Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)
1867-03-31 / 5. szám
Első évfolyam. Előfizetési feltételek : Évre ..........................8 frt — kr. Kítárre..........................4 . „ Negyedévre . . . . 2 „ — » Havimként..........................— , SO , Megjelenik hetenkint kétszer: Vasárnap és Szerdán. .Vili szám. szerkesztőség és kiadóhivatal . Szentegyház utc*a 467. sz.MAGYAR POL&ÁE. POLITIKAI LAP. Kolozsvárn, 1867.márczius 31-én. * * Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiók kiadó-hivataluk : Déésen : Krémer Sámuel, Enyeden: Vokál János, Jordán: Papp Lukács és fia. Szamosujvártt : Csausz testvérek. Pár eszme társadalmi életünket illetőleg. II. Előbbi czikkemben rendkívüli rövidséggel mondok el néhány társadalmi életünkre vonatkozó eszmét. A rövidségnek érdemei mellett vannak hátrányai is. Ilyen különösen az, hogy némelyek által, akik a dolognak felületén járnak, könnyen félreértenik. Fogjunk hát kissé bővebb magyarázathoz. Azt állítom , a 48-ks törvények által megindultunk a helyes democratia útján, sőt talán azt is mondhatnék, határozott, szilárd állást foglaltunk e téren. Czélunk volt : a nemzet zömének egyszintre emelése, egyenlő jogokban részesítése által, összetartó, egyérdekű nemzettestet alkotni. Ugye e tekintetben a politikai egyenlőség csak elmélet, s miután „grau is alle Theorie“, a társadalomban eszközölt egyenlőség az, mely ez eszmének gyakorlati életet ad. E nemes feladat megoldása aristocratiai köreinknek jutott. Erre nézve — hogy újra félre ne értessem — szükségesnek látom főúri osztályunkat illetőleg, véleményemet elmondani. Én aristocratiánk szerepét nem látom lejátszottnak. Az ugyan, hogy valaki a sors szeszélyé- nél fogva G-t vagy B t függeszthet neve elébe, elöttem s valószínűleg a hazának minden józan polgára előtt, keveset nyom a latban , de ha valakit jeles ősöktől származása ezek nevéhez méltó tettekre ösztönöz; s ez ösztönnek, hivatásnak lelke legjobb meggyőződése szerint s szellemi és anyagi tehetsége mértékében eleget tesz: örömest emelek kalapot s ősei érdemeit nagy készséggel sorozom az övéhez, — ha t. i. van mihez Politikai tekintetben is, a nemes tettvágynak, mely ősök érdemei által sarkaltatik, s melynek tetemes anyagi erő felel meg, kétségtelenül örömest enged tért minden józan fő a törvényhozásban. Ez a legméltóbb conservativ elem, melyet a józan állambölcselet alkalmazásba vehet. Látjuk, hogy ott, hol ez nincs, az állam kénytelen teremteni, hogy a kellő egyensúly fentartására alkalmazza. De csak is úgy és akkor, ha politikai és társadalmi hivatása tudatával bír ; különben csak gátló ellensúlylyá, különözővé válik, mely a nemzetet meggondolt előhaladási pályáján akadályoztatja. Kezetünk szerint a magyar nemesség hivatását a politikai téren a leghelyesebben fogta fel, midőn addig kizárólagosan élvezett jogai használatára a nemzet egész zömét felkarolta. De ez csak félig végzett munka. Hátra van a teljes assimilatio s ezt csak is társadalmi uton érhetjük el. De itt is óvakodnom kell a félreértetéstől. Azért nyiltan kívánok szólani. Őrültnek, önsirjaásónak nevezném azon nemzetet, mely törvényhozásába oly mennyiségű feldolgozatlan, durva elemet vészen fel, mennyit beolvasztani nem bír, mennyit hazafias érzelmekkel s a közügyek iránti józan felfogással saturálni nem képes. Ez a nyers erőnek a miveltség, a megvesztegethető értelmetlen tömegnek a hazafiak felé juttatása lenne, mely egyértelmű a nemzeti öngyilkossággal. Ezen politikai csapás meggátlására találta fel az állambölcseség a censust, mely bár a vagyoni alap mellett, az értelmi képesség szerint is szabályoztatnék ! Ugyanezen elvet találom alkalmazandónak a társadalmi élet censusául is. Mert nemzetnek soha egyetlen osztályt sem szabad nélkülöznie, sőt egyént sem, ha abban a közjóra erkölcsi erőt, képességet, tőkét vagy munkát nyerhetünk. Tehát a nemzet mivelt zömének mindazon réteget fel kell ölelnie, melyben a közüdvre nézve nyereséget lát, még akkor is, ha ezen rétegzet a felsőbb körök miveltségi külzománczát nélkülözné. Különben is e kalmáz nem oly kincs, melyért az igazi belérdemet és értéket mellőznünk lehetne. Íme a pénzt, ha kissé rozsdás is, elfogadjuk, s hány durva mezü nemes gyümölcsünk van, melyet azért a legelső gourmand is szívesen elkölt. Felsőbb köreink nagy részét a sors jobb nevelésben részeltette s élményei magasabb mivelt-ségnek tették részesévé, de éppen mert ez így van, annál nagyobb kötelessége fenköltebb érzelmeit s műveltségét minél szélesebb kör köztulajdonává tenni. A műveltség úgy sem azon javadalmak közé tartozik, mely fogyna, ha másoknak adunk belőle, sőt ellenkezőleg. A minthogy tapasztaltuk is, hogy éppen azok, kik legvalódibb miveltséggel bírnak, kisebb miveltségü egyénekkel szemben legkevésbbé tartózkodók, mig azok, kik a miveltségnek csak is kulmázát bírják, tekintélyükre — vagy tudná Isten mire — legféltékenyebbek. Az 1848 kitelesek jogaikat a nemzet tömegével nem leereszkedésből, hanem a nemzet önfentartási ösztönéből s a kor szellemének hódolva oszták meg. Ily eszmének kell vezetnie felsőbb köreinket a társadalmi élet teendői körül is. Nem leereszkedést várunk tehát, mely az emberi öntudatot sérti s a mellett czélját mindig téveszteni szokta, hanem az előítéletek elvetését, mely hódit és assimilál Valóban alig tudnánk szánandóbb emlékeket idézni emlékezetünkből, mint a főúri gőgnek alsóbbakkal éreztetését, vagy azon alakoskodást, melyet nem egyszer volt alkalmunk tapasztalni, midőn uraink vagy úrnőink némelyikét egészen más viseletűnek találtuk négy szem között, s újra másnak vele egyranguak között. Igazán mivelt embernek nem lehet különböző modora különböző társasági körre nézve s mégis ez az, mit legkevesebben tudtak eltalálni. Pedig ha e — hála az égnek — lassanként ritkuló jelenségeket az illető tükrében látná, lehetlen, hogy undorral ne fordulna el önmagától. A magasabb körök salonéletébe jutást nem sorozom az élet főélvezetei közé , bár a mivelt emberek társasága kedves előttem , de szeretném, hogy az, ki nem e sima padlókon születve, esetleg ily közbe lép, ne érezze s ne bánja, hogy ott megjelent. Legyünk elnézők — és feleljünk meg e kérdésre. Legelsőbben is ne feledjük, hogy ama kiállításnak éppen úgy megvan a maga tanügyi, mint a gazdasági vagy művészi osztálya. Ama tanügyi osztály pedig magában foglalja az iskolák külső és belső életének mindazon egyes ágait, melyek csak a szemlélet tárgyául szolgálhatnak. Ide tartozhatnak tehát az iskolai épületminták a czélszerű belső berendezéssel egyetemben, hisz előre hallhattuk már hírét a magyar csárdával szomszédosított porosz népiskola-mintának a parkban, ide a különbnél különbféle iskolai tan- és segédsze r) Ezt a czikket még mindig elég jókor olvashatná k az igazságügy miniszter! Szerk. Miként lesznek a Királyhágón inneni részek képviselve a párisi világkiállításon?*) A párizsi világkiállítás megnyitása a küszöbön! Mielőtt az ennek elgondolására fölébredő természetes kíváncsiságunkat az „eredeti tudósítások“ látcaprofutoroz,mi ittelígíthetnéik, szabadjon a tisztelt olvasó közönséget ezen alkalomból egy kis elmélkedésre fölhívnom. Vájjon miként lesznek a Királyhágón inneni részek képviselve ottan? Természeti és terményeink kimeríthetlen gazdagsága fogja- e ottan érvényesíteni tudni a maga nemzetgazdászati jelentőségét. Hát hazai iparunk, művészetink és egész kultúránk jelezve lesz- e ottan valamely — és bármely — halvány színben! . . . Akár nem kedves, akár pedig „már késő“ az eféle elmélkedés, de tanulságos, annyi bizonyos s ezért legyen szabad előre felhívnom arra a tisztelt „eredeti tudósítók“ becses figyelmét. A haszon, melyet a világkiállítások az egyes nemzeteknek nyújtanak, főleg két irányból foly be. Egyiket eredményezi maga, a szoros értelemben vett kiállítás, tehát a tárgyak, miket oda küldünk; a másikat azon tapasztalatok, miket mint közvetlen szemlélők magunkkal onnan hozunk. Lássuk ezúttal az utóbbit. Tudjuk, a világkiállítási palota ez egyben elég korlátlan tért enged számunkra. Vajha annak fölhasználásában is korlátlanoknak mondhatnék magunkat! De nálunk aligha e tekintetben is amolyan erdélyiesen szegény nem lesz az eredmény. Iparunk és gazdászatunk hivatalosan fogja magát ottan képviseltetni, két egyén által: ennyi mindaz, mit egyelőre mint bizonyost ez ügyben tudhatunk. Nagyon szép és nagyon örvendetes, hogy a mi speciális erdélyi érdekeink legalább ama két ágában az anyagi kultúrának hasznosítani kívánják maguk számára a világkiállítást, de várjon csak ennyit kívánnak- e a mi hazai érdekeink a párisi világkiállítástól?! Hát a szoros értelemben vett közművelődési érdek— a tanügy ez esetben is a hamupipőke szerepére van kárhoztatva!? Hja! hány ember képes még ma is nálunk a tanügy politikai és nemzetgazdá- szati nagy jelentőségének tudatára emelkedni ! Szintúgy hallom ama negédes selyp interpellatiot : „Ugyan hát mit is keresnének a tisztelt iskolamester urak azon a párisi világkiállításon?Ezek, a physicai nevelés mindennemű segédszerei, s főként a gymnasticai eszközök. Hát a szoros értelemben vett tanítás a szemléltetési eszközöknek hány ezer meg ezer nemesre nincs szorulva! Hisz tudjuk, hogy a legtöbb esetben éppen az szokta a tanítási siker feltételét képezni, hogy mily mértékben tud az szemléltető lenni és pedig azon mértékben inkább mentel elemibb akar lenni. Még az éppen abstraktnak tetsző tudományok is, mint a vallás és történet, egyáltalában nem lehetnek el a képzőművészetek szemléltetési eszközei nélkül. Hát még a természettudományok, a legújabb kor eme legnevezetesebb és legrohamosabb sebességgel haladó ismeretágai , hisz csaknem mind szemlélésből és demonstrativból áll az egész. Mennyi fölfedezés, czélszerű újítás, bővítés, könnyítés, hasznosítás és — ami különösen minket illetne: okos meggazdálkodás minden irányban ! Hol állanak ezekkel szemben a mi hazai iskoláink szemléltetési eszközei ! Iskolai múzeumainkban, ha ugyan csak nem szégyen használnunk ama czifra kifejezést, az az egy-két özönvíz előtti rozsdás szerszáma a tudománynak alig egyébre való, hogy vagy roszul vagy éppen ne bizonyítsa be a bebizonyítni valót, és amennyiben valahol e bajokon segíteni akarnak, ennek a segítségnek soha sem olyan terhes kérdése a miből, mint a miképpen? azaz még a pénzkérdésnél is van egy nevezetesebb kérdés. Ennélfogva szabadjon kimondani azon meggyőződésünket, hogy a világkiállítás megtekintése alig lehet valakire nézt szükségesebb és a közérdekekre nézt kamatozóbb, mint éppen az iskolamesterekre nézt. A madonai napok után önként rájöttünk róla, hogy tulajdonképpen a kultúra volt az, mely a gyúfásfegyverek által oly csúnyán elbánt velünk. Tartani lehet, hogy a mostani világkiállítás alkalmából még több más olyan gyúfűs fegyverek támadhatnak, melyek majd a kultúra terén fognak nekünk újabb kudarczokat szerezni. A párisi világkiállítás nekünk a sybillakönyv lehet És nekünk a Királyhágón innenieknek kiválóképpen életbevágók a párisi világkiállítás által nyújtott kultur előnyök: először hátra maradásunk és O^Cg^UJOCgUnii DtMQjrindrrci , moooJoBor UouloUoUAoi elszigeteltségünk miatt. Nekünk, mint a félreeső falusi lakosnak a vásárban, kétszeresen kellene megragadni azon kínálkozó alkalmat, melyben kultúránk szegényes háztartása számára egyetmást könnyűszerrel beszerezni lehetne. Azért vinni is szükség nekünk arra a vásárra az igaz, de még inkább hozni onnan. És várjon fogunk-e tudni hozni onnan. Úgy hiszem, hogy ezt a tudást — valódi kultúrszükségeinket illetőleg leginkább a hazai tanári testületekben lehetne föltételeznünk. De képesítve lesze ez az ottani megjelenhetésre? Segélyt e tekintetben csak a gazdasági és ipari egyesületeknek kegyeskedett nyújtani az országos alapkiáltó bizonyságául annak, hogy mily szégyenteljes heleta szerepe van nálunk még mindig a tanügynek. Pedig világos, hogy épen a hazai tanári testület az, mely segély nélkül egyáltalában képtelen lesz megjelenni a világkiállításon, míg hazai iparosaink, kereskedőink és gazdáink, habár szűk arányban is — de mindenesetre képviselve lesznek az országos segélyen küldötteken kívül is a világkiállításon. De hogy az erdélyi tanárok az ők átlagos 5—600 ft fizetésük mellett en bloc itthon fognak maradni a sotban, az olyan bizonyos mint amily természetes. Azon ellenvetésre se sokat adhatni itt, hogy ha a tanügy a Királyhágón inneni részekből nem is — de túlról, bizonyosan képviselve lesz, és hogy a világkiállításról hozható tanúság majd úgy is közvagyonná válhatik a sajtó által. A világkiállítások alapeszméje: Látni és meggyőződni — ez pedig csak úgy valódi ha közvetlen. Ha azt akarjuk, hogy a mi tanügyünk emelkedjék, akkor a mi tanárainknak nyújtsunk alkalmat az okulásra. Gyertyánffy István azonban e lelet roszul élve, jól remélve töltöttem, s olvasmányul azon könyveket szemeltem ki, melyeknek czélja tisztázni az eszméket, közéletünk leendő különböző mozzanatára nézve. Ezek közül egyet, az annyit emlegetett megyei autonómiára vonatkozót, akarok most bemutatni, t. i. Tisza Kálmánnak „Parlamenti felem, kormány és megyei rendszer“ czimű füzetetjét. Ez lapokban szűk, eszmékben, igazságokban gazdag. Nem ezttom e könyvecskéről bírálatot írni. Nem fogom sem cáfolni annak tételeit, sem azt nem állítom, hogy azokat mind helyeslem. A könyvismertető feladata nézetem szerint csak felhívni rá az olvasó közönség figyelmét. A bíráló legyen minden miveit olvasó maga Még igen részletesnek sem szabad az ismertetésnek lenni, mert akkor a hírlap-olvasó azt hivén, hogy a könyv lényegét ismeri, nem vesz időt magának annak részletes elolvasására, s belőle legfennebb annyit fog tudni, mint egy tarka szőnyeg színeiről az, ki azt zöld üvegen át nézi, s annyit, mennyit abból a tudomány s helyes felfogásban szerzőnél rendesen hátrább álló ismertető abból kiböngészni képes volt. E kis mű a helyhatóságok jelzésére mindenütt a „megye“ szót használja. Élőbeszédében azonban kijelenti szerző, hogy e név alatt „a jogok és a központi kormányhoz való viszony meghatározásánál, hazánk szabad királyi és más nagyobb városait is érti, mert ezeket a megyékkel minden tekintetben egyenjogú törvényhatóságoknak tekinti, melyekre nézve csak a részletezésnél kell, városi helyzetüknél fogva különbséget tenni.“ A zárszóban kifejezi többek közt, „hogy nem az fekszik szivén, hogy minden állitása helyesnek találtassák ; de igen is az, hogy az általa most tárgyalt nagyfontosságu kérdés mentel több oldalról megvitattatván, a kivitel mikéntje felöl tisztába jöjünk akkorra, midőn törvényhozásunk azzal foglalkozni fog“, s nem kíván egyebet, mint hogy „műve, az abban elmondott eszmék minden irányú megvitatásának eszköze lehessen.“ Ugyan e helyes czélt akarom én előmozdutni anis rousort műre való figyelmeztetésemmel, úgy lévén meggyőződve, hogy a helyhatóságok helyes szervezése sehol sem fontosabb, mint éppen Királyhágón inneni országrészünkben. Az első fejezetben kifejezi szerző, hogy az alkotmánytól azt követeli, „hogy biztosítsa egyfelől a nemzet szabadságát mint egészet a fejedelemmel szemben, másfelől az egyéneket a nemzettel, vagy nemzeti kormánynyal szemben, s azt tartja legjobb kormányformának, mely a nemzet testületet s egyéneitől csak annyi és nem több szabadságuk feláldozását követeli, mint a mennyi az állam egységének fentartására és nemesebb czéljainak elérésére okvetlenül szükséges.“ Ennek legjobban megfelel a parlamenti felelős kormánynyal betetőzött alkotmány. Védi ezt a szokott két vád ellen, t. i. 1-er, hogy az a fejedelmi jogokat magához ragadná ; 2-ér, hogy az utasítás nélküli ház, s az annak felelős kormány, egy teljhatalmú oligarchiát képezne a nemzet nyakán. Elsőt a vető jog s a parlament eloszlatása jogának létével igazolja, s állítja, miszerint e rendszer elleneinek az nem tetszik, hogy ekkor „nem uralkodhatik a fejedelem szárnyai alá rejtődzött kisebbség“, mi pedig igen helyes, miután „nem a népek vannak a kormányokért, de a kormányok a népekért.“ Hosszasan s érdekesen fejtegeti ezután, hogy a bajokat a centralisatio okozza, mely nem kifolyása a parlamentarismusnak, sőt éppen az absolut uralkodás gyermeke, mint azt Frankhon története tisztán mutatja. Lehet parlamentáris szabadság centralisatio nélkül, s centralisatio a legnagyobb abso lutismussal., Kifejti szerzőnk azt is, hogy nemzet s kormány közti erőszakos összeütközés nem lehet őszinte Parlamentarismus mellett, mert vagy visszavonul a ministerium a bizalmatlansági szavazat után, vagy maga s a ház közt a nemzetet teszi bíróvá az uj választást elrendelve, s az ügy békés után mindig elintéztetik, s hol mégis zavar állott be, ez csak a választó törvény szűkkeblűsége miatt történt, midőn a választók többsége nem volt egy a nemzet többségével, vagy a központosított kormánynak a választásokra gyakorolt nyomása miatt, mely még a hiányosan jogosult választók nézeteit sem hagyta őszintén nyilvánulni. E rendszernek is lehetnek azonban szerző szerint hiányai, t. i. „ez is, mint minden hatalom, nagyságát, körit terjeszteni igyekszik.“ Ezen kormányban is meglehet „az elnyomási hajlam, s bár ezen elnyomás t. i. a többség elnyomása igazolhatóbb is az egyesek vagy testületek általi elnyom»* A parlamenti felelős kormány és megyei rendszer. *) t. A falura szorult agglegény, ha prücskei többé nem mulatják, pipája kialudt, szobáját az áldott mezőségi sár miatt gyalog el nem hagyhatja, paripája nincs, tán nem is volt, már unalma által is olvasásra van a hossza téli estéken kárhoztatva Ezen időtöltés eredményéül mutatandom be a szerkesztő úr engedelméből, időről időre azt, mire más hasonló bajt szenvedő honfitársaim figyelmét felhívni érdemesnek tartom. **) Jót remélve, roszat érve, régi példaszó: én *) Olvasink figyelmébe ajánljuk az érdekes ismertetést **) Ürömmel vettzük. Szerk. Szer.