Magyar Nyelvőr – 17. évfolyam – 1888.
Népnyelvhagyományok - Népmesék - 3
— No hát, idős lányom, estére hozd é a mi ruhács csak van. Jó van, de"nekem nincs semmi ruhám is. Aszongya a vin asszon : — No hát lobd é a másik testvérédet. — De asz szennyes. — Nem tesz semmit, csak hozd é, maj kimosom. Jó van, a leány éhoszta az öreg asszonhol a ruhát, asztán megmosta, még a léánt is jó megmosta. Asztán aza katona nagyon szerette a savanyú tojást még a túrós mácsikot. Hát mikor haza gyün a katona, aszongya neki a vin asszon : — Katona uram, mit főzzek ma ebídét ? — Savanyu tojást, túrós mácsikot. De akkorra má a léán kikeményitette, kicsinositotta, asztam megvett a miszárszégbe éh hóragot, aszt a zöreg asszon magának a lába közé állította, hom mikor a savanyu tojást még a túrós mácsikot beviszi, hát mar pattoggyon. Jó van, viszi be a zöreg asszon a túrós mácsikot, asztán a min líp, mindegyre vertyogott. Csak níz rá a katona, aszongya : — Hozzá mégy ám kéddő ez a túrós mácsik mingyá. Mégin éggyet síp, mégin vértyog. — Jaj, katona uram, nem tehetek róla.— De a teremtésit kének, ne vértyoggyon ké, mikor nekem ennyi hoszűjön akkor lé ké. Lén, akkor mégin vértyog, asztán ot lett a túrós mácsik a szoba közepin, Asztán elibe áll a katona nagy mérgessen, aszongya : — Ut tét ké, mikor gyúrt is ? — Má mi tűrés tagadás, itt tettem akkor is, mer az a betegségem. — Hát mi baja kének ? — Jaj idős katona uram, én szegény özvegy vagyok, huszonhat esztendeje vót, hom meghat az uram, hát sokat dógozom; a fonyásomnak, mosásomnak, főzísémnek sé inge sé hossza, attú gyüt rám ez a gyöngesig. Mégijett ere a zopsitos katona, asztán aszongya: •— Hát tud-é ké nekém ujan asszont szeréznyi, a ki nem tut sé sütnyi, sé főznyi, hon né vértyoggyon asztán nekém ijen későre. —— Tudok, tudok, idős katona uram. — No hát an nekem két órára it légyen, asztán mar örök kenyeret kap ké tülem. Hát csak kiálitotta a leánt a spajzába. Elejbe át annak a katona mérgessen, aszongya néki : — Tucc-é fonnyi ? — Katona uram, soasé fontam. — Tucc-é varnyi ? — Jaj katona uram, assé vartam még soasé. — Hát új lé ere a rokkára. Leüt, hát nem tutta hajtanyi. Aszongya a zopsitos : — Hát hozzám gyüssz-e feleségnek ?