Magyar Nyelv – 81. évfolyam – 1985.
Társasági ügyek - 3
a jelenségek gazdag adatolása, a rendszerben és történetiségben való szemléletmód. A megyei lap nyelvművelő rovatának munkatársaként az utolsó négy évben negyvennél több nyelvművelő írása jelent meg. Rendszeresen találkozhattunk nyelvművelő írásaival a Magyar Nyelvőr hasábjain (Fókuszál: CII, 116; Esőnap: uo. 380; Nosztalgia: uo. CV, 219—25; stb.); munkatársa lett az Édes Anyanyelvünknek („Ki mivel számol?" — I/4; „Hideg étel, üdítő ital" — II/3; „Milyen színű ló az almásderes pejkó?" — IV/2; „Az* után jön a »bájológia« ?" — V/4; stb.). Nyelvművelő, névfejtő, szómagyarázó és egyéb írásait a legkülönfélébb orgánumok is szívesen közölték, mert bennük a művelődéstörténet, a klasszikus kultúra, a népnyelv és a hagyományos kisparaszti gazdálkodás tárgyainak, szavainak mélyreható ismerete testesült meg, s megírásuk módja mindig a befogadó olvasóréteghez tudott igazodni. Az Élet és Tudomány, a Magyar Hírlap, a Magyarország, a Budapester Rundschau, a Szabad Föld, a Nimród, a Vízgazdálkodás, a Múzeumi Kurir, a Pedagógusok Lapja, a Köznevelés, az Agrártörténeti Szemle, az Ethnográfia és ki tudná még hány kiadvány őrzi sok-sok írását. Terve, hogy a sokfelé megjelent írásait gyűjteményes kötetben adja közre, már nem valósulhatott meg. Nagy hasznára lenne nyelvtudományunknak, ha ez a terv legalább utólag mégis összeállhatna. É. Kiss Sándor a Magyar Nyelvnek is szívesen olvasott munkatársa, szerzője volt. Szómagyarázatait, névfejtéseit emlékezetessé tette jó lényeglátása, élvezetes stílusa (Literáti: LXV, 66; Sesta-kert: uo. 456; ,,Csóva, csóvál, csóváló": LXVII, 79; Don-kanyar: LXXIX, 464; stb.). Méltó rá, hogy emlékét ne csak szűkebb hazája, Hajdúhadház, Debrecen és Hajdú-Bihar lakói őrizzék meg, életműve egész nyelvtudományunkat gazdagítja. SEBESTYÉN ÁRPÁD Balázs János hetvenéves* Tisztelt Társaság ! Amikor Balázs Jánost hetvenedik születésnapja alkalmából a Magyar Nyelvtudományi Társaság nevében köszöntöm, szokás szerint emlékeztetek az ünnepelt tudományos pályafutására. Klasszikus filológusnak készült, mégis a magyar és általános nyelvészet vált fő működési területévé, ezek azonban nem mondanak ellent egymásnak. Balázs János soha sem vált hűtlenné eredeti érdeklődési köréhez, sőt, életművében vezérfonalként húzódik végig a magyar kultúrának és a klasszikusnak a viszonya. Mielőtt azonban végleg a magyar és általános nyelvészethez kötődött volna, életének egy hosszú, a pályamű szempontjából kétségkívül bevezető szakaszában mással foglalkozott. De amit csinált, mind előkészületnek számíthatott a későbbi munkához: költői antológiát állított össze a klasszikusokból, cikket írt „Kelet-Európa és az összehasonlító történetírás" címen, tanulmányokat jelentetett meg az európai kultúra kérdéseiről. Az oktatásban is gyakorlatot szerzett öt évi középiskolai tanári működése alatt s felsőbb szinten, amikor az Eötvös Kollégiumban latin stilisztikai órákat tartott. 1945-től betekintést nyerhetett a kulturális ügyek magas szintű vezetésébe az akkori Vallásos Közoktatásügyi Minisztériumban. A helyszínen folytathatott tanulmányokat az európai nyelvészet nevezetes régi centrumaiban: Lipcsében és Genfben. Már nem volt egészen fiatal, 35 éves volt, amikor bekapcsolódott a felszabadulás utáni első és legnagyobb méretű kollektív nyelvészmunkába: az Országh László vezette Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerkesztőségének a legkoncepciózusabb vezetői között töltött el egy jó évtizedet, s nemcsak a szótárszerkesztés részletmunkáiban vett részt, hanem a szótár . Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 1984. november 13-i felolvasó ülésén.