Magyar Polgár, 1867. március-december (1. évfolyam, 1-93. szám)

1867-10-18 / 63. szám

63-ik szám démián felállított jogi tanfolyam, bizonyára annyi fiatal embert csoportosít városunkba, kiknek számára egy testgyakorló intézet felállítása nemcsak szükséges, de talán sikeres is lehetne. Ha viszaemlékezünk egy pár évvel előbb, úgy fogjuk találni, hogy testgyakorló intézetnek úgy mint vivodánk, ha nem is a legjobb állapotban, de mégis fennállott. Utóbb a testgyakorló intézet megszűnvén, vivodánk még hosszasan fentartotta magát, míg végre most, ha körültekintünk, sem egyik , sem másikat nem fogjuk találni. Mi oka ennek? Várjon a fiatal emberek csekély száma, vagy talán a rendetlenség, vagy a sokak által emlegetett pénztelenség ? Fiatal emberek csekély száma nézetem szerint szóba sem foroghat, miután több az elégnél egy intézet felállítására a kolozsvári fiatalság. Legfelebb itt szóba jöhetne az, hogy a szülők vagy nem akarják, vagy nincs módjukban gyermekeiknek azon összeget beküldeni, mely arra, hogy egy ily intézetnek tagjai legyenek, megkívántatik. Úgy hiszem, hogy statistikai számadatokkal sem volna nehéz kimutatni, hogy az ifjú emberek túlnyomó része azon pár forintot, mely egy ily intézet tagsági díjára szükséges, kiállíthatja, vagy legfelebb a mulatságára szánt összegből elvonva, magának egy mulatsággal összekötött hasznos órát szerezhet. Inkább lehetne állítanunk azt, hogy a részvétlenség az, mi mtn nálunk, különösen fiatalságunknál egyletek és intézetek, — melyek az eszmecsere és eszmetársítás tekintetéből is oly szükségesek — nem létesülhetnek Fogékonyak vagyunk ugyan a jóra, s egy-egy eszme mellett pillanatnyira lelkesülünk is, de kiviteli erő — vagy jobban mondva — kitartás nincs ; már pedig a legszebb eszmék sem kivihetők akkor, ha azoknál hiányzik éppen az erő, kiknek az eszme által kitűzött czél felé kellene törekedniök. A fiatalság s fiatal emberek részvétlensége igaz lehet a Bach-rendszer következménye, de az abból kivetkezni nem akarás, az önhibánk. Úgy hiszem azonban, hogy eme részvétlenséget is ma már le fogjukvetkőzni, s ennélfogva semmi akadály nem fog fenforogni ezen hasznos, szükséges 8 czélarányos intézet felállításánál. Mielőtt azonban ezen intézet alakításához fognánk, meg kell határozni az intézet czélját, meg annak körét, mert csak ennek meghatározása után lehet azt biztos alapokra fektetni. Többször meg volt pendítve, úgy hiszem mindnyájan is hallották, sőt lapokból is olvashatták egy vivoda-, lövölde- és testgyakorló intézetnek a lovardával kapcsolatos felállítását, sőt ha jól emlékszem, gyűjtések is voltak e tekintetben , de talán már arról hatalmas polémiák folytak, ha várjon az erre megkívántató épület a trencsinvárban vagy pedig a sétatér mellett legyen felállítva? De ez csak terv maradt, s míg e mindenesetre szép eszme valósítása felett gondolkoztak, addig a még akkor fennállott vivoda, mint Kolozsvár városa egyedüli testgyakorló-intézete megbukott. Kérdés támadhat a felett már most, hogy váljon azon nagyobb terv kiviteléhez fogni czélszerűbb, vagy pedig egyik vagy másik ágának kiviteléhez; tanácsosabb mindenesetre azon nagyobb terv szem előtt tartása mellett. Egyéni nézetem szerint legelőször csupán csak egy ága megalapítására kell törekednünk, s legczélszerűbbnek vélném először is azirodának felállítását, ha az oly gyakran hiába megkísérlett állandósítása emez intézetnek sikerülne, akkor lehetne tovább haladni s megkísérteni ama nagyobb intézet felállítását. Sem egy, sem más, mindaddig, mig magából a fiatalságból egy ideiglenes bizottmány nem alakul, mindaddig, mig a fiatalság e tárgyban eszmecsere végett össze nem gyűl, s egy bizonyos közösen meghatározott czélt ki nem tilt, mindaddig 87 intézet fel nem állítható. Csakis egy előleges tanácskozás útján lenne lehetséges egy ily intézet alakításához fogni, akarja, nem akarja a fiatalság egy ily intézet felállítását, nem tudom, igénytelen nézetem által csak figyelmét akartam felébreszteni városunk községének s különösen fiatalságának egy oly intézet felé, melynek felállítása nagyon szükséges, s melynek nem léte bizony városunkra, de különösen fiatalságunkra nézve szégyen. Lehet elhangzanak szavaim s tekinteten kívül fognak hagyatni, én sajnálattal ugyan, de visszavonulandó azon meggyőződésben, hogy én megtettem azt, mit azon kötelességérzetnél fogva, melyet minden társadalmi tagnak tenni kellene — megtennem kelett. Legifj. gr. Bethlen János. Várj kissé Milkó fiam ! Mondd meg szépen, ki tanított garázdaságra ? — Csak úgy gondoltam, ha az ezredes a fuvart kifizeti, többet nyerhetek. — Hazugság! mostani szavad sem magadból került ki. Milkó újra ijedten nézett körül. Késő. Ott állt már mellette a czimbora nyakon csípve és szipegve. Milkó szólni akart. — Ne fáradj, immár pihenj. Mond a kaimákám. A czimbora pedig mielőtt szóhoz jutna, bele jutott a Milkóról levett kalodába. * Ezen is hegedültek. De nem volt oly szép hangja. Dibdák rekedt hangját a kaimákám is hamar megunta. Mikor ez is felkelt, Milkó némi nedélylyel kérdé : — Készen volnánk, uram? — Türelem. Most az igazi préczeptor, a muzsikádés állt elő, mentegetődzni akart, de egy mozzanatban feje az óriás kárász hóna alá került. Ennek igy, eleven kalodába szorultában, s álltában, vertek a hátára, a hol csak a bot érhette. Mikor megjön : — Tudod miért? kérdé a kaimákám. — Tudom uram. — így tehát szent a békesség. Következő perczben más ügyet tárgyaltak. b) Népünnep. Országos ünnepélyekre a hatóság rendez népünnepet. Ilyenek a padisab hatalomrajutásának év napja A vallás által parancsolt Rámázán előestéje. A Báhám napjai, s más alkalmi, külön kormányi rendelettel ülendő napok. Ilyenkor dalnokot, pengedést, tánczost a hatóság jutalmaz. Néha kábvét, serbetet, Udevizet is, ingyen osztanak a nép közt, de szeszes italnak nyilvánosan élvezete igen veszedelmes vállalat volna. Még a nem muzulmánok is rejtekbe vonulnak ez élvezet végett. Különben mindenkinek kényekedvétől függ, dalolni, tánczolni. Ez alkalommal tehát ide jegyzem a kurd tánczot, melyet hangjegyre tenni nem bírok, hanem rimezni megkísértem. Szól a furulya: Allegro: tülülü! tülülüi tülülű! tulülfi. Furioso: tülülü! tülülü. tülülü! tülülü! Tánczos férfiak kara ugyanez idényre félkörben, vállra ölelkezve tipeg, topog jobbra, balra: egy lábbal: top, top, töp, két lábbal: trop, trop, trop. Vissza: egy lábbal: töp, top, top, két lábbal: trop, trop, trop. És szüntelen így, változatlanul órákig, a kifáradt helyére újabb állván. Végre, amikor a furulya elhangzott, mindenki megragadja szomszédját, és ha csak lehet, földhöz teremti. Ez a mulatság koronája. Nőket nyilvános helyen tánczba keveredve nem láthatni, kivévén nagy városokban a kiszégérezett jófélékét. A közmulatságban is külön csoportokban bolyongnak, vagy teperednek le. Közéjük elegyedni arczátlanságnak tartatik. S minthogy az egyenlőség sehol sem divik oly aljas modorban mint itt, bárminő legyen a merénylőnek állami vagy tisztességbeli helyzete, alig menekszik meg magoknak a nőknek ocsmány nyelvelésétől, vagy éppen valamely otromba tolonc tettleges bántalmaitól. Az asszonyod ily rivó viselkedéséből kitűnik, hogy van elég okuk burkolódzni, t. i. szemérmetlenségüket elrejteni. c) Álarczos tánczfigalmak. , A keresztények enemű mulatságaiban különösen szeretnek résztvenni a muzulmánok. És ha itt szokásban lenne az éjfél utáni beálczázás, nem egy érdekes török delnőt lehetne csínyen kapni. Ámde még a muzulmánvilág is dívni hagyja a farsangi bohózatokat, s éppen nem erőszakolja a fölfedezéseket, hahogy kalandos utánmódon nem jut hozzájuk. Ilyenkor van, kivált Konstantinápolyban vallásfelekezeti különbség nélkül, igazi dal és idő, vagy ivódó, amelynek gyakran eleven emlékei maradnak. Mi különben kedvezőleg hat a faj fölfrisítésére. A fpisangi dalidóknak legnagyobb cselszövő mesterei a görögök, kik különben is sokféle fogárdságban kitünnek. LEVELEZÉS. Mezöség, Szentmihálytelke, okt. 4. 1867. Tisztelt szerkesztő ur! királyhágóninneni Magyarország, mezöség nevezet alatti része, mely főleg: rész útjairól esmeretes, hová ha az utast a beállott octoberi esőzések bészoritják, midőn kivergődhetett, nem egy könnyen képes azt többé vissavonzani, még vendégszeretetéről esmeretes birtokosságának legszivesebb fogadása sem, mi okon e mezőségre kirándulni még megyei circuralis tisztviselőink is nem egykönnyen határozzák el magukat. Reánk mezőségiekre nem sok figyelem van fordítva, a kormánytól egész le az utolsó mindenható szolgabirói hivatalig, e kitétellel: adj, fizes, rendelet, engedelmeskedjél—társalognak velünk. Alkotmányos életünk kezdetével nagy reményeink voltak, hogy az oly hosszan sajtolt nyomasztó állásunkon némileg bár könnyítve leend, de fájdalom, nekünk abból egy szemernyi részecske se jutott. Magyarország királyhágón inneni vasúthálózati tervezetével a mezőség egészen mellőztetett, pedig Károly-Fehérvárt Beszterczével összekötőleg, mily czélarányos és szép útvonal vonulhatott volna át a mezőség szivén Méhes, Búrd, Nagy-Sármás, Nagyczeg, Szentmihálytelke és Szt.-Györgyön keresztül, csaknem mind síkon, de nem, hogy vasutat, sőt e vonalon még a katonaszállítási szempontból is fontos országutat se nyerhetünk. A marhavész által egésszen bezáratva, fa hiánya miat szalmával vagyunk kénytelenek tüzelni , kézi darálókkal előállítani a mindennapi pogácsáinkra valót; mindezek mellett még az adóexecutiók által is nyomorgattatunk, nem tekintve, hogy az egyedüli áruczikkünk csak is az idéni silány termésű gabona, s abból is egy szemet elárusítás véget városra szállítani szarvasmarháink lezárása mián képesek nem vagyunk. Járási szolgabiráink ezekre legkevésb tekintettel sincsenek, hát még azok az irgalmatlan zsarolástól nem irtózó adóhivatalok ; de mitis várunk tőlek; kivétel és tisztelet ugyan az azt megérdemlőknek, én is csak az örményesi járásról szólok, melynek keblében lakom s hol tiszta tudomással bírok. Ez örményesi járásban a t. megyei bizottmány, a palatkai járásban, Kis-Czégen lakó Kászoni Ignátz urat tisztelte meg bizalmával, s választá meg szolgabirói hivatali állomásra. A nevezett ur nem gondolva meg, hogy a szolgabirói hivatal állíttatott a járásért, nem pedig a járás a szolgabirói hivatalért, a járás lakóinak nem csekély hátrányára a palatkai járás Kis-Czég nevű helységéből vezeti járását, s midőn illedelmesen felkérték, hogy hivatali székhelyét járásába tenné át, azt felelte, hogy ő azt senki kedvéért nem teszi, mert ő a bizottmány által úgy decretáltatott, hogy hivatali székhelyét, saját kényelmére, Kis-Czégen a palatkai járásban tartsa. Ki hiheti ők-jt, a t. kolozsmegyei bizottmányt és hivatalának azemberek fiei, sem jött. Legelső kiszálltára, szolgabizal kívánt tekintélyt szerezni, hogy akit bakba köttette, mely sem a korszelle a törvényekkel nem találó eljárásért fel is ad, most pedig tökéletes semmit tevő tétlen: panaszolatod atyámfia, hogy megétették gabonád, megétették marjad, ellopták ekevasad, nem tesz a jámbor szolgabiró úr egy jattát se, és van tökéletes fejetlenség, amilyen csak a forradalom alatt lekete. Eliszapoltatva rétesek, az iszaplási munkálatot is megdíjaztató velünk, már pedig elemi csapásoknál, minden közügyet, még azok az összeviszsza szedett dezirkerek is díj nélkül tettek meg, de hiszem, a szolgabiró úrnak nem elég a 350 fia, segéd szolgabiró írnokát is fizetteti velünk, hogy maradjon elég ideje szép körmei és szakála tisztogatására, minek több időt szokott áldozni, mint hivatalának. Mindezek után meggyőződhetik a t. szerkesztő úr és a t. olvasóközönség, hogy nekünk bizonyan kérni, s panaszkodni valónk is elég, de nem veszett hitünk s reméljük, hogy ujan kinevezett szeretett föispánunk addig is, mig egy bizottmányi gyűlést tartana, mindezeket orvoslandja. Minek bekövetkezéséről évesitésemet megteli” el nem mulasztom. Ifj. Ajtai György. _ezt? s ki tehet fel ilyest M.-Vásárhely, oct. 14. éjfél 1867. „Nemo propheta in patria sua“. Nem is érdemli meg mindenki. M.-Vásárhely néma utczái ritka élénkülésnek örvendtek ma. A tricolor lengett. Csoportok csödültek. Vártuk a szék fiát 18 év után A régi lelke- kültség, a régi érdeklődés a hajdan kitűnő lovagias honfi iránt. Kegyelet a száműzött, hős honvéd felöl. Szivszorongó óhaj látni a vén daliát. Minden igaz kebelben, minden honfi szemből. Látni a múlt előtörő bajnokát, az 1848-diki eszmék hontalan martyrját, a szép Olaszország hős tábornokát, ki ne óhajtotta volna? Ki nem vágyott a testben öreg, de fiatal lelkű bajnok üdvözletével, az 1848-iki dicső események megújulását, álomszerűen bár elővarázsolni?... Minden honfi és honleány, Bethlen Gergely érkezik Vásárhelyre, a dicső, hős 1848-diki Bethlen Gergely. Oh! hisz a nép szivéhez összeforrottak az 1848-diki eszmék, s a nép azon idők embereiben, azon eszmék igazságát, szentségét látja, melyeket a szenvedések árán vásároltak!... Mint megannyi csillagok, a világitó nap mellett!!. Oh ! -bár soha ne csalódnék a nép ! Oh! ne adja Isten a csillagok hullását! Ragyogjon mindegyik fényében, örökre!.. és ne sötétülne egy se soha!... Soha!... Soha!... Bethlen Gergely, oct. 14-én beérkezett, az éleibe ment honvéddandárok és kocsik tömege által kisérve. Őrnagy Szabó János fogadta az olasz tábornokot és vezette a bandériumot, szép magyaros szerszámú, telivér lován daliásán, mintegy magyar huszár, a nép éljenéitől Üdvözöltetve. Délben honvédek által rendezett banquett. Hazafias toasztok zaja ,tudata a néppel, hogy szabadsághőseinkben él a lélek, ég a láng a hon szabadságáért. A turini nagy számüzöttért megadatott toasztban a tisztelet, a hála adója. Ha valaki elhagyta a termet ekkor, oha ne kárhoztassátok , tettében bűnhődik ő maga. Este fáklyászene, a nép sokaságától kisértetve a tábornok szállásáig, hol először a szállása erkélyére kilépett Bethlen Gergely, olasz tábornokot és honvéd ezredest üdvözölte a város és városi honvédek nevében, igen csinos rögtönzött beszéddel Szarvadi Lajos. Követte a szék honvédei nevében Bereczki Sándor a következő beszéddel: „Vitéz ezredes ur!“ „E fény mi itt lobog, bálvány viszsugara azon forró tűznek, mely keblünkben a szabadsághoz korszakában égett , akkor, mint most ron csouk5einket tetre bevitette“. ^^-íny kifejezése azon hazafi örömnek, melyet önne^N^redf8 Ur körünkbe tett megjelenése szivünkben ol „De legyen elégkimutatni, hogy mi most is oly melegen oly tisztesenS^^en hajtunk meg hazánk hős bajnokai előtt, m.nTV* * * S *v. »3 Jelkesültséggel rohamnuk meg az ellen sorait, vezényletük alatt védve hazánk vérszentelte földjét, védve akotmányos szabadságunkat“. (nagy éljenzés.) „Igen előre törtünk hazafi kötelességérzettel, s látva soraink előtt Önt, hazánk jobbjait, ha fiait, pillanatig sem kétkedünk a győzelem felől.“ „És igy győzelemről győzelemre szállva, kivívta sergünk, Európa szabadságra vágyó részeinek rokonszenvét, kivívta az önkény zsoldosai előtt a „Honvéd“ név tiszteletét, de nem vívható ki azt, miért vérig küzdöttünk: alkotmányunk száz sértetlenségét, hazánk függetlenségét. (Tetszés.) „S fájdalom nem érdemelhetők ki a mai kor elismerését sem, mert az „opportunitás“ politicusai elégnek vélve alkotmányunk védelmére tintát ontani, a felénk melegen hajló honfikarokat szívtelenek visszautasítani.“ (Tetszés.) „Vitéz ezredes úr! A szív enyhül, ha rokonkebelre hullatja paniszkönyeit; mi nem panaszolunk, panaszra nincs okunk, hisz a közös édesanya, kiési életet, véli adánk, meleg keblére ölelné honvéd fiát, ha küszöbéről vissza nem utasítanák! (Tetszés.) De nem szólok ma fájdalomról, nem szállok el oda se, hol egy nemzet keserű könyeiből gyűlt óceán folyó körül a vértanuk nemzeti kegyeletre váró drága porait (tetszés); nem, mert ha oda szállnék, a viszontlátás örömét a méreg cseppje keserítené meg, s gondolatom, szívem fájdalmába beleszédülne, mint vigyázatlan lányka önképébe, ha meríteni rohanó folyó felé hajlik. Csak egy gyöngyszemet emelek ki a fájdalom tengeréből, melyből, ha csüggedést érezünk, erőt meríténk, ez vezéreink iránti kegyelet, ezt nyújtom önnek. Fogadja ezredes úr! az itt egybegyült honvédekkel egyesült polgároknak üdvözletét, fogadja hálaköszönetünket azért, mert a rég várt viszontlátás örömét élvezni megengedé ma, s ha e szent fészket, melyből kikelt, körtterepesve nem találja még alkalmasnak abba visszaszállani, ha tettre vágyva, a magyar vitézséget idegen földön népek joga védelmére tünteti fel, győződjék meg arról, hogy oda is kiséni fogja szeretetünk, s oda is követni fogja jó kivánatunk; mi meg vagyunk győződve, hogy ön ott is a mi ügyünké, a honé és ott is a miénk leend. (Éljenzés.) Ha visszaszáll ön oda, a művészet honába, mondja el köszönetünket azért, mert honunk bujdosó csillagainak derengő egén tért engedett. Mondja el a szabad olasz nemzetnek, hogy a magyar honvédsereg e tényben két szabad népnek rokon ölelkezését látja. (Éljenzés.) Ha visszatér ön oda, hol hazánk legnagyobb bujdosója (roppant éljenzés) ma is honunk függetlenségén féltékenyen csöng (harsány éljenzés), vigye el neki vigaszul a székely nemzet kebeléből, vigye el epillanatból azt, hogy a nyomorba, mit itt talált, „megfogyva bár, de törve nem, és honvéd e hazán.“ (Hosszas éljenzés. Éljen Kossuth Lajos !) Vitéz ezredes úr! csak egy az, mit öntől kér October 18." Lehetetlen e vidámsági forgalomban a legkomolyabb embernek is szilárdan maradni. A társadalom kicsinyje, nagyja besodortatik. És a tömeg, költ és élvez inaszakadtában. A vigalmak főszinhelye Péra, mely már csaknem egészen európai kuremb, szellemű és bennékü. Vannak itt francziák, olaszok, németek, peróták dalárdái. Görögök, örmények, törökök zeneegyletei, melyek, hol magukra zárkózottan, hol kölcsönösen összeelegyedve vigadnak. Mindezek közt bizonyára legmeddőbb a török társaskör, minthogy mindeddig még nem vivathatott ki az elegyes társalkodtatás. Mi mai világban nagy hátrányára fog válni a török nemzeti életnek. Vagy éppen saját szerzett hona omladékaiba fog hamar eltemetkezni. íme, későn veszem észre, hogy értekezésbe bocsátkoztam. De megengedhetik ezt olvasóim, miután tudva van, hogy a közélet nyilatkozványaiból veszi a nemzeti élet tápanyagait. A csapongások mellett itt fejlődik a szellem, mivelődik az értelem és maga az ember anyagi valója. Miután nyilvános dalidók leírásába bocsátkoztam, nem említhetem meg itt a török nővilág legzárkózottabb körű magán, nemi dalidóit, melyekről pedig egy köztük jártas földinémtől szörnyű érdekes részleteket kaptam. E tárgyú czikkem velősebb művem számára van fentartva, melynek bevégzésére hazámba vezéreljen a magyarok Istene!