Magyar Nyelvőr – 26. évfolyam – 1897.

Irodalom - Jókai újabb regényei. Kiss Ernő

Jókai újabb regényei A két Trenk. I. II. Bp. 1893. Sárgarózsa. Bp. 1893. Trenk Frigyes. Bp. 1895. Tégy jót. Bp. 1895. Nemcsak a magyar nyelvészre érdekes és tanulságos, hanem minden magyar olvasóra vonzó és gyönyörködtető az a nyelv, mellyel Jókai képzelő, erejének kifogyhatatlan bőségéből az ő mindég kedves történeteit elmondja. Az eredeti magyar kifejezések gazdag tárházai az Ő regényei, melyeket eredeti szólásmódokkal, meglepő fordulatokkal ékes nyelven ír meg. Jókai mint stiliszta a magyar prózai sílus fejlesztésében Pázmánynak, Mikesnek és Faludi­nak társa. Mindegyikük magyar népi talajon állva emelkedik magasra s emeli magával prózai előadásmódunkat is. Pázmány nyers erejében, Mikes és Faludi finom hajlékonyságában, Jókai fordulatos gazdagságában mutatja be prózánkat. Nem hiányzik azonban nála sem igen sok helyen nyelvünk ereje és hajlékony­sága, bár ezt nem találjuk rá nézve oly jellemző vonásnak, mint az említett írókra. Kétségtelen, hogy a stílus gazdagsága a képzelő tehetség gazdag voltából fakad. Költőink közül Vörösmarty költeményeinek és Jókai regényeinek nyelve a legkézzelfoghatóbb bizonyságok erre. És Jókai nyelvének eredeti magyarossága abból fejthető meg, hogy képzeletével is legtöbbször és legszívesebben magyar földön kalandoz. Alig kell erre vonatkozólag szembeötlőbb bizonyíték, mint a Sárga rózsa. E regény nyelvének meglepő magyaros­ságát evvel magyarázza meg Beöthy Zsolt is, ki az 1891—2. évi Péczely-féle akadémiai pályázatról irván, így szól: „Jókai nyelvé­nek tisztasága utóbbi műveiben nem oly szeplőtelen, többé, mint valaha. De mintha a Sárga rózsa magyar, pusztai levegője nyelvgéniuszát is újra ihlette volna : e könyvből újra az ő régi magyar szavának tiszta zengése szól". Jókait az a csodálatos tehetsége teszi oly kiváló stilisztává, hogy mindent a maga helyén tud alkalmazni. Megvan képzelő tehetségének az a tulajdonsága hogy plasztikai módon iparkodik mindent olvasói elé állítani. Ebbeli törekvésében villan azután meg előtte mindég az a szó, mely legjobban odaillik, mely legjobban kidomborítja a tárgyat. Ilyenkor azután nem igen nézi, hogy a használta szó új-e, régi-e, népies-e, sőt azt se, helyes-e? A szó neki való, tehát használja. Ezért, ha pontosabban szemügyre vesszük az ő nyelvét, nem találjuk minden szavát helyesnek, magyarosnak , de azt mindig érezzük, hogy oda való, hogy találó. Sok van e szók között a neológusok szüleményei közül, de legtöbb van olyan, amit maga a költő alkotott, vagy amit maga ásott ki a feledés sírjából, vagy ő tanult el a nép egyszerű beszédéből. Alkotott szavain ritkán látszik meg az erőszakoltság (amolyan lélek­tetonár-félékben), rendszerint olyanok, amineket csaknem minden ember alkot beszéd közben. Újabb fordulatok, újabb képzések, de mind talpraesettek. Ez adja meg Jókai stílusának azt a közvetet.

Next