Magyar Nyelvőr – 110. évfolyam – 1986.

Szabó Zoltán: Bródy Sándor: Az ezüst kecske

ralista elemek száma, mint láttuk, nem nagy. Külön nagy érdeme Bródynak, hogy élőbeszédízű stílusába a budapesti, a nagyvárosi nyelv szavait is bevitte, és ezzel a szépírói nyelv körét tágította, anyagát felfrissíttette, korszerűsítette, a való helyzethez igazította. A lírai színezet az egykori romantika utórezgéseként fogható fel. Megvan ez — ugyanúgy mint a vele társuló idilli jelleg — Mikszáthnál, Peteleinél, Gozsdunál, Gárdonyinál is. Ez a líraiság a romantika hagyományának más sajátosságaival együtt könnyen ötvöződött a századforduó divatos, erőteljes irányzatával, a szecesszióval. Ebből való a regény stílusát át- meg átszövő dekorativitás (díszítő motívumok, stilizáció, indázó szerkezetek). A szecesszió ereje Bródy regényében nem kisebb, mint a 90-es évek más íróinál, mindenek­előtt Justh Zsigmondnál, Ambrus Zoltánnál vagy Malonyai Dezsőnél. De olyan túlzások sem mutathatók ki, mint a minden újat feltűnően használó Pekár Gyulánál. A nem csekély számú szimbólum lehet a szecesszió velejárója, de a szimbolizmus közvetlen hatása is feltételezhető. 4. Mint már másutt tárgyaltuk,18 az érték megállapításához a szóba jöhető szövegelméletek nem segítenek hozzá. Ezt tehát más alapon kell meg­közelítenünk. Irányzattörténeti forrásokból két olyan esztétikai minőséget emelhetünk ki, amelyeket — legalábbis kiindulópontjuk szerint — ellentétnek foghatunk fel, s így a regény szövegszervező elvének is megfelelnek. Az egyik minőség a rút, a másik a szép. A rút kétségkívül a meglevő, a fentebb már kimutatott naturalista jegyekkel függ össze, mindenekelőtt Robin drámai helyzetével, amikor varnak érzi testét, piszkosnak és gyűröttnek a ruháját, amikor megundorodik önma­gától. De a fenti és az odakinti, a feketével és piszokkal jelképezett, bűnösnek és megvetendőnek tartott világ is ide számítható. Ez a rút azonban itt — ugyan­úgy, mint a romantikában — magában rejti a megjelenítéséből fakadó eszté­tikai szépség lehetőségét. A szép foglalata mindannak, ami igaz és ami a századforduló jól ismert szemléletének, életérzésének megfelelően a regényben a valóság elviselhető­ségét, javítását célzó „tündéri" jelleggel függ össze, tehát a szépítő, díszítő, eszményítő tendenciáknak is. Különben Bródy munkáját az eddigi kritika (l. a lapalji jegyzetek közül az idevágó utalásokat) nem tartja hibátlan alkotásnak, főleg egyenetlen szer­kesztésmódját, pongyolaságát, olcsó hatásait bírálják. A szóba jöhető hibák egy része abból fakad, hogy Bródy kedvelt újságírói műfaja, a hírlapi tárca kedvezőtlenül hatott a más természetű és művészi igényű regényírói techni­kájára. A bíráló megjegyzések jogosultak. Egyedül a szerkesztésmódra vonat­kozó észrevételek gondolkoztatnak meg. Ebben ugyanis nem feltétlenül egye­netlenséget, felületességet kell látnunk, hanem esetleg egy újfajta, a korábbitól eltérő eljárást, aminek az a lényege, hogy az elbeszélés és leírás, megjelenítés egészen sajátosan fonódik össze egy-egy fejezetben és a regény egészében. Vannak fejezetek, amelyekben az elbeszélés, és vannak olyanok, amelyekben a leírás, a megjelenítés az uralkodó. A kettő aránya majdnem ugyanaz. A két- 18 József Attila: Határ (stilisztikai elemzés szövegnyelvészeti alapon), II. 1984. 4.

Next