Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)

1885-05-23 / 118. szám

118. szám. Kolozsvár, 1885. szombat, május 23. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre...............................16 frt. Félévre.....................................8 frt. Negyedévre................................4 frt. Egy hóra ................................1 frt 60 kr. Egy szám ára 5 kr Közvetitőknek százalék nem adatik. Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 5 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér­i óra 26 krajczár. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA. Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepna­pok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR MÁJUS 22. Kié a román ifjúság? E felett tart értekezést a brassói Gazeta. Azt mondja: Midőn hírét vettük, hogy a kolozsvári Julia-egylet feloszlat­tatok, az igazságtalanság által okozott fájdalomtól felkiáltottunk. Ma erősebbnek érezzük magunkat, mint valaha, mert a hiú illusiók hidja hátunk mögött szét van rombolva, s mert a miénk az ifjú­ság érzéseivel, a miénk vágyaival és tö­rekvéseivel. A román ifjúság elvesztett a kolozsvári egyetemen egy igen gyenge pontot, de megnyerte azt az erkölcsi ér­zést, hogy egész életén át, egész erejé­vel kell, hogy küzdjön egy Erdélyben felállítandó román egyetemért. „A miénk a román ifjúság! Mond­juk és mondjuk büszkén, hogy a Kár­pátoktól a Tiszáig meghallhassa minden román s tudja meg, hogy a román ifjú­ságra alapított remény nem hiú ábránd!“ Erre a nagy hangú kiabálásra a ko­lozsvári egyetem azon néhány ifjú adott alkalmat, a­kik a magyar kulturegylet ívét először aláírták,­­ aztán a román lapokhoz fordulva,erényüket megtagadták. „Ezen román ifjak észrevették a csapdát!“ mondja a Gazeta. Na, ha valamire büszke a Gazeta, akkor ezen ifjaknak hagyjon békét. . . adja át őket és tényüket a feledésnek. Azokkal ugyan nem büszkélkedhetik. Nehány ifjú aláirt egy ivet, — az a nehány ifjú aztán megtagadja az alá­írás valódiságát s mindenféle kicsinyes és gyermekes okokat felhoznak mentsé­gükre. E mentségek közben használnak erősebb kifejezéseket is, — ezekért nyil­vánosan bocsánatot is kérnek s a Ga­zeta? Büszke ezen ifjak férfias, bátor, nemzeties magatartásáért ? Kire büszke? Arra-e, hogy az ifjak a magyar kul­turegylet ivót aláírták? Vagy arra, hogy azon aláírást, öntudatlanságukat beismer­ve, visszavonták? Vagy pedig arra, hogy a magyar ifjaktól bocsánatot kértek? Ezekkel a Gazeta nem parádézhat s bizony vezérczikket írni ezeknek mi­atta roppant szorultságára mutat a ve­­zérczikk-tárgyaknak. Kié a román ifjúság? Mindenesetre a román népé és szomorú eseménynek tartanák, ha nem volna az. A román népé mondjuk és nem a Gazetáé, sem a Tribunáé. Voltak és lesznek mindig az ifjak között olyanok, a­kik szélsőségekben j­árnak . .. lesznek mindig, a­kik még a Gazetta hóbortjait is gátirozni fogják, de hogy a­­román ifjúság a Gazetáé volna, oly dicsekvés, minővel még a Tribuna sem állott elő, pedig hát ő csak inkább hangadó. Miért mondja a Gazeta a román ifjúságot a magáénak? A miért két telegrammot menesz­tett néhány ifjú Kolozsvárról? Azzal ju­tott annyira grácziájába. Ne legyen az ifjúság sleppje e lap­nak, álljon előtte magasztosabb czél, a nép sorsának javítása, a nép anyagi és szellemi téren való meggazdagítása, de nem a marakodás, a folytonos politikai súrlódás, izgatás, a nép erejének fel­emésztése. Csömörletes dolgok. E lapokat kézbe véve, mit olvasha­tunk azokból? Kezdettől végig egy rendszeres iz­gatást, egy folytonos szitását az elégü­­letlenségnek; egy, a magyar állapotokat, állameszmét dehonestáló rendszeres mun­kát, — de egyetlen betűt sem arra néz­ve: Légy szorgalmas, munkálj! mert a szorgalomban és munkában, ha netalán politikai helyzeted kedvezőtlen is, — lelsz üdvöt. A mai román hírlapí­rók e téren nem mozognak. A román ifjúságnak lesz fentartva újítást hozni be. Irodalom, művészet, minden rang, — tíz esztendő nem produkál nálunk egy egészséges, magvas román munkát, — a politikai dulakodás minden erőt elfecsérel, haszontalanul tönkre tesz. Legyen a román ifjúság a román népé s változtasson a magatartáson, ezen a veszedelmes állapoton, mely a román népet egyenesen a vesztőhelyre viszi. (-) ____TÁRCZA._____ „Bisi bácsi“ végnapjai. (Halála negyedik évfordulója alkalmából.) Írja: E. Kovács Gyula (Folytatás.) (Vége.) Napról-napra levertebb és betegebb jön. Hamarosan ágyba került. Senkije se lévén, bevitette magát az egye­temi kórházba, úgy öt-hat hét múlva a neve­zetes vacsora után betegeskedése nagyon ve­szélyes jelleget öltött. A kardalnok fiuk szomorúan jöttek hozzám. Kovács úr! — szólott meghatottan Se­bestyén. A szegény Bisi bácsi nagyon rosszul van. Dalát nemsokára énekelnünk kell. Mi, a­kik megesküdtünk neki, szeretnők, ha az ő ked­­vencz dallamára Kovács úr lenne szíves vala­mi olyan szöveget írni, mely alkalmi költemény olyan búcsúztatóféle lenne, mely elmondaná rö­viden a szegény Bisi bácsi keserves sorsát. Kedves barátom — mondom — én a leg­szívesebben engedek e szép kérelemnek; de Bisi e dallamot bizonyosan épen szövegéért sze­rette, mivel abban érzéseit látta tolmácsolva. Azért a szöveg megváltoztatása az ő végkivo­­natával egyenes ellentétben áll. Hát hiszen nem is úgy értjük mi. Ha­nem hogy valamiképen úgy eshetnék az a vál­toztatás, hogy az értelme is megmaradna, de azért mégis a Kovács úr tollából folynának a sorok. No, ha úgy akarják, ám legyen! De ké­rem az eredeti dalszöveget, hogy mértéket és formát híven utánozhassuk. Átvettem és azonnal ki is siettem a vá­rosligetbe. Dolgozni, tanulni mindig ott szoktam. Az első pár strófa készen is lett szeren­csésen mindjárt. Hátralevő részeinek is tisztába jővén esz­méivel, kivitelével, s gondolva, hogy úgy sem lehet ez még nagyon sürgős, abba­hagytam, s körülbelül 10—12 napig eszembe sem jutott. Próbáim, szerepléseim az időtájt már úgy el­foglaltak, hogy a beteg állapota felől még csak nem is kérdezősködhettem. Egyszer csak május 19-én, délután két órakor, hogy, hogy nem? eszembe jut, — de mintha csak valaki a fülembe, szívembe súgott volna — eszembe villan, hogy be kellene fejez­ni a Bisi nótáját. Este nagy szerepem volt. Ilyenkor előadásig rendesen csak szere­pemmel szoktam foglalkozni. Most semmikép se ment az. Igaz, hogy tökéletesen készen érez­tem magam. Csak nem bírtam szabadulni a kitervelt részek formába öntése ingerétől. Is­ten neki­ gondolom, megcsinálom hát ma. Le­gyen készen egészen, ügy is lett. Csak letisztáznom kellett még. Azt reggelre hagytam. Hat óra felé öltözni mentem a szín­házhoz. Játsztam. Másnap reggel hét óra tájban épen a le­­tisztázást végeztem, mikor ajtómon kopogást hallok. Szabad! Sebestyén lépett be. Kérem tisztelt Kovács úr, — mond szo­morúan — legyen szíves átadni a dalszöveget, ha készen van. Tanulni akarjuk, mert a sze­gény Bisi bácsi alig egy órája kiadta lelkét. Holnap temetnek. Elbámultam. Lehetetlen! De igen! Tegnap délután két órakor kez­dett kínlódni, haldokolni, ma hajnalban aztán szép csendesen elnyugodott. Csodálatos! Tegnap délután ? — kérdem. — Két órakor ? Igen! Itt van a dal. Isten áldja, isten áldja! Nem tudtam hova lenni csodálkozá­somban! Tehát, mikor halálküzdelmei beállottak, mikor sírja felé az első mozzanását megtette, valami túlvilági titkos hatalom nekem tudtom­ra adta, lelkembe súgta, hogy lássak dolgom után, végezzem be azt a költeményt, melyre a haldoklónak szüksége lesz, gondoskodjam arról az útravalóról, melyre az utasnak, mikor lábát másnap földfeletti hajlékából mindörökre ki­húzza, okvetetlen szüksége fog lenni. Tehát, mialatt ő az örökválás, a megsem­misülés gyötrelmei közt hánykódott, én az Ő gyászindulójának költésével, megírásával küz­döttem. Mikor talán utolsót sóhajtott ő, utolsó betűjét a gyászdalnak — — — talán épen ak­kor vetettem papírra én.. .. Mit mondatok erre spiritista barátaim ? „Földön és égen több dolog vagyon, mintsem böcselmetek álmodni képes,jó Horatio !“ Nemde ? Másnap, vasárnap, május 20-án, délután 3 órakor ott feküdt a szegény Bisi bácsi az új­­világ-utczai kórház udvarán a ravatalon. Koporsója mellettt az énekkar tagjain, a fogadalmukat híven megtartó jó fiukon kívül csak legbensőbb barátai foglaltak helyet. Ott volt gróf Esterházy Giza, a nemes szivü mecaenás. Sebő Antal, az önzetlen barátság valódi mintaképe. Több tekintélyes pestvárosi ügyvéd. Csepregi Lajos, a nemzeti színház tiszte­letreméltó titkára. És én. Májusi langyos eső permetezett. A gyászdal első szakasza föl- és el­hangzott. Majd Balla N. ref. segéd­lelkész emelte fel szavát és egy megható gyászbeszéddel el­­bucsúztatta a boldogultat. Következett a gyászdal második sza­kasza. Megindult a szerény kiséret, s haladtunk a kerepesi temető felé. Kikisértük mindnyájan a sírig. Ott még egyszer és utoljára fölzendült a d­a­l. A jólelkű fiuk éneklés közben itt már csakhogy sírva nem fakadtak. Mi sem bírtuk könnyeinket visszatartani. A koporsó eltűnt. A hant fölbarnult. És egy szegény, elzüllött, sokat hányat­tatott élet épen ma négy esztendeje piheni alatta fáradalmait, aluszsza boldog, csöndes álmát . . . A gyászdal pedig, a sokat emlegetett, melylyel én az öreg collega emlékének oly őszinte baráti szeretettel áldoztam, szól e képen: „Fiuk ! Fiuk! E dalt nekem, E dalt, ha meghalok ! E dalban adja életem A mit még meghagyott: Emlékezet szivárványát E bús felhők fölött, Itt, hol nekem ég, föld, világ Rég gyászba öltözött. Rég, engem is melengetett Két hű szem sugara ; Szép, engedelmes lánygyerek Volt bámnak balzsama. Rég sírban ők. Mig én magam Tarolt törzs, itt vagyok ; Itt, hol virág, fény, üdv mi van Rég másra süt, ragyog !“ Karján nyugasztva vén fejét, Elmért a cimbora S ránk vetve tört, kigyult szemét Könynyel vegyült bora. .Mi boldog voltam egykor, ott!“ Rá zenditők dalát S a bazilálta homlokot Gyönyörökr járta át. „Kezet reá most, gyermekek! — Szólt — s ez komoly sor ám : Ha indulok, ha majd megyek A szent Mihály lován: Koporsómnál, sírom felett Elzengitek dalom, Ezzel fogadja testemet Ölébe sirhalom!“ Fogadtuk és elballagánk, Lakára vittük őt. Nem szólt, csak egy „jó éjszakát“ Mormolt a ház előtt. Jó éjszakát ! Az alkonyat Végjobbot igy vetett. Megszánta isten sorsodat Kifáradt szívbeteg ! Szivünk barátja! íme nézd, Mi híven itt vagyunk. Oh, ily korán szavunk miért Hittál beváltanunk? Szivünk remeg midőn temet! Hát hallod-e dalod ? Ezzel fogadják lelkedet Ott fönn az angyalok . . . Az angol-orosz viszály. A Standard sze­rint Oroszország igen komoly jellegű új követelésekkel állott elő. Nemcsak azt ellenzi, hogy Herat angol felügyelet alatt megerősíttessék, hanem azt is kívánja, hogy az afghán határ erődítésére ne tétes­senek intézkedések. (A Standard e hí­rét félhivatalos forrásból megc­áfolják.) Az afghán említ­ek­ szerint nagyon el­kedvetlenítette Angliának Oroszországgal szem­ben tanúsított engedékenysége, szinte hajlan­dónak mutatkozik Oroszországgal szövetségre lépni. Kábáiból jelentik, hogy az emir a leg­jobb csapatokat és fegyvereket küldi a turkesz­­táni afghánoknak, akik leghívebb alattvalói s kincseiket Faizabadba, Badaksan fővárosába küldték. Kalkuttából jelentik, hogy az indiai hadsereg tisztjei dühöngenek az afghán kérdés megoldásának halogatása miatt. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése május 21-én. Elnök Péchy Tamás. Napirend a vízjogi törvényjavaslaton a főrendiház által eszközölt, módosítások tárgya­lása. A módosításokhoz a ház hozzájárult. A 190. és 191. §§-ban biztosított bélyeg- és il­letékmentességre vonatkozólag tett módosítás­hoz hozzászólt Lüke Géza és megjegyzi, hogy abban, mikép a kormány az ellenzék által a vita folyamán javasolt bélyeg- és illetékmen­tességhez hozzájáulni nem volt hajlandó, míg most a főrendiház ez irányú módosítását elfo­gadta, jelét látja annak, hogy a kormány sem­mit sem fogad el, a­mit az ellenzék javasol, de mihelyt azt nagyúri érdek kívánja, rögtön magáévá teszi. Ennek kijelentésével a módo­­sítványt elfogadja. (Helyeslés a szélsőbalon.) Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter ki­jelenti, hogy az ellenzék javaslata rögtönözve, a vita stádiumában terjesztetett elő, s a szó­ban forgó kérdés oly természetű, a­mely tüze­tesebb meggondolást igényel. Ha előbb létezik a javaslat, hozzájárult volna, mert különben nem lett volna más mód, mint az indítványt ismét visszautasítani a bizottsághoz, a­mi a törvényjavaslat tárgyalásának elodázására ve­zetett volna. A főrendiházban tett módosítást elfogadta a kormány, mert időközben megfon­tolván a tett indítvány következményeit, min­den hátrány és időveszteség nélkül megtehet­te az ellenzék által is proponált módosítást. Eljárásában tehát semmiféle, az ellenzék ellen irányuló animositás nem vezette. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) Helfi Ignácz nem tartja a miniszter nyi­latkozatát kielégítőnek, valamint egyáltalában egy idő óta tapasztalja, hogy a kormány a képviselőház akaratát semmibe sem veszi, de elfogad szó nélkül mindent, a­mi a főrendi­háztól jön. Horánszky Nándor a miniszter azon nyi­latkozatára, hogy az ellenzék részéről tett ja­vaslat rögtönözve tétetett, meg, megjegyzi, hogy az inkább indok lett volna arra, hogy az bi­zottsághoz utasíttassék. Azonkívül valamely módosítványt csak akkor lehet előterjeszteni, mikor az illető szakasz tárgyaltatik, mert kü­lönben lehetetlenné lenne téve minden tárgyalás. Ennök konstatálja, hogy a törvényjavas­latra nézve a két ház közt teljes lévén az egyetértés, az szentesítés végett ő felségéhez fog felterjesztetni, úgy van értesülve továbbá, hogy a ház mai ülése az utolsó ez ülésszak­ban, miért indítványozza a jegyzőkönyv azon­nal való hitelesítését. (Helyeslés.) E czélból az ülést 111 órára felfüggeszti. Szünet után a jegyzőkönyv felolvastatik és hitelesíttetik. Tisza Kálmán miniszterelnök: Van sze­rencsém ő császári és ap. kir. felségének az országgyűlés mindkét házához intézett kegyel­mes kir. leiratát benyújtani szokott módon ki­hirdetés s aztán hasonló czélból a főrendiház­hoz való átküldés végett. Elnök: A kegyelmes kir. leirat fel fog olvastatni. Tibad Antal jegyző olvassa: Mi Első Ferencz József Isten kegyelmé­ből Ausztriai Császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya. Hű Magyarországunk és Társországai zász­lósainak, egyházi s világi Főrendeinek és Kép­viselőinek, kik az Általunk 1884. évi szeptem-­­ ber ha­bb­ik napjára Budapest fővárosunkba összehívott országgyűlésén egybegyülvék, üdvöt és kegyelmünket. Kedvelt Híveink! Midőn az Általunk 1884. évi szeptember hó 29-én megnyitott or­szággyűlés első ülésszakát ezennel berekeszt­­jük, egyszersmind a második ülésszakot a fo­lyó évi szeptember havának 26-ik napjára ösz­­szehivottnak nyilvánítjuk. Kikhez egyébiránt császári és királyi ke­gyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk. (Éljenzés.) Kelt Bécsben, ezernyolczszáznyolczvan­­ötödik évi május hó huszadikán. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. Elnök. Ezen kegyelmes királyi leirat hó­doló tisztelettel kihirdettetvén, hasonló kihirde­tés czéljából szokott módon közöltetik a főren­diházzal. T. ház! Ezen kegyelmes királyi leirattal az 1885. évi szeptember hó 25-ére összehívott országgyűlés első ülésszaka be van rekesztve. Van szerencsém a t. háznak bemutatni elnöki előterjesztésemet, melyben a t. háznak ezen ülésszak alatt kifejtett tevékenysége számok­ban van kimutatva. Kérem a t. házat, méltóz­­tassék ezen előterjesztés kinyomatását és a t. képviselő urak közti szétosztását elrendelni. (Helyeslés.) Nem lehet feladatom bírálatot mondani a t. háznak ezen ülésszak alatt kifejtett tevé­kenysége felett. Az ország fogja megítélni, meg­felelt-e a t. ház feladatának s nyomában járt-e a megelőző országgyűléseknek. Annyit azonban megjegyezhetek, hogy a­mint előterjesztésem­ből kitűnik, a t. ház szorgalomban semmi eset­ben sem maradt hátrább az előző országgyűlé­seknél. A t. ház tagjai haza fognak térni tűzhe­lyeikhez, élvezni azt a nyugalmat, melyet hosz­­szas távozásuk után megérdemeltek. Kérem a t. ház tagjait, méltóztassanak szeptember hó 2- án, d. e. 11 órakor itt ismét megjelenni, hogy folytathassák munkásságukat királyunk dicsőségére és hazánk javára. (Élénk éljenzés.) Mielőtt a t. ház tagjai hazatérnének, méltóztas­sanak hálás köszönetemet fogadni azon szives támogatásért, melyben engem ezen ülésszak alatt részesíteni méltóztattak. (Élénk éljenzés.) Kérem továbbá a t. ház tagjait, méltóztassa­nak ezen jóindulatukat irányomban jövőre is megtartani (Hosszas éljenzés.) Méltóztassanak már most megengedni, hogy a jegyzőkönyv azon része, mely az ülés ezen részére vonatkozik, hitelesíttessék. Szathmáry György (olvassa a jegyzőkönyv azon pontját.) Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesíttetik. Az ülést bezárom. (Élénk hosz­­szantartó felkiáltások; Éljen az elnök.) Az ülés végződik 12 óra 5 perc­kor. A főrendiház ülése május 21-én. Elnök: Sennyey Pál b. Elnök kijelenti, hogy a huszonegyes bi­zottság működése be lévén fejezve, az ezentúl beérkezendő igazolási okmányok a belügymi­niszterhez lesznek felterjesztendők. A jogosult örökös tagoknak kiigazított névjegyzéke pedig szintén a belügyminiszterhez terjesztetik fel azon kéréssel, hogy az időköz­ben beérkezendő igazolási okmányok alapján a háznak örökös tagjai részére kiadandó királyi meghívó levelek kiállítása iránt intézkedjék, egyszersmind pedig a hozzá igazolás végett be­adandó okmányokat a jövő ülésszak kezdetén az elnökséggel közölje. (Általános helyeslés.) Nagy István, a képviselőház jegyzője je­lenti, hogy a képviselőház a vízjogi törvényjavas­laton tett főrendi módosításokhoz hozzájárult, továbbá átnyújtja ő Felsége leiratát, melylyel az országgyűlés jelen ülésszaka berekesztetik. Az átküldött törvényjavaslat szentesítés alá terjesztetik. A királyi leirat, mely az országgyűlés je­len ülésszakát berekeszti, kihirdettetik. Elnök: A felolvasott kegyelmes kir. le­irat e helyen is hódoló tisztelettel kihirdettet­vén, őrizet végett az orsz. levéltárba fog elhe­lyeztetni. Ezen kegyelmes királyi leirat értelmében az országgyűlés első ülésszaka befejeztetvén, a mélt. főrendek ma tartják ősi szervezetükben utolsó ülésüket. Ezen történelmi tények komoly és megható jelentőségét a mélt. főrendekkel együtt melegen átérezvén, legyen szabad nekem ez al­kalommal egy pár igénytelen szót intéznem a mélt. főrendekhez. (Halljuk!) Ezelőtt egynéhány hónappal, midőn e ha­háznak akkor már az elméket és kedélyeket éber feszültségben tartó reformja szőnyegen volt, azon meggyőződésemet nyilvánítottam e helyről, hogy a mélt. főrendek teljes öntudat­tal tekinthetnek vissza a maguk és őseik múlt­jára és ezen önérzettel vértezve, teljes tárgyi­lagossággal léphetnek azon reformtörvényjavas­lat bírálatának terére, mely kiváló hazai fon­tossága mellett első­sorban ezen méltó főrendi­háznak jogait és tagjainak állását érintette. E hitem és ezen történelmi tapasztala­tokból merített meggyőződésben a mélt. főren­deknek e kérdés megoldása körül tanúsított magatartása által teljes igazolást nyert. A mélt. főrendek készek voltak azon ál­dozatok hozatalára, melyek ez intézmény élet­erős kifejlesztésére és szilárdítására szüksége­seknek találtattak. Ritka, és államéletünk évkönyveiben ra­gyogó fénynyel tündöklő történelmi tény ma­rad az, hogy egy díszes és ősi erényekben gaz­dag testület, törvényhozásunknak százados és egyenjogú tényezője, minden, bárhonnan fenye­gető nyomás nélkül, egyedül a különböző vé­leményeknek nemes és komoly tusája és mér­kőzése után és —■ a mint e helyen hálás tisz­telettel kell beismerni — támogattatva az al­kotmányos kormány és a képviselőháznak bölcs tapintata és mérséklete által, tagjai nagytöbb­ségének egyetértő hozzájárulásával, sőt egyesek.

Next