Szalai Anna (szerk.): Századvég 2. - Magyar Remekírók (Budapest, 1984)
Justh Zsigmond: Fuimus
284 JUSTH ZSIGMOND - Jó fráter, az nem elég az üdvösségre. Ha dobra kerül a ház majd a fejük felett, nem lesznek boldogok többet. - Kérem, kedves bátyám, ne szóljon róluk, ebben úgysem egyeznénk meg soha - szólt szavába Gábor elég hevesen, s visszanézett Lőrincre. - Hej, hej, no lám! Ejnye, no... hát éljenek a Niffor- Márfay-frigyek, emelem poharomat a Niffor-Márfayházasságokra - s nevetett torka szakadtáig. Ez már egyenesen Lőrinc ellen intézett sértés volt. Tudta, hogy ezzel bántja meg legjobban Gábort, ezért tette. A hangulat mind nyomottabb lett, a fiúk nem beszéltek. Amazoknak meg más tárgya, mint az egymás szapulása nem is volt, s minthogy mind a három családból lévén jelen családtag, nem bánthatták egymást, hallgattak. Végre a vacsorának is vége kellett hogy legyen. Amint a társaság a dohányzóba húzódott, és Niki bácsi Péterrel és Lőrinccel tartlizni kezdett, Poldi meg a három Márfay lány egy ablakfülkébe vonult pletykázni, Lizi Gábort magához intette, s a szoba túl sarkába vonult vele. - Beszélni akarok veled, öcsém. Valamit kérdenék tőled. - Parancsolj, néném, miben lehetek szolgálatodra - kérdte Gábor meglepetve. -A dolog kényes... Hidd el, nem a kíváncsiság hajt rá, hogy e húrt megpendítsem, más, egészen más okból teszem. Rokoni érzés hajt rá... - szólt fontoskodó arccal egyet köhintve a Márfay leányok legidősebbje. - Parancsolj velem. - Mondom, a dolog kényes, de hát egyenesen medias res megyek. Igaz az, hogy te Klienigstein Lollyt el akarod venni? Gábor elhalványult, egy szempillája megrezdült, aztán nyugodtan megsimította bajuszát, így szólt: - Nem tudok róla, néném, én legalább nem tudok.