Magyar Nyelv – 1. évfolyam – 1905.
Lehr Albert: Arany-magyarázatok
A kétféle szórendnek teljesen egyenlő az értéke. Az előbbit szigorú parancsnak nevezik a nyelvtanok. Ez az elnevezés helyes azért, mert megkülönbözteti a másiktól, de csak nagyjából felel meg az igazságnak, mert nincs lélektani alapja. Gyakran a legbarátságosabb, legnyugodtabb hangú fölszólításban is együtt marad az igekötő, pl. Megállj csak egy kicsit, mondok valamit. Megengedj pajtás, az nem úgy van. Elhidd fiam, nem ér ez az élet egy illet taplót se. E fölszólításokat bajos volna szigorú parancsoknak minősíteni. Sőt aligha csalódunk, ha ezekben az igekötő elválasztásával több nyomatékot érzünk. Állj meg csak egy kicsit! Engedj meg pajtás, az nem úgy van. Hogy az igekötő együttmaradása még nem jelenti a parancs szigorúságát, onnan is kitetszik, hogy bővítetlen mondatban még a legnagyobb fölindulás alkalmával se igen használjuk az efféle szórendet: lefeküdj! leülj! fölkelj! Ezek a parancsok mindig valami kiegészítésre (valami mondatrészre v. másik mondatra, pl. fenyegetésre) szorulnak. Ámde egy esetben mégis használható ez a szórend bővítetlen mondatban is : ha fenyegetően hangsúlyozzuk a mondatot, mintegy éreztetvén, hogy különben hiba lesz! — Csakhogy ugyanazt megtehetjük különvált igekötőjű mondattal is és akkor ez is csak olyan szigorú parancs, mint amaz! A parancs szigorú v. nem szigorú voltát tisztán a hanghordozás érezteti. Rendszerint keményebben hangsúlyozzuk az olyan parancsokat, amelyekben az igekötő nem válik el, a grammatikának tehát rendszerint igaza van ! BACSÓ GYULA: ARANY MAGYARÁZATOK. .. Orrod tőle foghagymás. A „Báró Kemény Zsigmondhoz" cz. szatirikus versben fordul elő a czímbeli mondás : „Hajh ! ne várd most, te pedánt úgy, Hogy a rímben egynehány tag Összecsengjen végtelen; Mikor törvényt holmi rossz szab : Hogy a kelleténél hosszabb S mesterkélt rím éktelen. A bizony, mert el nem érik, — Magas szőlő, lassan érik — Akad mentség, ok, vagy más ; S tovább kullog az igy szóló : „Acerbam sumerenolo — Orra tőle foghagymás Ez a szólás jóformán országos keletű, s él vele nemcsak a nép, de a jómagyar műveltek is. Úgy veszem észre mégis, hogy se nyelvtudósaink, se közmondásgyűjtőink, se szótáríróink nincsenek vele