Kolozsvár, 1890. január-június (4. évfolyam, 1-146. szám)

1890-01-02 / 1. szám

m IV-ik évfolyam. 1890. Szerkesztő-iroda : FŐTÉR 7. Sz. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK flESH ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. M­os,j Előfizetési árak: 1 : '-re................ 16 frt. Fé­év TM................... 8 frt. ávre ..... 4 frt. fra ........... 1 frt 60 kr. A kiadó hivatal. y ' ■ ik \ 89| \7 ÚJÉVI BESZED. \ ? ' ...taxa Kálmán nyilatkozata. — Budapest, jan. 1. országgyűlési szabadelvü párt ma dél­­k­elgett Tisza Ká­mán miniszterei­­újév alkalmából. Tisza a miniszter­­kora dísztermében fogadta a tisztek párti seregét, kikhez a főrendibá­­szá­ S­ija és több főispán csatlakozott, a szár Károly báró nagyhatású üd­­vdaru­, melyet holnap közlünk, a r.in­­iszterelnök következőleg válaszolt : öl­ barátaim! Mindenekelőtt fő­­leg őszintébb szikből jövő kö­ 1. szám. IV. w Kolozsvárit, csütörtök, január 2. 8ELKÖZTI»­UTCZA 4. SZÁM. ELŐFEssTÉsi.díjak : Sel» évre.............................16 frt. Fél évre....................................8 frt. Negyedévre...............................4 frt. Egy hóra..............................1 frt SO kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyiittér «era 25 kr. A közönséghez. Minden téren haladtunk és minden téren van dolgozni valónk. Az Erdélyi Részekben nemzetiségi, culturális és gaz­dasági tekintetben sok történt az utolsó évek alatt és soknak kell történnie a következőkben. A­mint egy-egy seb gyó­gyításához fogunk, akkor látszik, hogy milyen mély. A magyar állameszme meg­erősítésén fordul meg ez országrész jö­vendője s mikor érvényesíteni ak­arjuk, akkor tűnik ki, hogy mennyit kell le­rontanunk, hogy építhessünk. Anyagi vi­szonyaink javításához kezdünk és akkor jövünk rá, milyen szegények vagyunk ehez intelligencziában és eszközökben is. Az idő pedig unszol a munkára. A se­gítés tempójának gyorsítására. A hazafias összetartásra. Körültekintve, érdekeket védve és érzékenységeket kimérve, li­berálisan az eszközökben, rendületlenül a hazafias czélzatban, mindnyájunknak vannak megtenni való kötelességeink. A nemesi udvarházak gazdáinak, a társa­dalmi szövetkezeteknek, az államnak úgy, mint az egyeseknek, a városoknak és a falvaknak. És nem szabad megen­gednünk magunknak, sem a politikai dekferencziák élesebb vitatásának luxu­sát, sem olyan fajbeli súrlódásokat, a­mi azok összetartásának gátjául szolgálhat­ja, kik magyaroknak vallják magukat. Vállvetve, mindnyájunknak sürgősen dol­­goznunk kell, hogy a magyar államesz­­mét ez őrs ágrészben kétségbevonhatat­lan, mindenek felett való jogaiba he­lyezzük, hogy megerősítsük magunkat­­ az anyagiakban s a szellemiekben. A­mióta e lapban leírtuk az első betűt, erre a czélra irányul igyekezetünk. Különösen erdélyi lap akartunk lenni. Ismertettük a viszonyokat, sürgettük a kezdeményezéseket, számot adtunk az eredményekről. A felfogásunk az volt, hogy bajaink orvoslásának leglényegesebb akadályát hárítjuk el, ha hűen, igazán­­ világosítjuk meg helyzetünket. És min­den irányban szabadon teljesítettük is. szabadelvű párt, melynek nyelve va­gyunk ez országrészben; a kormány, mely­­ e párt nevében a békés, egészséges fej­lődés érdekében munkál, nem támoga­­­­tást és védelmet igényel tőlünk,­­a mi Erdélyben, hol a választó közönség meg­nyilatkozása szerint 74 szabadelvű párti képviselővel szemben csak 8 ellenzéki áll, csakugyan felesleges), hanem ha­z igaz felvilágosításokat a viszonyokról, a segítésre váró bajokról. Ezt adtuk meg eddig is s ezt fog­uk megadni ezután is. Az ország min­den részéből nem egyszer velünk ellen­tétes politikai állású férfiak mondták el hasábjainkon véleményüket a viszonyok­ról. Nem zártuk el a tért a komoly, tárgyias felvilágosítások elől , és nem zárjuk ezután sem. Az országrész min­­den vidékéről vannak tudósítóink, a­kik­­ bebizonyították, hogy hívek az igazság­hoz. Politikai czikkeinkben nem keres­t­ük az izgalmast, hanem tanácskoztunk hazafi kötelességek felett. Ez a programmunk jövőre is. A kö­zönség érdeklődését tisztelettel kérjük. A szerkesztőség. szönetemet azért, hogy úgy, mint annyi éven keresztül, most is eljöttetek, hogy úgy nekem, mint velem együtt, mint máskor, úgy most is, itt levő kollegáim­nak jó kivánataitokat, baráti érzelmeite­két kifejezzétek. (Éljenzés.) Tisztelt szónokotok fájdalmas hú­rokat pendített meg beszédje elején. Er­re nézve nem lehet egyébre hivatkozni, mint a vallásos hitre, mely megnyugvás­ra tanít és nem lehet egyebet tennünk, mint azt, hogy kövessük példáját mind­annyian annak, kit — bármennyire is részt vettünk fájdalmában — mégis kö­zelebb érintett ez a fájdalom, a­mely példa abban áll, hogy a legnagyobb csa­pások, minden viszonyok közt híven kell teljesíteni a kötelességeket. (Élénk él­jenzés. Éljen a király !) Annak, a­mit tisztelt barátom a hármas szövetség szolidságáról, a béke­­kilátásokról mondott, azt hiszem, mind­nyájan csak örülni tudunk és nekem örömömre szolgál, hogy saját meggyőző­désem szerint is megerősíthetem mind­azt, a­mit ez irányban elmondott. (Élénk helyeslés.) Adja az Isten, hogy a béke áldásai fentarthatók legyenek, szüksége van erre a világ összes népeinek, de kü­lönösen szükségünk van nekünk, kikre a békének nagy, fontos mannája vár. (Igaz! ügy van!) A­mi azon körülményt illeti, a­mi­re hivatkozott t. barátunk, hogy a múlt évben az egyensúly helyreállíttatott, ezt illetőleg szabad legyen megjegyeznem azt, hogy ő igazságos volt egy részben, a­mennyiben kimondta, hogy a nemzetet, annak buzgó és a hazáért mindig ál­dozni kész fiait illeti az elismerés ; de nem volt igazságos egészen, mert meg kellett volna mondania azt is, hogy ha mi a kormányon teljesítettük is azt a kötelességet, a­mely a mienk volt, hogy rámutattunk a helyes utakra, a­melye­ken járni kell, hogy ezen czélt elértük, ebben az érdem azoké, kik nem gondol­va azzal, hogy sokszor nem éppen kel­lemes dolgot kellett a nemzetre nézve cselekedniük, azon utak követését lehe­tővé tették. Természetesen értem itt mindazokat, kik az illető intézkedések létesítését buzgó támogatásukkal lehe­tővé tették s kik között első­sorban ti álltak. Azt a felelősséget, melyről t. bará­tunk beszélt, hogy gondoskodni kell a kormánynak és vigyázni arra, hogy az ezentúl hála Istennek, gyorsabban léte­síthető reformok kedvéért az egyensúly meg ne zavartassák, biztosíthatjuk, hogy érezzük, de ezen a téren is kétségtele­nül nagy és nem kellemes feladat vár reá­­tok. Mert a kellő mértéket megtartani bármely kormánynak csak akkor lehet, ha támogatást lel azon irányban is, a midőn sokszor halasztani kell egy és más oly reformot, melyet maga is óhajt, de a melyet ma az államháztartás rende­zésének megzavarása nélkül létesíteni nem lehet. (ügy van!) Haladni, létesíte­ni reformokat, azonban kellő mértéket tartani: ez a feladat; ebben megállani nem egyszer talán még kellemetlenebb, mint egyes terheket megszavazni; de hiszen tudom, hogy e támogatást bár­mely kormány, tehát az a kormány is megnyeri tőletek. (ügy van!) Épen ezért e tekintetben nyugodtan nézek a jövő elé. (Helyeslés.) T. barátunk beszélt a 15 évi idő­szak eredményeiről; beszélt a parla­mentben a múlt évben történtekről. Fel­említette azokat, a gyanúsításokat és támadásokat a­melyekkel saját szemé­lyemet illetik s felemlítette a szabadel­vű pártnak magartását a múltban s magatartása iránti szándékát a jövőt il­letőleg. A­mi a 15 éven át történteket il­leti: nekem még kevésbé volna helyes ma azokról szólanom s csakis azt kívá­nom megjegyezni, hogy mi mindannyian, kik azon évek alatt Magyarország éle­tére befolyást gyakoroltunk, azon irány­ban, melyben az érvényesült, nyugodtan várhatjuk az elfogulatlan ítéletet, mert az elfogulatlanul ítélő tekintetbe fogja ven­ni, mi volt az ország helyzete szellemi­leg és anyagilag 15. év előtt (ügy van!) tekintetbe fogja venni, mi volt a ma­gyar államnak, mint ilyennek tekintélye benn az országban, a magyar-osztrák monarchiában és a külföldön 15 év előtt (ügy van!); tekintetbe fogja venni azon nem tőlünk függő nehéz körülmé­nyeket, a­melyek ezen idő alatt felme­rültek, és ezeket fogja összehasonlítani azzal, a­mi ma létezik, és így az ítélet, ha fog is felfedezni, mert emberi műről van szó, s ilyen hiba nélkül sehol sin­csen, hibát és mulasztást, nem lehet nyugtalanító és kedvezőtlen azokra, a­kik ezen 15 év alatt hazánk sorsának intézésére befolyást gyakoroltak. (Igaz! ügy van!) A­mik a parlamentben történtek, itt azokról szólni nem akarok. Adja Is­ten, hogy a t. barátunk által jelzett re­mény teljesüljön. A­mi pedig az ellenem intézett gyanúsításokat és támadásokat illeti, bátran hivatkozom rá, hogy ha nem is oly mérvben, — ha nem úgy, az esz­közökben nem válogatva, mint ma — de voltam azoknak kitéve, nem csak a mióta a kormányon vagyok, de már az­előtt is, politikai pályám kezdetén, a­midőn nem egyet azok közül, kik most is támadnak, vádolnak és gyanúsítanak, már akkor is vádolóim táborában tisz­teltem. (Derültség.) De utoljára is, nem ő rajtuk múllott, de nem is az én ér­demem, hogy ily hosszú idő alatt ennek sikere nem volt. Jele ez annak a sok­szor bebizonyult józan észnek, politikai becsületérzésnek és igazságszeretetnek, mely a magyar nemzetet eltölti. Nem kellemes ugyan arra nézve, a­ki e do­logban az alany szerepét játszó —aka­ratlanul ugyan, — de nem érdektelen figyelemmel kisérni, vájjon a mostani eljárás mellett is meddig fogja e józan és igazságérzet visszautasítani azt, mi visszautasítandó: az eszközökben nem válogató rágalmazás! éa gyanúsító eljá­rást ? (Igaz ! úgy van !) A­mi a szabadelvű pártnak a múlt évben követett magatartását s támoga­tásokat, melyben részesítettetek, illeti: azért fogadjátok nem csak a magam, de társaim nevében is köszönetünket. A­mi pedig a jövőt illeti: meg vagyok róla győződve, hogy teljesíteni fogjátok min­dig a haza iránti kötelességet. Én, higy­­jétek el, sokkal csekélyebb súlyt fekte­tek önmagamra s sokkal jobban szeret­lek és tisztellek benneteket, semhogy — ha úgy állana igazán a dolog, hogy csakugyan egyedül az én személyem oka annak, hogy ily küzdelembe kell bele­mennetek, rég ne tettem volna s ma is szívesen ne tenném, hogy félre áll­jak. (Felkiáltások: Nem lehet!) De meg­győződésem, hogy nem erről van szó a legelső sorban is, a­mint ezt t. barátunk is mondotta , hanem szó van a parlamen­­tarismusról, a­mi pedig Magyarország szabadságának és fejlődésének alapja, legszükségesebb eszköze az ő meghami­­sítatlan voltában. (ügy van !) Mert mi történhetik, ha egyszer egy eszközeiben nem válogató, erőszakoskodó s szenve­­délyeskedő kisebbség változást idézhet elő?(Halljuk! Halljuk!) Kettő közül egy történhetik. Vagy igazuk volt abban, hogy csak azon egy személytől függ minden s ez eltávolíttatván, az történik az ország­ban, a­mit ők akarnak; vagy nem volt igazuk s ez győződve, nem esetben, meg vagyok róla volna igazuk — ekkor nagyon közel érné őket a csalódás, mert úgy kormány­társaim, mint köztetek van­nak elegen, kik a helyes és igazi szabad­­elvűség nyugodt irányát követni s azt ér­vényesíteni tudnátok. (Igaz! ügy van!) Következnék tehát, hogy az egyszer sike­resnek bizonyult módszer alkalmaztatnék ismét, (ügy van !) s mindaddig, mig a parlament uralmának vége vettetnék s helyét a kisebbség zsarnoksága foglalná el. (Igaz ! ügy van !) De ha igazuk lenne is, vajjon mit érnének el? Vajjon azt hiszik-e azok az urak, hogy nem ugyan közülünk mert mi jobban tiszteljük a parlament alap­elveit és a haza érdekeit, nem képződ­nék-e ellenök is egy oly kisebbség, mely ellenök ugyanezen fegyvert alkalmazná? s hogy nem következnék-e igy az egyik ki­sebbségi zsarnokság (a másik után, a szabadság és a haza érdekei ellenére)? (ügy van! Igaz!) De, t. barátaim, újabban arról is van meggyőződésem szerint szó : megvé­deni az ország számára az alkotmányos szabadság ölében a békét, nyugalmat és fej­lődhetést ; megvédeni a hitet benn az országban, a monarchiában és a világon Magyarország viszonyainak consolidati voltában,­­ügy van! Vajjon nem ez támadtatik-e meg, mikor némelyek egy oly férfi nevével igye­keznek mozgalmat előidézni, ki iránt, a sajtószabadságnak, a jobbágyság eltör­lésének, a jogegyenlőségnek s más ha­sonló nagy eszméknek a 48-iki törvények­be való beigtatása körül szerzett érde­meiért kegyelettel viseltetik mindenki, de nem a legnagyobban azok, kik ne­vét a párttusákba saját czéljaikra bevi­szik (Igaz! ügy van!); a­ki azonban nem csinál belőle titkot, hogy nem ismeri el azt, a­mit a törvényhozás 22 év óta al­kotott; nem ismeri el azt, a­kit a nem­zet megkoronázott (ügy van !), a­ki iránt nem csak kötelességszerű hűséggel, de a tények által bőven igazolt lelkesültség­­gel is viseltetünk. (Igaz ! ügy van !) Meg­gondolhatnák azok az urak azt is, hogy vajon — eltekintve minden egyébtől — megegyezik e a nemzet méltóságával azt kívánni, ho­gy midőn egy férfiú — bár­mennyire legyen is az a kegyelet tár­gya — mindazt, a­mit a nemzet kép­viselete alkotott és még a korona jogo­sultságát is megtagadja, annak érdeké­ben mégis azon egészen semmibe sem vett törvényhozási testület törvényt al­kosson és azt az általa megtagadott ko­rona szentesítse. ? (Elénk hosszas helyeslés.) Így fogván fel a helyzetet, még csak azt jegyzem meg, hogy valóban csodálkozom, hogy utóbbi, t. barátom által is érintett nyilatkozatom félrema­­gyaráztatott részakaróim által s hogy — és nem tagadom, ez rosszul is esett — félreértetett még olyanok által is, kik irántam jó akarattal viseltetnek. Az­ért, mert ez történt, tartottam köteles­ségemnek most is teljes nyíltsággal szó­lam. (Élénk helyeslés.) Tudom, hogy azok­ért, miket mondottam, újra erős megtá­madásoknak leszek kitéve. Tudom, hogy el fogják mondani azt is, hogy könnyű volt itt beszélni, hol nem volt ki ellent mondjon, de megnyugtatom előre is azo­kat az urakat, hogy fogok én beszélni, ha szükségessé teszik, másutt is sokkal részletesebben és sokkal erősebben, mint itt. (Elénk, hosszas helyeslés), mert a nemzetet akár öntudatosan, akár pedig — a­mint ezt sokról felteszem — ön­­tudatlanul félrevezetni nem szabad. (Elénk helyeslés.) A helyzetet úgy, a­mint áll, kell elébe állítani s ekkor határozzon a nemzet. (Elénk helyeslés.) És mert így fogom fel a helyzetet, reflectálva arra a felszólításra is, a­mit t. barátom hozzám intézett, itt is csak ismétlem, a­mit már hónapokkal ez­előtt, ha jól emlékszem, a képviselőház­­ban mondottam, hogy addig, míg — ha nem is mondom e nehéz, de sok irányban kellemetlen helyztben a törvényhozás két factora: a korona s a többség, a­mely egyedül illetékes e tekintetben dön­teni, azt mondja, hogy kötelességem, hogy helyt álljak , helyt fogok állani, ha Isten erőt s készséget ad hozzá. (Hos­­­szas, élénk helyeslés és éljenzés.) De ha ennek ellenkezője s az állam­ be, mit mindennap olvasok, de a minek jelét még eddig nem látom,hogy a helyzet máské­pen van , akkor ezen helyhez bizonynyal nem fogok ragaszkodni. — Azon­ban akkor is ragaszkodni fogok ahhoz és ezt előre is ígérem azoknak, kik er­re törekesznek, hogy ekkor még szaba­dabban, még erősebben, még hevesebben szembeszálljak azokkal a tendentiákkal, a­melyek szerintem a hazára nézve ve­szélyesek. (Élénk helyeslés.) És most, ti barátaim, fogadjátok köszönetemet arról, a­mit valóban éle­tem főboldogságának tekintek: családi életemről való megemlékezéstekért. (Éljen­zés.) Fogadjátok magam és társaim ne­vében legforróbb köszönetünket szives megemlékezé­tekért, s azon kivánatun­­kat, hogy titeket az Ur Isten mindab­ban, a mi legjobban szigetekhez van nő­ve: a haza jólétének érdekében épp úgy, mint családi életetekben, a legjobb ál­dásával lásson el. (Hosszas, szűnni nem akaró lelkes éljenzés.) Erre a miniszterelnök, valamint­ a többi miniszterek a jelen voltak közé gyűlve, min­denkivel szívélyesen kezet szorítva, egymásnak boldog újévet kívántak. Ezután a párt tagjai Tisza miniszter­­elnökkel és a többi miniszterekkel együtt a képviselőház elnökéhez hajtattak. * Ezután a szabadelvű­ párt Péchy Tam­ás házelnöknél tisztelgett. Itt Fáik Miksa mon­dott üdvözlő beszédet. LETÖRÖLT KÉRDŐJELEK. Koloxavr&r, jan. 2. A kevésb­é szerény és „jobban ér­tesült“ ellenzéki újságok már nem is kérdés-képen traktálták a miniszter­elnök lemondását, hanem egész határo­zottan állították, hogy Tisza köze­lebbről addikálni fog. Kijelentették, hogy ez „bevégzett tény“, sőt az utódokat is emlegették, úgy, hogy egyszerre négy öt kormányelnök-jelöltet kapott fel a hír szárnya. Már bizonyos sorrend volt meg­állapítva, a­mely szerint az új férfiú né­hány hónap alatt a belügyőrségen ke­resztül az elnökségig jut. De akadt olyan jelölt is, ki minden átmenet nélkül,rög­tön belép a Tisza Kálmán helyébe. Erre nézve nem egy részletes­­ ér­tesülését olvashattunk az utóbbi időben. A szerényebb hirlelők nem mentek ilyen messzire. De erősen megkérdőjelez­ték a Tisza pozíczióját. Jelezték annak nagy valószínűségét, hogy a mi­niszterelnök megy. Felhalmoztak egy csomó jelenséget, melyek bizonyítják, hogy a többségben egyre mélyebbé lesz a kedvetlenség s hogy a vezér és a kor­mány többi tagjai közt éles differen­­cziák vannak. Legutóbb azt is hallottuk, hogy­­ a honossági ügyben adott vá­lasz miatt — maga a Felség is nehez­tel Tiszára. Mindezek csodálatosan hangzó infor­­mácziók voltak, melyeket senki se tu­dott hiteles forrásokra visszavezetni. Ha­nem azért keményen tartották magu­kat a hírek, s a közvélemény egy része végre is acceptálta az indokolás nélkül odavetett föltevést és kíváncsisággal vár­ta az újévi beszédet, mely — úgy mon­dották — érthető czélzást fog tartal­mazni a lemondás tárgyában. Nos, ez a beszéd tegnap világosan és félreérthetlenül adta meg a választ azon kérdésre, hogy megy-e Tisza? A válasz úgy szól, hogy : nem megy! — A­mint ez másként nem is szólhatott. De nem csupán e tekintetben ho­zott alapos felvilágosításokat az újévi üdvözlés. Mert eclatánsul tanúsította azt is, hogy a kormányelnök és pártja közt a legszorosabb kapcsolat változat­lanul fennáll, és hogy az egész kabinet és az egész párt a legteljesebb össz­hangban vannak úgy kölcsönös érzel­meikre, mint a közel­jövő feladataira nézve. A tegnapi ünnepélyesség letörölte mindazon kérdőjeleket, melyeket ellen­zéki „biztos tudás“ aggatott a Tisza ál­lásához, a többi miniszterek és a sza­badelvű párt hangulataihoz. Egyebet nem is várhattunk. És az lett volna indokolatlan és merőben meg­lepő, ha valamely tekintetben ennek az ellenkezője történik. A lefolyt esztendő zivatarai nem hagy mány megrontották volna a Tisza-kor­­pozíczióját, de épen e zivatarok közepett ment végbe a benkabinet a belső megszilárdulás egy hatalmas processusa. És — a szakadatlan ostrom daczára — az ostromlottaknak idejük, erejük volt ahoz, hogy a kormányzásban igen ne­vezetes eredményeket mutassanak fel és egytől-egyig kiváló fontosságú munkája

Next