogy összeszedjék a fészekrakáshoz szükséges tőkét az ifjú párnak. A horribilis telekárak miatt építkezni sem egyszerű, noha a minimálbér a duplája, az átlagbér pedig a háromszorosa a magyarországinak. (A csúcsfizetések esetében viszont sokkal szűkebben nyílik az olló.) A háborús dúlás után kilenc ipari park is létesült, mára azonban jobbára a hajógyárak, az élelmiszeripar, mindenekfölött pedig az idegenforgalom szolgál munkalehetőségekkel. Máltán bölcs megfontolásból mindent alárendelnek a turizmusnak. Olyan hosszú repülőtéri kifutópályát építettek Luqa mellett, hogy az óriásgépek is le tudjanak szállni; Gozót nemcsak Kalüpszó nimfa szigetének nevezték ki, de még az Odüsszeuszt megbolondító istennő barlangját is mutogatják; Malta Experience címmel pedig olyan széles vásznú diaporáma-produkciót prezentálnak az idegennek, hogy az csak a multimédiashow végén jön rá, hogy voltaképpen ügyes országpropagandáért fizetett. (A tizenhárom választható nyelv között egyelőre nem szerepel a magyar, de az évi nyolc-kilencezer Máltára látogató hazánkfia miatt - bár ez csak a tizede a Tunéziát megcélzóknak - már dolgoznak a problémán.) Málta gazdasági talpra állásában az adóparadicsomi státus és a Líbiával való kereskedés egyaránt közrejátszott, kézzelfogható azonban egyfajta vitalitás is az ország fellendítése céljából. Attrakciót csinálnak tengerparti természeti csodáikból (az Azúr Ablaknál a belső öbölből szűk kőhasadékon át tör keresztül a motorcsónak a nyitt tengeri sziklafalhoz) csakúgy, mint kézművesiparukból, történelmi emlékeikből vagy homokos strandjaikból. Kiaknázták a történelmi Reagan-Gorbacsovtalálkozót (a lovagok patinás kórházában ezerkétszáz fős konferenciaterem létesült, akkor háromezer újságírót látva el), akárcsak a pápalátogatást (az akkor haszált trónszék is ki van állítva a gazdag múzeumi anyag között). Turisztikai látványosság Popeyfalva, ahol az ■S ismert képregény amerikai filmváltozatát forgatták, de ■■A a kulisszákat nem bontották le, s üzletet csinálnak a részben ugyancsak itt forgatott Gladiátorból is. Ennek vadhajtása, hogy az egyik fontos szerepet játszó színész infarktusát is a turizmus szolgálatába állítják: azt az üzemegységet, ahol a haláleset történt, Ollie Utolsó Kocsmájának keresztelték el. Komoly erőfeszítések vannak a gasztronómia és a borkultúra felvirágoztatására: a régi „vörös” és „fehér” típusok helyett Málta négy borászata közül Marsovia már nemzetközi hírre vergődött. Az itt menedéket találó s két nagy festményét is Máltán hagyó Caravaggiónak pedig „láthatatlan kiállítást” rendeztek: ha az életmű nem is gyűjthető össze a maga valóságában, virtuálisan, világító kirakatokként igen. Az ötvenes évekbeli tömeges kivándorlás után mára a visszatelepülés a jellemző a szigetországban - az ausztráliai kolóniájuk létszámban vetekszik az anyaországéval. (Nem véletlen, hogy az amúgy feledhető Disk sörüket épp az ötödik kontinensen díjazták.) Málta az uniós csatlakozási ünnepségeket gigászi, kétestés tűzijátékkal zárta a történelmi kikötőben. A patinás falakon lézershow vibrált, a nagy hagyományú tűzszerész-dinasztiák egymással versengtek a tömeg tetszéséért. „Persze örülünk, de magunknak. Ezt a fesztivált minden évben megrendezzük” - oszlatta el a félreértéseket kérdésemre egy máltai őslakos. Metország petárdái európaiak ugyan, de elsősorban mégiscsak máltaiak. * -tt" . . IMMHN . Ü.y !*«--• Mézország petárdái Uniós „szomszédolás” Máltán és Gozón 2004. június 22., kedd Liíle-'l'lT HaRWh' Al'M'l B A kommunista népbírák ítélete IS Ugró Miklós________________________________________________________________ vndszenty /Özse/bíboros-hercegprímást 1948. december 26-án, karácsony másnapján vette őrizetbe az Államvédelmi Hatóság. A letartóztatás sem a főpásztort, sem a közvéleményt nem érte váratlanul. Rákosi Mátyás már 1948. január 10-én lejelentette az MKP funkcionáriusainak értekezletén, hogy az év végéig végezni fognak az egyházi reakcióval. A két munkáspárt egyesülése után, június 16-án törvény született az iskolák államosításáról. Attól kezdve a párt és az irányítása alatt lévő hatóságok a főpappal való leszámolásra összpontosítottak. November 19- én elhurcolták Zakar Andrást, Mindszenty titkárát, majd november 27-én, az MDP KV ülésén Rákosi már leplezetlenül fenyegetőzött: „Hogyha Mindszentyvel az egyház nem csinál valamit a legközelebbi hetekben, akkor majd csinálunk mi, és ha egyszer kézbe vesszük a fiatalembert, akkor Róma kapálózhat.” Az ÁVH december 23-án házkutatást tartott az esztergomi prímási palotában, és a pincében elásva „megtalálta” azt a fémtokot, amely a hazaárulás, az összeesküvés, a kémkedés és a valutaüzérkedés „bizonyítékait” rejtette. A Belügyminisztérium sajtóosztálya december 29-én közleményben tudatta, hogy Mindszenty Józsefen kívül különféle bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették a már korábban letartóztatott Zakar Andrást, Nagy Miklóst, az Actio Catholica titkárát, Ispánki Béla lelkészt, Várady János jezsuita szerzetest, Vid József jezsuita szerzetest, Beresztóczy Miklóst, az AC budapesti igazgatóját, Endrődy Béla (valójában Endrédy Zoltán) káplánt, Fábián János érseki levéltárost, Bóka Imre érseki tanácsost, Esterházy Pál földbirtokost, dr. Horváth Gábor ügyvédet, Wydler Tivadar bankigazgatót és Baranyay Jusztin egyetemi tanárt. A névsor azt jelzi, a koncepció csak nagy vonalaiban volt meg, részleteiben még nem állt készen. A főperben csak Baranyay, Zakar, Esterházy, Nagy, Ispánki és a később letartóztatott Tóth László újságíró került Mindszenty mellé a vádlottak padjára. A többieket tanúként használták fel, majd mellékperekben ítélték hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre. Az eljárás és a per során még a szocialista törvényesség vagy jogszerűség követelményeivel sem törődtek. Mindszenty kihallgatásának 39 napja alatt mindent bevetettek, hogy vallomásra, illetve a tárgyaláson engedelmes magatartásra bírják. Eszközeik között nemcsak a fizikai bántalmazás, a kínzás szerepelt, bizonyítékokat is hamisítottak, provokátort használtak fel ellene, s valószínűleg hazánkban vele szemben alkalmaztak először kábító-akaratgyengítő szereket. Ügyvédet csak január végén fogadhatott, akivel a tárgyalás előtt csak egyszer, negyedórára találkozhatott. Bizonyos, hogy a többi vádlott sem részesült másfajta bánásmódban. A tárgyalás 1949. február 3-án kezdődött. Olti Vilmos volt a tanácselnök, a vádat az újonnan kinevezett népfőügyész, Alapy Gyula képviselte. A népfőügyész halálos ítéletet kért Mindszenty Józsefre, Baranyay Jusztinra és Esterházy Pálra, míg a többiekre a kiszabható legsúlyosabb fegyházbüntetést kérte. A vádlottak közül Esterházy Pál és Nagy Miklós nem élt az utolsó szó jogával. Öki február 8-án hirdetett ítéletet. Mindszenty József életfogytig tartó, Baranyay Jusztin tizenöt évi, Zakar András hatévi, Esterházy Pál tizenöt évi, Nagy Miklós háromévi, Ispánki Béla életfogytig tartó, Tóth László tízévi fegyházbüntetést kapott. A népbíróság tanácsába delegált kommunista népbírák, Aranyos István és Pós János általában szigorúbb büntetést követeltek (az ügyész által említett három személyre halált, Nagy Miklósra tízévi fegyházat), Komlósy Vilmos kisgazda és Czéh József parasztpárti népbírák enyhébb ítéletet próbáltak kiharcolni. Olti Vilmos döntött, és Ispánki esetét leszámítva nem engedett a kommunisták nyomásának. A Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) mint fellebbviteli bíróság Jankó Péter tanácselnök vezetésével július 9- én hozott ítéletet. Baranyay Jusztin büntetését tizenkét évi, Zakar Andrásét négyévi, Ispánki Béláét tizenöt évi fegyházra mérsékelték.