Magyar Nemzet, 2004. augusztus (67. évfolyam, 200-228. szám)

2004-08-30 / 227. szám

gasztronómia fellegvára az évezredek óta a környék la­kosságát védelmező bronz­kori földvár, a Sióagárd előtt magasodó Leányvár. A Leányvár több mint 300 pincéjében kiváló borok ér­nek, melyeket a gazdák szí­vesen kóstoltatnak a pincé­jükbe betérő vendégekkel. A Tolnai borvidék három kör­zetében, a tolnai, a völgysé­­gi és a tamási térség 30 tele­pülésén 2000 hektár szőlő­­területen nagyobb részben fehérszőlő-fajtákat termesz­tenek, kék szőlőt jóval ki­sebb területen, főként a déli részeken szüretelnek. A vi­dék borszerető vendégeit szívesen látják a páratlan lát­ványosságnak számító györ­­könyi pincefalu, a kölesdi pincesor, a bölcskei pince­hegy, a paksi, simontornyai, felsőnyéki, tamási, hőgyészi és völgységi pincék boros­gazdái. A megye középpont­jában fekszik Kölesd, a Tol­nai borvidék fellegvára. A községben álló Kismegyehá­­zában, az egykori Mercy­­kastély pincéjében kapott helyet a Tolnai Borok Há­za, melynek gyűjteménye folyamatosan gyarapszik. Magyarország történelmi borvidékei közül a Dél-Ba­latoni borvidék az ötödik legnagyobb. A környéken már a kelták és a rómaiak is szőlőt termesztettek, bort készítettek. Szent István ál­lamalapítását követően a magyar királyok a szerze­tesrendeknek jelentős birto­kokat és szőlőskerteket ado­mányoztak itt. Napjainkban tizenhat hegyközség terüle­tén, kétezernél több hektá­ron csaknem 4000 gazda termel szőlőt. Tíz éve kifej­lődtek a családi pincészetek, színesítvén ezzel a borvidék kínálatát. A muskotályfajták meghatározó szerepet ját­szanak itt, de jó a termés olaszrizlingből, irsaiból és királyleánykából is. A vörös­bor-szőlőfajtákból a borvi­déken cabernet sauvignont, pinot noir-t, merlot-t és kékfrankost készítenek. A borvidék szakmai és gazdasági központja Bala­­tonboglár, a közeli Szőlős­kislakon található a negyve­nes évek népszerű filmcsilla­gának, Gaal Franciskának egykori kastélya, amelyben a bormúzeumot rendezték be. A balatonberényi szőlő­hegyről látható a Balaton egyik legszebb panorámája, Rádpusztán van a Balaton Pince és lovas turisztikai központ. Itthon otthon van • Turisztikai melléklet • 2004. augusztus 30. Falusi turizmus a világhálón Egy kattintás a vidéki Magyarország Már működik a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség (FATOSZ) országos internetes portálja, így egy helyen elérhető az összes olyan információ, amely a potenciális vendégkörön kí­vül valamennyi, a falusi turizmusban érdekelt szállásadó, vállalkozó és szakmai szervezet szá­mára hasznos lehet. A www.fatosz.hu címen működő rendszer magyar, angol, német, szlovák, és rövidesen lengyel és olasz nyelven is elérhető. A FATOSZ a falusi turizmus szállás­hely- és programkínálatával kapcsolatos tájékoztatás egyik legfontosabb állomásá­hoz érkezett ebben az évben. A Teszár Térképészeti Kft. által kifejlesztett internetes portál www.fatosz.hu - ráépülve a www.utikonyv.hu rendszerre - lehetővé tette, hogy a portálon keresztül bárki hozzáférhessen a FA­­TOSZ tagjai körébe tartozó, egy-négy napraforgóval jel­zett és a FATOSZ szak­­tanácsadói által minősített vendégházak adataihoz. Az utikonyv.hu rendszer emel­lett a portál részére egyéb tu­risztikai információkat is nyújt, sőt mivel az uti­­konyv.hu rendszer több me­gyei és régiós portál hátteré­ül is szolgál, a vendégházak adatai hét területi portálon is megjelennek. A sokoldalú keresőrendszer lehetővé teszi a falusi turizmus szálláshe­lyeinek szolgáltatásokkal bő­vített keresését. A vendég tervezett programjaihoz - például ökoturizmus, vízi tu­rizmus, horgászturizmus, ag­­roturizmus - választhat szál­láshelyet, de a célcsoport­specifikus kereséssel például a gyermekbarát vagy a moz­gáskorlátozottak részére kia­lakított szálláshelyek listája is elérhető. A rendszeren belül a FATOSZ megyei szerveze­teinek portáljai is elindultak, ahol részletes, állandóan fris­sülő információkkal várják az olcsó turisztikai megoldások a falusi szálláshelyek iránt ér­deklődő internetezőket. A FATOSZ idén ünnepli me­galakulásának 10 éves jubile­umát. A Szövetség az elmúlt évtizedben jelentős eredmé­nyeket ért el a falusi szállás­helyek népszerűsítésében, a minősítési szabályzat kidol­gozásában, s ezzel a minősé­gi kínálat megteremtésében. A Szövetség információs irodája 1998­ óta működik a budapesti VII. kerületi Ki­rály utcában, ahol idén nyá­ron ismét színes program- és szálláshely- ajánlattal várják a magyarországi falusi turiz­mussal még csak most ismer­kedő vendégeket. A visszaté­rő vendégek már tudják, mi­lyen gazdag programok tar­kíthatják nyaralásukat, és mennyi felejthetetlen él­ményt hordozhat egy-egy vi­déken eltöltött vakáció. Tourinform telefonos szolgálat: 438-8080 ALSf/,.0w-'“ www.itthon.hu www.itthon.hu 11 I H OTEL PÁLLASZ M­iskolc-Tapolca, Bencések útja 6. TeL/fax: (46) 422-798, 432-910 A Hotel Pallas Miskolc-Tapolca központjában, festői környezetben helyezkedik el. Szállodai részle­günk 30 db 2 ágyas szobával és 5 db apartmannal várja vendégeit. Televízió, rádió, telefon, minibár va­lamennyi szobánk tartozéka. Az apartmanok minden bizonnyal a legkényelmesebb igényeket is kielé­gítik, hiszen tágas nappali, tárgyaló, két hálószoba, teakonyha, pezsgőfürdő szolgálja a vendégek ké­nyelmét. 80 fő feletti esküvői rendezvények lebonyolítása esetén a nászutaslakosztály és a menyasszo­nyi torta a szálloda ajándéka. A szálloda kiszolgáló közösségi részlegében étterem, söröző, játékterem, klub és konferenciaterem áll a vendégek rendelkezésére. A hotel alsó traktusában uszoda, szauna, kon­dicionálótermek találhatóak. A szálloda különtermei kiválóan alkalmasak bármilyen jellegű fogadás, konferencia, esküvő magas szintű lebonyolítására. Árajánlat: szobaár: 17 000 Ft/szoba/éjszaka, apartman: 40 000 Ft/éjszaka Szilveszterezzen velünk! December 29-től január 1-jéig: 58 000 Ft/fő, amely tartalmazza a szilveszteri vacsora árát is. Reméljük szolgáltatásaink színvonaláról Ön is minél hamarabb meggyőződik és vendégünkként üdvözölhetjük szállodánkban.

Next