Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-05-21 / 116. szám

évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: féligOZÉPOTCZA 2. SZ. (HELFY-HÁZ.) gittel«1«16oltQldott költemények nem kötöltetnek. ,641« * * 1 * 0 ké,k­.,ok­k«al adatnak tinik (3akk bérmentes tetelek fogadtatnak el. 116-dik szám. Kolozsvárt, 1882. vasárnap, május 21. KIADÓHIVATAL: BELROZEPOTCZA 2. S­Z. (HELFY-HÁZ.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: égés* évre ... 18 frt. I Ötnegyedre . 4 frt — kr félévre...................8 . J­egy béri . . 1 , 60 . Hirdetési dij: petit­w ork 6 kr. — Bélyegilleték: minden.hírde­tés után 80 kr. — Nyilttér: tora 80 kr. felsőházunk reorga­­nisatiójáról — Br. Jósika Lajos. — III. e) A­z államszövetségeul-­­ ,ural­i­s missója a népet az­­ er­k­ö­l­c­s­i­s­é­g pályáján meg­ártani, melyet, ha e­l­h­a­g­y, sülyedése menthetetlen. De a moral eszméjét az emberi ész­med­­okoskodásai soha se tudják annyira generalizálni, hogy a közéletben egy belső meggyőződésre alapított köteles­­ségérzet jellemével bírjon. Csakis egy, a természet nyílt terén felül álló ha­dron­ sugalmainak elismerése egyesít­­heti a társadalom különböző elemeinek irányát oda, hogy így legyen, mit mind­egyike erénynek tart, egy, mit min­­dekik morális kötelezettségnek ismer. Ez a sogalom: a vallás. Erőhatalom, érdekek kecsegtetése oly eszközök, melyeket az állam a tár­sadalmi szövetség biztosítására felhasz­nálhat ugyan, de válságos perczekben aligha a tűzpróbát megállják, és inga­doznak akkor, mikor támaszokra leg­nagyobb szükség van , migyen, hol a vallásos érzet a nép kebelében gyöke­ret vert, ez, morális kötelezettségének érzetében az állambiztosságnak rendít­hetetlen, oszlopa. Igaz, hogy mint min­den, mihez a szenvedélyek befolyása férhet, a vallásosság is, indulatok já­tékszerévé fajulhat, de az állam con­servativ elemének feladata arról is gon­doskodni, hogy ily kinövései ne kelet­kezzenek és oda hatni, hogy a nép kebelében ápolt vallásos érzés az állam­­élet biztossága, az emberiség áldása legyen. A vallásosság az erkölcsiség ve­zérfonala, ezt a nép kebelében fentar­­tani az államéletnek nemcsak érdeke, hanem feladata is. Felsőházunk beren­dezése a vallásos érzelem igényeinek legbiztosabb támaszt juttathat azzal, ha oltalma szóvivőinek azokat fogadja be, kiknek feladata hitsorsosai kebelében a vallásos érzést ápolni és gyámolítani. Ily szempontból indultak ki elődeink is, midőn főpapjainknak a felsőházba tekintélyes állást és tanácskozására nyomatékos befolyást juttattak; ily szem­pontból helyeslem ma is, ha újra ala­kítandó felsőházunkba az egyháziak képviseletére illő tekintet lesz fordítva. Megjegyezve mindazonáltal, hogy az elv alkalmazása a változott vi­zonyokra és a haladó idő követeléseire tekintet­­tel legyen. Szt. István király, alkotmányunk alapítója, a kereszténység magasztos eszméire fektette államéletünk fejlődé­sének alapköveit. A törzs hajtásai el­ágaztak azóta, de a gyökér ma is egy, mely minden ágazatnak, az erény és nemesebb érzések fejlődésének, előmoz­dítására nyújtja a táplálékot, s ha elein­te hazánkban csakis a catholicizmus repraesentálta a kereszténységet, akkor itt csakis ennek papjai lehettek hivat­va a vallásos érdekek fentartásának és gyarapításának szóvivői lenni. De ma már, midőn más keresztény hitval­lások felekezetei a katholikusokkal tel­jes egyenjogosultsággal bírnak, méltán megkívánhatják ezek is, hogy a ma­gasztos feladatot ne csak egy egyol­dalú támasz, hanem hazánkba hono­­sult minden keresztény hitfelekezet köz­reműködése gyámolítsa. Ha a keresztény hitvallás minden közöttünk honosult felekezetét felső­házunkban képviselve kívánom látni, ily megbízással csakis a keresztény hit­vallás elöljáróságait ruházom fel. Igaz, hogy államinstitutiónk sza­badelvű fejlődése minden polgárt, tár­sadalmi állás, nemzetiség és valláskü­lönbség nélkül, a közéletben egyenjo­­gúsítja,­­ de ezen egyenjogúság csakis személyi jogot jelenthet, és annak utat nem nyithat, hogy hazánkba beférkő­zött új elemek a törvényhozás terén testületileg oly állást foglaljanak, mely­ben terjeszkedve, a haza törzsének iva­dékait, államéletünk alaptételeit képe­ző állásokból úgy, mint a régi mesé­ben , a tövisdisznó a borzot szorgalom­mal épített és gonddal ellátott hajlé­kából kiszoríthassa. Ma is hazánk minden rendű ere­deti lakosainak maradékai, mondhatni, általánosan a keresztény hit hívei, kik­nek igen jelentékeny száma féltékeny­séggel és bizalmatlansággal tekintenék azon elemeknek a közéletre való tör­vényesített testületi befolyását, melyek hatalmának terjeszkedése bánthatja azt, mihez népünk ragaszkodott, sértheti azt, mi előtte szent. Van ok arra, mely­nél fogva ily elemeknek a felsőházba való testületi beléptetésével lehessen ilyes­mitől tartani ? Ennek fejtegetésébe most nem bocsátkozom, de elég az, hogy ily aggodalomra a nép között, — még pe­dig nagy mértékben — találunk. A parlamentáris életben pedig a törvényhozásnak a nép aggodalmait ig­norálni nem szabad. Nincs is miért oly ideák életbeléptetését sürgetné, me­lyek ma mérges és veszélyes súrlódá­sokra adhatnak alkalmat; migyen, ha életképesek, az idő odaérlelheti, hogy alkalmazásuk ellenszenvet nem ger­jeszt Minden időkornak meg vannak sa­ját felfogásai. Ezektől azonban valódi államférfi magát elragadtatni nem en­gedi , de hol általános megnyugvást kell eszközölni, ott a számításból ki nem hagyhatja így ma nagyon elterjedett felfo­gás az, hogy az egyháziak polgári ügyekben való befolyása állambiztos­ság úgy, mint a polgári szabadság ve­szélye. Államélet és polgári szabadság biztosságát veszélyeztetheti az állam­főtől kezdve a néptömeg hatalmáig minden befolyás, ha más factorainak ellensúlya illő korlátok között nem tartja. De abból nem tudom következ­tetni, hogy az államélet bármelyik szükség tényezőjét a közélet terén való közreműködéstől teljesen el kellessen zárni. Felsőházunk reorganisatiójával gon­doskodni kell tehát arról, hogy itt az egyháziak képviselete fennálljon, de úgy, hogy a ház más osztályait képe­ző elemek felett piacpruderantiával ne bírjon, mi fentarthatja a közéletben a vallásosság és az ebből kifolyó mo­rál garantiáját, — de fentartja úgy, hogy az egyházi személyek tekintélyé­nek túlsúlya a polgári szabadságot fe­nyegető hatalomra ne emelkedhessél A szerb püspöki zsinat tárgyalásai hosszabb ideig fognak tartani, miután né­hány felette fontos szervezési javaslat ki­dolgozásába kell fognia. A püspökválasz­­tások eredménye felől most még csak hoz­závetőleg lehet ugyan szólani, de nagyon valószínű, hogy püspökké Petrovics, az új­vidéki püspökség mostani administrátora, és Brankovic, a szabadkai proto, fognak megválasztani. Habarék és a szélsőbal. Lezajlott már három nap a bosnyák vitában. A két első napot, mely részben kiállhatatlanul unalmas és szellemszegény,­­ részben pedig a Helfy és Németh Albert provocácziói által izgatott és zajos volt, a szél­bal sajátította ki magának. A basibo­­zukok rendetlen lovasságának harcza volt ez, inkább előcsatározás a bos­nyák politikai csete­patéban, minden avatott­ság és talentum nélkül. Végre aztán előlépett harmadik napon Szilágyi Dezső személyében a Kabarékpárt is — magasabb színvona­lon álló készültséggel és a harezmodor qualifikáltabb eszközeivel, fogásaival és támadásaival. De ha már most azt kérdjük, hogy mi tehát e nagyfontos­­ságú kérdésben a különbség a szélső­bal és a habarék között, azt fogjuk látni, hogy az eredményre néz­ve betűrn­i. A szélsőbal megtagadja a rendkí­vüli hitelnek Magyarországra eső qup­­táját, s a habarék is ezt hirdeti. A szélsőbal követeli, hogy a mo­narchia vonja ki a közös csapatokat a megszállt tartományokból; a habarék is ezt követeli — azon különbséggel, hogy míg a szélsőbal nyíltan követeli a „kivonulást“ Boszniából, a ha­barék-féle hat­ javaslat mielőbbi „ki­bontakozást“ sürget. De csak meg kell olvasni a habarék főközlöny­nek, a Pesti Naplónak, csütörtöki ve­­zérczikkét, mely hasábokon keresztül megmagyarázza azoknak, a­kikben ez iránt talán kétely támadhatott volna, hogy Szilágyi Dezső „kibontakozása“ alatt azt kell érteni, a­mit a szélbali „kivonulás“ alatt. Vegyük ehez azt, hogy az idei államköltségvetést ép úgy nem sza­vazta meg a szélsőbal, mint a „mér­sékelt ellenzékinek mondott habarék­párt; hogy nagyfontosságú kérdések­ben, mint pl. a vámterület kérdése, a habarékpárt többsége az önálló vám­terület hive s így azonos ösvényen ha­lad a szélsőballal; hogy a vámtarifa­javaslatot is a habarékpárt ép úgy el­vetette, mint a szélsőbal s csupán Ap­­ponyi gróf harmad­­­negyed magával vonta ki magát e szövetségből: vilá­gosan fog előttünk állni az, hogy sok­kal több az érintkezési és találkozási pont (nagyfontosságú kérdésekben) , mint a differenczia a kabarék és szél­sőbal között. Más szavakkal : a habarék igazolja a szélsőbalt, vagy identifikálja magát a függetlenségi párt­tal, avagy a mérsékelt ellen­zék majd minden kiválóbb és főbb fontosságú kérdés­ben és alkalommal hajtja a vizet a szélső ellenzék po­litikájának malmára. Hogy e magatartással a mérsé­kelt ellenzék csak a szélbal javára dolgozik, azt igazolta a múlt és — tiszta meggyőződésünk szerint — még csatta­­nósabban fogja igazolni a jövő. Termé­szetes. Egy irányban haladó pártoknál mindig a mérsékeltebb fogja húzni a rövidebbet, mert túllic­itálja a szél­sőbb, a radikálisabb s a választó úgy okoskodik, hogy ha már ellenzékit akar és kell választania, inkább vá­laszt szélbal mint habarékot, mert az legalább nyíltan kimondja, mit akar. Az a Boszniából való azonnali kivo­nulást a maga nevén nevezi s nem hiuier-hámoz, mint a habarék Így állván a dolgok, minden jo­gosultsága elesik azon oktalan vád­nak, hogy a kormány a parlamenti választásoknál a szélbalt protegálja (!) s azért gyérülnek meg a habarék so­rai. Gyérülnek s gyérülni fognak bi­­zony a maguk hibájából, mert beás­nak konkurrencziát csinálni a szélbal­nak, de aztán nem győzik úgy szusz­­szál, mint ez. Mai lapunkhoz egy fáliv hirdetés és a „Sor­olániLJ^ido8itóM^ TARCZA. Hétről-hétre. (A „Magyar Polgár* eredeti tárczija.) Imádkoztak és boszankodtuok. Az ellentétek hete volt. Találtunk benne egy csomó ünne­pet, melyek alatt még a fekete ördög is fehér angyallá imádkozhatta magát. Nem akarunk vallásfelekezeti súrlódásokat föl­idézni, csak minden utógondolat nélkül em­lítjük meg, hogy míg a katholikusoknak három , addig a reformátusoknak csak egy ünnepnapot nyújtott e hét. Talán azt je­lenti ez, hogy előbbieknek több a leimád­kozni valójuk? Vagy azt, hogy utóbbiak közt kevesebben szeretnek ünnep ürügye alatt szabadulni a munkától ? Mit tudom én ! Azt hiszem, hogy mindkét részen van­nak elegek, kik akár egész héten hordoz­hatnák a keresztet. Különben hát, az még bizonyosabb, hogy az ember egész életén át nem tesz egyebet, mind keresztet hor­doz, tehát bölcsőtől koporsójáig szaka­datlan ker­esztjáró napjai vannak. A Calvaria reá nézve: a megszaba­dulás, a boldogság küszöbe. Ez után áhítoztak azok is, kiket e héten imakönyvekkel láttunk. Még pedig már korán reggel, mikor a lélek teljes nyugalomban van, mert nem zavarták föl a mindennapi viszontagságok törődései. Nők, kik máskor e korai órákban még tudtak, most áhitatos arczczal szok­ták keblükre az aranyvágású kis könyvet, mely a vigasz forrását rejti magában. Aztán egyszerű, szerény öltözetben, melyre sok kemény megjegyzést tehetne egy divatlap, oda térdelnek a koldus mellé, mert tud­ják, hogy a­hol ez hullatja könyeit, ott közelebb az isten . . . Arany vágású imakönyv! Mikor kis gyerek korunkban odahaza láttuk, koránt se gondoltuk, hogy annak oly nagy sze­repe van az életben. Már rendesen con­­firmatio, vagy bérmálás után kapja a lány , vagy ha ekkor még nem, bizonyosan meg­lepi vele jegyese, vagy fiatal férje, így aztán nemcsak a vallásosság köti hozzá, hanem egyéb édes emlék is. Ezek jeléül, a családban a legelső helyet foglalja el. Már gyerek korunk óta mindig, és mindenütt ott látjuk a házi asszony kasztepjének felső fiókjában. Ha meg akarod tudni, milyen a házi asszony, nézz be e felső fiókba. Azt mond­ják: „madarat tolláról, embert barátjáról.* Bátran hozzá tehetjük: „és házi asszonyt kasztene felső fiókjáról.* Nos, valahányat láttunk, az mi­­ ma­ga a megtestesült rendetlenség volt. A­ki idealizálni akarja a rendetlenséget, az csak egy ily fiókot tegyen vászonra. A menydörö­gős menykő is eltévedne bennne. Ebből is látszik az, mit regény- és színműírók, va­lamint a szerelem bolondjai Ádám óta hir­detnek, hogy­ a nők mind egyenlők. Tehát ide van a szó szoros értel­mében elrejtve az imakönyv, mely a háziasszony leány korában legyezőül szol­gált neki, mely mögül pillantásokat lopott ki a diákokra , mely később egy külön kö­tet könyvet spórólt meg, hová a gyere­kek neveit időrendben beigtassák ; lévén minden ily imakönyv többé-kevésbé bő a ki­­vonata az anyakönyveknek; és végül: mely viharos napokban villámhárító a csa­ládban, a házinő öreg korában pedig , szö­vegével : a vigasz forrása; beleszáritott virágszálaival: forróbb napok édes emlé­keinek tárháza. Nos, ilyen imakönyvek kerültek a tavaszi levegőre e héten. Hogy az előso­rolt szerepek közül melyik melyiket tel­jesítette: fájdalom, erről nem számolha­tunk be a kiváncsi olvasónak. Pedig megérdemelné előlegül azért az unalmas utért, melyre most kérjük föl. Mert a boszankodás rovata itt kezdődik igazán. A lapok örömmel hirdették, hogy e hó 17-én napfogyatkozás lesz. Mint min­dig, mikor valami „csodát* jelezhetnek. A napfogyatkozás pedig a legtöbb olvasóra nézve­­ máig is csoda. Nos, a­ki várta, ugyan megkaptál Nálunk már egy hét óta tart. Legalább is ennyi ideje, hogy nem látjuk a napot. Ál­landóan szürke, lucskos az ég, nem is mint a Petőfi bakancsos köpenyege, ha­nem mint az a köpenyeg, melylyel a cze­­gény baka valahol a boszniai sziklák vi­zes sarába feküdt. Megérkezett a városi ember gyötrel­me : az eső. Nem olyan jelentéktelen dolog ez, hogy hallgatással mellőzhetnék. Sokkal na­gyobb befolyása van az élet különböző nyilvánulásaiba és viszonyaiba, semhogy pusztán csak esőernyőnkre bízhatnék, hogy bánjék el vele. Vegyük csak a legtőbbet: az egész­séget. A mi orvosaink már nyugodtan le­hetnek : megállapították azt már régen mások, hogy esős időben minden városi nőnek migrainje van, a férfiaknak pedig hiányzik az étvágya. Sőt megmagyarázták mindezeknek az okait is. Ha a halat kiteszik a szárazra, nem él sokáig. Épen így van a nővel is, ha a szobába zárják. Annak élete a viz­­eknek pedig a levegő. Csakhogy a városi nő első­sorban hiúságból keresi föl a külső természetet Készen van az új ruha,­­ nem lehet vele kimenni: van e ennél valami rettenetesebb? Hisz’­n mily gyorsan változik a divat, mi­re ez az átkozott eső eláll, addig ettől a divattól is elállhatnak,­­ a pénz­t sárba dobva. Nem láthatják, és ő se láthat. Ha­nem e helyett ott kell ülnie, mint egy rabnak, siró gyermekek, és apró házi ba­jok között, mik elől eddig üde lombok alá menekült. Ha még e rabság se okozna m­i­­graint, akkor ez nem is léteznék a vi­lágon. Bezzeg a férfiak e tekintetben is job­ban vannak. Ha egy egésséges sétában nem is frissíthetik fel magukat sorvasztó napi munkájuk után , de legalább el­me­hetnek a­ „körbe“, vagy a boros asztal mellé, mindkét hely többféle szórakozás nyújt: embere válogatja, hogy melyik­et hogy vegye igénybe. Hanem a nő, az la­­lánczolt rab. Mert ha saját házától el is megy barátnőjéhez, ez csak annyi, mint ha tömlőcze egyik szobájából a másikba menne: saját foghelye unalmai helyett, a máséit látja ! De legyünk igazságosak és ne feled­jük, hogy a férj keservesen megfizeti a fenti előnyt. Mert a Krisztus kínszenve­dése csak olyan lehetett egy unatkozó, és migraines nejű férj házi élete mellett, mint bolhacsípés a fogfájás mellett. Hanem hallgassunk a családoknak tartós eső által megingatott békéjéről, ne­hogy azzal vádoltassunk, hogy e hétről érzékeny sebeket szakgatunk föl. Csak egy tévedést akaruék itt helyre­igazítani. Tarlós eső alatt rendesen a rend­őrséget szokták interpellálni: — Te policzia, parancsolj az időnek ! Mi azt hiszszük, hogy miután ez ily idő, a fennebbiek szerint, első­sorban sz­ögességnek árt: a közegésségügyi bizott­ság volna hivatva a baj okainak elhárítá­sáról tanácskozni. Ettől aztán, a rendes csatornákon keresztül, valami végrehajta­ni való leszállhat a rendőrséghez is. Azt is szentül hiszszük, hogy az eső megszüntetésére legjobb volna e bizottság összeülése. Mert a­míg ez tanácskozni szo­kott, az alatt a baj rendesen elmúlt. Tehát nem kéne egyéb, mint hogy a tagok nejei, mint legfőbb érdekeltek, parancsoljanak férjeikre, hogy üljenek össze. Most vesszük észre, hogy oly kegyet­lenül tréfálunk ez időjárás felett, mintha fiatalság nem is volna a világon. Ha a családos emberek meg vannak verve, úgy a fiatalság meg van ölve az ilyen idő által. Ne menjünk messzebb : vegyük csak a legegyszerűbb dolgot. Az ifjú egy bizal­mas szót akar lányának mondani. Hisz’er­re van joga még a halálraítéltnek is! Hogy tehesse ezt ? Télen ott volt a bál, s en­nek része, a táncz, ez a nagyszerű talál­mány, mely által, ha egy perezre ír, ma­gunkénak mondhatjuk azt, ki nem a mienk, hanem a másé, vagy még a senkié. De hát most, nyáron ? A szobában nem lehet, mert mindig sarkukban a mama, vagy a nagy­mama, vagy a jó é; tudja, hányadik ro­kon, (mert egy szegény fiatal leány fölött annyi mindenkinek is van joga , csak ön­magának nincs !) Kénytelenek a szabadban keresni me­nedéket. Óh, csak nektek szabad igazán a szabad ! . . . Mikor a mama, öreg barátnéja társaságában, egy bizonyos kimért distan­cziára hátramarad, s az ifjú pár boldogan suttoghat előttük! Eszünkbe jut a czér­­nára kötött madár, melyet szintén igy bo­­csátnak ki, a meddig a czérnából tart. Ki­mért szabadság lesz’ ez, de elég arra, hogy a ki ügyes, és életrevaló, nagyobbat viv­­jon ki általa. Nem mondjuk, hogy a czóm­a erőszakos elszakításával, hanem az ebből való kibontakozással. Egyszerű sétánál még jobb alkalom : a zöld farsang. Mikor majálisok lombsátra alatt, pezsgő kedv, és víg zene mellett, a szív többet kiszalaszt, s talán többet is nyer. De hol vannak most mindezek ? Még csak egy sétára se lehet kimenni, nem­hogy majálisról gondolkozhatnánk. Egy párt már­is elmosott a kitűzött időről az eső. Ha mind­egy, még inkább megapad a kü­­lönben is gyér házasságok száma. Aztán nem elég az eső, hanem még hideg is járul hozzá. Jól mondják, hogy a nyomorúság nem jár magára. Vékony nyári ruháink visszakerültek előbbi rej­­tekükbe, honnan alig szellőztek ki, s vas­tag kabátjainkat ismét előszedtük, még a moly nem is érkezett beléjük harapni. Ablakainkat, melyeken jótékony napsuga­rak hatoltak szobáinkba, gondosan bezár­tuk, mint télen, s a fűtést, napsugár he­lyett, megint kandallónk pótolja. Talán megbánta az idő, hogy oly sebesen neki iramodott, s most egyszerre visszavonulót tart. Az igaz, hogy szél van elég, mi a takaródét fújja ! Fecskéink, melyek már egészen rend­be jöttek az uj szálláson, egyszerre meg­ijedtek, hogy tán utat tévesztettek. És a nyári színház, melyben oly szépen meg­eredt volt már a csicsergés, és szárny­­próbálgatás, egyszerre elnémult. Most már ismét a téli színházban küzdenek az álommal azok, kik a nyári­­ban meg nem fagytak. Szerencsére, még idejekorán észrevették volt, hogy szibériai légvonalban nem lehet egy ingesen ját­szani, és karton ruhában előadást nézni. Elég, ha már jöttek elő szinészik csapos bajuszokkal, a karzatra pedig mentek föl kofák lábmelegítő szenes fazékkal. Mi ugyan egyiket se láttuk,csak hallottuk, de mind a kettőt valószínűnek tartjuk. Ily időben legnagyobb ar a fiakeres,­­ az esernyőt foltozó zsidó. De hát nem is volna igazság, hogy ez iparágakon éhen haljanak az emberek. Illő, hogy ezeknek ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 19-én. Elnök : Péchy Tamás Elnök az ülést 10 órakor megnyit­ván a múlt ülés jegyzőkönyvének felolva­sása után Csanády Sándor azt tartja, hogy a jegyzőkönyv nem felel meg a ház határozatának. Nevezetesen az indítvány az ülésnek 3 óráig való tartására nézve úgy volt megtéve, hogy a mai naptól kezd­ve, ezután folyton 3 óráig fognak tartat­­ni. Felkérem tehát a házat, a jegyzőköny­vet az indítvány értelmében igazítsa ki. Vizsolyi Gusztáv: T. házi Én a múlt alkalommal azon indítványt voltam bátor előterjeszteni, hogy az ülések a szőnyegen levő törvényjavas­at befejeztéig tartassanak délután 3 óráig. Ha tehát a jegyzőkönyv e szerint van szerkesztve, ez a tényál­ásnak megfelel. (Helyeslés) Csanády Sándor: Kéri a gyorsírói feljegyzés olvasását. Elnök: Az indítvány úgy létetett, a­mint most az indítványozó képviselő úr azt előadta, s azon értelemben hozatott is a határozat. (Élénk helyeslés.) .Minthogy a jegyzőkönyv igy szól, ennélfogva helyes és igy hitelesíttetnek jelentem ki. (He­lyeslés.) Ezután bemutatja a beérkezett kér­vényeket, melyek a kérvényi bizottsághoz utasiztatnak. Wahrmann Mór előadó benyújtja a pénzügyi bizottság jelentését az 1881. XLII. t. sz. pótlásáról szóló 196. számú törvényjavaslat tárgyában. Annak idejében az osztályok mellőzésével napirendre tű­zetik. Rakovszky István előadó benyújt­ja a pénzügyi bizottság jelentését a fenn­állott kikindai kerülethez tartozott közsé­gek határában fekvő kincstári, úgyneve­zett „Überland“ földeknek megváltásáról szóló törvényjavaslat tángjában. E jelen­téssel kapcsolatban egyúttal bemutatja a pénzügyi bizottság a törvényjavaslat alap­ját képező tíz szerződésnek egyik mintá­ját, hogy a ház annál részletesebben bí­rálhassa meg a szerződéseké . Annak ide­jén az osztályok mellőzésével napirendre fog tűzetni. A jelentéssel k­apcsolatosan bemutatott, sz­eződési minta a ház irodá­jába letétetik, hogy azt a t. képviselők megtekinthessék. Joannovics I­stván előadó: Be­nyújtja a mentelmi bizottságnak jelenté­sét az Ugron G­ábor ál­­l roeotelm­i jogá­nak állítólagos megsértése tárgyában a házhoz benyújtott paraszlevelét illetőleg. Annak idejében napirendre tűzetik. Hajósi Pál: A napirend előtt indít­ványozza, hogy miután a házban a levegő igen fülledt már két óra felé, az ülések holnaptól kezdve csak 2 óráig tartassanak. A ház felállás által szavazással ez indítványt elveti s megmarad előbbi ha­tározata mellett, s igy az ülések e tár­gyalás végéig délután 3 óráig fognak tar­tani. Ezután változatlanul elfogadja a ház a gazdasági bizottság május havi költség­­vetéséről szóló jelentését. Következett a napirend: az 1882. évi 21.700.000 frtnyi rendkívüli hadi költ­ségekből a magyar korona országaira eső rész fedezéséről szóló tvjavaslat tárgyalá­sának folytatása. Turgonyi Lajos kötelességének tartja a jelen fontos javaslat tárgyalásá­nál szavazatát indokolni. Szóló nem sza­vazhatja meg e törvényjavaslatot, mert sú­lyosnak tartja azt a nemzetre nézve. De nemcsak ő és pártja, de a szabadelvű pártból is többen tiltakoztak az occupatió s ennek költségei megszavazása ellen vá­lasztóik előtt programmbeszédeikben különösnek tartja azt, hogy ma a 19 század utolsó felében egy magát mű­veltnek tartó nemzet tűzzel vassal pusztít egy nemzetet, melynek az a hibája, hogy szabad nép akar maradni,­­ nem más ál­lam rabszolgája, ez szintén barbár vanda­lizmus Ám foglalja el ama tartományokat az osztrák, pazarolja el pénzét, mi nem irigyeljük e kedvtelést, de mi ily kalan­dos politikába bele nem egyezünk, mert erre millióinkat nem adjuk, mert nemzeti intencziónkkal ütközik össze e politika. Belügyeink rendezésére kellene for­dítanunk ez összeget, mert már ez adó is sok, s így az ország előbb utóbb tönkre megy. Ez okból párolja a kissebbség, az Eötvös által beadott határozati javaslatot. (Helyeslés a szélső­baloldalon) Jókai Mór (Halljuk ! Halljuk!) Tur­­gonyinak Fáy András meséit ajánlja elol­vasásra, különösen azt a regét, mely a fecskéről és a verébről szól, s abban meg fogja találni a választ. (Helyeslés jobbie- 161.) Áttér ezután a monarchia keleti po­­­litikájának fejtegetésére. A török-orosz háború kezdetét Boszniából vette. A tö­rök kormány azonban nem fektetett nagy súlyt e mozgalmakra. _______________

Next