Kolozsvár, 1893. január-június (7. évfolyam, 1-146. szám)
1893-04-08 / 79. szám
Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY-UTCZA 6. SZÁM A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK Heti ADATNAK VISSZA Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI Dija« Kg*»z évre............................16 frt. Fél évre ..............................8 frt. Negyed évre....................4 frt K«y hór».........................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: KgV □ «'•ni. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér goza 20 kr. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed alkalmából felhívjuk a t. közönség figyelmét lapunkra. Tesszük ezt rövid néhány szóval, mert azt hisszük, hogy a lap tartalma meggyőzőbben beszél minden ígéretnél. Igyekezetünk folyton arra irányul, hogy a „Kolozsvár“ minél változatosabb és minél érdekesebb legyen, s örömmel tapasztaljuk, hogy a közönség méltányolja törekvéseinket, ami nekünk buzdításul szolgál a munkára. Azt is tapasztalhatja közönségünk, hogy kiváló gondot fordítunk erdélyi haza részünk és Kolozsvár érdekeire, s levelezőink és munkatársaink számát folyton gyarapítjuk. Bizalommal kérjük az előfizetések megújítását és lapunk terjesztését. A „Kolomár“ előfizetési árai: Egész évre........................................16 frt. Félévre..............................................8 frt. Negyedévre.........................................4 frt. Egy hóra..........................................1 frt 60 kr. ■C Lelkészek, tanítók, kereskedők és iparosok számára a kiadóhivatal kedvezményes áron adja a lapot, t. 1. negyed évre helyben 3 frtért, vidékre 3 frt 60 krért. Hangulat. Budapest, ápr. 7. Apponyi Albert gróf tagadhatatlanul érez magában lelkiismereti furdalásokat, mint olyan államférfin, aki nagy dialektikai adományait és tehetségeit nem a produktív munkára, hanem a parlament meddő veszteglésének táplálására fordította. Logikailag indokolt tehát, az, hogy időnként megszállja őt a bűnbánat s a nemzet elé önvallomásokkal járul, amelyeknek az a színük, mintha nem ő fokozná mindig és mesterségesen az ellentételeket, hanem a szabadelvű párt térne el attól az állásponttól, amely a nemzeties irányú haladást egyedül teszi lehetségessé. Apponyi tegnapi beszéde szintén ennek a czélnak hódol s abban a dialektika öszszes mesterköltségével úgy csoportosítja a tényeket, hogy a felületesen gondozó csakugyan rátéveszthető arra az okoskodásra, hogy ime Apponyi Albertet a szabadelvű párttól csak az választja el, hogy ő a hadseregnek nemzeties irányú továbbfejlesztését tűzi ki feladatul, s elég sajátságosan ezért a nemzeti aspiráczióért jut ki nem egyenlíthető ellentétbe a kormánynyal. A tiszta valóság azonban az, hogy Apponyi Albert, aki sokáig vitatta a maga részére a közigazgatási reform apaságát, a reformmal szemben tornyosult nehézségek folytán gondolkodóba esett s annak kivitelét utóbb egészen meg is tagadta, hozzá szegődvén az obstrukcziós elemek táborához. Apponyi Albert azután ugyancsak hangosan hirdette a liberális egyházpolitikai programmot, a teljes vallásszabadságot, a polgári házasságot , más efféle szabad eszméket, a mikor azonban most a nemzet azt várná tőle, hogy ellenzéki pártállása daczára is, nyíltan törjön lándzsát ez eszmék mellett, amint azt megtette Eötvös Károly, sőt maga Kossuth Lajos is, akkor Apponyi Albert néma, mint a sír, szava nem hallható, hanem igenis megragadja a legelső alkalmat arra, hogy a magyar államférfi a minőség sinequa non-ja gyanánt egy már régen a fokozatos kifejlődés útjára terelt, de valójában igen kényes kérdésnek, egyszerre való megoldását, bizonyos nyereséggel dobja oda; egy oly kérdését, amelynek bármily nemes intencziókból fakadjon is, most, a mai komplikált és nehéz viszonyok között, felszínre hozása, teljességgel nem időszerű és nem szerencsés. Apponyi Albert az ő ékes beszédeiben kezdi a csábító hangú szirént, a bolygó lidércz fényt játszani, amely folyton-folyvást csalja a rája hallgatót, közelebb és közelebb azokhoz a szíriekhez és süppedékekhez, ahonnan a menekülés, a kigázolás vajmi nehéz. Hogy a mostani politikai viszonyok között az ellenzékeskedés hálás mesterség, s a szabadelvű párt elvei mellett való szilárd kitartás az önfeláldozás bizonyos mértékét kívánja meg, az kétségtelen, nem is csodálkozhatunk tehát azon, ha a politikai élet kislelkű tényezői zavart fővel tekintgetnek jobbra és balra, a háborgó tengeren himbáló hajón megszorult patkányok módjára, keresvén a meleg helyet, ahová legjobb lenne szegődni, de egy Apponyi Alberttől több nyíltságot és őszinteséget lehet követelni annál, hogy a midőn folyton ajkán hordja a béke jelszavát, a komoly munka szükségét, valójában a politikai helyzet nehézségeit csak arra használja fel, hogy a különben is izgatott nemzeti közvélemény elé, az ellentétek újabb és újabb kérdéseit, gördítse. A szabadelvű párton sokan vannak, akik daczára az Apponyi megbízhatatlan politika harczmodorának, a vele való békességet óhajtják. Óhajtják pedig azért, mert végre is Apponyi ma már oda nőtte ki magát, hogy vele számolni kell, ő, ha mást nem, azt bizonyára megtudja tenni, hogy a parlamenti munkásságot rendesen és következetesen megzsibbaszthatja. Akik tehát azt látják, hogy a kormány valóban üdvös reformprogrammja, a parlament örökös meddő harczai miatt, majdnem megvalósíthatatlan, nem ok nélkül hajlandók még bizonyos áldozatokra is, abból a czélból, hogy e nehézségek lehetőleg eloszlattassanak s a reformok keresztülvitele a parlament számottevő ellenzéki elemeivel kötendő, bizonyos acceptálható békepontok mellett biztosíttassék. Az Apponyi módszere azonban ezt a reményt teljesen ledönti s a vele való együttes munkásság gondolatától letenni kényszerít. Ily körülmények között aztán alig lehet egyebet kivánnunk, minthogy a szabadelvű párt minél előbb kezdje meg a házban a döntő ütközetet. Az előcsatározásban a seregek már kifáradtak,nem egy elszánt katonát a kétely fog el, kétely az iránt, hogy az ő lelkesedése neme gyümölcstelen, meddő dolog ? Mint a fellegekkel terhes égbolt kívánatossá teszi az üdítő, tisztító égiháborút, azonképen a magyar politikai közélet mostani komplikált, mondhatnni túl sok ideje Vajúdó viselőssége egyenesen várja, megkívánja a döntő küzdelmet. Azt a küzdelmet, amely az elhasznált, lejárt vagy impossibilis embereket elsöpri a harcztérről s a liberális alapon álló, cselekvésre képes, harczot álló politikusokat, akiké a jövő, s a nemzet őszinte rokonszenve, elvi alapon tömöríti. SZENTKIRÁLYI KÁLMÁN: A „KOLOZSVÁR” TÁRCZÁJA. A Rákóczyak kincse. (Vége.) Beniczky Miklós előadja, hogy Báthory Zsófia parancsolatjára egy alkalommal 6 társzekeren kerülbelöl 24 hordó ezüstöt szállíttatott Selimczbányára, hogy abból a likavai és rosenbergi uradalmak kiváltására pénzt verjenek. Mnthogy azonban tudomása szerint az öreg fejedelemasszony ezt a pénzt sem a mondott czélra, sem hadakozásra, sem Rákóczy Ferencz feje vakságára nem fordította, erősen hiszi, hogy Munkács várában rejtette el jövendő időire. Igaz ugyan, hogy egy barát Báthory Zsófia temetése alkalmával a szószékről hirdette, hogy a fejedelemaszszony kincseit „a Jézus társaságában lévőknél keressétek!*, erre a gyanúsításra azonban csakhamar megtelelt Pater Kiss a path* diából, mondván: „Nem viszett el ennek a kincse, megvagyon s megadják, ha I.ten fölnevelvén az árvákat, emberkért élnek, és avval is megbizonyitják, hogy nem a Jézus társaságában lévőknél . . . vagyon a. mneltóságos ház kincse.“ Sőt úgy látszik, Pater Riesnek nagyon érdekében állhatott, hogy a gyanú tovább ne terjedjen, mert a temetést követő napon Beniczky füle hallatára, a jezsuitáknál nyilvánosan megesküdött papi hitire, hogy „lesz olyan ember, ki megmondja, hol vagyon Rákóczynak a kincse, én faihm, te szent szerzetem felől ne kételkedjek, hogy nállunk volna.“ Tanú megjegyzi, hogy erről a dologról nem kényszerítésből, de szabad jó akarata szerint nyilatkozott előtte a páter, akkor, midőn Zrinyi Ilona nem adott neki új költséget , az elmondottakból is következteti, hogy „volna eltett kincse Báthory Zsófiának“, de hogy a németek épen azt találták volna meg a várban ? bizonyosan nem állíthatja, bár maga is gyanúsnak tartja a prefontmesterné hallatlan fényűzését. Zsófia asszony, bizonyos Mátyás nevű puskás katona felesége, névvel is megnevezi a kincstaláló német drabantokat (Czirkisszer, Partimé, Tischler) s hosszadalmasan beszéli el, mikép dorbézoltak nap-nap mellett, úgy hogy a korcsmáros meggazdagodott utánuuk, bár panaszkodott később, hogy Fischer káplárnak visszaadá a rábízott süveg pénzt, melylyel aztán csakhamar meg is szökött Munkácsról. Zsófi asszony leány korában Radics András várkapitánynál szolgált, és szemfüles per róma lévén megfigyelt mindent a mi körülötte történt. Jó emlékező tehetsége mellett bizonyára élénk phantaeiája is volt, mert úgy pergett a nyelve, mintha csak tegnap és nem 13 esztendővel azelőtt esett dolgok forogtak volna szőnyegen. Állítólag az 1683-ik év telén történt, hogy egy éjjel a hálószobája mellett való kamarában valami különös zajt hallott. Noeza fut a szakácshoz, felkölti álmából, de ez sem tudja mire vélni a dolgot s más napra kelve jelentette gazdájának, hogy az éjszaka „mint egy üstben való zörgés“ hallatszott a szomszéd kamrából. Ez csak annyiban maradt, de két-három nap múltán észrevette a tanú, hogy a szóbanforgó kamrának egy befalazott titkos ajtaja kibontatott. Gyanúsnak találván a dolgot leskelődni kezdett a egy alkalommal megpillantotta Gyürkyt, az akkori porkolábot, Sárosait a praefectust és magát a kapitányt Radics Andrást, amint a titkos ajtó mögött lévő rejtekből sok kissebb-nagyobb ládát vonszoltak kifelé és csakhamar nyitogatni kezdek. A leskelődéssel megnem elégedvén, néhányszor be is szaladt hozzájuk s bár hamar dolgára küldötték, annyit mégis meglátott, hogy a ládák némelyikében arany-ezüst mivek, drága öltöző ruhák voltának, ezenkivöl bársony ecárlát, és gránát-posztó találtatott bennük végszámra. Még az sem kerülte el figyelmét, hogy Radics András a ruha közül egy szép sárga fából való ládát emelvén ki, feleségének kezébe adá, aki az Ő szeme láttára tüstént szobájába vitte, a paplana alá rejté, mondván: „Csak azért szeretem ezt a kis ládácskát, mert jószagú.“ Mikor pedig a ládákat mind kiürítették, az ajtóra lakatot vetettek, de hogy a sok drága portékát hova tették, hova nem , arról bizony nincs tudomása. Látta azonban, hogy mikor Radics a capitulatio után kiköltözködött a várból, se bort, se búzát nem vitt magával, hanem 7 társzekeret ládákkal s „portékákkal“ rakatott meg. Kíséretül egy compania német katona rendeltetett mellé, mire némelyek megjegyeztek : „Bizony nem ezer forint érő jószágot adott ezért az a németeknek.“ Dobos alias Szappanyos Péter azt vallja, hogy Báthory Zsófia egy ízben körülbelől 3 vékányi pénzt mosatott meg és a felső várban saját ablaka alatt szárittatta. A pénz pedig 10—12 poltuzásokból és dutkákból állott, a mit onnan tud, mert három nap és három éjszakán keresztül őrizte a bástyán egy meghalt társával s két inassal együtt. Megszáradván a pénz, Borsoló Mihály behordá azt a tárházba s aztán előhivatták a városból Kőmives Mihályt, aki két éjszakán keresztül dolgozott zárt ajtók mellett, a fejedelemasszony és Pater Kiss jelenlétében, mialatt Borsoló több ízben meszet vitt oda. A tanú állott őrt az ajtó előtt egy hajdúval, nagy esküvéssel megeskettetvén, hogy a dolgot titokban tartják és egy lelket sem bocsátanak át a küszöbön. Mikor azonban a fejedelemasszonynak nyitottak ajtót, betekintvén tanú a tárházba, látott a földön körülbelől harmincz ,tégla formára csinált arany darabokat,a melyek egyaránt tenyérnyi széles, arasznyi bosszú és két ujjnyi vastagságúak vajának. Úgy hallotta, hogy a kincsnek egy részét a Zrínyi Ilona által lakott bástya pinczéjében rejtették volna el. Arról, hogy a németek kincset találtak volna a várban, nincs semmi tudomása, de azt határozottan állítja, hogy mikor Pater Kiss Zrínyi Honával összeveszvén, elhagyta Munkácsot, a téglaforma aranyakból is elvitt magával. Beniczky Miklósné, Gyulay Judit úraszszony, hallotta, hogy Báthory Zsófia Pater Kissel együtt Rákóczy Ferencz temetésekor az audencziás házban kincset rejtett volna el. Beszéle volt előtte, valamint férje előtt a mostani porkoláb Gombkötő Mihály, hogy az eczetes házban a fal megrepedvén, benézett a repedésen és ott sok ládát látott velna. Más alkalommal pedig az említett porkoláb saját vallomása szerint ráakadt a várban „Szent László sisakjára, mely pamuttal lévén megtöltve, kiben az arany mív helyei mind megvoltazak.é s azzal együtt bizonyos fegyvert és ezüstös bársony nyergeket is talált, mindezeket pedig levitte a „fehér házhoz.“ Beszélte még Gombkötő Mihály, hogy Lorántffy Zsuzsánna egy levelét olvasta volna, melyben valakinek meghagyta, hogy „a kincset úgy tétesse el kad, hogy a mely emberrel eltéteti, az többé napfényt ne lásson.“ Megjegyzi a tanú, hogy kész a porkolábnak is szemébe mondani az előadottakat. Végül nagyon csodálkozik a prófontmi stemén, aki lyányostúl gyémántos, rubintos, zománczos arany ékszereket visel, a melyek meglepett, hasonlítanak a Rákóczy-ház ékszereihez ; mert igaz, ugyan, „hogy vagyon ő felségétől fizetése, de mód nélkül való annak vásárlása és magaviselése, mert úri asszonyokhoz hasonlítja magát stb. Október 2-án a juratus Ungvárra érkezett, és Gall Márton táblabirót hallgatta ki.— Ennek rövid, de a fenforgó ügyre nézve igen fontsa vallomását szó szerint közöljük : „Hallotta néhai Brassay János, akkori munkácsi czeibarter szájából, hogy méltóságos néhai boldog emlékezetű Báthory Zsófia feje-delemasszony Pater Kiss akkori confessariussának és néhai nemzetes Botth Anna, ő asga öreg asszonya praesentiájokban munkácsi Kőmives Mihály által Munkács várában az tárház és azon kamarka között, az holott néhai Badinyiné asszony említett Botth Anna a konyha mindennapi szükségére az vajat szokta volt tartani, bizonyos és notabilis kincsét az vár árka felé kőfalban rakatta volna titkon be. Ezeket pedig kérdésben vevén a latens Brassay uramtól, hogy bonnét és kitül tanulta volna ki? arra felé, hogy ő említett Kőmives Mihálytól vagy titokban értette, a midőn mind az méltóságos fejedelemasszony, mind Pater Kiss uram, mind pedig Badinyiné asszonyom meghalálozzanak; igy ehhez képest maga is öreg és beteges ember lévén, jelentette oly réggel, ha quo casu halála történnék, az midőn Isten a méltóságos árvákat szárnyakra birná, akkoron megint Brassay János homagialis obligatiója alatt ő usgoknak jelentené meg. De minthogy említett Brassay János erőtlen és beteges ember lévén pariformiter, ő is igaz szolgai kötelességtől viseltetvén, és ezen ő usgok jövendőbeli hasznára deserviálandó jót titokban hagyni holta után is nem akarván, jelentette meg a Dominus latensnek. Melyről is továbbra való s ő nsgokhoz tartozó devotióját kéváltván contestálni, minek előtte Munkács várából kibontakoztatak volna ő nsgok, az méltóságos fejedelemnek emlékezetére és ő usgának értésére atta.“ A következő nap r szobránczon Fekete Zsigmondné Lázár Zsuzsánna úrasszony, mint saját szemeivel látott dolgot előadá, hogy mikor Báthory Zsófia halála után Pater Kiss oda hagyta Munkácsot, egy nagy fekete ládát vitt magával, melyet 6 legény is nehezen emelt. —■ Visszatérvén pedig Lengyelországból, a páternek egy étekfogója hittel erősítette, hogy abban a ládában pénz volt. ^ _ . Október 4-én Kassán báró Hulló Z.igmondot és Olasz Ferenczet, a szepesi kamara A királyi pár Gödöllőn Érdekesnek tartjuk közölni budapesti levelezőnk következő sorait: A gödöllői idillikus királyi kastély már nem sokáig áll pusztán, elhagyatva. A májusi virulással ott is bimbózni és illatozni fog minden, csendes pompában, széppé téve annak a magasztos nőnek a jelenléte által, ki sohasem szűnt meg Magyarország védaágyaia, a magyar nép legjobb barátja s pártfogója lenni. És a király ez a jóságos atyja az országnak, meg fogja látogatni, mint, egyébkor is, idillikus nyári lakhelyén szeretett nejét, és ismét sütkérezni fognak kölcsönös szerelmükön és a magyar nemzetnek oly meleg, oly mély és őszinte szeretetén, tiszteletén. És végre el fog némulni a királyi pár állítólagos haragjáról szóló mese. Magyarországnak nem volt jó barátja az, s e mesét kigondolta, nem lehet okosaknak mondani azokat, akik azt tovább terjesztették. De hogy a mese egyáltalán keletkezhetett és hogy különben komoly emberek képesek voltak azt tovább fonni és terjeszteni, az csak azt bizonyítja, hogy meglehetős általánosan érezték azt a nyomott tudatot, hogy valami hiba lett elkövetve, oly valami történt, ami kedvtelenséget kelthetett az udvarnál. Nos tehát, ha megvan ez az érzés, akkor cselekedjünk is a szerint, és hagyjunk fel oly játékokkal, melyek magukban csak gyermekesek, miután pozitív alapot, senki sem szeretne nekik adni, a végtelenségig ismételve pedig és nyilvános találkozási helyekre, éppen az utczára czipelve valóban bosszantóknak kell lenniök, és pedig nem azokra nézve, akik az excresszív dolgot önmagában ízetlennek találják, hanem arra nézve is, akit a gyermekes rikkantással — mint tévesen histik — megtisztelnek, a kinek méltósága és históriai nagysága az ily céltalan „tréfák“ által csak szenvedhet. Aki a magyar szabadság „nagy öregemberét“ igazán tiszteli, nem nézheti szégyen és megbotránkozás nélkül, hogy az őt dicsőítő refrain mint lett csőcselék közhelylyé, akár holmi tra-ra-ra bum dié. A gondolkozó és érző magyarság másképen gondolkozik és érez. Király és királyné pedig, apa és anya, ismerik a magyar gyermekeiket és nem ítélnek a nap és a napi juksz mulékony tünetei szerint. Kereskedelmi szerződés Romániával. Ebesből jelentik, hogy a Romániával kötendő kereskedelmi szerződés dolgában a napokban újra megkezdik a tárgyalásokat. Minthogy a leglényegesebb pontokat illetőleg többé véleménykülönbség nincs, és a megegyezés tényleg már megtörtént, a kereskedelmi szerződés létrejöttét egészen bizonyosra vehetjük. Papiniu, a román kormány megbízottja tegnap Bécsbe érkezett és megkezdte a tárgyalásokat báró Glanz osztálytanácsossal. Papiniu a román külügyminisztérium vámpolitikai osztályának főnöke. Az új franczia kabinet nyilatkozata. A képviselőházban felolvasott miniszteri nyilatkozat a következőket tartalmazza: A kormány nem huny szemet a helyzet nehézségei előtt, de megnyugtatja az országban létező mély nyugalom és az ország kitartó bizalma a köztársasághoz. Ez bizonyítéka annak, hogy a legutóbbi hónapok fájdalmas eseményei, daczára bizonyos fáradozásoknak, hogy azokat politikai czélokra kiaknázzák, sem a köztársaságot erőteljes fejlődésében, sem a hazának hagyományos jóhírnevét a tisztességben és becsületességben meg nem ingatták. (Tetszés.) A tanulság, melyet azonban a megpróbáltatásokból meríteni kell, az, hogy jólét és vagyon csak munka által szerezhető és az erkölcsök nemesítése és az élet méltósága által tartható meg. A nemzet lelkiismerete megértette ezt a tanúságot és a köztársaság jövője elé bizalommal tekinthetünk Az általános szavazati jog napról-napra mindinkább összhang- zásba hozza a demokratikus törekvéseket és a köztársasági intézményeket , nincs távol az a nap, amelyen Francziaország és a köztársaság kölcsönösen áthatva egymást és véglegesen megazonosodva az összhang teljességét még inkább elősegítendik. Ez eredmény leggyorsabb elérésére a legbiztosabb mód, az, hogy a hierarkia minden lépcsőjén pontosan, jóakarattal és méltányossággal munkálkodjanak a polgárok közjólétén. Felhívjuk önöket, nyújtsák az országnak a parlamentáris élet normális menetének benyomását, határozottan csatlakozván a napirendhez, mely a törvényhozás munkáját méltóan megkoronázza. (Helyeslés.) Figyelmük természetszerűleg az e napirendben foglalt gazdasági és szocziális törvényekre fog irányulni, különösen a produktív szövetkezetekről és a mezőgazdasági hitelintézetekről szóló törvényjavaslatokra. Közvetlenül elintézésre vár az 1893. évi költségvetés, melynek megszavazása a két kamarának elkerülhetetlen megegyezése útján meg fog történni. Ez egyetértésen teljes erőnkből közre fogunk működni és reméljük, hogy nem lesz szüksége újabb budget provizóriumot igénybe venni és hogy az 1894. évi költségvetést idején elő fogjuk terjeszthetni. A nyilatkozat a következő szavakkal végződik : E nézetekkel és szándékokkal vesszük kezünkbe a kormányhatalmat. Kérjük közreműködésüket és meg vagyunk győződve, hogy önök azt meg fogják adni oly férfiaknak, kik jóakaratukat, teljes odaadásukat és egész szívüket a köztársaságnak és Francziaországnak szentelték. (Tetszés balról.) A miniszteri nyilatkozat felolvasása után a képviselőház Peytral miniszter kérelmére tárgyalás alá vette és elfogadta a költségvetés utolsó tételét és az egész költségvetést abban a szövegzésében, mellyel a képviselőház első tárgyalása alól kikerült. Az országházból. Budapest, ápr. 7. A képviselőház mai ülése egy elveszett nap a törvényhozás működésében. Nem kívánjuk az ülés lefolyását hosszasan tárni közönségünk elé, mert arra a sok üres felszólalás és közbeszólás nem érdemes, hogy megörökíttessék. A dolog lényege az volt, hogy a tegnapi ülés jegyzőkönyvének azt a részét az ellenzék nem akarta hitelesíteni, amely a honvédelmi miniszternek a temesvári esetre adott válaszára vonatkozott; az volt a fő kifogásuk ugyanis, hogy a szavazásnál Bánffy Dezső báró elnök nem rendelte el az „ellenpróbát.“ Az ellenzékről szóltak Eötvös Károly, Horváth Ádám, Bolgár Ferencz, Helfy Ignácz, Polónyi Géza, Horánszky Nándor, Horváth Gyula és Károlyi Gábor gróf. Zichy Jenő gróf is részben az ellenzék álláspontját foglalta el. A vihar lecsillapítására Wekere Sándor miniszterelnök előadta a kézzel fogható, legtárgyilagosabb argumentumokat és segítettek neki Pulszky Ágost, Perczel Dezső, Dániel Ernő, és Rohonczy Gedeon. Az ellenzék azonban oly ingerült volt, hogy Rohonczyt nem is akarták végig hallgatni. Parlamentünk kiváló dicsőségére fog szolgálni az is, hogy több órai üres vita után Károlyi Gábor gróf, a