Magyar Nyelv – 1. évfolyam – 1905.
Szerkesztőség: Arany „Toldi Estéjé”-nek legújabb kiadása
Láthatd a vén nap önnön ia-fiát , gyerekeit, kölykeit, szülötteit, nemzetségét stb. „Ia-fia", „ias-fias", iastul-fiastul". Meg van a régi nyelvben. Pl. „Gyermekinek gyermekit, iast-fiait láthatta" (Molnár Albert: „Ie summo bono"). A népnyelv is ismeri. „Minden ia-fia tolvaj volt" „Ia-fia, csak az ő fajja" — nem messze esik az alma a fájától. „Minden fát-fiát maga alá szedi." «Minél szegényebb az ember, annál iasabb-fiasabb." „Iastul-fiastul kovács nemzet". Mai íróknál ritkább. Pl.: „Sobri elmúlt, de sok fja-fija itt maradt" (Eötvös Károly). N. B.: Bizonyára ez a két tag van e szóban : ifju, ifju. Érzi a megoszlás napját, hogy eljőve. E helyett „érzi, hogy a megoszlás napja eljőve". Ez a szerkezet az ú. n. attractiónak az a faja, midőn a mellékmondat alanya a tőmondatba kerül tárgynak. Ily constructio nem ritka a classicus nyelvekben sem. Pl.: „nosti Marcellum, quam tardus sít" (Cicero) e helyett: „nosti quam t. s. Marcellus. — Aranynál gyakori. Pl.: „Dalos Esztert hallja szegényt, hogy jára" („Tengeri hántás") , hallja, hogy szegény Dalos Eszter hogy jára. „Tudta Piroskát, hogy lakik Örzse mellett" (T. Sz. V. E.) , tudta, hogy Piroska stb. „Pihenőt egyszersmind parancsola, legyen." (T. Sz. II. E.) „És a patak csörgő moraját Nem érted, mit jelent?" (A dalnok búja.) „Most érzi Anikát, milyen elveszett kincs." (T. Sz. VIII. E.) Régibb íróinknál is találni: „Nem tudja, életben van-e, vitéz urát" (Zrínyi.) „A szegény Zsuzsit itélje el ked, hogy micsoda szomorúságban vagyon" (Mikes). „Borbélyt sem engedte meg, hogy jőjön." (Cserei.) ,,Az urat is megparancsold, hogy bemenjen." (U. a.) „A jövedelmet nem akarja vala, hogy kezéből kiessék." (U. a.) „Három feleségeit imák, hogy lettek volna." (Polg. Lex.) A nép nyelvében is előfordul: „Hallottam a vásárt, hogy elmarad/' „Érzem a halántékomhogy lüktet'. „Már régen tudtam a komát, hogy elcsípték". Apró szelek, mikor repülni tanulnak stb. Personificatió. Apró szelek , szellők. V. ö.: „Kis fia szél fuj" (Nép.). „Csak kis morzsa szél fuj, bátran vethetünk tőle" (Nép.). „Egy kis szél lengedez, nem lehet szólni vele" (Nép.). „Ez csak olyan gyerek szél, nem kell fölvenni a keczenát" (Nép.). „Honnan, kicsi szellő, ég vándora, jöttél?" (B. H.) „Pajzán szélfiak szeszélye." („A tetétleni halom.") „Déli álmát szunyadta minden fúvóka szél." („Csaba.") „Felette vad fák ága birkózik A nyargaló szelek fiaival(Tompa.) „A ziv-ziv-zivatar vagyok én, fia a zivatarnak." (Vörösm.) Födeléből egy-egy léczközét lefúnak — egy-egy sor zsindelyt, azaz: megkezdik a tetőt. V. ö.: „Hány léczközit rakott már föl a kőmíves (Nép.). Van „fogköze", „sorköze", „fülköze", „szemköze", „ujjköze", „körömköze", „szarvköze", „vízköze", „faköze", „sirköze", „szegköze", (járomnál), „gerendaköze", „kenderköze" (istrángköz) stb., melyek mind birtokos összetételek, de a birtokviszony jele meg van a birtoknéven. Pl.: „Két fogközit meg kell pántolni, mert hibás" (Nép.). „A sorközit babbal raktuk be ritkán" (Nép.). „Az ablakköze almával van teli" (Nép.).