Magyar Paizs, 1910 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1910-07-07 / 27. szám

XI. év, SUfifli­tési ár : 1Stfy érre 4 kor 04 f ÍTél é*n 2 kor 04 f Nejedre 1 kor 04 f K«7»I­BZABS 8 fillér. Hi­detés»k dija megegyezés szériát. Nyilttír sora 1 Szerkesztőség ér kiadóval.: Kossuth-utcsa 43 Í3SB © X-Ic:eazt ± Z.­­HZ03T,"Várjil­ LajOS M­u­n­katársals: " | LBNG-XBN­ PREHNCS: BORBÉL ~5T QTÖRQ X laptulajdonos. Zalaegerszeg, 1910. július 7, 27. szám. A zalaegerszegi székházairól őszinte igaz öröm foghat el bennünket abban a hazafias mozgalomban, hogy hazánk egyik nagynevű hős vértanujának, Csány László volt közlekedési miniszternek szobrot állítunk szülő­vármegyéjében, ennek székes­városában Zalaegerszegen. őszinte igaz öröm foghat el bennünket épen most, immár a mozgalomnak ama mozzanatában, melyben kevesebb választ el a kiviteltől, mint a mozgalom kezdetétől. Őszinte öröm foghat el bennünket azért az erkölcsi sikerért, mely a nemes verseny­ben megnyilvánul. Van olyan is a versenyzők között, kit fényesen kitüntettek már a nyugateurópai művész egyesületek is. Akiket a reménytelenség s a hitnek a hiánya csüggesztett, most mégis csak való­színűnek tarthatják, hogy Zala vármegye nagy szülöttjének emlékét megvédjük s evvel együtt egy szent érzelmet ápolunk. Íme, tizenhét tehetséges művész jelentke­zett, hogy kész a hősnek szobrát megké­sziteni. A szobor-tervezetek föl vannak állítva vármegyeház nagytermében. Nézze meg min­­­denki és járuljon hozzá igazságos ítélettel, hogy városunknak is az ékesítésére a lehető legszebb emlék hirdesse a nemzet életét. E hónap 16-án fog tanácskozni és dönteni a biráló bizottság. Legszebb óhajtásunk, hogy a biráló bizottságnak a tagjai nagy szorga­lommal tanulmányozzák és lelkiismeretességgel ítéljenek. Hirlapirói kötelességünk, hogy részleteiben is ismertessük a beérkezett pályamunkákat. Többszörösen nehéz feladat ez, kivált vidéki hirlapirónak, vidéki viszonyok között. Nagy javunkra van nekünk, hogy e nehéz feladat alól belső dolgozó társainkat fölmen­tette egy szerencsés Épen e napokban véletlen: véletlenül városunkban időzik egy szakavatott irodalmi ember, aki csupán saját maga szenvedélyéből ír, fogva önállóan ír, s szíves volt lapunk ennél­szá­mára bevezető ismertetésként észrevételeit följegyezni, s­özöljük is a következő czikkely­ben. B. Poézis a megyeházán. — A szoborpályázatról. — Idegen vagyok itt, vagy a­hogy Egerszegen mondják „vidéki" — rám minden markánsabb színekkel hat, mint az idevalókra. És a szemem is erősebben lát, mert tanultam, megszoktam a nézést, megtanultam látni. Mi újságírók meglátjuk a sorok közé rejtett gondolatot és meglátjuk az emberek között az igazi embert. Egerszeg csendje nem falusi csend. Ez az in­telligens, a lateiner város csendje. A komoly érésnek indult ifjú hallgat igy, pedig lelkében már forrong a jövendő. Valami nagy előnyös változá­sok előtt áll ez a város és szerencsés kézzel intézik a sorsát. Az is, a­ki ideális eszmék felé hajtja, az is a ki a reális élet gyeplőit fogja. Karöltve halad a két irány — előre ! Bizonyság rá a Csány szobor pályázat. E sorok írója volt a Baross szoborbizottság jegyzője és tudja azt, hogy micsoda rettenetesen nagy dolog egy ilyen szoborállítás. Még Budapesten is, — hát még vidéken. Még­hozzá ilyen csepelnyi vá­rosban, mint Egerszegen. Hogy mégis sikerült, csak a város intelligencziája mellett bizonyít. És Istenemre mondom, hogy a Baross szobor pályá­zat félig sem volt ily művészi értékű, mint a Csány-szobor­é. Ott azt válogattuk, hogy melyik a legkevésbbé rossz, itt a jók közül lehet kiválasztani a legjobbat. * Nem is volna illő, hogy a szoborbizottság dön­tése előtt bárkire is rá­erőszakoljam a magam véleményét, amelynek első látásra kell min­denkinek a lelkében kialakulnia — csak a szoborki­állítást látogató közönségnek segítek a nézésben, hogy jobban meglássa mindazt a szépet, poétiku­sat, a­mit a szobrászok teremtő lelke megmintázott. Mert mindegyik hozott valami költői szép gon­dolatot és ha nem is alkalmas mindenik pályamű a kivitelre, intim részletekben oly gazdag a ki­állítás, hogy büszke lehet rá a város. Uj tehetségeknek szárnyat bontogató ihlettsége valami naiv zománczot lehelt, üde rózsaszínű pa­tinát vont az egész kiállításra. Egyes részletekben örökbecsű alkotások kapják meg a látogató lelkét az első zavaros hatások tisztultán. Mert túlzsúfolt a terem, szobor szoborhátán. Óriási festmények embernagy színes alakjai előtt apró fehér szobrok, a­mik egymásra vetnek ár­nyékot és hamis reflexeket. A szemnek szoknia kell hozzá, mert túl sokat lát egyszerre. Baj, hogy a szobrok közül csak néhányat lehet körül­járni, pedig a szobornak minden oldalról érvényesülnie kell, sőt ez az első föltétele a szobornak. És talán épen e ponton tévesztette el a legtöbb pályázó. A szemlélőre először is az egész szobornak, úgy a hogy körvonalaiban áll és el — kell hat­nia, mert a részletek csak később érvényesülnek. A talapzatnak, az egész fölépítésnek össze kell olvadnia a főalak­kal harmonikus egésszé. Egysé­ges hatást kell keltenie, lágy tagolással s mégis monumentálisnak kell lennie, a­mi a fenségesség érzetét kelti. * Cser Károly szobra fogadja a belépőt. Szeren­csésen van idetéve. Élet vidor alak, a­melynek lábaihoz poétikusan simul a meghódoló, hintő géniusznak végtelenül kedves alakja. rózsát Csány lábainál kuporodik a hóhér, a zsarnokság jelképe, talán túlontúl az előtérben, míg jobbról a csatán elvérzett honvéd jelképezi a szabadságharcz szo­morú végét. Ez az alak hibás, inkább öngyilkosra vall. A hóhér visszataszító. A szobor csak elölről hat, más oldalról keveset mutat. Szalondísznek fal mellé állítva örökzöld növények közé, — maga a minta becses alkotás. Mellette áll Kolozsvári Szeszák Ferencz pálya­műve, a­melynek eszményileg szép főalakja finom kidolgozásban megtéveszti az embert, mert talap­zata már erőszakos derékszögekben elvágódik. Rontja a hatást, a szobortól megkívánt nyugalmat, a talapzaton ülő s a meghódolást és áldozat­készséget jelző női alak elhibázott testtartása. Kihívó és lefordulni készül. Teste súlyát nem bírja a zászló­rúd, amelyre támaszkodik. A mo­numentális hatások — bármely oldalról nézve — gyöngék, hiányosak. Szemközt velők áll körmendi Frimm­kája: Csány a bitófa alatt. A nép sirva Jenő mun­csókolja a kezét, a hóhér nevet. A még ki nem forrt művészléleknek túlzott realizmussal megformált gondolata. Innen egy kis igyekezettel középre jutunk s ekkor kibontakozik a kiállítás egész képe. Középen áll Istók János szobra. Mint minden alkotása ez is egyszerű. Sehol egy szemet sértő szög­let, sehol azok a rettenetesen egyenes vonalak, a­melyek megölik a poézist. A géniusz meghódolása természetes. Csány alakja él, csupa erő és nyu­godt mint a vértanuk. Monumentális hatását emeli az ügyesen tagolt lépcsőzet. Oldalról nézve szépen tagolt, mint egy szép női arczprofil. Há­tul a gyermekkorát élő ipar, kereskedelem és közlekedés roppantul édes gyermekcsoportja. Ez a béke. Komoly, melegen átérzett, művészi alko­tás az egész. Örökbecsű munka. A talapzat felső peremét körülfutja a martyr koszorú, azon Csány neve. Sehol egy fölösleges fölirás, egy fölösleges czikornya. Még azzal sem igyekszik hatást kel­teni, hogy a mentét, a zászlót finoman kidolgozta volna. Ezt mind csak sejteti. Csány alakján lát­szik, hogy ezt a fejet már többször mintázta Istók s a géniusz maga tipikus zalai szépség. Jobbról áll mellette Lukácsy Lajos pályaműve. Becsületes szép munka, de árt neki Istók közel­sége. A szabadságharcz motívumaira fekteti a fő­súlyt. Nagy előnye, hogy nyugodt; hátránya, hogy sok rajta a magyarázatra szoruló allegorikus jelvény. A gyászoló Hungaria inkább egy haldokló gladiátor. Annál több poézis sugárzik a szomszéd mintá­ról, mely Kara Mihály műve. Fiatal, sokat igérő kezdő. A nemzet áldozatkészségét alkotta meg gyönyörű csoportban. Balról a kincseit fölajánló hölgy fejedelmi bájos grácziával — jobbról a fiát föláldozó szegény anya. Könnyeket csal az ember szemébe. Szerencsétlenül egy hordóra állítja Csányt s a monumentális fölépítés teljesen hiány­zik. A képzelhető legszebb teremdisz, mert szo­bornak nyugtalan.­ Szinte siremlékszerű nyugalommal áll mellette Vass Viktor műve : Csány László egy oszlop al­jában, s az oszlopon fent , a gyászt csodálatos szépen jelképező turul­madár lebocsátott szárnyai­val. Csány puritánságát jelképezi a­­ szobor, de alacsony földönjáró s egyáltalán nincs monumen­tálisan fölépítve. Kedves díszéül szolgálhatna a főispán fogadó termének. Tulrajta mint utolsó a sorban áll Andrejka József egyik pályaműve s ezzel szemben a terem túlsó oldalán a másik. Mind a kettő szorgalmas, de végtelenül naiv munka. Azt a hatást keltik mintha már régen megmintázott zsáneralakokkal rakta volna körül Csányt. A túlsó soron mellette áll Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobor­csoportja. Megmintázta sok tudással, becsülettel, de nagyon kevés poézissel. Már­pedig művészi alkotássá a szobrot csak a poézis teszi. A szoms­zédos mintán Odrdos Aladár művén túlságosan eszményi, légies, a fölmagasztalást na­gyon is bizonyító a főalak és a benyomás zavarják bizonyos rajzhibák. A nemzet lobogóját az agg honvéd hajtja meg előtte. Komoly, szép alkotás, de van benne valami idegenszerű. Mellette egy gyönyörű magyar női alak, de nem áll a szobor szolgálatá­ban, mert nem fejez ki semmit. Folytatva a sort Horváth Géza szobormintája következik, a­melynek elhibázott főalakját nem feledteti el a zászlót meghajtó női alak sem, mert az egész nyugtalan és szélesre szétfutó. Nemessányi Andor szoborművével a félkör ismét visszatér Istók művéhez. Ez az istenáldotta művész van hivatva az emberi érzéseket faragni kőbe. Csodálatosan szép a nemzeti gyászt kép­viselő honvéd s a vállára boruló Hungária. Szinte belemarkol az ember szivébe. Páris művészei nem alkotnak szebbet. De nincs a szobron sehol

Next