Magyar Polgár, 1872. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1872-01-13 / 9. szám
KOLOZSVÁR, JAN. 12. 1872. Vallás- és oktatásügyünk. A politikai működés egyik fő feladata: minden lehető eszközzel emelni a nép szellemi műveltségét, értelmi fejlettségét, minthogy ennek emelkedettsége vagy hanyatlása az állami élet fejlődésével vagy hanyatlásával karöltve jár. Ha tekintetbe vesszük a statistica adatait, melyek valamely állam államműködési tényeit tüntetik fel az általuk kivívott jó vagy részeredményben s a jövőre nézt kijelölik a követendő helyes irányt; ha tekintetbe vesszük a nemzetgazdászat alapelveit, melyek az állami életnek helyes gazdászati elvek szerint leendő fejlesztését jelölik ki; ha tekintetbe vesszük a legszorosabb értelemben vett politikát, mely feladatául az államcélok legsikeresebb megvalósítását tűzte ki, úgy fogjuk találni, hogy mindenik kiindulási alapul a népek értelmi fejlettségét, szellemi képzettségét veszi fel; mindenik kétségtelenné teszi azt, hogy ahol értelmi fejlettség nincs, ott valódi és szorosbb értelemben vett állami lét sem honosulhat meg. A nép szellemi műveltsége szükségességének tudata ad jogalapot arra, hogy az államhatalom működése az oktatásügyre kiterjesztessék; e szükségesség tudata ad létet a minden alkotmányos elvek szerint rendezett államban fennálló és működő oktatásügyi ministériumnak, mint az államhatalom munkája egyik orgánumának. Hogy hazánkban oktatásügyi ministérum van, megfejtését a fennebbiekben leli. Egészen más és az oktatásügyinél vitásabb jogalapja van a vallásügyi tárcának, a vallásügyi ministériumnak. Általánosan elismert tény, hogy a vallásügy, mint a lelkiismeret szabad működése, tisztán egyéni ügy, mely erőszakot sem egyesektől, sem testületektől, magától az államhatalomtól sem tűr. Azok, kik a vallásügyi ministérium önálló jogosultságát vitatják, alapérvüket a lelkiismereti működés nyilvánulásából, kültényekben való megtestesüléséből merítik, állítván, hogy az államhatalomnak joga van, sőt kötelessége is őrködni a felett, hogy az egyéni hitbeli meggyőződés tiltott és szabados módon ne nyilváníttassék. Eltekintve attól, hogy midőn a lelkiismeretnek megtiltjuk azt, hogy ez vagy amaz módon ne nyilvánuljon, már lelkiismeret-szabadságot sértettünk, nem vitatom a vallásügyi ministérium önállásra jogosítottságát vagy jogtalanságát. Ennek vitatása gondolataim körén kívül esik jelenleg; én csak a kettő közötti különbséget akartam felmutatni, hogy alábbi következtetéseimet megtehessem. Vallás- és oktatásügy egymástól lényegileg különböznek, egymástól különböző működési körük és feladatuk van. Kell tehát, hogy az államhatalom is különböző irányban nyilvánuljon azokkal szemben. Az államhatalom, mint kormányzó és végrehajtó hatalom különböző befolyása meg van testesítve a vallás- és oktatásügyek egyesített, de különböző hatáskörben mozgó ministériumában, mint ez jelenleg hazánkban fennáll. Ezekből önként foly tehát azon következtetés, hogy akkor, midőn hazánk alaptörvényei a vallás- és közoktatásügyi tárcát egy kézben egyesítették, legtávolabbról sem czéloztak arra, hogy a vallásügy körüli teendőket az oktatásügyi teendőkkel összevegyitsék; legtávolabbról sem gondol- TÁRCZA. A lélek a régi persa hit szerint. Michelettől. „Imádkozom, tisztelem és hódolok a tiszta törvénynek! Hódolat Ormuzd hegyének, honnan a vizek a földre leszállanak. Hódolat a jó nemzeknek s az enyéim lelkeinek! Hódolat saját lelkemnek is!“ Ki gondol arra, hogy lelkét benső lelkiismeretében, saját magán és magának megbecsülje, díszítse, szépítse ? Ki gondol arra, hogy lelkét olyanná tegye, hogy az a törvénynek hű képe legyen, és a törvénynyel elannyira ugyanazonos, hogy csak annak engedelmeskedik, amit a törvény akar ? A persa birodalom alapját e nagy és szigorú eszme képezi. Semmi büszkeség. Ez a szabadság és igazság természetes következménye. Persia nem jár húsz különböző utón. Mindenből egy erkölcsöt von le magának. Idézzünk néhány szót: Ormuzddal való magasztos bizalmasságában azt kérdezi tőle Zoroaster: „Mikor virágzik, növekedik és halad a Démonok birodalma?“ — „Mikor rosszat teszesz?“ Nem csak a bűn rész, hanem mindaz, ami a lélek szűzies szépségét bántja: az illetlenség vagy kicsapongás még a megengedett élvezetekben is, a heves és indulatos beszéd stb. Mennyi mélység! Ám a komoly bűnök között, melyeket csak szégyennel ismer el az ember, a bánat bűnét is ott találni. A bizonyos határokon túl való szomorkodás emberi szilárdsága és méltósága alá sülyeszti a lelket, ez annyi, mint ártalmára lenni a lélek ama fenséges szép állapotának, melkeU V^re’ m*Dt arany szarnyu szűznek lebeg Minél magasb az eszme a lélekről annál “ S líbítvány0Sab1b’ majd nem bosszantóbbnak tagjuk hogy e hősies szűz, melyet az ember magában hordoz, elgyengül, kimerül átengedi magát a betegségnek s a halálnak Mihályi Si ,fori-főnikv föl a személyiség, a szivzavaró kérdések sötét vihara is megérkezik. A halál? —Hát mi az? Mit jelent ez a távozás, melyet akaratunk ellen teszünk? Utazás e ez" vagy hiba, bűn vagy büntetés?... S minő? — Mit szenved az ember? — A szegény lélek megalálja e oda lent, a mije itt volt, táplálékát, öltözékét? Főképp a hideg, oh a hideg nagyon nyugtalanítja. Most jön a java Másnap az alispánságra jelöltek névsora — anélkül, hogy elébb csak egy perczczel is közöltetett volna — felolvastatik első helyen Jordán, másodikon Szeredai, harmadikon Csáklány. Ekkor kérdem én: hogy Szilvásy — kit a megye nagy része bizonyosan óhajt — mért nincs a candidatióban? mire főispán úr ő mga meglehetős gunyorosan feleli, hogy Szilvássi bizonyosan benne volna, ha csak bár annyira alázza vala meg magát — hogy ha maga ő mgához menni nem akart, bár ő mgát hivatta volna magához, s tudatta volna, hogy magát jelöltetni akarja; de igy mint nem jelentkező a 68-ik ellemére nem is kandidáltathatott. Több e tárgyban történt szóváltás után feláll Szilvási oly méltósággal, milyennel ezelőtt tán soha s önbecsének teljes érzetével elmondja, hogy ő kalappal kézben, hajlongva hivatalt koldulni nem akart, és nem is koldul soha; és ha az ő szeplőtelen múltja, s netán elismert képessége nem elegendő, érdemeit koldulással pótolni nem fogja. Ezen beszéd egy kissé megengesztelte főispán ő ingát, s felszólította a candidáló bizottságot, hogy egy kissé főispán az ő ingával együtt vonuljanak létre consultálandók, hogy Persia felső lapályain augusztusban is fagy, még pedig erős fagy van. A nyugtalanság, kegyelet és fájdalom ezért oly nagyon mélységes. A halottak ünnepén, mely az év végére esik, tíz éjszakán keresztül lehet hallani, mint beszélnek egymás közt, ruházatot és táplálékot kérnek, s főképp megemlékezést. India nem volt ily zavarban. Az a halott, ki a pásztori élet nyugalmából az örök élet nyugalmába ment át, mit akart? Az égben és földön egy roppant nagy utazást csinálni, minden akadály nélkül; a hegyeket s a ..növények változatosságát,“ a nagy hullámok mélységét akarta megismerni, a fellegeket megmérni s a napban is közutat tenni. Mert a nap (Surya) az élet apja, nemzette az élet mértékét, Yámát vagy a halált is. De valójában nincsen halál. Yáma annyit tesz, mint a lények törvénye. Ebben semmi sem sötét. Szeretettjeitől idéztetve, az utazó időről időre a nagy Yáma birodalomból eljöhet, hogy házát megtekintse. Perzsiában ellenkezőleg van. A halál egy bizonyos rész. Nem utazás. Ez egy vereség, legyőzetés. Ammán kegyetlen győzedelme. A halál egy legyőzött, akit az áruló megvert, akit a világosság birodalmán kívül, az éjnek, a sötétségnek akart átadni. Ez a hitszegő, aki az életet és munkát gyűlöli, találta fel a restséget, álmot, telet és a halált. De ellent állnak neki. Még nem érzik magukat legyőzötteknek. Ellenkezőleg, az emberi lélek a fájdalom mardosása alatt növekedik, teremt és terjed, s a sfronzul, a világosság második országában, az Ormuzd birodalmát megkétszerezi. — Oh átkozott! Íme ez a te győzedelmed! * A haldokló melyik szót mondja leggyakrabban? „Világosságot! Még több világosságot!“ E kívánságot teljesitik, engedelmeskednek neki. E szóra válaszul mily kemény, kegyetlen és természetellenes lenne a sírgödör börtönét, az éj iszonyát adni! Ez az, amitől fél. A legtöbbekre nézve a halál maga nem oly kemény, mint a világosság elzárása. Itt nem szükséges, hogy az élők képmutatóskodva azt mondják: „Hiszen tiszteletből tesszük a sírba, rejtjük a sötétbe.“ Oh nem, nem,— akik igazán szeretnek, az ily kegyetlen elszakítással nem sietnek. A szeretet nem hisz a halálban. Hosszasan, még azután igen hosszasan mindig kételkedik. Mindig azt mondja: „hát ha nem igaz?“ A persák nem ássák s rejtik el szeretettjeiket, nem száműzik a naptól. Nem az élők hagyják el a halottakat, hanem azok őket. A szigorú szükségességet, hogy az alak megváltozik, a család rettenthetetlenül elfogadja, ami a kegyetlentől jó, mindent, de mindent elfogad, csak hogy halottjukat minél tovább láthassák. Hogy az állatok föl ne mehessenek, a halottat magasra emelt kövekre fektetik. Kutyája (az egyetlenegy szent állat, mely halála után olyan temetésben részesül, mint az ember, az ő elválaszthatlan őrzője, mely életében is mindig kisérte, mellette van most is és őrzi. A bátor Ormuzd, a világosság embere, ki mindig ebben s általa élt, most is megállhat tehát előtte a maga helyén, fedetlen arczcal, biztosan és nyugodtan. Környező hozzátartozói két-három napig is körülre vannak, ügyelnek reá és vizsgálódnak. Minden a természet törvénye szerint megy. A nap a halált magához veszi. A márvány tükrében megsokszorozódott hatalmas sugarak felszívták magukhoz vonták és emelték. Külformájából alig hagy meg valamit, s az oly csekély, alig egy árny, hogy gyermekei, özvegye, azok, kiknek szive leginkább fáj, bizonyosak benne, hogy már nincsen ottan. De hát hol van? Ott fent. A nap megitta a testet. Az ég madara megette a testet. A madár barátja volt A szántás-vetésnél mindig mögötte ment, s a barázdát tisztogatta. Nyáját követte, az időre figyelmeztette, a vihart megjósolta. A madár az emberek tanácsadója, jósa. A hosszú, egyhangú munkában mozgékonyságával elfoglalja. A dolgához lekötött munkás közül olyan, mint egy könynyű szellem, egy másik szabadabb énünk, ki jő, megy, röpül, beszél. Tehát nem lehet csodálni, ha a halott mellé a gyász napjában is eljönne. Ha a repülni készülő madarat e pillanatban egy fénysugár megaranyozná, s az megdicsőülve az ég felé szállna, azt kiáltanák: „A lélek elszáll!“ * Tudják, hogy mi az a halál? Az élőkre nézve nevelés, egy erős és elhatározó felavatás. Itt kapják meg a legfelsőbb próbát, a legünnepélyesebb benyomást, mely az egész életen keresztül megmarad E pillanatban a szív el van fogadva, erőtlen, gyenge, oly lágy mint a tűz által meglágyított érc, melyre egy vonással is tudnak vésni. Egy nehéz súlyegyenlítő lehull és megüti a halál. S e nyomorult szív mindörökre meg van jegyezve. * A jó szellemek által őriztetve, s a rosszak ostromától megmentve, a lélek három napig lehet a test körül. A harmadik éj után vándorújára kél. A ragyogó nap által felbátorítva, a szellemek (M. G.) Az „Albina“ szerint Magyarhonban az elégületlenség és confusio a legmagasabb fokra jutott; ennek oka a kormány. Mert mit látunk e hazában? Látjuk organizálva úgy, hogy köszönet nincs benne, s a kormány a kedélyek izgatására, nem azok csendesítésére törekszik; minden reformkérdés megoldása a legnagyobb visszahatást idézi elő. A zűrzavar beállását rég megjövendölte az „Albina“ s fáj neki mégis, hogy az csakugyan bekövetkezett. Ily állapotban a román nemzet kebelében felállított szeretet és hit oltárai roskadoznak, a trónt körülvevő nymbus oszlik s a jövő szomorú képe fájdalommal tölti be a kebleket, melyek a haza leendő nagyságát annyira óhajtották. E lap felemlíti, miszerint az eddig organizált megyék közül csak nyolcban jutott majoritásra a kormánypárt, de egyúttal szeretné tudni, hány megyében jutott túlsúlyra a megvesztegetés és erőszak alkalmazása nélkül , melyekben jutott hatalomra tisztességes fegyverek alkalmazásával? Erre nézve felemlíti s.a.-ujhelyi, a kormánypárt által Lónyai mellett elkövetett alacsony tényeket, mondván, hogy a kormánypárt csak így tud győzni, csak ily aljasságokkal. A „Gazeta Transilvanie“ azt mondja, hogy a román nemzet nem hivatott fel kibékülésre a magyar által, mint ezt a horvátokkal szemben megtette, csak indirect után, s alattomban az Albordi hegy tetejére vezetik. Ott látja meg maga előtt a nagy átmenetet, a bhinevadi hidat. De az a félelmet ébresztő nagy kutya, mely a menyország nyáját őrzi, nem szegül átmenetele ellen. A hídon egy szeretetre méltó mosolygó alak áll, a világosság szép leánya, „erős, mint egy tizennégy éves test, magas, kitűnő, szárnyas és tiszta, oly mocsoktalan, hogy tisztább a világon már nem lehet“. Oh szépség?.. Ki vagy te? Sohasem láttam hozzád hasonlót. „De hiszen barátom, én a te életed vagyok, a te tiszta gondolatod, tiszta beszéded, és a te tiszta és szent tevékenységed. Szép voltam. Te nagyon széppé tettél. Ezért vagyok fénysugártól körülvéve, és Ormuzd előtt megdicsőitve.“ Meghatva bámulja, reszket, ingadozik... de a fénylő alak átöleli, gyöngéden fölemeli s az arany trónusra helyezi. Ezentúl ők már egyek. Saját magával egyesült, megtalálta saját énjét, lelkét, nem múlékonyan, nyomorban vagy csalálomképben, hanem egy állandó és igazi szép lelket, és főleg szabadot, ki a sugarakban úszik, a sas repülésével lebeg, vagy a karvaly bódító nyílsebességével átszeli a három világrészt. Hogy a persák iránt egészen igazságosak legyünk, számba kell venni azt a fenséges szigort, azt a nagyszerű fogalmat, amelylyel a szárnyas lélek, az angyal iránt viseltetnék. Ez az angyal nem volt lágy, puha, szeszélyes, önkényes, mint a milyekkel a korcs századok későbben öszvezavarták. Ez nem volt olyan, mint Gábor angyal, a kegyelem szőke fürtű fia, a szerény okos tanácsadó, akivel az ember könnyen eligazíthatja dolgát, mert remélhette, hogy őt meglágyítja, s kinek kühetett en°eí^hegysége az igazságosságtól is fölment-A Persák angyala, a szárnyas szűz, maga az igazság, a törvény, az a törvény, melyet vaWd^kifejezéseGremte*‘^' cselekvéseid knd^anySZerÜ költészet! Mélységes és igaz okosat PueLmentől komolyabb és bölcsebb, annál fakulni!!bí- v életre ez volt a legnemesebb Büszkén érezte az ember magát már re toltartva, fölemelve. Szinte érezte szárnyait nem , ide lent minden a világon úgy tetszett, mintha a jövő kezdete lett volna. A világok a végtelenségig megnyíltak előtte, s a menyország véghetetlenségébe és mélységébe utak nyíltak. Pillanatokra, kétségtelenül lehet őket látni, de oly élénken, hogy a szempilla lecsukódik. A világosság hatalmas ereje sötétséget csinál. Az ember elnémul, örül? szomorkodik? Sámi Lászlóné. tak arra, hogy az egyesítés által felhatalmazzák az azokat képviselő miniszert arra, hogy egyik ügyet a másik alá rendelje, csak azért, mert egyéni meggyőződése egyik vagy másikat tünteti fel előnyben. Önként foly azon következtetés, hogy ha azok megállapítása által mindkettőnek önálló jogosultság adatott is, az egyesítés legközelebbről sem fosztotta meg az oktatásügyet szükségességi jogalapjától, s így ez legtávolabbról sem rendelhető a legfölebb czélszerűségi alapon nyugvó vallásügynek alá Meg vagyok győződve a felől, hogy bárki is elolvasva hazánk vallás- és oktatásügyi országos törvényeit, azokban az itt levont következtetések hű képét találandja. Mit érnek azonban a legüdvösebb törvények is, ha azok csak papíron vagy pergamenen maradt írott malasztok maradnak s nem nyernek életet az alkalmazásban ? Avagy hazánk kormányzó és végrehajtó hatalma minden felelősség nélkül gyakoroltabb-e? Nézzétek csak, miként rendeltetik alá oktatásügyünk a vallásügynek, mert vallás- és közoktatásügyi ministerünk inkább hódol a vallásügynek. Olvassátok a m. k. vallás- és közoktatásügyi ministeriumnak 31283—1871. sz. pályázati hirdetményét, mely a hivatalos lapban a minister ur aláírásával közzétéve, szóról-szóra mondja, hogy ezen és ezen ösztöndíjak betöltésénél a ministerium kiváló előnyben részesitendi azokat, kik katholikus hitre tért szülőktől származnak. Ha a minister ur önmagának tetszik apostolként működni, ahhoz semmi közöm, de igenis nem hagyhatom teljesen észrevétel nélkül azt, hogy hazánk országos törvényei a felelős végrehajtó hatalom által oly nyilvánosan üttessenek arczul. Közoktatásügyérünk tehát elsősorban vallásügyi s csak azután oktatásügyi minister. Gyönyörű kilátások a jövőre! Egy atya, kinek szükséges volna, hogy fia számára az ösztöndíjak egyikét elnyerje. Hunyadmegyei dolgok. III. (Folytatás.) Szilvássit candidálják é, vagy ne? kijelentvén, Kií Tungának magának a Szilvássi je ültetése ellen mi kifogása sincs. Erre Benedikti Albert a törvénynyel mint védpajzszsal kezében felugrik, s nyilvánitja, hogy ő a törvénytől eltávozni nem fog, inkább kilép a candidáló bizottságból. Beszél Benedikti a honatya sok jót, de elragadtatásában kikottyintja, hogy Csáklány György sem jelentkezett s mégis benn van a candidaltak névsorában.’ Ez azonban nem okozott semmi bajt, mert Csáklány kivül esett a számításon, s csak fránt figuráns foglalt helyet a jelöltek közt. A tűz tüzet gerjesztvén, követik a honatyát Bágya Károly, dr. Józsika Gejza stb. E szerint a Szilvássi jelöltetése lehetetlenné válván, Makrai László egy élénk beszéd után — melyben az országos pártok közti elvi különbséget *is elmondja — pártunk megállapodása értelmében felkiáltja: „éljen Szeredai Ignácz alispán,amit egy oly harsány és szűnni nem akaró „éljen“ követ, minőt én Hunyadr megye közgyűlésein nem hallottam soha. Ezen „éljen“ illette ugyan Szeredait is, de inkább nevezhető az örömriadásnak a Jordán bukása felett, s elégtételnek Szilvássi irányában Hogy mily hatalmas volt ezen „éljen“ megtetszik onnan, hogy ámbár Jordánnak igen nagy pártja volt, mégsem találkozott senki, aki szavazást kívánt volna, vagy ha kívánt is, nem kért senki. Ami már a Benedikti urá-ját illeti: kár volt a jó honatyáknak azzal fáradozni, mert a bátor (más ide illő szót nem akarok használni) nem csak jelentkezik de betör, a szerény pedig lehető érdemei mellett is kani hál, de nem is lehetett czélja a törvényhozónak az érdemet kegyelemre utalni, s az alispánt nem is a jelentkezőkből, hanem a közvélemény jelöltjeiből kell kijelölni, Szilvássit pedig a közvélemény kijelölte annyira, hogy annak a leyális candidaló bizottságnak csakugyan szemébe tűnhetett. De ha betű szerint vette is Benedikti úr azt a §-t, úgy sem hibázott volna az ellen a Szilvássi kijelölése által, mert ezen § megengedi az eltérést „ha nem jelentkezett kijelölhető 3 egyén.“ Ez esetben pedig — a Benedikti úr önkéntes bevallása szerint — csak 2 egyén jelentkezett: Jordán, és Szeradai, de el is tért Benedikti ur a §tól, midőn — ismét saját bevallása szerint — Csáklányt candidálta jelentkezés nélkül, s ez megtörtént más állomásokkal is. Az első nap eseményei közt feledém érinteni, de tán itt is jó, hogy miután bizonyossá vált, hogy ezen új szervezetű gyűlés, s ezen a tisztújítás megtartatik, felállok egy kis mondókával, tudom hogy a választóknak mondani akartam, hogy tekintsék magukat szabad polgároknak, s mint ilyenek kövessék saját meggyőződésüket; a leendő tiszt uraknak pedig, hogy tiszta kézzel nyúljanak a hivatalhoz, próbálják meg magukat, s úgy egyenek abból a kenyérből, s úgy igyanak abból a pohárból, nehogy a megyét árendás jószágnak tekintsék. Mit mondtam el mit nem a szivek megindítására szánt oratiomból, nem tudom, mert alig kezdek beszédemhez, beledördül Apis a hátam mögött, mondván: „nincs szükségünk históriai előadásra“, szemben pedig a sok méltóságos orr fintorgatása úgy kihozott sodromból, hogy vox faucibus haesit. Erről az Apisról tudjuk, hogy az, az egyptomiak istene volt, és egy ökörben lakott, (csodálatos! egy-egy egyiptomi istenség egy vagy más alakban mindig kisér engemet, közelebb is felkisért az igazságügyminiszter ur ő nunga kabinetjéba, s nevemet kibőgte a kir. ügyészek névsorából ) (Folytatjuk) m I rt. T 1___1 ' Városi közügyek. Azon 41 városi képviselő neve, kik Simon Elek indítványát pártolák: 1. Simon JElek, 2. Tamási Sándor, 3. dr. Mály István, 4. Prohátzky János, 5. Kővári László, 6. Bogdán István, 7. Wolf János, 8. Jakab Elek, 9. Gergely János, 10. Haller Ferencz, 11. Ferencz József, 12. Fekete Pál, 13. Frits Albert, 14. Váradi József, 15. Losonczi János, 16. Mamnicza János, 17. Rosner János, 18. Szentpéteri János, 19. Breuer János, 20. Dalchay Frigyes, 21. Böhm János, 22. Lászlóffy Ferencz, 23. Both János, 24. Polczer János, 25. Bertleff János, 26. Kilin Károly, 27. Diószegi Márton, 28. Ssattházi István, 29. id. Tárkány György, 30. id. Zágoni Szabó Mihály, 31. Spalier Károly, 32. K. Papp Miklós, 33. Lanhárt Ferencz, 34. Kurmájer Károly, 35. Teleki Sándor, 36. Karvázy József, 37. Biasini Domokos, 38. Sándor József, 30. Ákoncz János, 40. Wagner Frigyes, 41. Folly Mihály. * Makoldi Sámuel válasza. Január 7. 1872. A főispán eskü letétele óta folytonos gyakorlattal szemben jelenleg törvény értelmezésébe nem bocsátkozhatván, a fennálló körülmények nem engedik, hogy a nagyon tisztelt képviselő urak és polgártársaimnak ezen iratban kifejezett kivonatát teljesíthessem. Kolozsvártt, január 10-én 1872. Makoldy Sámuel, id. polgármester. •te Miután a Simon Elek indítványát pártoló 41 képviselő jogsérelme orvoslására az önmaga által választott polgármester sem nyújtott alkalmat, mit fognak a végett már most tenni, nem tudjuk, mert az indítványozó veszélyes torokgyuladásban szenved, s ágyban fekszik, vele minden érintkezés orvosilag tiltva van, pártja most tartja értekezletét, az eredményt vagy már a mai közgyűlés megmutatja, vagy valamely párttagtól értesítéseinket reméljük. Román lapok szemléje.