Magyar Nyelvőr – 74. évfolyam – 1950.
2–3. szám - Telegdi Zsigmond: Nyelvünk új korszakának küszöbén
tartalmában szocialista, formájában nemzeti kultúrájukat. A Szovjetúnió tudósai a Nagy Októberi Forradalom óta 67 nemzeti ábécét dolgoztak ki; egy nemrég közreadott jelentés szerint a Szovjetúnió kiadóinál a Szovjetunió nemzeteinek 119 nyelvén fognak kiadványok megjelenni. „Mindeddig úgy történt — állapította meg Sztálin elvtárs ugyanabban a beszédében —, hogy a szocialista forradalom nem csökkentette, hanem növelte a nyelvek számát, mert a szocialista forradalom, amikor felrázza az emberiség legmélyebb rétegeit és a politika színterére taszítja őket, új életre ébreszt egész sor olyan új nemzetiséget, amelyeket korábban nem ismertek, vagy csak kevéssé ismertek... Az Októberi Forradalom azáltal, hogy a régi láncokat széjjeltépte és a feledésbe merült népek és népcsoportok egész sorát előtérbe tolta, új élethez és új fejlődéshez segítette őket. A sztálini tanítás mély igazsága mutatkozik meg a Szovjetúnió régi kultúrájú nyelveinek új fejlődésében is, abban, ahogy ezek is a szocializmus győzelmével, az élet gyökeres átváltozásával meggazdagodnak és megújulnak. Nyelvünk új korszakának tanulmányozásában nekünk, magyar nyelvészeknek döntő segítség Sztálin elvtárs tanítása, a Szovjetúnió példája. Megvilágítják az új korszak alapvető jellemvonását: a szocializmus építése nyelvünk, a magyar nemzeti nyelv új fejlődésének, felvirágzásának és szocialista átalakulásának korszaka. # * # „A nemzet — írja Sztálin elvtársa — nem egyszerűen történelmi kategória, hanem egy meghatározott korszaknak, a felfelé haladó kapitalizmus korszakának történelmi kategóriája." A magyar nemzet is a a polgári haladás feltételeiért, a rendi „elkülönözés" és az idegen elnyomás ellen vívott harcban születik meg. Ennek a küzdelemnek szerves része, egyik arculata a harc a nemzeti nyelvért. A rendi széttagoltság és a mérhetetlen elmaradottság a nyelvet is áthatotta. Tájanként, eltért még az írott nyelv is, műveletlensége pedig, paraszti durvasága, parlagi terjengőssége („puhán kötött, szélesszájú, terjengős stílus" mondotta róla Arany János), alkalmatlanná tette a Nyugaton kialakult magasabb, polgári kultúra kifejezésére, látszólag megkívánták idegen nyelvek, latin és német használatát a közéletben és a művelt érintkezésben. Az egységes és önálló nemzet létrejöttének és fejlődésének nélkülözhetetlen kelléke volt a nemzeti nyelv, amely a maga egységével kifejezi és megszilárdítja a nemzet egységét és amely eléggé kiművelt ahhoz, hogy pótolhassa, kiszoríthassa idegen vetélytársait. A magyar viszonyok között a harc a nemzeti nyelvért, annak egységéért és kiműveléséért, kiindulópontja, kezdeti formája lett a polgár egységért és nemzeti függetlenségért meginduló harcnak. Első szakasza még a feudális restauráció korára, a XIX. század első évtizedeire esik. .Kazinczyék szemében, akik ekkor a mozgalom vezetői, a fő feladat a nyelvet kiművelni, „pallérozni", „a tudatlan köznép szájából a költői és tudományos előadásoknak méltóságára emelni". Ebben a törekvésükben azonban elfordulnak a népnyelvtől, mert csak a parasztit látják benne. Az a nyelv, amelyet kialakítanak, jelentős eredmény, de még csak egy szűkebb kör sokban mesterkélt, erőltetett, finomkodó nyelve.