Magyar Nemzet, 2006. november (69. évfolyam, 299-327. szám)

2006-11-02 / 299. szám

iái Magyar masi Rovatvezető: Szényi Gáborátó-Tér 2006. november 2., csütörtök A pár hete lezajlott magyarországi önkormányzati választások egyik váratlan jelensége a kisebbik kormánypárt, a Szabad Demokraták Szövetségének mély­repülése volt. A párt szinte teljesen elveszítette vidéki szavazóbázisát, régóta regnáló, sikeres polgármesterei kényszerültek távozásra, és legendásan erős fővárosi pozíciói is meggyengültek - áll a Budapest Analyses elemzőközpont értékelésében. Egy nemrég kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint immár a szocialistáknál is téma a meggyengült liberális partner esetleges „lecserélése”. N­ Munkatársunktól_____________________ A nyolcvanas évek egykori úgyne­vezett demokratikus ellenzéké­ből kinőtt Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) liberális ih­letésű, erőteljes antikommunista retoriká­val operáló pártként lett népszerű a rend­szerváltozás éveiben. Az 1990-es első sza­bad választásokat követően - amelyen a győztes jobbközép Magyar Demokrata Fó­rumtól alig lemaradva, 21 százalékos ered­ményt ért el - az SZDSZ ellenzékbe került. Az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt utódpártja, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) 1990-ben súlyos választási veresé­get szenvedett, s ezért egy ideig úgy tűnt, hogy az alakulóban lévő pártrendszerben hosszú távon is a Szabad Demokraták Szö­vetsége lesz majd a jobbközép pólus vezető váltópártja. Az SZDSZ-ben a kilencvenes évek első felében lezajlott belső harcok nyomán azonban az ideológiai értelemben újbaloldali irányultságú, elsősorban a bu­dapesti liberális értelmiséget képviselő úgynevezett „kemény mag” győzedelmes­kedett. Heves kultúrharcot indított a jobb­közép koalíció ellen, és 1992-től fokozato­san nyitott a posztkommunista MSZP felé is. A jobbközép kormánnyal és a végül el­söprő győzelmet arató szocialistákkal szemben egyaránt kampányt folytató SZDSZ az 1994-es választásokon - 20 szá­zalékos eredményével - lényegében a négy évvel korábbi teljesítményét hozta. Ezt kö­vetően azonban az előzetes fogadkozások ellenére koalícióra lépett az MSZP-vel - rá­adásul koalíciós kényszer nélkül, hiszen a szocialisták önmagukban is megszerezték a mandátumok abszolút többségét. A posztkommunista párttal kötött koalí­ció ténye és az 1994-1998-as kormányzati ciklusban megvalósított politika nagymér­tékben erodálta az SZDSZ népszerűségét többségében hagyományosan antikommu­nista szavazótáborában. A párt elveszítette támogatóinak csaknem kétharmadát: ők a túlnyomórészt továbbra is rendszerváltó programmal fellépő, jobbközép irányba el­mozduló Fideszhez vándoroltak át. Az SZDSZ így 1998-ban kevesebb mint nyolc százalékot kapott az országgyűlési választá­sokon. A kudarccal az SZDSZ elveszítette a rendszerváltás időszakában játszott vezető szerepét, és kispárttá vált. A csapást azóta sem sikerült kihevernie - főképpen azért, mert a pártrendszer végül nem a kezdetben valószínűsített liberális-konzervatív, ha­nem a posztkommunista-antikommunista törésvonal mentén stabilizálódott. A szabad demokraták e választóvonalat „átlépve” tartósan lekötötték magukat a domináns posztkommunista utódpárt, a Magyar Szo­cialista Párt mellett. Tendenciaszerű ha­nyatlását az SZDSZ többek között éppen an­nak köszönheti, hogy a kontinens számos liberális pártjától eltérően kizárólag a balol­dal felé koalícióképes (1994 és 2002 után 2006-ban már a harmadik MSZP-SZDSZ- kormány alakult), miközben jobbközép irá­nyába hermetikusan zár. A pártrendszer kétpólusúvá válásának kíméletlen logikája miatt a túlerőben lévő szocialisták „ölelése” fokozatosan az SZDSZ elszürkülését hozta: a 2002-es választáso­kon éppen sikerült átlépnie az ötszázalékos parlamenti küszöböt, ami - a hajdani, egy­milliót is jóval meghaladó szavazótáborhoz képest - immár alig több mint háromszáz­­ezer támogatót jelentett. Különállásának demonstrálására a párt az elmúlt években rétegtémák (pl. melegjogok, drogliberalizá­ció) megjelenítésével próbált betörni a két nagy párt által uralt kommunikációs térbe, néha pedig kampányszerűen szembeszállt az MSZP törekvéseivel. Utóbbira példa a ta­valy nyári köztársaságielnök-választás koa­líciós fiaskója, amikor a szocialista jelölt si­kere az SZDSZ-es képviselők ellenállásán bukott meg. Ez azonban nem volt elég a sza­vazóbázis jelentős növeléséhez. Ráadásul a Medgyessy Péter megbuktatása után 2004- ben a miniszterelnöki székbe emelkedő Gyurcsány Ferenc - a szocialista párt addigi vezető politikusaitól eltérően - az SZDSZ törzsszavazóinak számító budapesti liberá­lis értelmiséget is nagyobb sikerrel tudta megszólítani. Az elfásulás és a korrupciós ügyek mel­lett erkölcsi értelemben is súlyos csapást mért a pártra 2002 nyarán a D-209-es ügy. Amikor alig egy héttel Medgyessy Péter kormányának beiktatása után kiderült, hogy a miniszterelnök a pártállami rend­szerben a politikai rendőrség szigorúan tit­kos állományú tisztje volt, az SZDSZ rövid hezitálás után bizalmáról biztosította a mi­niszterelnököt. Ez a döntés a párt antikom­munista mítoszának végleges felélését je­lentette, és hatására a meghatározó szere­pet játszó értelmiségi holdudvar egy része is eltávolodott a szabad demokratáktól: a párt „atyjának” is tekintett Kis János filozó­fus például ekkor lépett ki az SZDSZ-ből. A szocialistáknak való kiszolgáltatottság fo­kozódását mi sem mutatja jobban, mint hogy Gyurcsány Ferenc ominózus titkos beszédének egy hónappal ezelőtti kiszivár­gása - amely erkölcsi értelemben a D-209- es ügynél is nagyobb válságot idézett elő a magyar közéletben - már hezitálást sem váltott ki az SZDSZ-nél, és a párt rögtön tel­jes mellszélességgel kiállt a miniszterelnök mellett. Bár a 2006 áprilisi országgyűlési válasz­tásokon az SZDSZ - hatszázalékos ered­ménnyel - pár tízezerrel több szavazatot kapott, mint négy évvel korábban, a halo­­vány siker átmenetinek bizonyult. Az októ­ber 1-jei önkormányzati választások azt mutatták, hogy a kisebbik kormánypártot fokozottan büntették a választók. Vidéken az SZDSZ befolyása minimálisra zsugoro­dott. Az eddigi tíz helyett mindössze hat megyei közgyűlésbe sikerült bejutnia. Me­gyei jogú városokat (Békéscsaba, Veszp­rém, Szekszárd) hosszú ideje vezető, nép­szerű szabad demokrata polgármestereket győztek le a Fidesz támogatásával indult - gyakorlatilag ismeretlen - jelöltek, s ezzel jelentősebb vidéki település nem is maradt SZDSZ-es irányítás alatt. A párt fellegvárá­nak számító Budapesten is kínos vesztesé­geket szenvedtek el a szabad demokraták. Listájuk negyven százalékkal kapott keve­sebb szavazatot, mint négy évvel ezelőtt, s ennek megfelelően a Fővárosi Közgyűlés­ben pengeélen táncoló - a főpolgármester szavazatával egyfős többséggel rendelkező - MSZP-SZDSZ-koalícióban a szocialisták fölénye is sokkal erősebben érvényesül majd. Korábban a párt húzóemberének számító, a rendszerváltás óta a főpolgár­mesteri tisztséget betöltő Demszky Gábor is inkább tehernek bizonyult az SZDSZ vállán az idei választások alkalmával. A tizenhat év alatt igencsak megkopott Demszky Gábor ugyan győzni tudott, de az előre­jelzésekre rácáfolva másfél százalékpont­nyira megközelítette az ellenzék jelöltje, Tarlós István. Az SZDSZ-t több mint egy évtizede irá­nyító Kuncze Gábor már a választások utá­ni napon bejelentette, hogy nem indul újra a tavaszi tisztújításon, amely tény már ön­magában is a belső válság biztos jele. Utód­lásáért kemény küzdelem várható az eddig a belső ellenzék legismertebb személyisé­geként nyilvántartott „veterán” Fodor Gá­bor, illetve a Gyurcsány kedvencének szá­mító „külsős”, Kóka János gazdasági mi­niszter között. Különösen az utóbbi felül­­kerekedése esetén kérdéses az SZDSZ túl­élése önálló pártként. E tekintetben intő jel, hogy egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint Szekeres Imre, az MSZP elnökhe­lyettese - utalva arra, hogy az önkormány­zati választások eredményeképp az SZDSZ „országos kispártból” „budapesti közép­párttá” minősült vissza - kollégái előtt ar­ról elmélkedett, hogy lassan meg kellene fontolni a liberális koalíciós partner „lecse­rélését” a némileg megerősödött MDF-re. Bár e forgatókönyv megvalósulásának esé­lye jelenleg nem túl nagy, jól jelzi az egykor magát rendszerváltóként definiáló liberális párt mély válságát. Az SZDSZ tendenciaszerű hanyatlásának többek között az az oka, hogy kizárólag a baloldal irányában koalícióképes latoter@magyarnemzet.hu „Két gumilövedéknek álltam az útjában” __Kristály Lf.hf.i.________________________ K­ ét gumilövedék találta el a hu­szonnyolc éves P. I. fejét az ok­tóber 23-i rendőri atrocitások alkalmával. Bal szeme körül vérömlenyek és ödémák vannak, egyik szemfogát pedig gyufásdobozban őrzi. Tel­jes nevét a nyilvánosság előtt nem merte vállalni, holott - mint mondta - ártatlanul sodorták magukkal az események, amikor egy egyetemi újság számára készített fény­képeket a Múzeum körúton. - Minden megemlékezésen jelen voltam, s október 23-án délután öt óra körül éppen a Fidesz nagygyűlésére tartottam, amikor ki kellett szállnom a metróból, mivel a szerelvények nem álltak meg sem az Astoriánál, sem a Kossuth Lajos téren. A Deák téren megle­pődve tapasztaltam, hogy összecsapások vannak, de mikor a rendezvény helyszíné­re érkeztem, a rendőrök már két irányból közelítettek felém, ezért a Múzeum kör­úton maradtam - ismertette a részleteket. Az ELTE bölcsészkarának az épületei előtt hirtelen két lövés terítette le a fiatalembert. - Előtte már egy helyben álltam, mert a könnygáz miatt nem lehetett mozogni. Va­lakik kihívták a mentőket, s innentől kezd­ve már csak a kórházi személyzet áldott munkájára emlékszem - fűzte hozzá. - Két gumilövedéknek álltam az útjá­ban, az egyik a felső ajkamat roncsolta szét, mögötte pedig egy szemfogamat ütötte ki, majd beleállt a szájpadlásomba. A másik golyó azonban szemtájékon talált el, s most, egy héttel az események után nemcsak körülötte, hanem az üvegtest­ben is vérömlenyek és ödémák vannak. Retinaleválás egyelőre nem következett be, de ezt még nem lehet kizárni. Jelenleg egy traumás makulalyukkal küszködöm, vagyis az ideghártyán található sárga folt, a szem központi éleslátásának a helye van sérült állapotban. Ebből talán felépülhe­tek, de még nem biztos, hogy nem lesz maradandó nyoma a rendőrségi lövedék­nek, mert a bal szememmel még csak fol­tokat látok. Mindenesetre az, hogy talán nem fogok félig megvakulni, az orvosok­nak köszönhető, illetve annak, hogy a vé­leményük szerint szerencsére átlagon felül működik a regenerációs és öngyó­gyító képességem - mondta P. I. Az egyenruhások atrocitásáról szólva a férfi azt is kifejtette: szerinte nehezen hihető, hogy a rendőrök több emberre is véletlenül adtak le fejlövéseket. - Ha ez valóban így van, akkor már nem csak magam miatt aggódom. Annyira meg­nyomorították a civil lakosságot, s úgy lö­völdöztek ránk, mintha hadviselő fél let­tünk volna. Ezért reménykedem, hogy a sérültek számára is elfogadható magya­rázatok születnek a történtekről, mert csak akkor látom az esélyét annak, hogy ne kelljen félni az egyenruhásoktól - fej­tette ki a sebesült. P. I. a szeme világáért aggódik fotó: burger Zsolt „Rendőrállam lett a hazám” 111 K. L.____________________________ J­ obb karjának izmait gumilövedék roncsolta szét október 23-án a húszéves egyetemista Gonda Ben­cének, amikor Szegedről feljött a szüleivel Budapestre a forradalmi meg­emlékezésekre. A nap első felét a Gonda család még békésen töltötte el, de délután felgyorsultak az események. Fiúkkal egy idegen száguldott a kórházba, miközben a belvárosra záporoztak a könnygáz­­gránátok, a gumilövedékek, s kardlapok csattogtak a békésen emlékezők hátán. - Délután három óra körül indultunk el, hogy még a Fidesz nagygyűlése előtt megnézzük, mi történik az Országház előtt, ezért a Deák térről indulva, a Baj­­csy-Zsilinszky úton akartuk megközelíte­ni a Kossuth teret, a bazilikától azonban visszafordultunk - számolt be a fiatalem­ber az előzményekről. Mint mondta, azért vették fontolóra a sétát, mert ott már felállt egy rendőrsorfal, s két vízágyú is.­­ Amint visszafelé tartottunk, a rend­őrség már kezdte kilőni a gránátokat, s közben a Duna felőli utcákból is özönlöt­tek az egyenruhások. Nagyon siettünk, de akkor értünk a Deák tér és a József Attila utca sarkához, amikor már ott is felállt egy rendőrsorfal, s abból is elkezdtek lőni először könnygázzal, majd gumival - folytatta a történetet a fiú. Mint mondta, nemsokára azt érezte, hogy valami súrol­ja a jobb karját, majd a pulóverje alól el­kezdett ömleni a vér. Kiderült, hogy mé­lyen a húsába - a ruháját átütve - egy gu­milövedék fúródott. - Az eszméletemet nem veszítettem el, de megijedtem. Mentőt nem találtunk, ezért elgyalogoltunk a Dohány utcáig, ahol egy ismeretlen ember felajánlotta, hogy el­visz a kórházba. Az Országos Baleseti Inté­zetben szakszerű ellátást kaptam, s egy rö­vid műtét során kitisztították a golyó ütöt­te hat centiméter mély és négy centiméter átmérőjű lyukat a karomban. Szerencsére a csontom nem sérült, de az orvosok sze­rint így is csak egy-két hét múltán jöhet rendbe a kezem - fűzte hozzá az egyete­mista. Megjegyezte az is, hogy éppen csak a magyar nemzetiszín zászlót lobogtatta, amikor a lövés érte, ezért nem érti miért kaphatta a golyót. - Csalódott vagyok, mert rendőrállam lett a hazámból. De nem személy szerint a rendőrökre haragszom, hanem a karhatalom intézményére. Félni nem tudok tőlük, de most él bennem egy­fajta megvetés is az egyenruhások közös­ségével szemben. Nem biztos, hogy az, aki megsebesített, tudatában van annak, hogy éppen engem talált el a lövedéke, de azt üzenem neki, hogy egy bocsánatkéréssel adós maradt, s nemcsak ő, hanem a társai és a parancsnokaik is. Mert több mint fur­csa, hogy az eddig megszólalt sebesültek egyike sem arról számolt be, hogy a löve­dékek derékon alul találták el őket - hang­súlyozta a fiatalember. Bencének a karja sérült meg FOTÓ: TÓTH TIBOR

Next