Kolozsvár, 1895. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1895-07-01 / 147. szám
147 szám. IX-ik évfolyam. 1895. Szerkesztő-iroda: BELKIRALY-UTCZA 6 SZÁM A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza Megjelenik a lap minden nap, az in nap és vasárnapi kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kolozsvár, hétfő július 1. BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM ELŐFIZETÉSI DIJAK Egész évre...................... 1 frt. Félévre ..... 8 frt. Negyed évre . . . . • é frt. Egy hóra...........................1 frt. 50 kr; Egy szám ars 5 kr. HIRDETÉSI DIJAK Egy flom tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők, és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tora 20 kr. Az anyakönyvvezetők. Kolozsvár, jul. 1. A polgári anyakönyvvezetésből megyei közigazgatás is jókora haszno húz, mert az országban a körjegyzőségek számát mindenütt szaporítják. Helyes ez, és az anyakönyvvezetés államosítása nélkül is meg kellett volna tenni Bármily lelkes hívei vagyunk a közigazgatás reformálásának s bármennyin ismerjük a mai közigazgatás rendes hibáit és hiányait, azért mégis be kell hogy valljuk azt, hogy a mostani rendszernek misemái nem csupán az intézményből, hanem a javadalmazás elégtelenségéből s a személyek elégtelenségéből erednek. S mert kétségtelenül a reform teljes keresztülvitele előtt is lehet a helyzeten javítani azzal, ha a személy hiányon javítunk: örömmel üdvözlünk minden olyan tényt, amely ezen a téren is előrelépést jelent. És a kormányban meg is van erre a jóindulat. Az állami dotácziónak jelentékeny felemelése már egymagában sokat javított a helyzeten. De azóta is minduntalan halljuk, hogy a kormány újabb és újabb állás rendszeresítését jóváhagyta. Régebben ily hajlandósággal nem igen találkoztunk; a törvényhatóságoknak legmegokoltabb előterjesztései a személyszaporítás iránt süket fülekre találtak, mert a kormánynak akkor az volt a nézete, hogy a nemsokára keresztülviendő reform előtt a helyzetet megbolygatni nem kell. S na meg, valljuk meg őszintén, akkor ez a merevség egy kis szelíd pressió is volt, s általa megpuhítani akarta azokat, akik a közigazgatási reform ellen a legelszántabb és a legmakacsabb harczot folytatták Most már a helyzet alaposan megváltozott. Most a közigazgatási reform eszméjének alig vannak ellenségei. Ez ellenségei ma már, ha vannak is, nem a municipiumok buzgó és lelkes munkásaitól, hanem a képviselőház ellenzékeiből telnek ki, akik kormánybuktatási szempontból vannak ellene a kormány projektumainak. S ha egyáltalában örvendetes az, hogy a kormány a törvényhatóságoknak új állások rendszeresítésével szemben annyira kuláns álláspontot foglal el, különösen örvendetes amikor ez a személyszaporítás azon a vonalon történik, ahol a municipális adminisztrációnak legmegsebezhetőbb oldala volt a körjegyzői karban. Azt lehetne mondani, hogy a közigazgatás végső fokban a körjegyzőkön nyugszik. Ezek megbízhatósága biztosítéka a jó adminisztrációnak s viszont ezek megbízhatlansága és tehetetlensége igen sok bajnak a forrása. Sajnos, hogy a közjegyzői karban a meg nem felelő egyének feles számmal vannak és sajnos, hogy ennek nem csupán ők az okai, hanem az a rendszer amely túlhalmozza sokféle munkával s némelykor oly bizalmas feladatokra is alkalmazza, amely őket abban a téves hitben ringathatja, hogy annak a fejében egy kis pontatlanság és hanyagság könynyen bocsánatra talál. Csakugyan itt az ideje közjegyzői intézmény javításának mégpedig oly irányban való javításának, hogy oda szakképzett és inteligens embereket is lehessen kapni. Az állami anyakönyvvezetés a szükségből erényt csinált s a kormányt reákényszerítette, hogy az anyakönyvvezetés megbízhatósága érdekében a közjegyzői kart szaporítsa és ezzel munkájukat könnyítse. Helyénvaló volt ez, mert az állami anyakönyvvezetés sikere a megfelelő számú erő rendelkezésre bocsátásától függ; de függ ezenkívül attól is, hogy ezek az emberek hivatásuk magaslatán álljanak s általános megbízhatóságnak örvendjenek. Azért a további lépés most az lesz, hogy a közjegyzői kar ne csak szólban szaporíttassék, de oly módon reformáltassék, hogy bennük az állami akarat az intézmény szelleméhez és az egyházpolitikai reform magasetnikai czéljaihoz méltó képviselőkre találjon. A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. A jobbkéz csodája. Irta : Hegedűs Lóránt. Csodákkal van tele a mi hitetlenségünk. Ha a leszárazabb írásokat veszem, amelyeknek semmi más dolguk nincs ezen a világon, mint hogy szolid és unalmas paragrafusokban elmélkednek az egyedül üdvözítő valóságról, amint megforgatom lapjaikat az ablak előtt, csillogó foltokat látok keresztül rajtok és a belűsorok között fényességek, idegen, ragyogó pontocskák ütnek körömtül. Honnét jönnek oda? A könyvírók azt modják, amit összegyúrtak, mind az igazság porából való, kemény '" szürke is de kézzelfogható az ő anyagjuk, mert minden pont nagyszerűen megmagyarázható. Ők csak a számító észszel dolgoznak és Csak abban hisznek, ami oly pontosan beta, bizonyára hogy hiszékenységből, érzésből még egy csöp sem kell hozzá, mert a szigorú levezetések biztosan egymásba vágnak, mint a gép fogai. És mégis ott világlanak azok a különös csillagok az okoskodások alján. A híres szolul bizonyítások be vannak harmatozva Br'ha be nem bizonyított tüneményekkel, amelyek ma már senkinek föl sem tűnnek, pedig nincs a nap alatt nálunk különösebb dolog Csodák vannak itt elrejtegetve, amelyekről a paragrafusok buzgó építői azt hitték, hogy száraz porszemek. Igazi csodák, sokkal csodásabbak, mint a genuai San Lorenzo Szűz Mária szobra, amelynek minden évben egyszer kinő a haja, vagy a római szent csontok, amelyekből Mark Twain több mint három millió szentet kalkulált ki. Hisznek bennük és nem kutatnak okaik után. Építenek rátuk és nem kérdezik tőlük, hol születtetek ? Csak tele szórják velek a könyveket és néha ritka szép időben látják meg őket, mikor egész könyvsorok foszforeszkálnak már ezektől az idegen, ismeretlen lényektől — csodáktól. Egyet most is látok ragyogni előttem s azért, mig el nem veszti a szinét, beszélek róla. Előbb egy kis filológiai mesterkedésen kell keresztül esnünk. Ha jól tudom, jogtörténészeink véleménye szerint, ez a magyar szó : jog — nem jól áll a talpán. Egy kis hiba történt vele. A régi magyar nyelvben ez alatt a három betű alatt a jobb kezet értették, és nem a jus-t. Mikor azután később arra jutottunk, hogy a latin szó helyébe a jus fogalmára egy magyar kifejezést kellett keresni, átnéztek a szomszédba. Ott azt látták, hogy németben és a frakciában olyan szóval fejezik ki a jogot (Recht, droit), amely egyúttal a jobb oldalt is jelenti. Mivel pedig nekünk a Recht, droit kifejezésére nem volt szavunk, a jobboldal fogalmára azonban már volt egy t. i. a „jog“ kifejezésünk , tehát egyszerűen azt csinálták, hogy ezt a szót kinevezték a latin „jus“ helyére is. Ezért hívjuk mi a juristát jogásznak. A „jog“ oly szépen befészkelte magát új hivatalába, hogy régi tisztéről egészen megfeledkezel, és ma már senki sem szól ekképen: Hogy ha te fog temed meggonozhestand tégedet, ved ki vetet es vesd el tetveked; — pedig a müncheni codexekben ez van. — Most azután azt mutogatják, hogy a németben és francziában a jog szó nem a jobb kéz szavával van ám rokonságban, hanem az egenes (recht, droit), szóval, és ennélfogva a magyar szót rosszul választották meg. Kár volt ajus fogalmát a jobb oldallal hozni kapcsolatba. Inkább így volna helyes: „lát egyenes törvényt, mint atyja, mindennek.“ (Arany.) Bizonyos, hogy messzire el fogok kerülni minden nyelvészeti disputát. De bármilyen módon rügyeztek is egymásból a latin, német és magyar szavak, bár hogy hibáztassák is a magyar képzést, nem tudom azt elhinni, hogy oly hiába való tévedés lenne csak, ami itt történt és hogy a jobb kéznel semmi köze se volna a joghoz. Lehet, hogy rejtélyes az ő rokonságuk, de valahol meg van az. Azonkívül, hogy a németben (Recht), francziában (droit), angolban (right) és olaszban (dritto), a jog szó mindenütt atyatiságban van a jobb féllel, így van az a gótban is. „És az a gót, amelynek gyöke a jusénak megfelel: jussza, a jobb értelmével bír“ — mondja Pulszky. De így van az a szanszkritban is, a holdak sina ezt jelenti : jobb kéz, derék, jóravaló. Ha pedig én azt látom, hogy a Nyelvtörténeti szótár tanúsága szerint régi krónikáinkban ilyen kitételekkel találkozunk: Nyola yokezevel kebelebe s oda yog regulayat, avag zenth Ferancznek evangéliumi regulayt. (tízent Ferencz legende). — Rokannyou bio reayok feleltem te yogggnak nagysága myatt. (Jordánszky Codex). — En yogomra al ennekem, hogy el tántorogjam. — Ennekem segedség legyen at te jogod és irgalmasságod — akkor mondhatok annyit, hogy ősi nyelvünkben sem volt oly roppant meg az ur a jog forgalma és a jobb (jogb) kéz között hogy később át ne lehetett volna azt könnyen hidalni. Kétségtelennek tartom mindezek után, hogy valamely titkos szál kötötte össze mind e népeknél a jog és jobb oldal forgalmát. Azért, nevezte a nép ösztönszerűleg, egy szóval a kettőt , mert megérezte az ő csodálatos érzékével, hogy iker testvérek. És nem csak szavakról van itt beszédem. A jobb kéz fogalma bele van ültetve a jogba, csakúgy, mint társadalom rejtélyes szerzetébe, az etiquettebe. A házassági jogban a balkézre való házadig egy egész intézményt képez, mely a jobb kézzel kötött frigynél alább valónak tartatik — és a magyar gyerek először azt tanulja meg, hogy mikor a „szép kezét“ kérik, akkor jobbját nyújtsa. A jobb kéz tartja az esküt és annak az ujjait töreti le a Constitutio Criminalis Theresiana a hamis tanúnál, — épp úgy, mint a hogy ösztönből tudjuk, hogy jobb kézzel fogjunk kezet s ha az Andrássy uton megindul egyén páradat a jobboldal úgy meg van tömve a bal járdához képest, mint ahogy a kettő áll az egyhez. És adhatunk-e nagyobb dolgot ezekhez annál, hogy országunkat egy dicsekvőséges jobb kéz védi? El nem lehet ezt tagadni s csak az marad a kérdés, be imét van ez ? Micsoda mahináczióval került együvé a jog és a jobb ? Milyen bűbájos urrai kenték meg ennek a nagy urnak, a népnek a szemét, hogy a kettőben egyet lásson és egyed érezzen, miért érez ő úgy mély, veleszületett, kitörülhetlen ösztönével, hogy jobb oldalát babonás erővel fogja körül a legdrágább kincsét a jogot, ehhez az érzéséhez köti. Egyszerűen azt felelhetik rá, hogy ez a nép ösztöne és egy darabja, talán csírája az ő jogérzetének; sem több, sem kevesebb. Ez igaz, sőt az is igaz, hogy ez az érzés mindig, minden lapon ott szerepel a tudományban, mert felelet helyett mindig ez kerül elő. De maga ez érzés ott áll, megfejtetlen csodának. Azt akarom tudni, honnét jött ez érzés? — Semmi felelet. Bíznak benne, beszélnek róla, csak azt nem mondják meg, honnét fakadt ? Mintha igazán csoda lenne. Broadbent az ember agyvelejét és beszélő képességét vizsgálgatva, arról az eredményre jutott, hogy „agyvelőknek csupán a bal fele az a mely értelmi kifejezésre képes“ (educated); kísérletei azt bizonyítják, hogy a balagyvelőben lakik a beszélőképességünk s annyi legalább is bizonyos, hogy a balagyvelő egy meghatározott vesének megbénulásával az ember nem tud beszélni, míg ha csak a jobb agyvelőt sértik ott meg, artikulált beszélőképességünk nem vész el, ugyanezt találták Broca és Bastian is. Ds ennél talán még érdekesebb az, hogy Bastian szerint azokat a betegségeket, melyek az írás mesterségének elfelejtésével járnak, úgy hogy az illető többé egy jóravaló mondatot sem tud leírni, szintén a bal agyvelő kóros állapotában kereshetjük. A bal agyvelő tehát sokkalta többiérint mint a jobb. Azt mondhatnád sorban a műveltség agyvelője A valuta rendezése. A valuta rendezését illetőleg az utóbbi időben felmerült ■ hírekre vonatkozólag a „Magy. Ért.“ a követ-kezőket jelenti: A Magyarországon, valamint a Ausztriában előfordult kormány változásokat.- tartóztatták ugyan némileg a valutarendezés keresztül vitelére vonatkozó tárgyalásokat, de arra az aggodalomra egyáltalán nincs ok, hogy a valutarendezés műve hosszú időre elhalasztatnék. A magyar kormány azon fáradozik, hogy a készpénzfizetések felvétele az 1897. évben megkezdhető legyen és e tekintetben az osztrák kormánynyal már rég meg is indította a tárgyalásokat. E tárgyalásokkal kapcsolatban még egyéb fontos kérdésről is tanácskozott a két pénzügyminiszter, többek közt a bankprivilégium kérdésének megoldása felett s mindezen fontos kérdéseknek mielőbbi sikeres megoldása volt főleg mérvadó, hogy a legutóbbi osztrák kabinet alakításánál Böhm-Bawert volt osztályfőnököt, daczára annak, hogy ő az új kabinet tagjaiul kinevezett osztályfőnökök legifjabbika, ő felsége nem a pénzügyminisztérium ideiglenes vezetőjévé, hanem valóságos miniszterré nevezte ki Új mágnások. A hivatalos lap szombati száma a következő legfelsőbb kéziratot közli: Magyar minisztertanácsom előterjesztésére bejárt VigyázóSándornak és törvényes utódainak a magyar grófi méltóságot ; világosi Bohus Zsigmondnak s törvényes utódainak; loósi és egervári Solymosy Lászlónak s törvényes utódainak; és zeykfalvi idősb Zeyk Józsefnek s törvényes utódainak a magyar bárói méltóságot és az 1885. VII. törvényczikk 2. §-a c) pontja értelmében úgy valamennyi fennebb nevezettnek, mint törvényes fiutódainak, egyszersmind az örökös főrendiházi tagság jogát adományozom; végül a világosi Bohus Zsigmond részére adományozott magyar bárói méltóságot és örökös főrendiházi tagsági jogot, testvéröcscseire, világosi Bohus Lászlóra és világosi Bohus Istvánra, s azok törvényes utódaira, illetőleg fiutódaira is kiterjesztem. Kelt Bécsben, 1895. évi június hó 25-én. Ferencz József, s. k. B. Bánffy, s. k. A „Bud. Tud.“ e nagyjelentőségű legfelsőbb elhatározásról a következőket jelenti : Már a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával utaltak arra a figyelemre méltó tényre, hogy az idők folyamán, különösen azonban e század második felében a magyar arisztokrácziának több miint kió családja kihalt. Azóta még két-három régi magyar mágnáscsaládnak fiágában magva szakadt, úgy, hogy a magyarországi arisztokráczia családjainak száma, feltűnő módon leolvadt és az arisztokrácziának túlnyomó nagy többségét tulajdonképen csak négy öt, igaz, hogy igen számos tagból álló család képviseli. A király felsége már mos a minisztertanács előterjesztésére négy régi magyar nemesi családot emelt mágnási rangra. Úgy hiszszük teljesen felesleges különösen hangsúlyozni, hogy ezen rangemelések egyáltalában nem áljlanak semminemű összefüggésben az egyházpolitikai kérdésekkel. Az egyházpolitikai törvényjavaslatok köztudomás szerint legnagyobb részében nemcsak hogy már rég ideje szentesítve vannak, hanem már azok végrehajtása is folyamatban van. A még hátralevő két törvényjavaslat, egyes egészen alárendelt részletektől eltekintve, törvényhozásilag szintén teljesen el van intézve; a főrendiháznak erre irányuló bármiféle befolyására tehát most már gondolni sem lehet. Itt kizárólag néhány arra méltó családnak megemeléséről van szó. Az uj polgári leányiskola. A kolozsvári ev. ref. egyházközség belfarkas-utczai leányiskolája.A szülők és tanügybarátok élénk érdeklődése mellett tartotta meg a kolozvári ev. ref. egyházközség belfarkas-utczai leányiskolája évzáró vizsgálatait június 24., 25. és 26-ik napjain a belső templomban, Szász Domokos erdélyi ev. ref. püspök, mint az iskola felügyelője és Sárkány Ferencz ny. főgymn tanár elnöklete alatt. Az eredmény, az iskolának — melyhez fennállása óta széleskörű rokonszenv fűződik — rég időtől táplált jóhírnevéhez teljesen megfelelő volt. Az elismerés igen természetesen, elsősorban is a tanerőket Békésy Teréz, Lőe Vilma rendes, Seemann Josefine, Ruzitska Ilona kisegítő tanítónőket s ezeknek élén kiváltképpen özv. Tattiás Ferenczné szül. Vados Ilona igazgatónőt, ki mint eddig, úgy a lefolyt tanévben is, nemcsak kiváló szakképzettséggel, hanem egyszersmint a legodaadóbb buzgósággal, az igazgatónői tejeridők teljesítésében dicséretes munkássággal szerzett elismerést, nyert méltó érdemeket. Az elismerés eme szavait Szász Domokos püspök nyilvánította az iskolai év bezárása alkalmával mondott lelkes beszédében a maga s az egymás nyomába lépő nemzedékek által folyton fejlődő, tökéleteskedő, örökké élő anyaszent egyház nevében, amidőn egyúttal a szülők megnyugtatása, az érdeklődők felvilágosítása czéljából reá mutatott főbb vonásokban ama nagy fontosságú átalakulásra, melynek ez intézet már a jövő iskolai év kezdetével elébe néz s a mely nemcsak az iskolára, egyházra, a szülők, a nagy közönség, a műveit úri s egyszersmind a középosztály és általában a nőnevelés magasabb érdekeire való tekintetekből igen messze kiható s mindenesetre üdvös eredményű lesz. Ez a nagyfontosságú átalakulás a következőkben találja magyarázatát. A kolozsvári ev. ref. egyházközség kivált az újabb időben tetemes áldozatokat hozott iskolái s kiváltképpen belfarkas utczai leányiskolájának, lehetőleg a kor színvonalára emelése érdekében s mondhatjuk, hogy az nemcsak az egyház mint testület, hanem, s különösen a közvélemény által, már régebb idő óta ki volt szemelve arra a czélra, hogy abból polgári leányiskola fejlesztessék. Igyekezett is az egyházközség megvalósítani e czélt, azonban minden téren sűrűn jelentkező sürgős jellegű s a mellett tetemes áldozatai annyira kimerítették anyagi erejét, hogy egyelőre le kellett volna hogy mondjon e tervnek maga erején leendő keresztül viteléről, bár minden eszközt felhasznált s a fentartás forrásait lankadatlanul továbbra is kereste abban a meggyőződésben, hogy tett lépései az irányadó helyeken méltánylattal fogadtatván, a kontemplált czélt mielőbb megvalósíthatja. Előbb azért egyházkerületi s majd városi segélyre gondolt s miután nem remélhette, hogy a várt segélyforrást oly mennyiségben kaphassa meg, hogy annak alapján a fokozódó követelményeink megfelelő szükségleteinek fedezete úgy biztosittassék, hogy alkotása csakugyan kősziklán épített lehessen, elhatározta, hogy újabb s még nagyobb áldozatot hoz azáltal, hogy : belvárosi leányiskoláját, melyet négy osztálylyal továbbra is saját erején fog fentartani, áthelyezi az egyházközség tulajdonát képező szénutezai (múzeum-utezai) s e végett, teljesen a modern igényeknek megfelelően átalakítandó gyermekkert helyiségébe ; s hogy az eként felszabaduló, nem régen épült egy emeletes leányiskolás épületben polgári leányiskola szerveztessék- e végre, felajánlja a magas államkormánynak az állami alapon szervezendő polgári leányiskola czéljait nem rég érjült 40.000 frtos leányiskolai épületét s telkét haszonbér nélkül, a tulajdonog kikötésével; maga az egyházközség, illetőleg az egyházkerület igazgató tanácsának, mint egyházi főhatóságának felügyeleti s egyéb jogait szerződésileg biztosítani kívánván. Hogy e tény által a kolozsvári reform, egyházközség mily értékű áldozatot hozott, nyilvánvaló. Tekintsük csak városunk iskola, nevelési ügyeit, nagyon jól meggyőződhetünk Igaz, hogy Kolozsvár városa maga is, az utóbbi években kétségbevonhatlanul sokat tett a népnevelés és iskoláztatás érdekében, de az is bizonyos, hogy az iskolák nagy részét a hitfelekezetek tartják fenn, melyek anyagi erejük korlátoltsága miatt a szó legszűkebb értelembe vett elemi oktatáson kívül, magasabb képzés nyújtására nem vállalkozhatnak s elégtelenek úgy számra, mint a képzés fokozataira nézve. És mint tátongó hiány, főleg a leánynövendékek iskoláztatásában mutatkozik aggasztó mértében. Mert míg a fiúnövendékek részint a helyi középiskolákat, részint a városi polgári fiúiskolákat kereshetik fel magasabb igényeik kielégítése végett, addig a leánynövendékek hasonló igényein éppen a fenti okoknál fogva édes keveset segíthet a már néhány év óta fennálló állami felsőbb leányiskola, mivel különösen alsóbb osztályaiba egy harmadát, legföbb felét veheti fel az oda özönnel jelentkező növendékeknek Pedig ez az iskola nem elégítő is feladatánál, szervezeténél fogva nem is elégítheti úgy ki e műveltebb középosztályt s polgárság nevelés és oktatásügyi igényeit mint ezt, egy polgári leányiskola tehetné, ami mind a mellett bizonyít, hogy a jelenben fennálló felsőbb leányiskola egymagába nem elegendő a magasabbra törekvő, tanulni vágyó leánynövendékek nagy számához, tanulás és tudásbeli igényeik sokféleségéhez képest. Ezért érdemli méltó eiismérés a kolozsvári egyházközséget, hogy számot tevő áldozatok árán is, önmaga eszközölte, vetette meg alapját egy oly intézménynek, melynek hiánya ha valahol, úgy itt volt eddig s érezhető még jelenben is. A legközelebbi iskolai év azonban már meghozza az áldozatok gyümölcsét, a polgári leányiskola a jelenlegi belfarkas-utczai ev. ref. leányiskola helyén meg fog nyílni, mire nézve az előkészületek az illető főhatóságoknál szorgalmasan folynak. Ami pedig az elemi leányiskolát illeti, mint említettem is, az egyházi hatóság négy osztályúvá fogja redukálni s áthelyezi az alsó szén utczai gyermekkertnek, e végre átalakítandó, megnagyobbítandó s a kor kívánalmainak teljesen megfelelően berendezendő tanhelyiségébe, régi tanerőinek megtartásával, kiknek méltó elismerést érdemlő buzgalma növendékeik tapintatos, figyelmes szép eredményeket elért vezetése, a jövőre is kiválóan ajánl. De ajánlja önmagát ez iskola azáltal, hogy felügyelősége mint eddig, úgy ezután is s még