Magyar Nyelvőr – 116. évfolyam – 1992.
1. szám - Szemle - Fábián Pál és Szatmári István (szerk.): Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről (Ismerteti: Herczeg Gyula)
ben rejlő hang- és hangulatfestés lehetőségeit." Aztán: ,,Hofmannstahl gyakran él alliterációkkal mint pl. Seltsahme Dinge sind in seinem Wehn; gewiegt wo Weinen war; Lippen in Lachen; weichen und wachan" (64). Szász Ferenc szerint a veláris és palatális ellenpontozás is jellemzi a költőt. Helyesen mutat rá, hogy az utolsó előtti szakaszban ez egészen feltűnő. Idézzük ezt a szép szakaszt: Durch die glatten | Kahlen Alleen | Treibt sein Wehn | Blasse Schatten. A szerző által megadott magyar fordítás csak részben követi az eredetit: Át a sápadt | fák során | ezer árny száll nyomában. Az ,,árny" kilóg a sorból; a német eredetiben ott többe van. Szerzőnk ebben az esetben is azt igyekszik bizonyítani, hogy az általa egyébként helyesen impresszionistának tartott jelenségek ellenére a költemény mégis ,,az egyedi élmény szintjéről valami misztikus szimbolikus síkba tolódik" (65). A rákövetkező cikk szerzője, Róka Jolán megmarad az elvi, irodalomtörténeti vázlat síkján. ,,A századforduló stílusáramlatai a szovjet kutatások tükrében. Az impresszionizmus" (78 — 90) c. fejezetben nem találtunk nyelvi vonatkozást. A szerző a kötetben még egy cikket közöl A századforduló egy stílusáramlatáról az irodalmi kritika fényében. Ignotus és az impresszionizmus (180—90). A hosszú elvi előkészítés után a cikk vége felé bukkanunk néhány nyelvileg is értékelhető megjegyzésre: „Gyakori jelenség továbbá a halmozás, elsősorban a jelzők — melléknevek — halmozása; például: »mámoros, káprázatos, csudálatos, különös világ«, »szép, nyúlánk, előkelő formájú ember« . . . »halovány, finom, kék fátyolban járó, s a fátylon belül is átlátszó testű, de halfarkú sellőit« és még néhány, kevéssé jellemző példára. Nem tudjuk, mert a szerző bizonytalanságban hagyja az olvasót: az ilyen típusú példákat tartsuk az impresszionista stílus jellegzetességeinek? Pedig a szerző rábukkant egy ezeknél jobban értékesíthető mondatra is; ezt a felsorolással kapcsolatban említi, de nem értelmezi: ,,. . . előkelő formájú ember — keresett pongyolaságával, asszonyos kezével s asszonyos kacérságával, gyermetegen finom vonásaival és gyermeteg szeszélyességével, fellobbanásával és simaságával valami különös elegye a férfiúnak és az asszonynak, az oroszlánnak és a tigrisnek" (189). Nem veszi észre, hogy a felsorolásban szereplő főnevek (talán társhatározók) -val, -vel végződésűek és a személy jellemzésére szolgálnak. Ezek a többségükben elvont főnevek, mellékneveket helyettesítenek. Azért van szükség rájuk, hogy tudjanak bővülni tulajdonságjelzővel: keresett pongyolaság, asszonyos kacérság, gyermeteg szeszélyesség stb. több, mint keresetten pongyola, asszonyosan kacér, gyermetegen szeszélyes. Még erősebb a stilisztikai hatás, ha a -val, -vel ragos elvont főnév birtokos szerkezetben mint birtokszó áll: „Jól vannak nevelve . . . Tette hozzá egy kicsinyeivel elégedett anya kérkedő hiúságával." Minderről bőségesen szólok A modern magyar próza stílusformái c. könyvem (Tankönyvkiadó 19792) Impresszionizmus és expresszionizmus c. fejezetében, illetve a hozzátartozó jegyzetben (66 — 140 és 242 — 9). 6. Ehhez kapcsolódóan itt kell foglalkoznunk Horváth Mária „Justh Zsigmond naplója. Stílustörténeti vizsgálat" c. dolgozatával (123 — 33). A szerző értékes irodalomtörténeti megjegyzések után értékelően mutatja be az általam és mások által nominálisnak nevezett stílust a Naplóban, vagyis a ragtalan főnevek mondattani szerepét, amelyet többek közt a már említett, A modern magyar próza stílusformái c. kötetben (de egyebütt és idegen nyelvű cikkeimben is) behatóan tárgyaltam. Horváth Mária meggyőzően szemlélteti, hogy amikor Justh a Napló egyes eseményeit felhasználta tárcacikkeiben, regényeiben, vagyis amikor részletesebben mondja el ugyanazt az eseményt, nem élt a nominális stílus sűrítő, tömörítő szerkezeteivel, a ragtalan, szerkezetlen főnevekkel, hanem szabályos mondatokat alkotott. A személyeket, tárgyakat stb. hagyományosan