Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)

1880-10-20 / 243. szám

Másnap délelőtti a nemzeti múzeum­ba mennek, hol Pulsztey igazgató az ösz­­szes osztályokba fogja kalauzolni, innen a vámházba indulnak, hol Horváth Ignácz műegyetemi tanár kőerőpróbát fog tarta­ni, innen gyalog a Dunasor megtekinté­sére mennek, majd az akadémiába, innen pedig hajóval a Margitszigetre, hol a szi­get megtekintése után villásreggeli lesz, s mintegy órai pihenés után a császárfürdő­nél a budai partra szállnak a királyi vár­lak s a budai rész látnivalóságainak meg­tekintésére. Ha az idő engedi, innen a Lipótmezőre vagy pedig az ó­budai amfi­­theatrum megtekintésére. Délután öt óra­kor a Szikszay-féle vendéglő éttermében szűkebb körű ebéd lesz; 7 órakor a nép­színházba mennek, hol tiszteletükre dísz­előadás rendeztetik, Blahéné felléptével.“ Hermann Ottó is ott volt, s elég ta­pintatlanul : politikai beszédet tartott sa­ját szélsőbaloldali elvei mellett agitálva. A fiatalság persze megéljenezte, de a hig­gadtan gondolkozók csak fájlalják, hogy Budapesten már minden ifjúsági mozga­lom széldali áramba kerül. Van ennek egy nagy oka, s ez nem más, minthogy a többi pártok nem tartják érdemesnek az ily ap­ró alkalmakat arra, hogy saját czéljaikra kizsákmányolják. Pedig mikor a radikáli­sok nem vonakodnak az ifjúság közé való elegyedéstől, úgy a többi pártoknak is­ kellene tenniük valamit a szélsőbaloldali áramlat ellensúlyozására. KIÁLLÍTÁSI TUDNIVALÓK. A pápavidéki kertészeti egylet okt. hó 9-én tartott kiállítása alkalmával ha­tározatba ment, hogy ámbár a fagy azon vidéken érzékeny kárt tett és így a tárlat­­sem sikerülhetett egészen, mégis a rokon egyletek közötti collegialitás elvénél fogva legalább mutatványaival lesz képviselve a kolozsvári kiállításon, minélfogva külde­ményét már útnak is indította. Az alföld (Kecskemét) gyümölcsén kívül tehát Vesz­prém megye terméke is szerepelni fog és remélhetőleg a magyar haza más jelesebb vidékei sem fognak elmaradni. A bíráló bizottság megalakítása a kertészeti szakosztály okt. 17 -én tartott ülésén ment végbe. Mindenekelőtt sajnos tudomásul szolgált a küküllőmegyei társ­egylet azon nyilatkozata, hogy kebeléből bírálókat nem küldhet; másrészt megüt­közéssel lett konstatálva, hogy a székás­­menti gazdasági egylet (az ismételt sür­gető felkérés daczára) még nem is vála­szolt . Az erdélyi szász gazdasági egylet­től — mint az ülés befejezte után érke­zett magántudósításból kitűnik — a kép­viseltetés iránti intézkedés legközelebb várható. A szolnok-dobokamegyei és tor­­da-aranyosi gazdasági egyletek által fel­kért bírálók örömmel sorakoztak be az őket megillető csoportokba. A Királyhágón túlról meghívott szaktekintélyek közül öt — u. m. Miklós Gyula borászati kormány­­biztos; Lukácsi Sándor, gyümölcsészeti kor­mánybiztos; Gobóczi Károly, biharmegyei gazd. egyleti titkár; Villási Pál és Bíró Pál, kertésztanárok — megjelenését biztos kilátásba helyezte; miglen Gábor József és Molnár István vinczellérképezdei igaz­gatók közreműködhetése kétes. Többen részint bokros elfoglaltsággal, részint az­ből használtad az erdélyi czimezést, ha­nem azért a kedves kifejezést újra halla­nod kell. És igy megy ez folytonosan. Magános ember vagy, nincs senki melletted rokonaid s jóbarátaid közül. Há­ziasszonyod szívességére vagy egészen utalva. Egy pohár vizre, egy darab szap­­pangra, egy kefére, vagy egyébre van szük­séged. Megkéred, hogy küldje fel neked a kivánt tárgyat. Dehogy küldi, — ő maga hozza fel személyesen — Azt hiszem, ez jó lesz, — mond­ja, felmutatva az egyszerű tárgyat szemeid előtt. — Az efféle itt olyan drága. Tet­szik tudni ? — végzé be szavait. Véletlenül nem tetted elő azonnal pénztárczádat, és a „Tetszik tudni?“ ki­fejezés eszedbe juttatja e mulasztásodat. Fizetsz, és háziasszonyod most már meg van veled elégedve. Azt mondja ró­lad : értelmes ember vagy ! Jó kedved van, valahogy — daczára üres zsebeidnek — bejutsz egy női társa­ságba. Meghallgatják szavaidat. Ha jókat mondassz, kedves embernek tartanak. A szép ajkak mosolyra nyílnak és úgy elne­­vetnek a társaság tagjai tréfás megjegyzé­seid felett. Kezdesz önhitt lenni. Még utoljára beléd szeret valamelyik ábrándos terem­tést? Vérmes reményeid vannak. Te csak az unalmas perczeket űzöd el, ne számíts egyéb előnyökre. A­ki nevet bohóságaid felett, az még nem szeret beléd. A szívnek nincs mindig köze a ke­délyhez. Mert a nevetés a kedély szülöttel — Ön igazán jól mulattatott ben­nünket. Ezt nem minden ember képes tenni. Tetszik tudni? Most szép nő ajkairól hallod azt a megunt kifejezést és szíved kezd már nem remélni. Nem találod olyan szépnek azt, a­ki szintén használja rózsás ajkain azt az egyszerű „Tetszik tudni?“ kérdést. Csakhamar elmenekülsz ebből a kör­ből is. Szükséged van valamire, betérsz egy kereskedésbe. A boros üvegek szépen sor­jába állítva, feléd kacsintanak, kedved jön, és vásárolni akarsz egy üveggel. Szívesen szolgálnak. — Történetesen épen runti bort kértél. A segéd, a­mint átveszi a pénzt s átadja az üveget, elkezd neked beszélni a runti idei bortermésről, ilyen formán: — Ott jó bor terem. Sajnos, a mos­tani szüret gyengén ütött ki. Ahol tavaly 50—60 hectolitert szüreteltek, ott most egy egész hectoliter sem termett. A mus­kotályból, mely évenként 1000 hectolitert szokott adni, épen semmit sem szűrtek. Tetszik tudni ? ! Dehogy tudod ! Az a segéd nagy nemzet­gazdász. Hisz az nem volna baj, csak ne füg­gesztené oda a „Tetszik tudni ?“-t. Kirohansz az üzletből, de ekkor meg egy újságíróba botlasz. Ez egy ember, a­ki nem fog kísér­teni téged a „Tetszik tudni ?“ kifejezéssel. Olyan jól esik, hogy végre akadtál egy emberre, a­ki megért tégedet, s a­ki nem kérdezi tőled: „Tetszik tudni !“ Elbeszélgetsz vele a napi esemé­nyekről, az irodalomról. Megkérdezi tőled, hogy mit akarsz látni ? Elvezet mindenhová, még a német színházba is. Na de erről ne beszéljünk a „Tet­szik tudni?“ tárczában. Hagyjuk ezt jövőre. Aigner Ferencz utazást akadályozó betegséggel mentvén ki magukat, szívélyes soraikban köszönetet mondottak a szakosztály figyelméért, mig­­len Balog Ágost, Girókuti P. Ferencz és Móricz István uraktól válasz nem érkezett. Mindezeknek tekintetbevételével a bíráló bizottság a következő szakegyénekből lett összeállítva : Elnök : Tisza László, alelnök Miklós Gyula. — csoportjuryk: alma és körte részére : Berde Áron, Brassai Jó­zsef, Gellner Gottfried, dr. Kemény János, Kovács Sámuel, Lukácsy Sándor, Villási Pál és Wolff Gábor. Szőlő és vegyes gyümölcs: Budaker Gottlieb, Dengel István, Fekete Pál, Gotthárd József, Len­gyel Ádám, Molnár István és Zonda László. Vetemény és főzelék: Gobóczy Károly, Kilin Miklós, Rosenberger Mátyás, Szabó József, Tóth István, Velics Ödön és Voith János. Szobakertészet: dr. Bánffy Ádám, Biró Pál, Fűzi Sándor, Horváth Bertalan, dr. Nagy József, Rein­­bold Olivér és Werlein Ernő. Végre a kerti eszközök bírálatára: gr. Kor­­nis Viktor, Puhl Ignácz, Suchan Venczel és Tauffer Ferencz. — A kertészeti szak­osztály eljárásában szigorúan ragaszkodott azon egyedüli elvhez, miszerint a bíráló semmi szín alatt és semmiféle osztályban nem versenyezhet a maga kiállítmányával, hogy a részrehajlatlan bírálat ez­által is minél inkább biztosítva legyen. Az erdélyi szász gazdasági egyletnek netán kinevezendő képviselői újólag fog­nak az illető csoportokba beosztatni. KÜLFÖLD: Raguzából október 1- ről írják hogy R­­­z a pasa B­e­d r­i bej hadvezérét a montenegrói fejedelemhez küldötte, kér­je őt fel, hogy küldjön ki egy főtisztvise­lőt a szándékolt török-montenegrói kato­nai konvenczió megkötése végett, és hívja őt meg, hogy a konvenczió megkötése a Dulcigno előtt horgonyzó török hadihajók egyikén menjen végbe. A montenegrói fe­jedelem­ engedett a meghívásnak s hadse­gédére bízta e missiót. H­e­d­r­i bej ezredes, kit a török kormány kiküldött, hogy beszélje meg Montenegróval a Dulcignó átadására vo­natkozó módozatokat. 16 án Rijekába ér­kezett, honnan levélben felhívást intézett a montenegrói kormányhoz, hogy a tár­gyalások megkezdése végett küldje meg bízottjait Rijekába. A „W. A. Z.“ jelenti: A porta cse­­tinyei meghatalmazottja ide váratik, hogy a Dulcigno átadása iránti feltétel­­ét meg­állapítsák. Minthogy a Riza pasa és Bono Petrovich közti tárgyalások nem vezettek végr­egállapodásra, Seymour altengernagy indítványozta, hogy a tárgyalások Katta­­róban vétessenek fel újra, minthogy ottan a hajóhad egyesülése könnyebb. Ez most a főnehézség. Montenegró Dulcigno átadását egy­szerűen elégtelennek találja s a háborút­­lan birtoklás iránti garancziákat akar az albánok elleni hadüzenet nélkül, kiket a török átpártolók megerősítenek. Az angol és olasz miniszter­ residensei is részt vesz­nek a tárgyalásokban. A márcziusi rendeletek végrehajtása fölött a szabadelvű franczia lapok meg­elégedésüket fejezik ki, m­íg a klerikáli­sok dühöngenek, nevezetesen a­­Galois“, mely kijelenti, hogy Grévyt, Constant s egyáltalán az egész köztársaságot exkom­munikálni kell. A rendeletek végrehajtá­sáról a vidéken a következő hírek ér­keztek : Montpellierben a karmeliták kiutasí­tása 2 órakor reggel következett be. Mint­hogy a papok nem akarták kinyitni a kon­ventet, egy lakatos nyitotta ki. A papok tiltakoztak, a nép közt viszályok támad­tak klerikálisok és köztársaságiak közt, melyek azonban elfogatás nélkül folytak le. Az aktus után a m­ontpellieri püspök teljes orcálusban a prefektushoz ment és kiátkozta őt, a­mit ez köszönettel foga­dott. Toulouseban a legitimista notabilitá­­sok 7 elűzött karmelitával járták be az utczákat, kiabálva : „Éljenek a számüzöt­­tek !“ A nép közönyös maradt, ellenben Belcaster exszenátor, ki a népet fellovalta, kifütyöltetett. Midőn a karmeliták kilép­tek a házból, egy hang kiáltott: „Térdre!“ A tömeg egy része azonnal letérdelt, me­lyet a prior megáldott míg mások kiabál­tak : „Éljenek a rendeletek! Éljen Con­stans!“ Beziersben a bírák misére men­tek. A kiutasítás után a ferenczrendiek főnöke a végrehajtással megbízott hivatal­nokoknak bejelentette, hogy mindnyájan ki vannak átkozva. Carcassonneban a tö­meg kiabálta: „Éljen a köztársaság!* Toulouseban a jezsuitákat másodszor űzték ki. A biztos kényszerítve volt az egyes osztályokba behatolni. Mindenütt lobogókat talált ily feliratú vörös kereszt­tel: „En avant! Dieu leveut!“ A jezsui­ták csak az erőszaknak akartak engedni, az inspektor fenyegettetett és neve után kérdezősködtek, méltóan felelt, de brutá­lisan rámozdultak. Erre a fiatal embereket szigorúan felszólította, maradjanak csen­desen, a­mi nem tévesztette el hatását. Petőfi szülőházának át­vétele. Vasárnap reggel kilencz óra előtt Kis-Körösön sokféle küldöttségek és pe­dig a város részéről Safáry ügyvéd, az egyházak részéről Duray kurátor és Ru­binstein rabbi, Vadkert község részéről Paksy jegyző, Keczel község részéről Vosz­tri jegyző, mint a kaszinó képviselője Sa­lamon elnök, a­, iparosok Zostyik elnökük és Halas község Sas Károly vezetése alatt külön tisztelegtek a Petőfi társaság ki­küldött bizottságánál. Jókai hatásosan fe­lelt külön-külön minden küldöttségnek. A Petőfi háza dr. Magyaré mellett diadal kapuval volt ellátva s lombozatokkal ékítve. Az udvaron emelvény volt. A ház szobái díszítés nélküli lakóhelyek. A pia­­czon az iskola előtt Izsó 1861-ből való Petőfi szobra fel volt koszoruzva s lobo­gokkal kör­ül tűzdelve. Az. ünneplés 10 órakor kezdődött, sok nő s több ezernyi tömeg jelenlétében, mely részben az or­szágos vásárról gyűlt ide. Az udvaron az ajtó előtti emelvénytől oldalt a nők fog­laltak helyet, a fővárosiak négyszögben áll­tak körül. Kemény János evangélikus lel­kész, a műveltség fontosságát fejtegetve, a nemzetek életében, az irodalom és mű­vészet képviselőit az ég remekeinek mond­ja Nemzetünket — úgymond — megál­dotta az ég. Petőfi a nagy költő szemé­lyes ismerőse volt, mind a mellett nem akarja működését vázolni. Örömét fejezi ki az írók és művészek kegyeletes ténye fölött, mert kegyeletes tény az, hogy a házat, melyben a költő először látott nap­világot, a nemzet birtokába akarják venni, hogy a kié ő volt, azé legyen a ház. Üd­vözli a küldötteket, kik közt sok kitűnő­ség. Élénk éljenzés kísérte beszédét. Ezután J­ókai Mór lépett az emel­vényre több perczig tartó éljenzés között, s a következő beszédet tartotta : Üdvözlégy emlékezetes hajlék, a ki Petőfit születni láttad. Uj gazdád, a ma­gyar irodalom nevében üdvözöllek. Mint a költőnek egykorú pályatársa, a magyar írói és művészi kör számára birtokba veszem Petőfi születése házát. Engedjétek meg Ti, kik ez ünnepé­lyes ténynek tanúi vagytok, hogy a vén pályatárs, a régi jó barát elmondja, a mik e ház köszöbén belül lelke elé tódulnak. Ifjú koromban mint költőt mindig magam előtt láttam Petőfit, mint jó ba­rátot mindig mellettem , — azóta hosszú idő múlt el, de a költő még most is min­dig előttem repül, a jó barát most is mel­­lettem­ áll. ő volt az, ki engem az irodalmi pá­lyára buzdított, melyet még akkor élet­pályának nem neveztek a melynek vándo­rait szüleik megsiratták, megtagadták. De a pálya végén álltak eszményké­peink, a „nemzet“ és a „szabadság“. De akkor azokat még keresni kellett. A nemzet szolgája volt az idegen­nek, a nép szolgája volt az urainak s a szellem szolgája az anyagi erőszaknak. A szabad szó bilincsbe volt verve; de ha járnia nem lehetett, voltak szárnyai, tudott repülni. E szárnycsat­­ogást, keverve a láncz csörgéssel, halljátok Petőfi költeményeiben. A gunyhónak, a pusztának, a nép­nek jogát — a zöldasztalnál és a fényes olympon vitatták a dalok. A mit hatalmassá akart tenni, előbb ragyogóvá tette, s a mit előbb elismert az olymp, elismerte utóbb az ország­ — a népet, a gunyhót, a pusztát, mint hatalmat. ő mindazt, mit maga elé tűzött, ki is vívta, kivívta a nép szabadságát, kivív­ta a szellem felszabadulását. Senki segít­sége nélkül, egyedül lángszelleme által. Még magasabbra vágyott, még me­részebb czélok után tört, s a­hol nem volt elég a lant, felvette a kardot, s a­miről dalolt, a­mit dicsőített, azért meg is tu­dott halni. Utolsó dala kardcsattogás volt. Minő rövid idő alatt, milyen hosszú életpályát futott át ! Irigylésreméltó volt az élete, irigy­­lésreméltó a meghalása, irigylésreméltó a halhatatlanná léte. Élt, kora ifjúságától kezdve abban a teljes tudatban, hogy a­mit teremt, az őt halhatatlanná fogja tenni,­­ azért őt ál­dani fogják, és annak az előérzetében, hogy a szent eszmékért, a­mik felhevítik, ifjan fog meghalni. És meghalt úgy, hogy örökké ifjú maradt. S még halva sem hagyta magát egy szűk sírba összeszorítani: eltűnt, mint Ro­mulus, mint Éliás, a felhők közé temet­kezett. S a­mint nő az idő, úgy nő vele együtt szellemalakja. Minél jobban távozik, annál magasabb lesz. Ez a halhatatlanság jelvénye. Míg élt, az egész hazát besugárzotta fényével, holta után körülragyogja az egész földet, s lánglelke sugárainál melegszenek a kerek világ minden népei. Petőfit, a ma­gyar költőt, s általa a magyar nevet, is­merik a kevély népek úgy, mint az alá­zatosak. A büszkén emelkedő főváros utczát, piaczot avat fel nevével, a nemzet érez szobrot emel em­lékének; elsőrendű mű­vészek versenyeznek munkái feldíszítésé­ben, s mindenütt otthon vannak azok az urhölgy mozaik asztalán, s a földműves mestergerendáján. E megörökítő emlékek közé soroz­zuk ezt a hajlékot is. Az uj gazda, a­ki azt birtokába veszi, a magyar irodalom és művészet, maga sem halandó. Élni fog az, míg csak magyar nemzet él, Magyarország áll, az pedig élni és állni fog, mig ez a föld s ez az ég lesz. S ez uj gazdának gondja lesz az időtlen időkig, hogy az a hajlók­épen fenmaradjon, ha roskadoz, új­ra helyreálljon, soha el ne múljon ; hogy ha a nagy szellem vissza-vissza vágyik, bekalandozva a kerek világot s az egek csillagképleteit ebbe a csendes kis otthon­ba, mindig megtalálja azt a helyet, a­hol most is visszazöng még az elnyugtató ból csodál: „cserebogár, sárga cserebogár.“ Tudni fogunk így egy helyet, a­hol vele holta után találkozunk. Sírját úgy sem találjuk fel. Hamvait szétszórták a szelek. Annál jobb, így mindenikünknek, minden magyar­nak jut belőle egy porszem. Legyen e megosztott porszemek te­metője szivünk. S az örökbe jutott porszem tanutson bennünket úgy szeretni nemzetünket, a­hogy ő szerette, úgy hinni a jövőben, a hogy ő hitt, oly igaznak lenni, a milyen igaz volt a költő. Áldás legyen rajtad emlékezetes haj­lék , légy megtelve a dicső szellemével örökké ! Isten keze takarjon be minden részek elől, s vezessen küszöbödre minden boldogságot. Petőfi szülőhajléka alatt múló szava legyen a fájdalomnak, tartós az öröm­nek, futó vendég legyen benne a baj, ren­des szálló az áldás. A beszédet több helyen megéljenez­ték, sokan kényeztek. Erre Komócsy Jó­zsef hatásosan szavalta el alkalmi költe­ményét, melyet lapunk tározójában közlünk. Ezután a fővárosiak a házba mentek, hol Jókai intézkedett az emlékkönyv tár­gyában, egyúttal a volt tulajdonosnak Mar­tinovicsnak utasításokat adott a rendtar­tásra vonatkozólag. A jelenvoltak a ko­szorúból emléket vittek. Kijövet Jókai záró szóban a kis-körösieknek a ház fenmara­dását szivökre kötötte, a mi iránt a város nevében a főbíró ígéretet tett. Innen a Pe­tőfi szoborhoz indult meg a menet, a­me­lyen új nagy vörös selyem koszorú volt e felirattal: „Kiskőrösi hölgyek Petőfi em­lékének.“ A szobor előtt a közönség ma­gától indíttatva elénekelte a „Szózat“-ot Ezzel az ünneplés véget ért. A bankettet száz személyre az is­kola épületben az intelligenczia rendezte Előkelő nők főata­k, fiatal emberek szol­gáltak fel. Jókai és Komócsy ovácziók tár­gyai. Jókai többek közt megemlékezett Gaáriról, kinél a forradalom után Nyáryval bujdosott. Toasztoztak Salamon, Királyi, Safáry, Magyar, Paks­y, Mihályfi és mások Jókait továbbá Komócsyt Kemény lelkész többször, valamint mások is felköszöntöt­ték. Bem-szobor bizottságnak üdvözlő táv­irat küldetett. A távollevők közül Kos­­suthról és Teleki Sándorról történt meg­emlékezés viharos é­jenzés közt. A zene folytonosan szólt s Petőfi több dalát han­goztatta A terem közepén Petőfi arczképe volt felkoszorúzva. Földváry Pest megye al­ispánja a következő táviratot küldte Jó­kai Mórnak: „A legnagyobb nemzeti költő emlékét kegyelettel ünneplőkkel együtt érezek s a születési ház átvételére leuta­zott bizottságot melegen üdvözlöm. Föld­­váry M. alispán:“ Jókainak reggel dr. Ma­gyar kis leánya Erzsike koszorút nyújtott át. A bankett véget ért 4 órakor A fő­városi küldöttség 5 után indult vissza a fővárosba. kiméletlenül megróvtuk akkor a visszaélé­seket, most ép oly készséggel fejezzük ki elismerésünket a postahivatal vezetőjével szemben, kinek még érdeméül akarjuk be­tudni azt is, hogy — bár születésére szász — mégis nemcsak ő maga igyekszik nyel­vünket elsajátítani, hanem gyermekeit ta­níttatja magyarul. Levelező tisztemből kifolyólag nem hagyhatom említés nélkül városunk csino­sítására tett lépéseket sem. Múlt alkalom­mal egyszer említettem volt, miszerint a város főbb utczáinak, tereinek befásítása, csinosítása minő szépen halad, most már hozz­átehetem azt is, miszerint a főpiac­ rendezése is a kezdet stádiumán túl van. Igaz, hogy erre már régebben szükség lett volna, ámde jobb bár későbben, mint soha. A piaczot most planírozzák s köve­zik is egyúttal. Miután azonban a rendes kövezés nagyon sokba került volna, sok­kal jutányosabb s állítólag tartósabb mód­hoz folyamodtak. Ugyanis bizonyos mély­ségre beássák és elhordják a földet, s en­nek helyébe legalul darabos köveket, erre apróbb s legfelül még apróbb kavicsot hintenek el jó vastagon. Minden kavicsré­teget jól le­hengereznek. Ez — miként a mult évben tett k­isérletből kitűnt — utol­jára egy massiv egészet képez és állandóbb, mint a kövezés, de emellett jutányosabb is, mert míg a kövezés 25—30 ezer fo­rintba került volna, ez alig kerül többe 10 ezernél. Schimann városi mérnök sze­mélyesen vezeti e munkálatokat, s a­meny­nyiben az elkészült részből meg lehet ítél­ni, valóban praktikus is ezen eljárás. A közönség szomorúan készül a szü­retre. Máskor ilyen tájban egyebet sem lehetett itten látni, mint hordókkal, szü­retelő kádakkal megrakott szekereket ha­ladva a szőlők felé, most alig egy-egy sze­kér vánszorog lassan, könnyen czipelvén azt az egy-két hordócskát, mit a gazda jó remény fejében a szekérre felrakott. Ki tudja megtelnek-e azok is vagy sem? — Mert hát az idén alig lesz a mult évi bortermésnek egy harmada, az is savanyu, eczethez hason­ó, melyet majd sokáig kell kúrálni, m­ig iható bor válik belőle. Kü­lönben, ám a szüret f. hó 22 -én megtör­­ténik, majd tudatni fogom szerkesztő urat is a must mennyisége és minémüségéről. r. I. a kuruczok lennének Marosujvírt, t. bonotok Vizaknán és vidékén, ujjal történne a migod javaslata és eszméjek fogadása után Vízakna és vidékével l­g­jón a kuruczok megengednék e a W. ezoknak, de még Vízakna és vidék/ kosainak is, hogy Marosujvárról eőt / irsanak­­? Hidje el migs tanácsos ur­­ nem ; mert még a bibliában ia u gy­­ség elől egyetmás elzárolására ullo, pedig az már szent könyv. — Holofer­­miden Bethulia városát ostrom alá észrevevé, hogy a viz a városon kívüli fá­­rásból csatornákon megy be a városbi csatornákat elvágatta s a várost a hj­­dolásra szomjúság által akarta készí­­teni. 4) Hogy 1553-ban is minő sorsim,c tak a törökök által megszállott hely Ferdinándnak Haller Péterhez i­tlos­­tiója eléggé bizonyítja. Vagy azt méltóztat tanácsos mondani, hogy azon esetben újból a­tanák a bezárt és felhagyott vizüs­i bányát ! Kedves olvasói a mint tudjuk, a kőtermelést beszüntetik, a sópkaáru­­vagy betömik és mindent eladnak ■ vagy nem tömik és nem adnak el alau Ha betömik, egyes épületeket se/ i­lyet eladnak, újból ott sóüzemet inn , roppant költségbe fog kerülni; de­, adott épületeket sokszor még vissza­ lehet kapni ; sőt miután a sónknál­, a természete, hogy nem mivelések, beomlásoknak is vannak kitéve, a te­melésnek újból megkezdése roppant kézségekbe ütköznék. Ha pedig be nem tömik s az ti­zeket el nem adják, akkor ott feligjt­két kell tartani, s egy tisztviselőt í­lására minden quartálisban ki kell ir­ni a rang szerint 40—50, sőt sokszor­ 100 forint költséggel is, mint ez tor* 1852—72-ig a kolozai sóbányánál; a nem kevés költségébe kerülne az állatt De a vízaknai sóbánya ba­ssal tettetnék, ott a pénzügyőröket i­­ kellene szaporítani; mert a geológiai hiá­­nyok Vízaknán olyanok, hogy akkor ki csempészetek iszonyúak lennének. Mely sok kiadást összevéve, g» összegre menne fel, a mi bizonnyal fedj ne a jelenleg művelés alatt levő ram sóbányánál levő fő és altisztek fet, mely oly csekély, milyennek párjai egész monarchiában akadat nem lenni Aztán, még azt sem kell a szír­­ből kifelednünk, hogy a sóbányáiként szüntetésével az államnak a tisztelni, kellene gondoskodni, mi ismét pénze kerülne az államnak. Háborús időben még az is megt­­ténik, hogy a vasúti sínek hogy a közlekedés az ellenséggel mega­­kittassék. De ne vegyünk haborul számításunknál, hanem csak hogy ez, nagy esőzések és vízáradások, s csúszások történjenek a vasutaknál, tl­­yen kedves méltóságon ül! meg Imiré akadályoztatni M.­Újvár ekkorijai lekedés megakadását az oly sokat h­a­litett vasúton!? váljon nem forte el ama szomorú helyzet, a milyen volth­­i­­ban, midőn a m.­újvári vasúti híd­­ffl ku­tatott, a midőn más helyeken isitt lekedés fennakadt !? Akkor ha a mi­l sóbányaüzem­ be lett volna szüntetve, történt volna Vízaknával, Szebennel, vidékével, sőt még oly helyekkel is, i­lyek az előtt egyebünnen szállítottak goknak sót!? ... 3) A marosujvári olcsóbb sókiáll, csak látszólagos valami sokaknál, és által behozott divatféle állit is, a ne­­midőn ma ha felkarolnak­­, de bokr­okosabban gondolkodva elvetnek. Kedves tanácsos ur! szüntessük a vízaknai sóbányaüzemet! Akkor juki nyi só Vízaknán termeltetett, annyit ! Újvárt termelni kell. Ennek pedig te­lésére annyi sóvágóval M.­Ujvárt több ót­­a mennyi ezen quantumot Vitákula­k vágta. E szerint a munkás személyin meggazdálkodni az államkincstár r® nem lenne, hanem csak a fó és alt.» nél, ha tekintetbe nem vennék is fennebb mondottakat! De ne vegyük ezt is tekintetbe,k nem számítsuk ki, mennyi jelenleg Vi»­­nán a fő- és altisztek rendes fizetést Ez kedves olvasó 3—4000 forintnál több­re alig megy fel, mi a más egyéb rendkívüli költségekből,­­ M.-Ujvárt megvannak, de a mik Viakna nem divatosak, a legbővebben Ugyanis, kedves olvasói a Vízakna termelt 30,000 méter mása só, ha M­f. várt termeltetik pl. 8 kr. meter mi­** véve 2,400 frt csomaglási költséget ven igénybe; hát az a sok rendkirt** mennyibe nem kerülnek, a melyből 30,á­­mezer mázsára eső rész ezerbe kerülne! Tehát, mélyen tisztelt tanácsos es kár a semmiért, vagy egy pár krajo*^ a haza, a nemzet kárára igen sokaa érdeket tönkre tenni; s egy ige­n magyar város szebb jövőjét a sóbányáit* beszüntetésével megsemmisíteni! (Folyt. ,köv.) LEVELEZEK Medgyes, 1880. október 18. Tekintetes szerkesztő ur ! A sajtónak egyik legszebb hivatása nemcsak abban kulminál, hogy a vissza­éléseket ostorozza, azok megszüntetését sürgeti, hanem abban is, hogy az erényt elismerésben részesíti. Ha jól emlékszem, éppen e becses lapok hasábjain történt több ízben felszó­lamlás az itteni postahivatal rendetlen el­járásai ellen. Ezen felszólamlásokra a pos­taigazgatóság intézkedett is, hogy azok többé elő ne forduljanak. Miként azonban később kiderült, s a példa is bizonyítja, ezen visszaélések nem voltak közvetlenül a postamester személyére visszavezethetők, hanem egyik alárendelt kiadóját terhelték első­sorban. E felszólamlásokra nem sok idő múlva az illető postakiadó innen eltá­vozván, azóta az ügymenet egészen meg­vá­tozott. Sokaktól dicsekedve hallottam emlegetni, hogy mostan a legegyszerűbb levelek, levelező lapok is pontosan és gyorsan jutnak czímzettjeik kezéhez, míg azelőtt ajánlott levelek hevertek ott hét­­számra, levelek, hirlapok, értékes csom­a­gok cseréltettek ki s tévedtek el. A mily ROMÁN LAPOKBÓL A nagyszebeni „Telegraful roman“ 116-ik számában megc­áfolja azon hírt, a­mely szerint az erdélyi románok a legkö­zelebbi napokban politikai conferencziát szándékoznának Nagyszebenben tartani . Hogy egy tartandó conferenczia szüksége éreztetik, az tény, mindamellett eddig ez irányban semmi sem létetett. Ez alkalmat a „Telegraful“ felhasz­nálja a románok buzdítására, s utalva a küszöbön álló választásokra, inti a befo­lyásos embereket, hogy idejekorán szer­vezkedjenek, hogy a román nép mint po­litikai factor szerepelhessen a legközelebbi választásoknál. A „Farul Constantiei“ írja, hogy Fo­­garas vidékéből 32 család érkezett Dob­­rudsába, és hogy még igen sok család út­ban van és őszig oda fognak érni. A ro­mán kormány ingyen szolgáltatja a fa­anyagot házak építésére. Az uj gyarmat „Új Fogaras“ nevü községnek alapját fog­ja venni. VÍZAKNA CÉszrevételek mélt : Dr. Motel Antal nyatanácsos ur „Marosujvárdra“.) (Folytatás.) 1.) Hogy a marosujvári só Vízakná­ra és a vidékre szállítva olcsóbb lenne, mint a jelenleg Vízaknán termelt só, meg­bocsát igen tisztelt tanácsos úr, ha szé­kely őszinteséggel kereken és azerte ki­mondom, hogy nem áll ! Mint egykori tisztviselő, méltóztat tudomással bírni arról, hogy egy méter mázsa sónak Vízaknán mi a kertiköltsége. Mit tudva, tegyünk csak ketten az egész világ előtt egy kis számítást 10,000 kilo­grammot számítva egy vagyonba. Köztudomás szerint Vízaknán egy mázsa só, vagyis 100 kilogram kertikölt­­sége 45 kt, mely szerint 10,000 kilogram­mé 45 frt. Marosújvártól Vízaknáig egy vagyon pedig 53 frt. Miből lehúzva, a 45 frtot, azonnal kitűnik mindenki előtt, — hogy ha ingyen adnák is a Marosujvári sót, — már maga az elhozatal miatt is 8 egész forinttal lenne drágább a marosuj­vári só minden 10,000 kilogrammnál. E szerint, a migs tanácsos úr javas­lata és eszméjére, meg lehet győződve, hogy Vízaknán már a fennírt szempontból se mondanak áldást, annál kevésbbé Sze­­benben, még annál kevésbbé Fogarason s az egész vidéken, mert mennél tovább szállíttatik a só, annál drágább. Ezt alapul véve, a mégs tanácsos úr szerint felállítandó sóárudák se adnák ol­csóbban a sót, mert a szállítási költséget nekik is számítani kellene; aztán igen tisztelt migs ur , miután a sóárudáknak a kincstár semmi procentet nem enged — köztünk maradt szó legyen — még a hasa not is azok reá számítanák, a mivel a marosujvári hó még 10 írttal is drágábbra menne fel 10,000 kilogrammot véve, mint a Vízaknán előállított só. *) 2.) De mlgs tanácsos ur­­ tekintsük az ügyet komolyan meg más oldalról is. Ha egy háborús világ lesz — mitől a Hadúr, a hadak szent Istene őrizzen meg. 3) Vizaknán még olcsóbba kerekednék a só­­előállitás, ha épen a beszüntetési eszme miatt a mlgs tanácsos ur szolgálati ideje alatt meglehe­tős mostoha sorsban nem részesült volna a víz­aknai séüzem, mi­által most több üzem és keze­lési kiadások váltak szükségessé. bá- ‘s Judith, k. VII. k­elti-ünnepély helyen. A bankett­ az ünnepélyességek után 1­.10 órakor az ünnepélyen rászívott *tüi­gek, notabilitások a Transilvania­ben tartandott bankerre gyűltek .J A helyek azonban jó esete foglalva, úgy, hogy maga Maros-» - - ^ polgármestere sem kapott helyet a tálnál. Ugy látszik, több jegyet »»'V­­., mint a mennyi teríték volt. A leD •

Next