Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)
1879-06-10 / 131. szám
XIVI. évfolyam 131 dik szám Kolozsvártt, kedd, 1879. junius 10. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELÜK: Egén évre.................................16 frt. — Félévre........................................8 frt. — Évnegyedre...............................4 frt. — Egy hóra....................1 frt 50. HIRDETÉSI DIJAK: OtMOr haaiWaoM itraoidKtr, .10 Minink 4n • «I. un NiionUuib * tövűn t am. Klsdw klrtaMa Ilii M kr. kaiOa —.n-n. iramii no uui kiln SS kr. UCLlSOt: _________HlihMMÜM »»»Mil 1 n__________ * .SlffV PrlgAr“ »fTM uiMkil in T kr. NSrMwll krfcIMM UilMtaril im UdMiil. kéOtl |M1 HtmiIMm Imin mm ktUWMi «I. HauaaJanaa kkdralak aaa Matat» .Itat» SZERKESZTŐSÉGI UTÓDA : Lianaa-ayaaiaraa (havi a lag aaaUaal rt«.a ILMA iQnJ.att/M KIADÓHIVATAL . k C|—»a araaSa Üi»wli IrMi-lilaa, (kiér |r TMMJ I .kara aa iIUmUiI férni .k, alrSaMaak, ajün-ri aalkkak laMMbSSk.) KOLOZSVÁR, JÜNIU3 9. Novlbuár. A novibazári szandsákból karcáns hírek érkznek. Az ipeki, djakovai és*azaji arnauták egy része ellentállani készül az osztrák-magyar csapatok előnyomulásának. E szilaj, vad töredék és * békésebb lakosság között, — mely pártolja az occupatiót — közelebbről véres összeütközésre került a dolog, melynél 80 nmnnnta esett el. A megszállás ellen lázongók a rendes török csapatokkal is öszeütköztek már. Az albán liga egyik csapata és a katonaság közt Rozsivál több órai harcz fejlődött ki, mely állítólag a porta katonáinak visszavonulásával végződött. A megszállandó területeken az izgalom egyre nagyobb mérvet ölt. Ipek, Djakova, Rozaj környékén fölkelő táborok támadnak, a lakosság azon része, melyet a liga befolyásol, gyorsan fegyverkezik Naponkint újabb vérengzésektől lehet tartani. Konstantinápolyi hírek szerint a porta e fordulat miatt — mely egyébként nem jött váratlanul — szerfölött meg van ijedve. Hírlik, hogy kijelenté Zichy gróf előtt, hogy képtelen a rend föntartására, • nem tudja a harczot folytatni Az osztrák-magyar nagykövet jelentést ten Andrássy grófnak az eseményekről s a porta nyfiszkozstről Andrássy minden valószínűség szerint nem azzal fog válaszolni, hogy a zavargásokat a mi csapatainkkal fojtatja el. Monarchiánk egyelőre még tétlen tanója lehet annak, ami a novibizári Szandrákban történik. Ha az arnauták közt vélemény-különbség támadt a megszállásra és a portával megkötött conventióra nézve, — s ha tetszik nekik e théma fölött a maguk módja szerint polémiába bocsátkozni fegyverrel és karddal, — ám végezzék ezt a dolgukat egymás között. A magas portának pedig tessék a saját területén, saját alattvalóival szemben tiszteletet szerezni oly intézkedéseknek, melyeket a szultán is megerősített s magáénak vallott. Kár volna, ha mi egy töltésnyi puskaport s egy cseppnyi vért áldoznánk a lázongás leverésére. Nincs erre szükségünk sem politikai, sem tisztán katonai szempontból, legalább nőtt bizonynyal nincs. Bevárhatjuk bátran az időt, míg csapataink békés bevonulása minden oldalról biztosítva van. Az albánok felkorbácsolt szenvedélye az első hevülések után kétségkívül csillapodni fog; elősegítheti ezt a porta erélyes eljárása is, mely köteles a nyugalmat bármi eszközökkel megóvni, ha nem akarja, hogy tekintélye és befolyása e területen a legkomolyabb veszélyeknek legyen kitéve. Be kell várnunk, míg a békés és harczias amanták s a fékentartásukra elsősorban hivatott török katonák népen tisztába jönnek egymással. De monarchiánk ne nyúljon bele egy darázsfészekbe, melytől tisstességes távolban tarthatja magát. Ha a mi az ügy mai állását tekintve nem valószínű — a novibazári villongások oly fordulatot vennének, mely monarchiánk érdekét, csapataink biztonságát közvetlenül fenyegetné, akkor természetesen kényszerítve voltt az osztrák-magyar kormány, hogy tettleg föllépjen. De ettől ma még nyugodtan áthatónk. Különben, egy félhivatalos communique szerint, a novibazári zavarok s a porta állítólagos kijelentése édes-kevés gondot szerezhetnek Andrássy grófnak. Ragaszkodik a conventióhoz, s az ebben megszabott előkészületek végrehajtása nélkül nem fogja a bevonulást elrendelni A conventió értelmében előzetesen szabályozni kell mindazon kérdéseket, melyek az occupatiónál fölmerülhetnek. Aztán meg kell egyezni a beszállásolás, a csapatok ellátására vonatkozólag egész részletesen s mikor mindez megtörtént, akkor tolatnak előre előőrseink a Látóvonalig. Arra nincs ok, hogy az előnyomulás erőszakoltassék, az intézkedések elhamarkodtassanak. Nekünk nem szabad szükségtelenül vért és pénzt pazarolni, a porta pedig kaparja ki már egyszer a maga gesztenyéjét a saját körmeivel a tűzből. TARCZA: Egy párbaj-történet. (Folytatás.) E távol világrészbe utazott John Baker, hogy itt képviselője legyen a liverpooli czégnek, mely a Rio Sacramento partjairól hozatta a bőrt, fagygyut és más terményeket. A mi két kóbor lovagunk épen nem esett kétségbe ez újabb csalódás fölött. Ellenkezőleg, erszényük állapotán nem aggódvák, hogy hiábavaló panaszokkal töltsék az időt, bátran megragadták az eszmét, hogy tengerre sziltanák kerestek tehát indulósélba levő hajót s mert a tengerész mesteriben tökéletesen jártasok valának, csakha már találtak hajót, melyen szolgálatba léphettek oly kikötéssel,hogy Amerikába érkezve, kötelezettségük megszűnik. Ötöd fél hónapig tartott az út, de végig megérkeztek s ez már oly siker volt, hogy szívből örültek rajta . Lavigne különben■ egészen fölvidult, mióta ismét a tengeren járt. Daycardot minden körülmények közt fenkított* boszuvágya ; az idei halászidényről ** igaz, le kellett mondania, de hát ez mel'*«88, a fődolog az, hogy kézre kerítse az ő angolját. Ezúttal nem volt nehéz & feladat, mert GPen a kiszálló helynél, a Rio Sacramento torkolatánál volt John Baker lakása. Alig szálltak partra, rögtön siettek John Baker háza felé s csakhamar szemtől szemben állottak ellenfelökkel, ki azonnal rájuk ismert s amint megpillantotta őket, nem bírta elfojtani kaczagását. — Látom, hogy önnek jó emlékező tehetsége van, szólt Daycard nyugodtan. Látom hogy megismert. — Meg bizony! felelé Baker. Önök azok, akik párbajt vívtak a sajt.. És ismét hangosan fölkaczagott. — Igen uram, a sajtos pisztolyokkal. Mi vagyunk azok s látom, hogy Ön még most is nevet rajtunk, szólt Daycard, elsápadva mérgében. — Persze hogy nevetek és még sokáig fogok nevetni, folytatá az angol. — Me*gl**het, viszonzá Daycard egyszerűen, de vészjósló tekintettel. — Ah! Apropos,hát többi barátaink,akik velem együtt segédek voltak, hogy s mint vannak ? kérdé Baker még mindig ingerkedő hangon. — Oh, nem épen jól, felesé Daycard. Hárman voltak. — Igen először Darmant, aki jó barátom, ámbár franczia. — Tudom, szólt Daycard nagy nyugalommal. Egy héttel a mi, sajtos párbajunk után megöltem Darmant urat. — Megölte s kiáltá az angol elszörnyedve. — Egy hónappal később szemben álltam Courtin úrral s őt is megöltem ; végre néhány nappal később megvívtam Jourdens úrral, a harmadik segéddel, ön elutazott, de ime megtaláltam, s önt is meg kell ölnöm. No’s, uram, mit szól ön a sajtos párbaj következményeihez ? teve hozzá Daycard szikrázó szemmel. — Soo e miatt jött ide olyan messziről ? kérdé Baker nyugodtan és minden megzavarodás nélkül. — Igen, e miatt, s megvallom, nem sajnálom időmet. — Jól van, Daycard úr, tehát verekedni fogunk, dühösen, iszonyatosan, ha tetszik, amerikai módon. Addig is azonban legyen vendégem, téve hozzá udvariasan — Az nem lehet, uram, ön valóban derék és bátor ember, s szeretem, hogy ilyen emberrel van dolgom Szives ajánlatát azonban igazán el nem fogadhatom. — Celeb-djé egészen tetszése szerint. Most már látom, hogy csakugyan azért jött, hogy megöljön, s kár volna halogatni e mulatságot. Valóban, intra, hiába való dolog volna titkolnom, hogy ez a czélunk. És mi-után ön miatt már elmulasztottam ez idei halászmulatságomat, ön felfoghatja . . . — Hogy ön nem szeretné, ha hiába járt volna .. . Tökéletesen értem s egészen méltányosnak találom. Jöjjenek értem holnap reggel, rendelkezésükre fogok állani. Ezzel a két jó barát visszatért a hajóra, hol még le nem telt szolgálatuk. Tőlük kitelhető türelemmel várták a következő napot. John Bakert épen nem zavarta a kétezer mértföldről érkezett dühöngő ellenfél látogatása, sőt, mint minden igazi angol, csak arra gondolt, hogy hasznára fordítsa e váratlan találkozást, s ahelyett, hogy átkozta volna a Borsot, mely nyakára küldte ezt a két embert, nagyon örült rajta, mint valami szerencsés eseményen. Mint minden igazi angolnak, két fő tulajdonsága volt Bakernak is: állhatatos volt s épen ezért becsülte Daycard kitartását; aztán meg volt az a gyakorlati érzéke, melyet ha bír az ember, nem fog bele semmibe, amiből valami hasra ne jenne. A mi angolunk pedig oly mértékbe bírta e két tujdonságot, hogy mintaképül szolgáltatott volna még saját hazájában is. A végzetes találkozás napjának reggelén John Biker, ki szokasa szerit korán hajnalban kelt fel, nagy gonddal megtette készületeit a tervezett kirándmásra. mnt, mint megmondta ellenfelének, a párbajnak amerikai módon kelett történnie Nemokára megérkezett Daycard is barátjával. Igyancsak bámultak, midőn a sok élelmiszert látták, melyet az angol erre való zsákba berakott. — Ön talán meszire akar minket elvezetni ? kérdé Daycard. — Úgy van Ön ismeri párbajunk feltételeit: az itteni szokás szerint fogunk verekedni. — Minthogy ön a kihívó, kétségkivül az én jogom a fegyverek választása. . . . — Oh, ez nagyon természetes. — Nos tehát elmegyünk néhány mértföldnyire, egy lakatlan, erdős vidékre s oda érve, mindegyikünk magához veszi puskáját és annyi lőport és golyót, amennyi zsebünkbe fér. Aztán kellő távolságban állást foglalunk és lövünk, amint tetszik. — Nagyon helyes, szólt Daycard. És jók az ön puskái? — Meg lesz elégedve, viszonzó Baker. Kétszáz lépésre lelövöm velük a fecskét s ha nem találom, nem a puska hibája, hanem az enyém. Arra figyelmeztetem, hogy a kakasa kissé nehezen jár, de mi lőtt egymásra lövöldöznénk, ön majd gyakorolhatja magát fecskéken. — Oh, ön nagyon szives. És inkább szeretek egyenesen dolog ra térni, annal inkabb, mert ha e fegyverek jól hadamnk nem szükséges előbb kiprobig tniok majd inglátja ... ön mez le-/ lepetve John Biker folytatá anyará-atit : — Mi ithngy nagyon mezbre menjünk, előre elk'-.-zile tem az ételmerek t ; lóra rakjuk s a lovat mázunk v-z*-tjtk, m rí meg kell jegyezni, hogy ina-t nem vszik magammál. Konto- "kann vannak, hogy indiánnaim meg ne tudják, mire kézülük. Rajta lehát, segítsenek, rakjuk fel a podgyászt a lóra Mindhárman buzgón végezték a munkát, amint Baker kijelölte. — Hát ezek az ásók mire valók ? kérdó Lavigne, amint észrevette, hogy Baker három ásót is tesz a lóra. — Az ásók ? Hát nem érti ? Az igaz, önök nem ismerik az itteni szokásokat. Nos, megmondom. Itt az a szokás, hogy a vivő felek, persze a párbaj megkezdése előtt, mély és nagy gödröt ásnak, mely aztán az egyiknek sírjául szolgál. Ezért viszük az ásókit. Ők legyenek nyugodtak, én mint házi gazda gondolok mindenre. — És most még egy pohárka sherryt, aztán induljunk ! (Vége köv.) Figyelmeztetésül! MF* Lapunk mai száma kapható a Kiadó-hivatalban. Arad Kr. „Égj sió!“ ,a nemzetiségi kérdés állametnikai világításban* czimü röpirathoz. Irta: Kábdebó Ferencs. Nagy-Siebeni Schmiedecke bizománya. 1879.Címe teljes czime azon 39 lapra terjedd rophatnak, melyben szerző a szebeni Tageblatt által .überaus vernünftiger A m agyarnak* minősített dr. Persz Adolf állametnikai elméleteit megczáfolni vállalkozik. Mondjuk ki legelején, hogy e vállalat teljesen sikerült. Egészséges magyar szellem, higgadt feligás, praktikus gondolatok, velős czáfolatok és szabadon definitiók jellemzik e röpiratot. Kár, hol azon terjedelmes anyagot, mely nemzetiségi kérdés elnevezés alatt, írnokot innen a Királyhágón oly közelről érdekel — ha már hozzá fogott — nem dolgozta föl részletesebben. Hogy e hiányszerző által öntudatosan követtetett el, az kétségtelen, meglátszik ez abból, miszerint kissé hosszasan indokolja azon elhatározását, hogy egyáltalában ír és hogy épen ö ir, és meglátszik a sorok között végig húzódó szellemből, mely szerzőnek azon subjektív értelmét látszik sejtetni, mintha komolyan számításba venné az olvasó és kritizáló közönség egy nagy részének eme chablopját:minek erre a szót vesztegetni?* Ügyes csatarendben fölállított tételei, s aztán szűkre szabott bizonyitgatás ; talpra esett meghatározások, de aztán szófukar czáfolatok, eszes összehalmozása a nyersanyagnak, de Prokrusteságyba szorított földolgozás ... mind azt látszanak bizonyítani, hogy szerző félt oly munkát teljesíteni, melyet némelyek fölöslegesnek ítélhetnek. S ha félt, rosszul tette. Nincs könnyebb ítélet mint ez . .szót sem érdemel , de nincs is ennél léhább ítélet. Ha már benne volt, nyakára kellett volna hágni e léhaságnak, s a keze ügyében levő tárgy fontosságához méltó mélységgel ésrészletességgel letárgyalni a kérdést. Nem azt akarjuk mondani, hogy könyvet irt legyen, telve akadémikus fejtegetéssel; az irodalomé válfaja nehezen illeszthető be gyorsan mozgó időnk keretébe, n ép ezért nincs arra hivatása, hogy a politika, vagy társadalom, vagy kultúra napi kérdéseit megoldja, hanem azt szerettük volna, ha megmaradva az időszaki sajtó ezen formájánál, jóval bővebben kiterjeszkedik emez előttünk legfontosabbnak látszó kérdésekre: mi az oka a magyar nemzet és a többi nemzetiségek között fenforgó egymást meg nem értésnek? Mikép lenne ezen kalamitás elenyésztethető? Melyek a tényleges és melyek a jogszerű nemzetiségi igények? Miért amazok egészben meg nem adhatók, s ki vannak-e emezek teljesen elégítve? Az egész munkán átvonuló gondos logikai rend ; a túlőszinteségnek tulajdonítható kissé nyers, de mindig vonzó irály; a mélyebben rejlő eszmekörnek is könnyű felfogása és könnyed kezelése; tanúságot tesznek a mellett, hogy szerző némi hivatással állhatott volna egy hosszabb és tüzetesebb küzdelemhez is a sorompók közé. És ezt annyival inkább teheti vala, mivel tudomásunk szerint épen II.-Szebenben lakik; tehát tanúja az orthodox eszmék fogamzásának; közvetlenül érezheti azok lüktető erejének dynamikai hatását, megismerkedhetik az indító okokkal, a mozgó gépezetet észlelheti tüneményeiben és változataiban egyaránt, s így könnyen ráakadhat a góczpontra, hol emez erők kiegyenlítése, alkalmas eszközök felhasználása mellett megtörténhetnek. Egyébiránt így is meglátszik művén a közvetlenség. Olvasás közben olykor hallani véljük, a mint szerző a szebeni sétány ár-nyas gesztenye-sorai alatt valamelyik pensionált Bezirksgerichtsrath-tal vitatkozik. Máskor meg, mintha a Lesevereinben unta volna fölvenni a harczot, s otthon vigasztalta meg magát pennájával. De ,e közvetlenség épen előnyére van a röpivnek. Egy Szebenben lakó hazafi érlüktetése mindig tanulságos, mert abból, az ellentétek törvénye szerint, biztosan megállapítható a diagnózis orthodox atyánkfiainak kórállapot felől. S midőn szerző nem olyat ért „e hon igaz polgára alatt, ki adókönyvecskével bizonyít állampolgári minősége mellett, hanem olyat, ki hazájának múltja, politikai institutiói, traditiói és jogai iránt rokonszenvezik” , akkor rámutat a hazaszeretet azon fokára, melyet a szebeni hazafiság barométrája megjelöl. Nem mi vagyunk az okai, ha a tények e fokozatot olyan közel viszik a zérushoz. Ez nagy baj, és e baj okát fölismerni látszik szerző, midőn kijelenti, hogy „e hazában egyike a legnagyobb politikai és szocziális szükségleteknek az, hogy a fajok, melyek annak kebelén élnek, egymást már valahára ismerni tanulják.* Valóban szomorú, hogy e kis országrészben mennyire isolálva élnek a fajok, úgy társadalmi mint kulturális tekintetben. E pontnál még legkevesebb vád érheti a magyar embert, kinek gyermeke német szóra megy Szebenbe, Brassóba és Segesvárra, s itt megtanulja ismerni a szász és oláh szokásokat, erkölcsöket, társasági életet, közszellemet és kultúrát, de kivált szász atyánkfiai többet tudnának az Amerikában megkísértett Tourier-féle Phalausterről beszélni, mint p. o. a székelyföldi viszonyokról. Mintha csak két külön hemisphürán laknánk . Pedig nemzetiségi torzsalkodásaink egyik legfőbb forrása e visszás körülményben leli magyarázatát. Hibásak e helyen elsősorban az iskolák, hol hamarább megtanuljuk a préselt lábú mandarinnék házi szokásait, mint azon nagy tanulságú tényt, hogy a szász faj vagyonosságának, szorgalmának, rendszeretetének és tisztaságának miért legfőbb tényezője a szász asszony? És hibás az időszaki sajtó, melynek hasábjain gyakrabban találkozunk a bokhszai missionariusok koldulgató egyházfejedelmeivel, mint a zilahi vagy balázsfalvi oláh nemzeti congressus viselt dolgaival! Hasztalan akaruk mi egymást ignorálni, mert a tények vaskövetkezeteséggel fejlődnek a viszonyokból, és e tényekkel számolnunk kell a közélet terén. Minden lépés tehát, mely a megismerésre vezet, előttem örvendetes jelenség. Ezért örülök e röpirat megjelenésének is, s ezért tartom azt napi irodalmunk figyelemreméltó hézagpótlójának. Igaz, hogy czirogatás közben csipked is, de én e téren a zsörtölődést inkább szeretem az indolentiánál, sőt a legszenvedélyesebb harczott is az agyonhallgatásnál. Elismerésreméltó lépés történt e tekintetben a segesváriak részéről, kik orz. képviselőjük, a derék dr. Bacon, ügybuzgó és tapintatos kezdeményezése folytán, a magyar történelmi társulat idei közgyűlése előtt megnyitják vendégszerető hajlékaikat. Jó ideje már, hogy meglássa a királyföld idegen kultúrán táplálkozó intelligentiája, miszerint a nyugati nagy haladásnak nemcsak Normbelgában vannak bajnokai s hogy a szellemi élet nem szűnt meg Marcbegg-nél. És Teutch, a tudós szuperintendens, és Goosz az archeológus, és Fabritius a történetbúvát ismerjék