Magyar Polgár, 1869. január-június (3. évfolyam, 1-76. szám)
1869-01-13 / 6. szám
TARCZA. A clasMÍcismus bukása. (Irodalomtörténeti vázlat francziai kútfők után.) L.......fy A... 1—tol. (Vége.) A júliusi forradalom egyedül a kormányzószemélyzetet változtatá meg, anélkül, hogy a társasviszonyokat érintette volna. A társadalom megtartá formáit, s evvel a restauratio elvei és szokásai is megmaradtak; ezeket a júliusi forradalom szintúgy szentesítette; mig a régi nemességet hivatalaiból s befolyásos helyeiből kifordította, addig a sértett kedélyekben új tűzre lobbanta az eltemetett osztályigényeket és előítéleteket, s utat indított az uj pénz- és börzeemberek felfuvalkodott gőgjének. Sok főnemes család, mely czimerét a Bourbonok alatt rejtőkben tartá; „a három nap“ eseményei után nem késett megsárgult családfáját s penészesedni kezdő okleveleit előszedni; az urias „Saint Germain“ külváros, melynek elzárt udvaraiban, már a gyom üti fel magát, újra megnyitá fényes termeit a polgárkirályság újdonsült nemessébe ellenébe. Ezek nyomán haladt a köznemesség, mely szinte iparkodók képnagyságát érvényesíteni, s a csúszó mászó faj minél kényelmetlenebbül érzi maggát az udvar s a felsőbb társaságok légkörében, annál fontosabb és merevebb tekintélyt vett fel családja a azok iránt, kiket a rész sors hatáskörükbe sodrott. A tőzséreknél és gyárosoknál egész szenvedélyt kezdett válni a czimerekkeli fényelgés a olvassuk az idők íróitól, hogy meggazdagodott czipészek és gyertyaöntők grófi koronát hímzettek zsebkendőikre s ragasztottak kapuik felé. S ime, oly sok véres forradalmak után, mik minden rendet egyenlősiteni, minden szabadalmat kiirtani törekedtek,s egyszerre Csak egy egész uj világa tűnt elő a kiváltságoknak, s egy helyett négyféle nemességre találunk, melyek magas fallal elvátét és természetet annyira, gyakran a classicismus iránynak éppen a másik végletébe esett. Az írók átfürkészték lovag, szerzetes és a pápaság korát, felépíték a régi tornyokat és várromokat, s a költők a középkor erkölcseit énekelték. Le valanak festve a régi Párizs tolvajfészkei, a remeteség bűvhelyei s a lovagkor, bűn és kolduskodás minden barlangjai. Felkeltek sírjaikból a titokteljes aranycsinálók, korhely troubadurok, az erényhősök s az inquisitio kinvallásai, egyszóval, minden borzadalmas szereplői a sötét középkornak. Azonban ezen túlhajlások és féktelenségek daczára is a franczia irodalom ezen iskolával igen sokat nyert szóptani tekintetben, s gyors tényezővé vált jelenlegi világszerű jelentőségének. Harmadik évi folyam. ___________ ______ __ ddk ^/ám Kolozsvárit, szereda január 13. Előfizetési feltételek: ^ S2 MAGYAR POLG AR Szerkesztőség és kiadóhivatal: DA I T rp T 17 4 f I * i. Monostor utcza L ll4* *latt- £ U J.J 1 £ £ IV' Jj J f Ötször hasábozott sor ára _ Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvezményt is nyújt a kiadóhivatal. Fiókkiadó-hivatalok: Décsen: Krémer Sámuel. gyeden: Vokál János. Tordán: D. Papp Miklós. Szamoszjvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárot: Stein János és Demisz László. KOLOZSVÁR, JANUÁR 12. Legújabb távirati tudósítás. Zágráb, jan. 10. A báni conferencia elhatározta, hogy a bán kizárólag a tartománygyűlésnek felelős. Az indítványozott államtitkárok helyett báni tanácsosok, mint osztályfőnökök fognak kineveztetni. Konstantinápoly, jan. 10. Az ide érkezett görög „kék könyv“ a volt görög követ Delijannis kormányához intézett leveleit közli, melyben ez az orosz követtel folytatott alkudozásairól tudósít. E szerint az orosz követ többször nyilvánítá, miszerint bármit tegyen is a görög kormány, Törökország nem merészel ellene szegülni. Bécsi ágro jan. 12 én Arany 6.68/1 Ezüst 117.75. Erdélyi földteherm. kötv. (á 100 ft) pénz— 70.50. áru 70.75. — Érd. vasút részvény (á 200 ft. pénz 152.80. áru 153.50. Reflexiók. IV. (MD.) Félszegség, ellentmondás a gyakorlat mezején resultatuma az oly politikának, mely sociális politikájában irányelvül, alapul elfogadja a magyar nemzetiséget, de az alkotmány alapját e nemzetiség által postulatumként feltételezett álladalmi önállóságra visszavezetni utalja. Innét a Deák-párt azon visszássága, hogy társadalmi közéletünknek, iskoláinknak, hatósági életünknek magyarosodásán a balközéppel együtt ernyedetlenül munkál, míg azalatt más irányban, a hadügy terén a nemzeti irányt cserben hagyva, a magyar állam véderejére önmaga üti a nemzetiségünknek korántsem megfelelő osztrák-magyar bélyeget, önmaga nemzetietleníti el a katonaság soraiba lépő ifjút, ki magyar hazája védelmét idegen vezényszóra tanulja. A 67-es közjogi alap kérlelhetlen logikája sodorja el a többségi politikát mindenütt, hol ez társadalmi politikájának nemzeti irányától eltérő, sőt vajmi gyakran ellenkező irányban halad. Ez tényezője ellentmondásainak, szülője félszegségeinek és zsibbasztója gyakran a nemzetiség emelésére, felvirágoztatására más téren működő nemes ereje legjavának. S mint a föld állandóan működő központi vonzereje minden sajátjával nem azonos irányzatra folyton eltérítőleg hat, s minden erőnek működését a központ felé vonzólag tereli, így a közjogi alap irányzata is áthatja a nemzet anyag- és szellemereji működésének minden ízét. Nem-e világosan bizonyítja a szellemi erők dynamikája, hogy a közjogi alap irányzata a társadalmi erők egy részére zsibbasztólag munkál, migyen irányzataik nem egy-beesők? Hogy a nemzetiségünk emelé-sére irányzott sociális mozgalom, pezsgő életmozgás tetemes mérvét a nemzeti önállóságtól heterogén közösügyi jogalap emészti, s zsibbasztja mindaddig, mig e közjogi alap nemzetiségi irányzatává nem tereltetik ? S a pártnak, mely államéletünk e ferdeségét, a közjogi alap s társadalmi politikánk irányzatai különbségét átérti, mely belátja, hogy e visszás szellemélet tévköréből a magyar államéletet csak a mai közjogi alap ferde irányzatának javítása menti ki e pártnnk első feladata a közjog másítására irányzott működésénél nem lehet egyéb. Ezért a magyar nemzetiség érdekeinek politikája a balközépi politika. Maga a közjogi alap kérdése az államrendszer szabadelvűsége körül forogván, könynyű eligazodnunk a szemrehányások alapossága fölött, mikkel a balközép és jobbközép — a forradalmi stagnáló pártokat tekinteten kívül hagyják — egymást kölcsönösen illetik. A jobboldal némelyei azzal vélik a közjogi oppositio jogosult létét, czélszerüsését s relativ helyességét megdönteni, hogy az annak alapján álló ellenzék mindenkor és mindenben a közösügyi alkotmány deleida Carthagójára térve vissza, a társadalmi reform szabadelvű keresztülvitele körül kellő erőt nem érvényesíthet, s így más irányban pazarlott munkája a liberális eszmék reticsálására, ha nem is teljesen meddő, de mindenesetre gyengült. Mindez illő plausibilitással mondatik el naponta a jobboldali politikai sajtóban, de teljesen veszti horderejét, ha meggondolják, hogy a szabadelvűbb közjogi alap ellenzéke, már mint ilyen is csak a szabadelviségnek tesz szolgálatot, midőn a társadami reform épületét liberális, az állami szabad egyéniség rendszerére fektetett alkotmányra törekszik felépitni, s hogy a liberális reform ellene nem az, ki e reformműnek szilárdságot egyedül biztosító közjogi viszony létesítésén munkál, hanem, ki ennek létezésébe, mint a jobboldal akadályt, gátat torlasztva, egymás felé rakva, egymáshoz illesztve egymásnak megsemmisítésére késznek mutatkozott. Az irodalom reformjának magva ezen kor szellemében volt elhintve, s mint mindenben, úgy ebben is a cselekvő és életerő kelt ki a régi tespedésből, a classicusok, melyek közt Corneille és Racine, később Voltaire tündöklőit, kik hitvallásul Aristoteles három egységet vallottak, a XVII. és XVIII. században kiváltsággal bírtak, a görög és római drámát választva példányul, annak egyszerűségéhez ragaszkodtak, belőle minden természetfelettit kitörölve, de a hibát követték el akkor, midőn a drámát meghatározott törvények közé szokták, s azontúl egy lépést sem engedtek meg maguknak, s igy minden nemzeti elemet és sajátságot nélkülözve, terük a nemzeti szellemen kívül, sőt gyakran az életen is túlesvén, kihalt, kopár volt. Hü tikje a Lajosok korának, mely maga sem vala más élettelen formák, feszes etiquettek koránál. Hugó Viktor teremtő ereje vola az első, mely ezen korlátokat ledönté, s mestere lett a romanticai iskolának, s a régi görögök Shakespeare s a spanyol dramaticusok munkáiból egészen ellenkező fogalmat vont ki, sem a görög, sem a római drámákat nem tartó példányoknak, hanem az életet használta forrásul Átölelte magas szelleme az egész emberiség korát, s a mindennapi élettel együtt belevonta művészete körébe, lerázta a három egység bilincseit s a valódi életből vett embereket, érzelmeket, személyeket, innét vette az erényt és a bűnt. S ezzel a classicismus bukása határozottan bekövetkezett. A franczia irodalom újjászületve emelkedik ki sírjából, a minták, tekintélyek el nem ismert többé, csak önmagát tartó önállónak, keresztültört minden korlátot, felvett magába minden elemet és szint a spanyol bonyolítások cselszövényeit, az angol hamot és mélységet, sőt még a német bölcselkedés derengéseit is. Felzuditá az emberi kebelnek minden szenvedélyeit, s a társadalom min- i den viszonyát alkalmazta; megmezteleníté az éle-dit, s igy közvetve maga a társadalmi szabadelvüség ügyének szilárd alapra fektetése ellen tör. Boldogabb országokban, melyeknél megszilárdult alkotmányos lét és minden kérdésen felülálló álladalmi önállóság mellett a közjogi kérdések nema mind megannyi problémái az álladalmi önállóságnak és független nemzeti létnek, ily országokban jogosult lehet a közjogi oppositio ellen emelt fentebbi vád. Igen, mert ott minden párt az önálló álladalmiság szabadelvű, s a függetlenségi alkotmány szilárd alapján áll, s az ellenzék és kormánypárt felosztási alapját a független álladalmiság kérdései nem alkotják soha. A wigh miben sem nemzetibb a torynál, a moderados az exaltadosnál vagy progressistánál, a haladó német a junkernél, mert Anglia, Spanyolország és Németország önállósága tények, s többé nem közjogi kérdések, s a külkapcsok által szabad fejtésében miként sem gátolt ez államok alkotmánykérdései nem a szabadelvű önállóság problémái többé. A mi nemzetiségi, álladalmi önállóságunk még mai napság nagy részben csak eszme, melynek realizálását, közjogi elv, melynek kivitelét, alkotmányos kiküzdését az idővel benne és általa leghatályosban gyökeredző szabadelvű haladás ügye teszi ellenzékünk kötelmévé. Ne vonjunk tehát a magyarországi közjogi oppositio, a külföld ilynemű ellenzéke közt analógiát. Míg amott a közjogi ellenzék lehet mellékes problémákból, avagy legfeljebb államrendszeri fogalomkülönbségekből sarjadzik, nálunk a nemzetiség s önálló álladalmiság, lét vagy nemzeti nagy kérdése ez. Furcsaságok. A Királyhágón túl a központi választási bizottságok elnöke az alispán, s így választott tisztviselő. A belügyminiszernek a választási előmunkálatokat szabályzó közelebbről leküldött irata értelmében a Királyhágón innen szervezendő központi bizottmányok elnöke a kormány által kinevezett főtisztviselő leend. Talán az uniális analógia kivánja ezt így? — Avagy a kormány demostrálni akarja, hogy a választási munkálatokba a Királyhágón innen legkevésbé akar beleavatkozni? Görögország hajdan és most. Mendelssohn-Hartboldg nyomán. III. (dr.) Ha úgy tetszik olvasóinknak is, kövessük egy utazó lépteit, ki Acarnania vagy Aetolia vadonjain áthatolván, majd patakok medrében haladott fölfelé, majd pedig meredek hegyormokon szállott alá s a nap erőfeszítéseitől kimerülve nyugalom és felüdülés után vágyódik. A távolból egy pásztornak világa csillámlik eléje, s csakhamar a táj classicus lakóinak zaja üdvözli őt a közeledő óriási kutyákban, melyek ellen csak úgy védelmezheti magát, mint egykor Cumáus, köveket vetvén az „örökké orditozók“-ra. Belépve az alacsony kapubejáraton, ablak ura, a pásztor valódi homeri vendégszeretettel mondja neki az „Isten hozottját. Benn a tűz körül egy csapat armatol, marezona, vad tekintetű hadfiak tanyáznak; festői öltözetükre, a vörös féreg , gazdag ékitései övükben csillogó fegyvereik, s fedős fustanelláikra a tűz vet fényes világot. A belépőt vidám, hangos üdvözlet fogadja; felszólítják őt, hogy lásson a tűzhelyen készülő ételekhez, s megosztják vele a A jelen évi deczember 10 kére Rómába egybehívott „concilium oecumenicum“ előtt hasábokon át öntötték a klerikusi lapok a tisztán az eddigi főpapi zsinatok fensége eseményeinek elsorolására, nyárson sült bárány legjobb falatjait. Aztán, mint egykor a béljóslatok alkalmával Kaldhas és Tiresias, komoly tekintettel egy öreg lép a tűz elé, megvizsgálja az állat lapcsontját s az armatoloknak legközelebbi vállalatukhoz szerencsét és zsákmányt jövendöl. A gyermekek a bárány csontjaival ugyanazon játékot játszák, mely egykor Patroklusra részt hozott. A haziur alaknak egyik szögletéből bort hoz elé, hol azt pincze hiányában szurok — vagy gyantával bevont tömlőkben tartják. Természetesen, ha azon börtömlő szőlő nedve melyet Odysseus Maon-tól Enanthes fiától ajándékba kapott, hasonló izó volt a jelenlegihez, nem igen irigyelné a megajándékozottat valamely borismerőnk, s aligha jónak találná Polyphem cyclops ízlését, ki ilyféle ital után annyira sóvárgott. Azonban a „bérezek gyermekei között nem is kereshetjük az európai fényűzés ingyenczkedéseit s ha szintén a keserű ital s a legfeljebb olajgyümölcs és kecskesajttal fűszerezett egyszerű lakoma nem igen kelti föl bennünk az óhajt, hogy egész életünket ily primitív viszonyok közt töltsük el, mégis felejthetlen, visszaemlékezésekben gazdag órákat nyújtanak nekünk a természet azon egyszerű fiai , ha értekezésünk alatt tarka változatosságban barez és szerelmi dalok, bátor kalandok, s legyőzött szívek emlékei hangzanak fel, viszszahelyezetteknek érezzük magunkat azon időkbe, midőn a vak költő megéneklé a tizéves harczot, mely Görögország legszebb szemeiért annyi, hősnek idézé elő kora halálát! A görögországi életnek legfőbb élvezete abban fekszik, hogy a rég letűnt idők, a homeri kor emlékei naponkint megújulnak szemeink előtt. Nemcsak külsőleg a mai armatolok megpillantásánál hősei, nemcsak a vízpartokon kövekkel mosogató lányok idézik föl emlékünkben Nausikaa képét: a belső mag, az emberi kebel legmélyebb érzelme is évszázadok viharai között változatlanul maradt. Az élet érzéke, a reális világ iránti fogékonyság még mindig a régi; az újgörögöket is kérjük a „Pesti Napló“-t, ne legyen anynyira tréfás. Őszintén t. kollegánk csodálkozását jelenté ki közelebbről a fölött, hogy a „M. Polgár“ a főkormányszék „schmerlingista hivatalnokait“ pártfogása alá vette. A „M. Polgárinak ez sohasem járt esze ágában. Csak azt találta furcsának, hogy a kormány, mely a grófi és bárói hivatalnokokra akár schmerlingisták voltak légyen, akár, nem minden kétkedés nélkül kiönté a kitüntetések bőségszaruját, a polgári származásúaknak véknyabban juttatott malasztjából, ha ezek tehetség tekintetében ép annyira magasítottak azok fölé, mint ők születésükkel. Ne szentszékeskedjünk, akarom mondani ne jezsuitáskodjunk ily félrecsavarásokkal. kollega, ha mint Noé jó fiai Szem és Jáfet, önök is befedik miniszeratyáiknak aristokratikus meztelenségeit. * * Nehogy a „K. Közlöny“ szerint a „Furcsaságok írója önmagát ostorozza“ kijelentjük, hogy a „K. Közlöny“ pártja verseményei közzül nem a „pénz érkezett a külföldről Tiszának“ versre büszke, hanem a következő kettőre, miket az ártatlan, s az „insinuátióktól óvakodó“ kollega jónak látott közzé tenni: Tiszába már nincs mit bíznunk, Hittünk neki, de csalódtunk, (levelei És ismét: Veres Dénes s Maurer nyomdokán, Okos polgár nem indul meg Tordán. (le velek.) Megjegyezzük e mellé, hogy az utolsó vers felmagasztaló „felvelők“ reframnjét a „K. K.“ „levelek“-re ferdítvén poétáit is — egyik közelebbi kifejezésével élve — akadémiai fenségre emelte. * * * A „K. K.“ irtózik, mint kijelenté a gyanúsításból. Meghisszük neki. De mit mondjunk a következő passusára: „Tisza László 1865-ben Deák-párti programmal választatta meg magát, de az országgyűlésen átcsapott a baloldalhoz“? Ez csak rágalom és nem gyanúsítás. A rágalomtól nem irtózik a „K. K.“ mimosa pudcája. • * «