Magyar Nemzet, 2017. december (80. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-15 / 292. szám
12 ROVATVEZETŐ: WEKERLE SZABOLCS • kultura@magyarnemzet.hu Hallott erről? Adynak nem tetszett, hogy felesége kifesti magát, miközben nagyvilági szeretőitől ezt nem vette zokon. ROCKENBAUER ZOLTÁN MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ CSINSZKÁRÓL A HETI VÁLASZNAK 2017. DECEMBER 15., PÉNTEK Magyar Nemzet Szexuális zaklatás Meglepő önvallomást tett a Super Size Me alkotója A probléma része vagyok - írta Twitter-oldalán Morgan Spurlock (képünkön). A Super Size Me című dokumentumfilmet is jegyző, most 47 éves alkotó egy hosszabb, a BBC által is idézett közleményben vallotta meg bűneit, így azt, hogy nemi erőszakkal gyanúsították egyetemistaként, de nem emeltek ellene vádat. Ugyancsak beszámolt róla, hogy nyolc éve illetlen jelzőkkel zaklatta egyik női munkatársát. Azt hitte akkor, hogy ez vicces, de az illető felmondott, és hallgatásáért kompenzációt kért, amit inkább kifizetett, csak hogy ne kelljen szembenéznie a vádakkal. A dokumentumfilmes amellett hogy elnézést kért korábbi viselt dolgaiért, azt is hozzátette, fiatalkorában ő is szexuális zaklatás áldozata volt. Egyúttal megvallotta, az elmúlt harminc évben egy hétig sem bírta ivás nélkül. Most bízik benne, hogy képes megváltozni, s ezért mindent megtesz. - Jobban csinálom. Jobb leszek. Úgy hiszem, mindenki képes erre - írta. Közleménye utáni reakciókra válaszolva leszögezte: „segítséget kért” ahhoz, hogy megváltozzon. Harvey Weinstein producer szexuális zaklatási botránya óta számos ismert színészről, például Kevin Spacey-ről is kiderült, éveken át zaklatott másokat. Számos színésznő, így Rose McGowan, Angelina Jolie és Gwyneth Paltrow is beszámolt arról, milyen megaláztatásban volt részük. Salma Hayek épp tegnap írta meg Weinstein viselt dolgait a The New York Times napilapnak. (MN) .A nemzedékem keresi a közös múlt jeleit Czóbel Margit életében ott az egész XX. század • Nagyőr utolsó bárónőjéről egy szlovák szerző ír regényt R. KISS KORNÉLIA Czóbel Margit, a híres, régi család utolsó leszármazottja Nagyőrön (Strázky), a mai Észak-Szlovákiában élt, ott is halt meg. Festett, rajzolt, gondozta Mednyánszky László örökségét. A kommunista hatalomátvétel után az államosított kastélyban négy szobát tarthatott meg, ott lakott haláláig. Tele voltak a falak festményekkel, így emlékszik kisgyerekkorából a ma 53 éves Silvester Lavrík szlovák író. A kisfiút nagyapja vitte magával a különleges hölgyhöz, akit „az utolsó bárónőként” ismertek. Igaz, a nagypapának nem vele volt dolga, hanem a nagyőri lovásszal. Silvester Lavrík a felnőttek között lábatlankodva hallgatta a tárgyalásokat; emlékezete szerint a csehszlovák határon túlról importált lovakról szóltak. A készülő regény központi figurájának, Czóbel Margitnak a gondjai egyben a XIX-XX. század problémái Tilosban csinálták, nagyapám és a nagyőri lovász tulajdonképpen csempészettel foglalkoztak. A lovakat titokban hozták át a határon Lengyelországból, hegyi utakon, és Szlovákiában értékesítették őket. Engem nagyapám egyfajta alibiként vitt magával, hogy legyen egy ok, miért látogatja rendszeresen a kastélyt: hivatalosan a kis unokáját hozta a bárónőhöz rajzolni - meséli az író, publicista és rendező, a szlovák művészvilág ismert figurája. Ezek voltak Silvester Lavrík első találkozásai a nagyőri kastéllyal és a bárónővel. Czóbel Margit csakugyan a rajztanára lett, még ha csak egészen kis korában, a rajztanulás kezdetén is, így hosszú időre megmaradt az emlékezetében a folyton cigarettázó, törékeny, alacsony termetű, ám szigorú hölgy, aki művész volt, de két lábbal állt a földön. Klasszikus tanárfiguraként emlékszik rá, akiből áradt a tekintély. A szülőhelyéhez kötődő művészek régóta foglalkoztatják Silvester Lavríkot, ezért elhatározta, hogy regényt ír Czóbel Margitról, Mednyánszky Lászlóról és „az exkluzív klub” harmadik tagjáról, Katona Nándorról, aki szintén festő és Mednyánszky tanítványa volt. Sokszor megfordult a nagyőri kastélyban, amely ma a Szlovák Nemzeti Galéria kiállítóhelye, Mednyánszky Lászlónak is sok képét őrzik itt. Czóbel Margit életének gondjai egyben a XIX-XX. század problémái. Ő áll majd a regényem középpontjában. Megélte az összes történelmi változást, ami ebben az időszakban érintette a régiót. 1972-ben halt meg. Erős nő volt, nagyon jól képzett, sok nyelven beszélt, és a családban mindenütt művészek vették körül. Nagynénje a magyar költő, Czóbel Minka volt, bátyja Czóbel István filozófus. Justh Zsigmond, Pekár Gyula neve is előkerül a család kapcsolatai között, és így majd a regényben is. Czóbel Margit gondozta a családi könyvtárat, valamint Mednyánszky és Katona festményeit. Nagyon fontos számomra, hogy sikerült megőrizne, összetartania a család könyvtárát, festészeti örökségét a viharos XX. században. Úgy egyezett meg a Szlovák Nemzeti Galériával, hogy haláláig a kastélyban marad, és az itt található alkotásokat a galéria őrzi majd - mondja Silvester Lavrík. A regény részben Czóbel Margit naplóin és levelezésein alapul. Az író ösztöndíjat is kapott arra, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban kutasson a témáról. Silvester Lavríknak fontos volt az is, hogy személyesen megnézzen Budapesten és Gödöllőn olyan helyszíneket, amelyek fontosak voltak hősei életében. És hogy lássa Mednyánszky László, Czóbel Margit és Katona Nándor Magyarországon őrzött képeit. - Megkerestem azokat a leveleket is, amelyeket Czóbel Margit a nagynénjének, Czóbel Minkának írt. Minka levelei szlovákiai archívumokban vannak, de a válaszok nem, ezeket itt találtam meg Budapesten. Czóbel Margit a magyar mellett német, francia és angol nyelven is levelezett - mondja Lavrík. Hogy milyen érzésekkel fordulnak a szlovákok a magyar örökség felé, arról Silvester Lavrík azt tudja elmondani, hogy ő egész életében erősen érezte a magyar kultúra befolyását. Szepesi származású, és arrafelé multikulturális volt a közeg: magyarok, németek, szlovákok, lengyelek, zsidók, cigányok. - Nekem ez természetes és alapvető. A közöset keresem a múltunkban, nem azt, ami elválaszt. Kultúránkban, nyelvünkben, szokásainkban ott vannak ezek a közös dolgok. Tulajdonképpen az együttműködés új lehetőségei érdekelnek. Szerintem az én generációm mohón keresi a közös múltnak ezeket a nyomait, talán azért is, mert a szocializmus alatt nem esett szó, hallgattak róla. Silvester Lavríknak eddig egy kötete jelent meg magyar nyelven, az Irina és az ördög, ebben novellák szerepelnek. Színdarabot írt Márai Sándorról is, aminek az volt az érdekessége, hogy a magyar szereplők magyarul, a szlovákok szlovákul játszottak az előadásban - 2011-ben mutatták be a Kassai Thália Színházban. 9? Silvester Lavríknak kisgyerekkorából személyes emlékei is vannak „az utolsó bárónőről", Czóbel Margitról fotó: Balogh Dávid Böszme nagy biztonságtechnikai stonehenge-ek • A csomagolópapírba öltöztetett és kisebb, BRFK-sabb betontömbtársaik, amelyek vásárainkat vigyázzák tompos Apám Milyen sok minden kiolvasható néhány ormótlan betontömbből! Persze a buckák nem magukról mesélnek, hanem arról a helyről, ahová letették őket. Vegyük például ezeket a közel embernagyságú németországi kockákat. Odanézz, milyen szépen becsomagolták őket, nicsak, még masni is van rajtuk! Most mondd, hogy nem csodálatosak! Hát nem. Egyáltalán nem csodálatosak. A gigantikus kockákat ugyanis nem dísznek rakták ki a német rendőrök, hanem óvintézkedésből, így próbálják meg megakadályozni azt, ami tavaly ilyenkor történt Berlinben. A fővárosi karácsonyi vásáron ugyanis egy terrorista kamionjával belehajtott a békésen forralt borozó tömegbe, tizenkét ember halálát okozva. A német hatóság pedig úgy gondolja, hogy ez a biztonságtechnikai Stonehenge elég arra, hogy gondoskodjon az Allah akbor mentes christkindlmarktról. És hogy azért adjanak egy kis fórt a szép emlékű willkommenskulturnak a valósággal szemben, hát becsomagolják ezeket a böszme nagy képződményeket. Ami szép látványt nyújt ugyan, és a terrorizmus legprimitívebb verziójától megmenti ugyan a fahéjillatban andalgókat, de a masni meg a több négyzetméternyi csomagolóanyag üzenete azért meglehetősen képmutató. Egy, egyetlen röpke pillanatra segít megfeledkezni arról, hogy valami nagyon nincs rendben ott, ahol karácsonykor úgy kell áthaladni a betontömbök között, mint nem is olyan régen, talán pont ugyanitt a Checkpoint Charlie-n. Persze Nyugat-majmolásból az erős és büszke európai Magyarország e téren is remekül teljesített. No nem jobban, ahogy a szlogen hirdette, hiszen a mi antiterrorista adventi betonblokkunk igen csenevészre sikeredett. Kicsit kisebb, kicsit kékebb, sokkal BRFK-sabb, de a miénk! Persze jogosan vetődik fel a kérdés, hogy egyáltalán minek harcolássza a mi rendőrségünk a sípcsontközépig érő tömböcskéket körbe, körbe. Hiszen eleve egy határzárral körbevett, 93 ezer négyzetkilométeres migránsmentes övezet közepén élünk. Meg lett mondva, ugye, méghozzá odafentről. Aztán a mi karácsonyi vásárainkon olyan intenzív, kabátba mászó csülökszag árad, hogy egy magára valamit is adó iszlamista még dupla soros bombaövvel sem merné megközelíteni. Ennek megfelelően a mi azúrban pompázó terroristariogatóinkat nyugodtan használhatnák akadálypályának a gördeszkások, BMX-esek, másra úgysem jók. Illetve dehogynem: minden kilátogató migránsozhat egyet a kedvére a láttukon, illetve idézheti szeretteinek Nógrádi Györgyöt, aki a legutóbb is olyan jól beszélt a Heti Terrorban. Száz szónak is egy a vége, a fene se fog állást foglalni a kis tömb kontra nagy tömb vitában. Úgyhogy csak annyit mondok, mint az egyszeri miniszterelnök, akit a terrorgyanús jordániai konzulról faggatnak: boldog karácsonyt kívánok! Biztonsági akadály Budapesten és Berlinben