Magyar Polgár, 1902. január-március (25. évfolyam, 1-73. szám)
1902-01-07 / 4. szám
1902. januárius 7. MAGIAR POLGÁR utasittatnak, egy oláh körjegyzőt /Cubingi képviselő tetten ér, a mint korteskedik községbeli választói között Muntean mellett. A vármegye új alispánja és Feilitzsch képviselő állandóan nyugalomra, higgadtságra intenek Torok és Kubinyi képviselők Werner híveivel állandóan és fáradhatlanul teljesítik ellenőrző feladatukat A választási elnök páratlan tapintattal és fáradhatlanul teljesíti nehéz feladatát. Mindenki izgatottan várja az első havasi község leszavazását. Végre sorra kerül Abrudfalva községe és leszavaz 51 választó Munteanra, 17 választó Wernerre. Ekkor Wernernek van 318, Munteanunak 162 szavazata. Wernernek győzelme tehát biztosítva van mert már az abszolút többséget a még rendelkezésére álló szavazókkal töltetlenül elér. Ekkor */*&- kor dr. Muntean Aurel a saját bizalmi férfiának ajánlatára visszalép és Werner Gyula úr megválasztott országgyűlési képviselőnek kikiáltatott. A lelkesedés leírhatatlan az eredmény fölött annál is inkább , mert egyhangú a vélemény és osztatlan a meggyőződés, hogy ez a győzelem egyúttal az újonnan megválasztott alispánnak is első és fényes diadalát jelenti. Egy tanulságot is vontunk — és ez az, hogy a nemzetiségiek mozgalma kezd ismét veszedelmes arányokat ölteni — és előre veti már is árnyékát a jövő választásokra. Résőn kell lenniük a magyaroknak és tömörülnek, párkülönbség nélkül, különben vereséget, szenvedünk az egész vonalon. A Petöfi-Társaság nagygyűlése. Budapest, jan. 6. Ma megtartott XXVI dik évi nagygyűlésen ünnepelte a Petöfi-Társaság 25 dik évi tönállásának jubileumát. Az ünnepies nagygyűlésén rendkívül nagyszámú és előkelő közönség jelent meg, köztük: Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter nejével és leányával. A miniszter, Széll Kálmán miniszterelnök üdvözletét is tolmácsolta a Társaságnak, aki a megjelenésben akadályozva volt. Jelen volt továbbá: Apponyi Albert gróf, Berzeviczy Albert és Hegedűs István a Kisfaludy Társaság, és Vargha Gyula dr. az Akadémia képviseletében. A Társaság tagjai közül megelentek: Jókai Mór, Barnók Lajos, Szana Tamás, Jakab Ödön, grof Zichy Géza, Somló Sándor, Erődy Béla, Bársony István, Tolnay Lajos, Torkos László, Sebők Zsigmond, Várady Antal, Ábrányi Emil, Ábrányi Kornél, Kiss József, Ferenczy Zoltán, Pekár Gyula, Vértesy Arnold, Papp Zoltán, Abafi Lajos, Rákosi Viktor, László Mihály, Prém József, Koroda Pál, Eötvös Károly, Endrődi Sándor, György Aladár, Szabó Endre, Herczeg Ferencz, Szabóné Nogáll Janka, Neugebauer László. A közönség soraiban megjelent Jókai Mórné is. Az ülés megnyitása előtt, Jakab Ödön, Neugebauer László és Prém Józsefből álló három tagú küldöttség ment el Jókai Mórért, a jubiláló társasággal jubiláló elnökért, akit megjelenése alkalmával dürgő eljenzés fogadott és Bartók Lajos lelkes szavakkal üdvözölt, úgy a társaság, mint a közönség nevtbeen. A nagy múltat, Petőfi kortársát és barátját köszönti benne és kér az Istent, hogy a magyar nemzet dicsőségére, az ősz költőt még számos évekig tartsa meg. Jókai az üdvözlő beszédre meghatottan válaszolt : Szeretett barátom, kedves elnöktársam ! A milyen meglepő és készületlenül talál buzdító szavad, legyen szabad a pillanat befolyása alatt néhány igénytelen szót válaszolnom reá. 53 éve annak, hogy Petőfi kikiáltotta a hármas jelszót: Szabadság ! Testvériség ! Egyenlőség ! E hármas jelszó alatt indult meg a szabadságharcz, ebből született újjá Magyarország és ez a magyar költészet sikere. A költészet ez a hivatása meg maradt s ki e hármas jelszó jegyében mint Petőfi örökösei folytatjátok a nemes harczot, melynek szolgálatában én örök letéteményese voltam és vagyok az akkor felállított nemzeti ideálnak és leszek szivem utolsó dobbanásáig. Lelkes éljenzés és hosszantartó taps kísérte az ősz költő szavait, melynek elhangoztával Bartók Lajos, a Társaság alelnöke a következő lelkes hangú megnyitó beszédet mondotta: Mélyen tisztelt ünnepi közönség ! A kegyelet szövetneket gyújtjuk meg, midőn ma a mult éjjelébe pillantunk vissza, ülvén a Petőfi-Társaság negyedszázados emlékünnepét. Mert magát a Petőfi-Társaságot is minden erények közül főképp a legfönségesebb: a nemzeti kegyelet hatja át és élteti. A kegyelet a magyar költészet legdicsőbb alakja, Petőfi Sándor iránt s az ő irodalmi tradicziója: a tiszta nemzeti költészet iránt. Előbb katakombákban, lopva, titkon vallhatták csak az ő kultuszát, majd kivittük az utczára, piaczra, közterekre, fórumra , és addig nem szűnhetünk vallást hirdetni, mig Panteonában nem isteníthetjük! És a kegyelet fényénél, mely minket vezérel, még ragyogóbbat nem csaltak ki sem a vegyészek lombikjából, sem az ég csillagaiból. Pedig ez csak egy kis ütes, mely a martir oltára előtt lobog, de e mécs a nemzet millióinak szive, öröklámpa, mely olaját Isten kifogyhatatlan kezéből, lényét az ő szemének rajtunk feledt tekintetéből, egy sugarából nyeri. A nép, mely e hűn ápolt fénynél tekint vissza történetéből a nagy lapok gyászos vagy fényes eseményeire : a múlt ködében meg fogja látni jövendője napját is, így fordulunk mi Petőfi felé, kinek szintén megvolt Társasága, ők csak tizen voltak, mi hatvanan. Talán a két korszakra is állhat ez a megkülönböztetés. De a kérdés az: vajjon jó pénz-e ez, vagy hamis ? Verete igaz e ? Ércze, csengése tisztáé? Ilyen kötelességünk befölöttük: az ő részeik vagyunk. A jelentelten feleltünk, de múltúnk adja meg jogosultságunkat jövőre. A nemzetek élete sem más (mint egyeseké), küzdelem a múlandósággal. Mindaz, ami egy nemzet életében maradandó, költészetére tartozik. A történelem és művészet ennek csak egy egy szárnya az emelkedésre. Ezért oly jelentős a magyarnak irodalma Mert irodalom nélkül képtelenség, hogy nemzet fennállhasson. Klasszikus nemzetek, mint Róma, nem élhetik túl irodalmukat, de az irodalmak túlélték nemzetüket, mint lélek a testet, — az egész emberi szellem hallhatatlanságára. A nemzet irodalmát s művészetet, mint a legfontosabb erőt kell megbecsülnie a modern államkormányzatnak V. Károly császár fölemelte Tizián leejtett ecsetét. Mily páratlanul fontos az irodalom, példázza Petőfi szerepe egész nemzeti reformunk, újjászületésünk alatt, mint 1848-ban Petőfi lantja előkészítő a népfelszabadítást, a magyar népuralmat; márcziusban a szabadság leghatalmasabb fegyverét csillantja ki bűvös erővel. S a szabadságharcz alatt győzhetien fokra tudta csigázni a hazafias érzést. 48-nak a fele Petőfi Pedig az nagy kor volt, nagyot műveltünk, nagyok lehettek és voltak a politikusok, a hadvezérek. A költészet: isteni kinyilatkoztatás. S a nemzetek vallása : költészetük. Ez minden felekezetet egyesit. Van is hozzá három evangélistánk: Vörösmarty, Petőfi, Arany. A hit terjesztése teljességhez várjuk az égtől a hátralevő negyediket. S imádjátok az Istent, ne papjait, kik csak szolgái vagyunk. De ha azt mondják: »Cnauvinis mus« — mi tiltakozunk. Mily halvány szócska. Csalódnak. Mi írók fanatikusak vagyunk. Mi írók bigottak vagyunk, de ez a fanatizmus a tiszta magyar szellem, ez a bigoftéria a szabad sajtó, a nemzet márcziusa, a magyar egyenlőség és testvériség, a jövő, az eszményiség! A szépirodalom azonos programmja a politikáéval. Az öntudatos magyarság. Irodalmunk, miként a művészet is, a néperkölcsök megjavítására van. S a költészet emeli legmagasabbra a nemzeti jellemet, ez rajta a legfénylőbb s ellentállóbb zománcz, minél fénylőbb, annál keményebb. A köznapiság, anyagiság ellen mi tiltakozunk. De jaj, ha már a költészet és művészet az idegenszerűség szolgálatába sülyed. Az összes hanyatlás, romlás, bukás oka ez. Az irodalmi idegenhajhászat, a külföldieskedés, a kozmopolitizmus, a nemzet lelki koldusságának fitogtatása. Az irodalom, ha eredeti, ha az Eszme él benne, a hazaszeretet égő oltára. Ha a földön tel van, az égen éjszaka s a hazaszeretet költészete, mint a nakloras, lángolva tör az égre, eloszlatja a jeget s fölgyujtja az éjszakát. És ilyen volt Petőfi lelke, ki szellemének ma jubilálva áldozunk. Az ország, mint fájdalmában megrendült lelkű anya, rajongva kap minden jelen, mely fiára emlékezteti: az anyának ereklye az, s filléreit, mert a nép szegény, összerakosgatja, hogy Pantheonát megépítse neki. De majd nem tudva elhinni halálát félszázad után, nem nyugodva eltűntébe, lázas víziókban (eltűnni véli ht-ott, — legalább egy izet, egy porszemét a drága ifjunak, kiben a legmagasztosabb és legszeretőbb szív lángolt a szegény öreg édesanyáért s kit ezért megöltek. Üdv mindnyájatoknak, kik őt velünk együtt keresitek. De keressétek szellemét is! Bartók Lajos megnyitó beszéde folyamán üdvözölte Széll Kálmán miniszterelnököt, Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minisztert és Apponyi Albert grófot, a képviselőház elnökét, mint a kik a magyar kultúra terén óriási érdemeket szereztek. A rendkívül nagy lelkesedéssel és szűnni nem akaró tapssal fogadott megnyitó beszéd után Szana Tamas főtitkár tette meg évi jelentését. Beszámol az elmúlt év eseményeivel, bemutatja az újonnan választott tagokat es a jövő programmját a következőkben adja : A Társasag czélja a jövőben is, mint eddig: a nemzeti szellemek az irodalomban való czéltudatos ápolása s a Petőfi kultusz terjesztésében kifejlendő szeretetteljes buzgolkodás. Gondosságuk kiváló tárgya lesz mindenkor a Petőfi-ház. Ez a ház fogadná magában a nagy költőről reánk maradt s az idők vihara által szét nem rombolt emléktárgyakat, nemkülönben a különböző nemzetek már is nagyon gazdagnak mondható irodalmát. A ház czéljaira adakozásokból máig olyan összeg (több mint 40 000 korona) gyűlt össze, mely már megnyugtató biztosítéka annak, hogy a terv nemsokára valósítható lesz. Megemlíti Kéry Gyula buzgólkodását a Petőfi relikviák gyűjtése körül. Kéry elismerést érdemlő buzgalommal végzi — a társaság megbízásából — a relikviák gyűjtését. A nagy költő ereklyéinek fölkutatása, összegyűjtése és megőrzése jövőre is kedves kötelessége lesz a Társaságnak. Jelentését így végzi: Emeljünk hajlékot ezeknek a megbecsülhetetlen értékkel bíró szent emlékeknek, hogy kegyelettel zarándokolhassanak el azokhoz a késői utódok, kiknek szemében a mi Petőfi Sándorunk már nem is a költők költője, hanem a nemzeti mithosz fénynyel övezett alakja lesz. A nagy közönségtől függ, hogy ebben a nemes munkában oldalunk mellé álljon. A támogatást hálával és köszönettel fogadjuk. A pompásan megszerkesztett jelentést a közönség lelkesen megtapsolta. Ezután Tolnay Lajos olvasta föl Petőfi kortársai szemében czimű rendkívül érdekes értekezését, melyben kimutatja, hogy Petőfit, korának esztétikusai nem ismerték el nagy költőnek. Így Erdélyi János Petőfiről keveset tartott, közönséges népköltőnek nevezte egyik 1854-ben megjelent kritikájában és tőle a nagy vonásokat teljesen megtagadja Salamon Ferencz, Akadémiai székfoglalójában ugyanezen nyomokon halad, de már nem tagad meg egy s más elismerést tőle, de azt állítja, hogy Petőfi Aranynyal együtt nev is említhető. Gyulai Pál egyáltalában lerántja. Azt mondja róla, hogy durva, nyers, faragatlan és morálja nagyon is alant jár. E három kortárs Petőfit igen közepes poétának tartja. Tolnay rendkívül szomorú dolognak mondja, hogy a kiváló költőről legnagyobb esztétikusaink igy nyilatkoznak. Zichy Gézának A gyermek és Petőfi czímű 3