Magyar Nemzet, 2020. november (83. évfolyam, 256-280. szám)

2020-11-17 / 269. szám

2020. november 17., kedd Igyar Nemzet VÉLEMÉNY 11 Trombitás Kristóf Joe Biden az elnökség küszöbén Jellemábrázolás egy karaktergyilkos politikus szégyenteljes múltjából Ha komolyabb meglepetések már nem követ­keznek be az egyesült államokbeli választások után - amire persze van esély, elvégre 2000- ben sem az lett végül Amerika elnöke, akit előzetesen beharangozott a mainstream saj­tó, érdemes visszanézni, hogy az akkori sza­lagcímeken hogyan ünnepelték Al Gore-t­­, akkor Joe Biden lesz a világ legerősebb orszá­gának vezetője. És miközben az ország jelen­tős része már extázisban fürdik, valamint a beiktatásra készül, érdemes belegondolni, hogy amikor a republikánusoknak van problémájuk az ország működésével kapcsolatban, akkor a bírósághoz fordulnak jogorvoslatért, míg ha a demokraták tapasztalnak problémákat, fél Amerikát felégetik és porig rombolják. Persze erről gondolkozzanak az amerikai vá­lasztópolgárok, hiszen mindez az ő felelősségük. Szemben Donald Trumppal, Joe Biden nem a semmiből került a politikába, sőt az aktív po­litikusok közül ő bír talán a legmélyebb múlt­tal - hamarosan bővebben ki is fejtem, hogy mire gondolok ezalatt. 1969 óta, azaz több mint ötven éve visel folyamatosan politikai tisztsé­get - kivéve a 2017-2020 közötti időszakot -, 1972-ben, már harmincévesen szenátornak vá­lasztották, és ezt a tisztségét 2008-ig, amikor is Barack Obama elnöksége mellett az Egye­sült Államok alelnöke lett, megtartotta. Bizo­nyos demokrata körök már 2016-ban is presz­­szionálták, hogy induljon elnökjelöltnek, erre végül 2020-ig kellett várni. Itt tartunk most, Joe Biden pedig az elnök­ség küszöbén áll. GESZTUSOK A SZÉLSŐBALOLDALNAK Az már a kampánya során is kiderült, hogy támogatói hiába nevezik alapvetően centris­ta jelöltnek, a valóságban ez vajmi keveset ér, mert számos gesztust tett a demokrata pár­ti fősodort egyre inkább bekebelező szélső­baloldalnak. Itt érdemes is megállni egy pil­lanatra, hiszen világnézeti szempontból az amerikai demokraták hasonló folyamatábrán mozogtak, mint a nyugat-európai, kezdetben centristának is nevezhető pártok. Eleve érde­kes tolongás volt az Egyesült Államok politi­katörténetében, ahogy a hagyományos Délen egészen az 1960-as évekig arató demokraták szépen és lassan a „progresszív” erők ked­venceivé váltak, míg a rabszolgaság-ellenes republikánusok elvesztették a kisebbségek, alapvetően az afrikai-amerikaiak szavazatait. És innen jutottunk el a 2010-es évekre odáig, hogy a pár évtizeddel korábban is csak egy bo­londos nagybácsinak tartott Bernie Sanders, aki még az 1980-as évek végén is dicsérte a Szovjetuniót, komolyan meg tudta szoron­gatni az establishment 2016-os jelöltjét, Hil­lary Clintont a demokrata előválasztásokon. Sanders szárnyai alól nőttek ki az olyan, mára teljesen nyíltan szélsőbaloldali ideológiát ter­jesztő „ifjú sztárok”, mint Alexandria Ocasio- Cortez vagy Ilhan Omar. Illetve ugyanennek a körnek muzsikált, ha eggyel visszafogottab­ban is, az Egyesült Államok várható alelnöke, Kamala Harris, akinek egyik szuperképessége, hogy egyszerre lehet ünnepelni az első ázsiai származású női szenátorként - ahogy tette ezt a progresszív sajtó 2016-ban - és első afrikai­amerikai alelnökként is. SZOVJET ELVTÁRS JÓ ELVTÁRS Ha létezett - és nagyon is létezett - puritán, kvéker és pionír amerikai ethosz, akkor az an­­tikommunizmus mindenképpen része volt en­nek. A hidegháború éveiben totálisan elkép­zelhetetlen volt, hogy komolyan vehető poli­tikai erő arra vegye a bátorságot, hogy a Go­nosz birodalma felé megengedően nyilatkoz­zék, szépítgesse azt, sőt tulajdonképpen azzal érveljen választóinak, hogy ez a szélsőbalol­dali eszme ez nem is rossz, elvtársak! Nem vé­letlen, hogy ilyen politikust tényleg csak egyet találunk, azt sem magas szinten - Gus Hallt most hagyjuk ki -, ő pedig a már említett Ber­nie Sanders, akiben nem láthattak akkoriban mást, csak trolit vagy politikai értelemben sé­rült közszereplőt. És erre tessék, belecsöppenünk 2020 Ame­rikájába, ahol a demokrata fiatalok igen jelen­tős része szimpatizál a szocialista gondolat­tal - miközben nyilvánvalóan fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek a posztmodern mé­dia pedig hősökké emeli azokat a személye­ket, akikről fentebb már beszéltem. Nem tet­tek hozzá soha semmit az országhoz, nem al­kottak, csak lázítottak, de azt persze trendin, a magazinok, tévéműsorok és online portálok milliárd és milliárd dollárral kibélelt lövészár­kaiból. Mögöttük áll a szórakoztatóipar, a leg­nagyobb sztárok, a legbefolyásosabb multik, szó szerint az agymosóipar túlnyomó része, és zavaros szemekkel akarják fejünkbe verni az üzenetet: mi vagyunk az elnyomottak, tart­satok velünk! Ha lehet, ennek a törekvésnek a nem is túl mérsékelt sikere sokkal veszélyesebb irányt szab Amerikának, mint az, hogy végül mi lesz a 2020-as elnökválasztás eredménye. De vissza főszereplőnkhöz, Joe Bidenhez és regényes múltjához! A Californiai Magyar­ság 1987. január másodikai számát böngészve például megtudhatjuk, hogy Joe Biden, akkor még mint delaware-i szenátor, élesen támad­ta Schultz külügyminisztert, amiért Amerika nem folytat keményebb politikát Dél-Afrikával szemben, viszont amikor a már hat éve Afga­nisztánban pusztító szovjet csapatok kerültek szóba és a háború tömegáldozatai, már hallga­tott. Az emberben még felmerül a kósza gon­dolat, hogy esetleg ehhez a puha hozzáállás­hoz köze lehet annak is, hogy 1979 augusztu­sában Biden hivatalos látogatást tett Moszká­­ban, ahol a SALT-2 szerződés aláírásáról, rati­fikálásáról és a leszerelés szükségességéről tár­gyalt az elvtársakkal, mint a szenátus külügyi bizottságának európai ügyekkel foglalkozó al­­bizottságának elnöke, és jó benyomást tehet­tek rá az ott tapasztaltak. Máshogy legalábbis nehéz magyarázni, hogy a dél-afrikai feketék szenvedéséért lát­ványosan kiáll, ám a komcsi agressziót emlí­tésre sem tartja méltónak. (Nota bene, azok után, hogy az Egyesült Államok kommunista pártjának hivatalos oldalán augusztusban meg­jelent egy olyan publikáció, amelynek szerző­je kifejti, miért kell egy kommunistának a de­mokratákra és Bidenre szavaznia, olyan na­gyon ezen sem lepődhetünk meg.) ROBERT BORK KICSINÁLÁSA Haladjunk tovább! A Chicago és Környéke 1987. október tizenhetedikei számában már azt olvassuk, hogy a Ronald Reagan elnök ál­tal a Legfelsőbb Bíróságba kinevezni próbált konzervatív bírát, Robert Borkot Edward Ken­nedy és Joe Biden vezetésével próbálják a de­mokraták a legalávalóbb eszközökkel hiteltele­­níteni. Nincs új a nap alatt, mondhatnánk, hi­szen Brett Kavanaugh esetében ugyanezt láttuk pár évvel ezelőtt. A demokraták számos nem­telen módszert bevetettek, például szexuális erőszakkal is megvádolták Kavanaugh-t, tö­megtüntetéseket tartottak a személye ellen) ám a célt nem érték el, Trump jelöltjét annak rendje és módja szerint beiktatták. Ha lehet így mondani, ennél rosszabbul nem is sülhetett volna el az akció az amerikai bal­oldalnak, hiszen Kavanaugh-t addig sem le­hetett azzal vádolni, hogy nagyon húzott vol­na a demokraták felé, de ezzel a pár hónappal egy életre elérték, hogy a bíró pontosan tud­ja, mire számíthat ilyen elemekkel szemben. 1987-ben sem volt más a recept, Bidenéknek mindössze addig kellett szajkózniuk a rágalma­kat Bork felé - tudják, csak a szokásos rigmu­sok: fajgyűlölő, nőgyűlölő, Amerikát visszarán­taná a középkorba és a többi -, amíg azok át­mentek a köztudatba és onnantól kezdve ural­ták a narratívát. A különbség az Kavanaugh és Bork között, hogy utóbbi esetében a baloldal győzelmet aratott, Bork végül nem lett a legfel­sőbb bíróság tagja. Biden személyiségét majd egyre jobban megismerjük, de egy mondat ere­jéig érdemes kitérni Edward Kennedyre is, aki merényletekben meghalt testvérei után szin­tén komoly eséllyel pályázhatott volna elnök­jelöltségre, de 1969 egy éjszakáján autóbalese­tet okozott, kocsijával vízbe hajtott. Ez önma­gában nem számítana főbenjáró bűnnek, ám a családos Kennedy kocsijában egy fiatal nő is utazott, aki életét vesztette a balesetben. Ed­­wardot végül csak a baleset helyszínének el­hagyása miatt vonták felelősségre, magasabb ambícióinak azonban véget vetett az incidens. A BALOLDAL KIZÁRÓLAG AZ ERŐBŐL ÉRT A The Hill című portálon egyenesen olyan cím­mel jelent meg egy cikk szeptember végén, hogy Joe Biden az apja a „borkingolásnak”, azaz a leg­felsőbb bíróságba jelölt konzervatív bíráknak a 80-as évek vége óta kell olyan boszorkány­üldözéssel szembenézniük, mint ami a már említett Kavanaugh-t vagy a frissen kineve­zett Amy Coney Barretet érte meghallgatásaik heteiben. Ezt mi itthon, Magyarországon külö­nösen átérezhetjük, hiszen az elmúlt harminc évben megállás nélkül azzal küzdött a nemze­ti oldal, hogy saját magáról is elhiggye, méltó versenytársa a baloldalnak, és alapvetően az­óta sikerül újra és újra letolni a pályáról az új­­pogányokat, amióta nemcsak azt tudjuk ma­gunkról, hogy jobbak vagyunk, de a sivalko­­dások hangereje és száma sem hat meg min­ket. A baloldal ugyanis kizárólag az erő sza­vából ért, az erősnek enged, és minden egyes gesztust a gyengeség jelének vesz, ami egyút­tal felhívás nekik a hatványozott támadásra is. Nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Joe Biden ennek a baloldali taktikának volt az egyik első felhasználója és kialakítója. És mindezt aztán olyan sikeresen űzték a demokraták, hogy a republikánusokat lényegé­ben a szakadék széléig üldözték, mígnem ér­kezett egy ingatlanmágnás New Yorkból, aki­­ sajnos nem építette fel a falat és nem csapol­ta le a mocsarat - egyszemélyes forradalmár­ként így is káprázatos négy évet tudhat maga mögött de egyszer és mindenkorra megmu­tatta a Bush-adminisztráció alatt egyre inkább középre húzó konzervatívoknak, hogy a hábo­rút csak felvállaltan jobboldali eszmerendszer­rel, világos jelszavakkal és konfrontatívan lehet megnyerni. Aztán ebben bizonnyal lemorzso­lódnak az „amerikai értelemben vett republi­kánusok”, az olyan megvett csicskák vagy ön­ként Hegedűs hadnaggyá váló vamzerek, mint a Lincoln Project alakítói, de mozgalmat csak úgy építhetsz, ha erőt sugárzol. Ha másban nem bízhatunk, hát legalább abban jogosan, hogy ez a pofon a republikánusokat egy olyan építkezésre sarkallja, amit 2002 után a magyar jobboldal hajtott végre. Nem szabad középre húzódni, el kell felejteni a kvaterkázást és ti­los a kiegyezés. PLAGIZÁLÁSOK, MESEBELI ÖSZTÖNDÍJAK ÉS DIPLOMÁK Van egy még érdekesebb pontja - vagyis inkább pontjai - Biden előéletének. Hogy, hogy nem, de többször is plágiummal vádolták meg, mi több, az is kiderült, hogy tanulmányait sem éppen úgy végezte, ahogy erről társaságban szeretett beszélni. Bork bíró meghallgatásának előestéjén Joe Biden vidéken mondott beszédet, amiről ha­mar kiderült, hogy a kor angliai, munkáspárti vezetőjétől, Neil Kinnocktól kölcsönözte. Kin­­nock választási kampányában a következőket mondta: „Miért voltam én az első családom sorában, aki bekerültem az egyetem padjaira? Walesi elődeim talán korlátoltak voltak? Vagy gyengék? Azok, akik tíz órát töltöttek a szénbá­nyában, és utána felkerülve a napvilágra még volt erejük és kedvük futballozni? Gyengék let­tek volna ők talán? Vagy a tehetség hiányzott volna belőlük, akik énekeltek, színdarabokban szerepeltek, verseket szavaltak, két kezükkel gyönyörűségeket faragtak, akik annyit álmo­doztak, akiknek annyit szárnyalt képzeletük.” És miről beszélt Joe Biden? Íme: „Miért va­gyok én az első a családban, akit egyetemre írattak be? Talán azért, mert a mi apáink és anyáink nem voltak elég okosak? Talán mert én vagyok az első Biden, aki bekerült a kollé­giumba és ott diplomát szerzett, első ezer nem­zedék között, ez azért történt, mert én oko­sabb vagyok elődeimnél? Azoknál, akik versel­tek és verset olvastak, akik engem is erre taní­tottak? Talán azért vagyok én az első az egye­temen, mert a többiek azok lusták voltak? Fel­menőim, akik Északkelet-Pennsylvania szén­bányáiban dolgoztak? És tizenkét óra bánya­munka után feljöttek, hogy négy órán keresz­tül futballozzanak?” FIKTÍV SZÉNBÁNYÁSZOK A CSALÁDBAN Azt biztosan tudjuk, hogy Biden legközelebbi felmenői között nem voltak szénbányászok, de sebaj, ezt is kölcsönvette Kinnocktól. A fenti tör­ténetet természetesen nem kizárólag az amerikai magyar sajtó beszámolójából ismerjük, érteke­zett róla nem is olyan régen a The Washington Post is, amely pontosan ugyanúgy számolt be az eseményekről, mint az emigráns magyarok médiumjai: Joe Biden csokorba fogta a számá­ra kedves politikai szereplőket - az alábbiak­ban láthatunk új neveket is­­, majd belevágott a korteskedésbe, mintha nem lenne holnap. Úgy fest, Biden elnökjelölti ambíciói kivirág­zását várta a Bork bíróra uszított gyűlölethad­járattól, és ezt megerősítendő megint plagizált, amiről a Chicago és környéke ad újfent tudó­sítást. Ezúttal egy olyan beszédet mondott el, amihez az „ihletet” Robert és John Kennedy­­től, valamint Hubert Humphrey-tól vette. Az újság szerint ekkoriban már az sem volt titok, hogy Biden diákkorában is előszeretettel nyúlt ehhez az eszközhöz. Elsőéves jogászhallgató­ként lebukott, mert dolgozatát egy jogi szak­lapból másolta ki. Végül saját maga is felismer­te, hogy így kissé necces lenne belevágni egy kandidátusi kampányba, ezért az „általa elkö­vetett hibák eltúlzott árnyékának kényszeré­re és nagyon nem szívesen”, visszavonult ilyen­ in­ii. jellegű ambícióitól. " Meglehet, ebben egy rövid időn belüli harma­dik lebukása is szerepet játszott. Biden ugyanis baráti társaságban azzal dicsekedett - amit sze­rencsétlenségére valaki felvett videóra -, hogy nemcsak osztályelsőként végzett a jogi karon, de három ösztöndíjat és végül két diplomát is kapott. Ezzel szemben az igazság az, hogy Joe Biden 82 társa közül a 76. legjobb eredménnyel kapott oklevelet, a három helyett fél ösztöndíj járt neki, és nyilván a két diploma sem igaz. Bár ugyanezen jól értesült hangok azt is hoz­zátették, hogy bizonyos rendellenességek for­dulhattak elő az elnökjelöltségéhez szükséges pénzgyűjtő kampány során - vélhetően eltűnt némi készpénz -, és ennek kapargatását meg­előzendő választotta az eggyel könnyebb utat. AZ ELDICSEKVŐ IQ BAJNOK Egyébiránt itt is mankót ad kutakodásaink­hoz a The Washington Post, hiszen idén nyá­ron ugyanezt a sztorit saját olvasóikkal is kö­zölték, mi több, hozzátették még a videón fel­vett beszélgetés legérdekesebb pillanatait is, pél­dául amikor Biden arról értekezik egy őt kér­dező választópolgárnak - egyébként egyete­mi tanárnak -, hogy vélhetően neki, mármint Bidennek sokkal magasabb IQ-ja van, mint a kérdést feltevő férfinak. Ilyen belépőre tanít­hatnak mindenkit Amerikában, ha nagy célo­kat akar elérni a politikában. Szóval mit tudtunk meg a fentiek alapján? Azt, hogy Amerika - szinte teljes bizonyosság­gal - soron következő elnöke egy olyan balol­dali politikus, aki karrierje során előszeretettel hazudott saját korábbi tanulmányairól, skru­­pulusok és utalások nélkül plagizált, aminek köszönhetően első elnökjelölti kampányától is elbúcsúzhatott, illetve különös megértéssel vi­seltetett a Szovjetunió bűntetteivel szemben, miközben a progresszió által az elmúlt évtize­dekben maximális fordulatszámra pörgetett karaktergyilkolási kísérletek első nekifutásai­nál is ott bábáskodott. Senkinek se legyen kétsége afelől, hogy mi­lyen húzásai lesznek az Egyesült Államok el­nökeként. (A cikkben szereplő információk összegyűj­tésében hatalmas segítséget jelentett kollégám, Zámodits Attila) A szerző újságíró

Next