Magyar Nép, 1943 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1943-01-02 / 1. szám
M A Ci V A li ;\ E I «ana» 3. oldal A rendkívüli idők következmse nveinek megfelelően másodszor avattak idén hadnagyokat a Ludovika Akadémián. Az új hadna*gyok Kormányzó Urunk neve* napján tettek esküt Legfelsőbb Hadurunkra, akit vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a hon* Véd vezérkar főnöke képviselt, Leventék betlehemi játéka it karácsony előtti ünnepségek színes változataiban vedeti ötlettel a magyar vidék hangulatos karácsonyai méri betlehemi játékait mutatta be a Kolozsvári Levente Egyesület a sétatéri Magyar Művelődés Házában. A tágas nézőteret csapategységeik képviseletében megtöltő leány- és fiúleventék s az érdeklődők mellett vészt vett az ünnepségen a leventék egész parancsnoksága. A Magyar Hiszekegy elhangzása után Peredi János leventefőoktató üdvözölte a megjelent parancsnokokat, majd az egyes műsorszámokat vezette be. Magyaros ízlésű, népi motívumokkal ékített egyszerű falusi szoba alkotta a színpadi keretet, melyben a különböző levente csoportok Hazánk vidékenként legjellegzetesebb betlehemi játékait bemutatták. Elsőnek a református gimnázium levente csapatának betlehemesei vonultak a színpadra, majd magukkészítette arany és ezüstös, olykor nemzetiszínű betlehemi , színpompás sorozatában egymást követték a különböző leventecsoportok: az iskolán kívüli leventékből alakult 27-es csoport, tíz ipari leány tanonciskola első számú leventecsapata, mely különösen nagy sikert ért el mezőkövesdi betlehem-játékával, a sajátos népszokásait bemutató hóstáti .3-as számú leventecsapat, a székelység szarácsonyestjét felidéző 21-es székely szolgalegény-csapat és végül a törökbecsei betlehem játékkal szereplő , párostanonciskolai 16-os számi leventecsapat. A változatos és kitűnően megjátszott betlehemes jelenetek között tehetséget és fegyelmet mutató leventék szavaltak magyar költőinktől karácsonyi és hazafias vonatkozású verseket A színpadi játék befejeztével Gérczy Lajos dr. tábori esperes mondott ünnepi beszédet a karácsony és a leventeifjúság kapcsolatairól. A hatásos beszéd után vitéz Borsiczky Imre őrnagy és Peredi János leventefőoktató karácsonyi ajándékcsomagokat osztottak szét a leventék között, aminek során hatvan fiú és két leánslevente részesült, átlag húsztól ötven pengőig terjedő értékű hasznos tárgyakat tartalmazó ajándékcsomagban. A könnyű hadosztály ajándékaképpen még öt pár vadonatúj bakancsot osztottak ki levente fiúknak .A többi adományok részint a levente egyesület, részint a levente csapatok tagjainak filléres adakozásából kerültek ki. Ez utóbbiak között különösen a kereskedelmi középiskolások és a Derivata leventecsapata hozott jelentősebb áldozatot. A megajándékozottak köszönete után befejezésül karácsonyi és honvéd dalokkal szerepeltek a leventék. Ugyancsak bensőséges, meleg hangulatú karácsonyi ünnepélyt rendezett a kolozsvári MANS, vasutascsoportja az Összhang nagytermében. Az ünnepség során négyszáz szeretetcsomagot osztottak ki a vasutasgyermekek között. Az Összhang nagytermében felállított díszes karácsonyfa előtt kisbaconi Benedek Sándorné beszámolt a MANSz karácsonyi segítőmozgalmáról. Bejelentette, hogy az áldozatos szívű vasutasasszonyok fáradhatatlan munkájának eredményeként 200 család részesülhet a szeretet, melegéből, 100 szeretetcsomagot osztanak ki, amelyben a legszükségesebb mnhaneműeket juttatnak a rászorult gyermekeknek.