Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-01-01 / 1. szám
intézménynek sincs nagyobb ellensége, mint a stagnátió. Ezért mondják, hogy a parlamentáris kormány próbáknak volt kitéve. És hogy ezeket nem állá ki, bizonyítja az ország elégületlensége és az a szomorú jelenség, hogy sokan magában az intézményben kezdenek vala kételkedni. Az év elején a Szlávy-kormány már egészen magával jótehetetlen volt, csak arra volt képes, hogy a keleti vasút másod elsőbbségi kötvényeiért az állami jótállást az országgyűléstől kicsikarja. És hogy mennyire igazsága volt az ellenzéknek, midőn ebből könnyen bekövetkezhető új terheltetését jóslá az országnak, kitűnik abból, hogy az elzálogosított kötvények most sincsenek értékesítve és kevés kilátás van arra, hogy a kormány az obligából szabaduljon. Midőn a Bittó-kabinet a koalicionális alkudozások meghiúsulása után létrejött, a sokáig pangott parlament azt a reményt kelte fel Ghyczynek a kabinetbe lépése által az országban, hogy most már következnek a pénzügyi és közigazgatási reformmunkák. De a parlament a választási, földadó és inkompatibilitási törvényen kívül, melyeket a nyáron kezdett tárgyalni és csak most végzett be, csak az ügyvédi rendtartás és közjegyzői intézmény megteremtésében végzett reformmunkát. Hogy ezek létesítése sem történt a kellő alakban, azt annak idején kifejtettük volt, de hogy alapjukban véve mégis helyes intézkedések, az kétségtelen. Azonban az is tagadhatatlan, hogy a hosszú ülésszakokhoz mérten, ez nagyon kevés munka; az is bizonyos, hogy ezeket is anyagi erő- és időpazarlással végezte a parlament el, hogy az sem vált előnyére. És a pénzügyi reformok félretétele, a bankkérdés tökéletes elhanyagolása, a budget törvény létre nem jötte, az emiatt szükséges indemnity megszavazása és az új kölcsön megkötésének szüksége oly hátrányokat képeznek úgy a parlamentre, mint az országra nézve, hogy ezek a fentebb említett munkássággal elért előnyöket sokszorosan felülmúlják. Mert épen a kormány gyengesége és a parlament belviszonyai voltak okai annak, hogy úgy a közigazgatási mint pénzügyi reformok elmaradtak, és hogy a bankkérdés épen 1874-ben ejtettett el, midőn már csak az osztrák bank kiváltságának közeledő lejárásánál fogva is, leginkább volt indikálva ez ügyben a megoldás előgészítése. Pénzügyi reformok helyett kaptunk Ghyczytől reform nélküli adófelemeléseket és új adókat, ő maga mondá, hogy most mindenekelőtt pénz kell és nem theoria, vagyis reform. A beterjesztett javaslatok lényegesen módosítva kerülnek az országgyűlés elé, sorsuk összefügg a hasonlóan elmaradt budget-tárgyalások eredményétől. De bár fogadtassanak egész terjedelmükben el úgy, amint az adóbizottság átalakítá azokat, már e módosítások folytán sem várhatunk [a Ghyczy által előirányzott 12 millió helyett] 8 milliónál többet azokból — ha mindjárt azon vérmes számítást vettük alapul, melyre Ghyczy alapított. És így már csak a pénzügyi bizottság által 2 és negyed millióval redukált, tehát az előirányzat alapján 25 milliót tevő deficit fedezésére is csekély forrást nyújtanak, mintegy bizonyítva azt, hogy az adóalaptól úgy , mint most van, többet még a legvérmesebb számítás alapján sem lehet várni. Ha tehát Ghyczy azt mondja, hogy neki pénz kell és nem tudományos fejtegetés, mialatt az elméleti alapra fektetett reform követelését értette, akkor egyszerűen azt mondhatjuk neki, úti figura docet, reform nélkül pénz sincs. Egyébiránt ne gondoljuk, hogy az 1875-iki deficit csak akkora lesz, mekkorának a pénzügyi bizottság számít. Mert ha 148 millió jövedelmet számít ez ott, hol eddig csak 126 — 130 millió volt, igen természetes, hogy a jövedelem be nem jő, tehát a fedezet hiányozni fog, és a deficit nőni fog. Tehát pénzügyi szempontból is elmondhatjuk az 1874-ik évről, hogy budgetünket új kölcsönnel és jótállással terhelé, azt biztosabb alapra nem fekteté, mert a pénzügyeket nem reformálá és a költségeket nem redukáló. Különben a rendetlenséget leginkább bizonyítja az, hogy az évet indemnityvel kezdjük. Közgazdasági szempontból semmi reformot fel nem mutat az év, e helyett feljegyezhetünk ebben egy nagy csapást — értem a keleti vasúti csatlakozásnak az osztrák vaspálya társulatnak adását. Közigazgatási reformról csak beszélt a kormány, de 3 alakban megbukott kikerekítési és hasonlóan megbukott háziadó javaslatán kívül egyebet tőle nem láttunk, és ezek is papíron maradtak. Papíron maradtak a kész kereskedelmi büntető és váltó törvények, és az igazságügyminiszter többi javaslatai, melyek létre nem jöttekp úgy hibája a kormánynak, mint az országgyűlésnek. H. S. Más, nem csak puszta hallomás vagy képzelődése után férczelget — mint sokan, hanem közvetlen forrásból merít, saját élmények, önszemekkel szerzett igaz tapasztalatok után fest. Érzéke a gyakorlat iskoláján köszörülődve ritka tapintatossággal ruházta föl már eddig is. A mi nyelvét illeti : tősgyökeres magyar, igazi népies zamattal és azzal a mi sajátszerű magyar észjárásunkkal. Igazi par excellence népszínmű már azért is, hogy egész cselekvénye kizárólag a népélet körében zajlik le. Egyetlen „kaputos“ se látható a színtéren. Legnagyobb úr benne Feledi uram (nem jó név különben — de erről alább) a büszke nyakas falusi biró Ez eddig szokatlan jelenség a mű belvilágának harmóniáját emeli; az egyszerűség bájos képeit a magasabb kultúrájú légkör lakóinak bevegyülése pillanatra sem háborítja. Egyéb újdon szia nincs is aztán a szerkezetben, mert lényegében komoly bonyodalom és szerencsés végkifejletű lévén, feltétlen hódolattal látszik vallani az e műfaj halhatlan megteremtője, Szigligeti által proklamált drámai irányt. Azt t. i. hogy az egymás ellen ingerült szenvedélyek jogai a végkifejletnél a megzaklatott hősnek diadalra jutásával szépen kibontogatózva az édes nyugalom fugalmán ringatózzanak. Szóval nem néptragédia ez sem, hanem népdráma. Ámbár a Boris, Tercsi és Sándor viszonyában jó adag tragikum rejlik Még eddig Abonyi Lajos kísérlette meg csak egészen a tragikumig hajtani és emelni a népélet bonyodalmait. A Betyár kendőjének sikere mutatja, hogy nem lenne hálátlan munka tovább vinni azt, mit ő oly szépen kezdeményezett. Mert: „Csak nyúlj az ember életébe mélyen. Mindenki él — — — — _ az élet olyan érdekes Akármely oldalát tekintjük.“ mondja a bohócz Faustban. Tragoedia, comedia az élet: fenn és alant. Judás kell csak. (Vége köv.) F. karma.villa. Egy érdekes emlékirat. A ref. egyházban mélyre ható reformkérdések merültek fel az utóbbi időkben. Ezekről olvasóinkat fölvilágosítani annyiban hírlapunk hatáskörébe tartozónak véljük, amennyiben igen érdekes társadalmi és mivelődési mozzanatokat képeznek. A kérdés ez: a Nagy-Enyeden lévő papnövelde Kolozsvárra áthelyezése indítványoztatott a folyó évi egyházkerületi gyűlésen. Az indítványra okot a nagy enyedi tanoda ügyeinek gyökeres átalakítása adott, de csak közvetlenül. A valódi ok azon szép törekvés, hogy az egyházkerület lelkészképzési ügye lendületet nyerjen. Ugyanis, ha Kolozsvárt lenne a papnövelde, az erdélyi intelligentia e székhelyén, a magyar tudományos élet e központjában — természetesen az erdélyi részben — a magyar nemzeti társadalom egypontján , lelkészeink több oldalú műveltséghez, szélesebb látkörhöz jutnának. Ez indítvány véleményezés végett a tanodai elöljáróságokhoz és az egyházmegyékhez utasíttatott. Szenvedélyes harcz indult meg pro és contra. Erős meggyőződések, heves szenvedélyek állanak egymással szemben. Egész kis irodalom jött létre. Mi egy érdekes emlékiratot ajánlunk kiválólag olvasóink figyelmébe, melyet egyik érdekelt fél, a kolozsvári egyházmegye tett magáévá, melyet Szász Domokos, mint jegyző szerkesztett. Ez emlékirat történelmileg vezeti le a fölvett kérdést. Azon alapeszmét bizonyítja be történelmi, egyházjogi szempontból — és hivatkozik mindegyre az A. C. C. constitutió megfelelő czikkelyeire, — valamint olyan egyházjogi tekinélyekre, milyen Dózsa — miszerint az egyházkerület rendelkezési joggal bir a főfelügyelete alá eső papnövelde anyagi és szellemi berendezésre nézve. Rendelkezési szabadságát csak a helyhez kötött végrendeleti rendelezések korlátozzák így intézkedett a fatanoda helyére nézve, Apafi midőn Fejérvárról Enyedre tette át; igy történt 1847-ben, hogy egy bizottság Enyeden öszpomositani indítványozta a különböző tanodáknál lévő papnöveldei tanszékeket. 1854-ben pedig a papnövelde Kolozsvárra térrett át, mint a püspök állandó székhelyére. 1862-ben nagy agitatió folytán a papnövelde visszahelyeztetett. De most, midőn egyéb , intézetek is a kor igényeinek megfelelőleg alakíttatnak át, a kérdés újólag fölmerült. Az egyházkerület egy hatalmas párja erőssen küzd azon eszme mellett, hogy ne az enyedi papnövelde tétessék át Kolozsvárra, hanem a tanszabadság elvén alapítva, egyházkerületi jelleggel fölruházva, az egyházkerület minden c czélra felhasználható alapjából állíttassák fel egy papnövelde, melynek növendékei az egyetemen is hallgathatnának tanulmányaikkal rokonságban lévő bölcsészeti tárgyakat. Ez alapeszméje a Szász Domokosék emlékiratának is. Különösen emelkedett az emlékirat azon része, melyben hathatósan kiemeli a külföldi és a királyságontúli hasontermészetű intézeteket hozván fel mintául, minő gyökeres reformot kell a szeminárium jelen állapotán megtenni. Egész lelkesedéssel beszél az emlékirat azon messzeható eredményekről, melyeket maga után vonna az emlékirat által indítványozott intézkedés. A cáfoló rész erős, nyugodt, meggyőző. Az ellenvélemény élén áll a nagyenyedi egyházmegye, mely a szigorú jogi szempontra helyezkedvén e reformot határozottan meggátolni törekszik. Állítja, hogy a Bethlen tanodához van csatolva a lelkészképzés kötelessége, jogtalanságnak tartja, hogy az alapítványokat más helyen élvezzék a lelkész-növendékek. Ez álláspontot a jogi szemponton kívül oly gyarló módon védi, hogy az emlékiratnál a cáfolat igen könnyű volt. Az emlékiratot mi lelkesedéssel üdvözöljük. p. r. Román lapszemle. (M. G.) A „Gazeta Transilvaniei” egyik közelebbi számában Kolozsvárról egy levelet olvastam, mely egy román tanuló tollából foly s panaszkodik a felett, hogy a helybeli román tanuló ifjúság keményen magyarizálódik. A kolozsvári intelligentia fénylő fáklyájaként levelező felemlíti sz urat, a ki a nemzet ügyeit oly lelkiismerettel védelmezi s a nemzet oltárára annyi áldozatot hozott. E férfiút egyiknek tartja azok közül, a kiknek vállain a nemzet jövendője biztosan nyugszik. E levélre az a megjegyzésem, hogy a kolozsvári román tanuló ifjúság egyetlen jelét sem adta annak, hogy magyarizálódik. Az, hogy sokan a magyar ifjakkal benső barátságot kötnek s inkább keresik a műveit magyar társaságokat, mint a czigánysori, tordautczai stb. bordélyházakat, nem szolgál bizonyíték gyanánt a magyarizálás mellett. Mert ezen állítólag megmagyarosodott román ifjak — szerintem — sokkal jobban felfogták hivatásukat, mint a többiek, — tapasztalnak, surlódnak és nagy mértékben művelődnek a magyar barátok útján. Ép az a nagy szerencsétlensége a román tanuló ifjúságnak, hogy a társadalomban nulla s nem óhajt egy kis tért foglalni a magyar barátok utján. A román ifjúság összedugja a fejét, dorombol egymagában és megelégedni látszik a sánczalja adta látkörrel. Ennek következménye az, hogy huzamos ideig ül a magyar városokban — ha haza kerül, egy két esztendő úgy levetkőzteti városi színéből, s az ott nyert műveltségből, hogy miben sem különböznek azoktól, akik folytonosan az ekeszarvát fogták. Úgy a sajtónak, mint a román intelligens férfiaknak kötelességük volna figyelmeztetni a román ifjúságot e bajra, s felhívom arra, hogy szabad idejét inkább a műveltebb magyar tanuló ifjak körében töltse, mint a külvárosi zughelyeken vitatkozzék a románság nagysága felett. Iparkodjék csiszolódni oly mértékben, hogy bármely helyen megállhasson. A magyarokkal való társalgás nem mételyezi meg a román ifjúságot, hanem inkább megadja neki azt a szint, ami egy tisztességes úri emléknek szokott lenni. A mi I—sz—r nagyságát illeti — nincs tudomásom róla; szerencsétlennek tartom azt az ifjúságot, amely hiszi, hogy ily férfiak által fog a nemzet ügye megváltatni, szerencsétlennek mondom a népet, mert ily ifjúsággal s ily nagyságokkal bir. Mely az ember nagyságát nem a gorombaság nagysága szerint szokták mérni; sem egy számtartói műveltség a gradusra nem érdemesíti. A nemzet ügye körüli érdemei, egy csomó osztott gorombaság, melyből a román ifjúság ugyan semmit sem tanulhatott, vagy igen sajnálnám, ha e gorombaságok az ifjúságot elragadták volna. Ezekből kifolyólag azt tanácsolom a román ifjúságnak, siessen a magyar ifjúság barátságát keresni, ez bizonyára nem váland sem kárára, sem szégyenére. Tanácsolom azt, iparkodjék megismerni valódi nagy férfiait, mert, ha I-re pazarolja a „nemzet oszlopa“ czimét, nem tudom minő néven nevezhetjük akkor Sinkait, Elemit, Sagunát, Cipariut vagy másokat. S mindek előtt tanácslom a román ifjuságnak, hogy tanuljon s vívjon ki magának jobb czimet e téren. A Vonat egy félóráig késett földet haladd KL°rSuSáSgal haladt' M‘Után ö mértkitörött szissaitr* -hídhoz kozeledelír «“"me'S«,“0 ftb.lv “fapaik következtében (egy éra alatt 40 mentőid) mely..ye a vonat haladt’ a kiesett vaggonok teljesen összezuzattak s darabjaik szerteszét szánottak. Webany csodálatos megmenekülés kivételével az összezúzott kocsikban az utasok vagy már halva vagy súlyosan megsebesülve találtattak. A szerencsének száma meghaladja a százat. — Óriási rablás. Tomszk szibériai kormányzói városból az a hír érkezett Szt-Pétervárra hogy a birodalmi bank ottani filiálja teljesen kiraboltatott. A rablók földalatti utat ástak s úgy törtek be a bank pinczéjébe, honnan az egész készletet 340,000 rubelt, elvitték. A rablóknak eddig még nem lehetett nyomára akadni. Melléklet a „Ma^ Polgár« ^ számához Ügyvédi kamarák. A hivatalos lap közli az igazságügyér rendeletét az ügyvédi kamarák száma, székhelyeik s kerületeik megállapításáról. Összesen 27 ügyvédi kamara szerveztetik: Arad, Balassa-Gyarmat, Beszterczebánya, Brassó, Budapest, Debreczen, Eger, Eperjes, Győr, Gyulafejérvár, Kassa, Kecskemét, Kolozsvár, Máramaros-Sziget, Maros-Vásárhely, Miskolcz, Nagy-Várad, Nagy-Szeben, Pécs, Pozsony, Soprony, Szabadka, Szathmár-Németi, Szeged, Székes- Fehérvár, Temesvár és Zala-Egerszeg városokban. Az erdély-részi ügyvédi kamarák székhelyei és kerületei így állapíttattak meg: 1. Brassó: Brassó, Fogaras, Kézdi-Vásárhely és Sepsi-Szt.-György. 2. Gyulafejérvár: Abrudbánya, Déva, Gyulafejérvár, Hátszeg és Nagy-Enyed. 3. Kolozsvár, Deés, Kolozsvár, Szamosújvár és Torda. 4. Maros-Vásárhely, Besztercze, Csíkszereda, Gyergyó-Szent-Miklós, Maros-Vásárhely- Naszód és Székely-Udvarhely. 5. Nagy-Szeben: Medgyes, Nagy-Szeben és Segesvár. Külföldi vegyes hírek. — Az angol vasúti katastropháról, melyről tegnapi lapunkban említést tevénk, ezeket írja a „Times“: „Borzasztó szerencsétlenség történt e hó 24-én, melynek következtében 31 ember meghalt, 70 pedig megsebesült. Történt pedig e szerencsétlenség d. e. a nagy keleti vonalon nem messzeMordtól Hampton Gay község mellett. A vonat 13 vaggonból és két mozdonyból állt, Oxfordot 11 óra 40 perczkor hagyta el. Az utazók legnagyobb része olyanokból állt, kik karácsonya látogatásokat szándékoztak tenni rokonaik és is Irodalom és művészet. Liszt Ferencz február hó első napjaian érkezik Budapestre. Megérkezése után csakhamar Wagner Richard is eljön, kivel Liszt együttesen szándékozik egy nagy zenekari hangversenyt rendezni és vezényelni. A műcsarnokra eddig több mint 100,000 frtnyi összeg gyűlt egybe s ezenkívül megvan már a telek is. Pedig a sorsjáték, melyre a számítások fősúlyát fektették, még hátra van. A bizottság a törvényhatóságokhoz is fog köriratot intézni, s remélhető, hogy az adakozások e részről is nem kis mértékben gyarapítandják a tőkét. — A magyarországi hírlapok Nestora a Pozsonyban megjelenő „Städtische Pressburger Zeitung“, mert 1764 ben indult meg és a maga szerény körében megérte száztizennegyedik évfolyamát. — Hugo Victorról írják, hogy a „századok legendáit“ folytatni fogja következő czímű munkában: „A négy szél“, s négy részre fog oszolni: a dráma szele, az óda szele, a satyra szele és a komédia szele. Az első rész három drámát fog tartalmazni versben. — Öreg tudósok. A londoni ,Athenaeum“ szerint fé. nov. 30-ig a ,Royal Society*-nek 14 tagja halt meg. Ezek közül hárman 70 alatt, öten 70 és 80 év között, ismét öten 80 és 90 év között voltak, egyik pedig, Rose György 94 éves korában halt meg. Az Athenaeum ebben a régi állításnak , hogy a tudomány emberei hosszú életűek, új bizonyítékot talál. A Royal Society jelenleg 525 taggal bir, melyek között Edward Sabine a legidősebb, ki 1818-ban vétetett föl tagul; más 18 tag 1820—29-ben lépett a társulatba. — II. Lipót belga király szellemi munkák díjazására 35.000 frankból álló alapítványt tett. Az első dij 1878-ban a belga nemzet történetéről írandó legjobb műnek fog kiadatni, a második dij tárgyát 1879-ben az építészet képezendi a harmadik dijat a belga kereskedelmi viszonyokról írandó mű nyerendi el 1881-ben következő kérdés: Mily módon lehetne azon tengeri kikötőinket megjavítani, melyek a belga homokon és alant fekvő partokon állanak ? — lesz pályázatra kitűzve. — Chinai alaposság. A pekingi udvari nyomdában jelenleg egy 220 kötetből álló művecske van munka alatt, mely a Taeping forradalom leverésének történetét tárgyazza. Nemzeti színház. Miután megszűntek az okok, melyek miatt e rovat szünetel, ismét megkezdem tudósításaimat, épen azon elveket követve, melyek eddig vezéreltek. Mind az igazgatóság, mind a társulat összes tagjai meglehetnek arról győződve, hogy tollamat magánérdek soha és semmi körülmények között nem vezetendő. Amíg egyrészről készséggel el fogom ismerni a helyest, s érdeme szerint méltatom a jót, a szorgalmat, az igazi törekvést; más oldalról senki kedve vagy nehezteléséért nem hallgatom el a megrovandót. A kolozsvári nemzeti színháznak kulturai szempontból fontos missiója volt mindig, s még fontosabb lesz jövőre. Nem szabad soha eltűrni, hogy menhelynek tekintse azt egy csomó szellem és tehetségtelen ember. Érezni kell minden tagjának melegen, egész odaadással, hogy ezt az intézetet meg kell tartani az idők legmostohább fordulataiban is, s ez csak úgy lehetséges, ha a közönségnek robotmunka helyett, fokozatosan emelkedő művészi előadásokat teremtenek. Meg van hozzá minden eszköz, csak erős akarat, s még erősebb kötelességérzet kell. Akik ezt ismerni fogják, azokat becsülje meg a közönség, és mutassa ki elismerését irányukban minden alkalommal. A színészre nézve buzdít,a fölemelő az a tudat, hogy törekvése, szorgalma méltányolva van. Az igazgatóság kövessen el mindent, hogy idejében meneküljön meg mindazoktól kik az előadások öszhangját nem képesek emelni, ellenben améltányosság legszélesebb határai között jutalmazza meg azokat, kikben a tehetséget szorgalommal látja párosulva.