Magyar Rendőr, 1968. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-11 / 2. szám

CSHVtiSZtS —HoMfien •46­ őrsön fogták el, Nagynén­ Még frissen élt az érin­­tő lakásán a jó meleg ágy- tett rendőrökben ennek a hőt szedték ki a BRFK története, amikor újabb körözési alosztályának szökésről érkezett jelen­nyomozói ü­tés. A hiszékenység örök átok A sikkasztó Feuer Györ­gyöt is letartóztatták. Szájfertőzés miatt rend­szeres orvosi kezelésre szorult — a Május 1 úti rendelőben kezelték. A kerületi kapitányságról rendszeresen egy rendőr kíséretében sétált át a rendelőbe. Legutóbb — az ügyele­tes tiszt utasítására — „K” szolgálatos őrmester volt a kísérője. A szájse­bészeten 3—4 perc alatt lekezelték. A rendőr kint várt a folyosón, aztán in­dultak vissza. A kijáratnál eszébe ju­tott Feuernek, hogy nem kérdezte meg, mikor jöj­jön újra. — Majd a portás meg­mondja — mondta az őr­mester. De az nem tudta. — Hadd szaladjak fel, őrmester úr. — Jó, de siessen. A rendőr türelmesen várt. Aztán kettesével szedte a lépcsőt a második emeletig. A kezelőorvos nem látta Feuert. Az őr­mester kétségbeesetten szaladgált az épületben — de hiába. Telefonon jelentette az esetet a kapitányságnak. Nyomozókutyával hárman indultak a helyszínre. A bűnözőnek azonban nyo­ma veszett. Feuernek persze eszében sem volt visszamenni a kezelőorvoshoz. A hátsó kijáraton az udvarra ju­tott, átmászott a kerítésen a szomszédos ház udvará­ba, s onnan pedig kijutott a Május­­ útra. Felkereste ismerőseit, akiktől pénzt és egy für­­dőnadrágot kért kölcsön. Aztán elment a Rudasba fürödni. Egyik barátjával üzent a feleségének, hogy este találkozzanak a Kö­­röndön. Felesége helyett azonban a BRFK körözési alosztályának nyomozói jelentek meg a randevún — elfogták. C íme, két valóságos krimit sajnos, nem egyedülállóak, mert rendőreink nem okulnak a mások kárán, illetve nem tartják be az őrzésre és kísérésre vo­natkozó legelemibb szabá­lyokat sem. Bizony a jó szív sokszor okozott már kellemetlenséget egyes rendőröknek. Soha ne fe­lejtsük el, hogy a bűnöző az bűnöző és velük szem­ben semmilyen lazaság nem tűrhető el. Különben a rendőr és a közbizton­ság viseli a következmé­nyeket. Szilvási Ferenc — Tizenötöd­szörre nem sikerült­­ A vizsgálat tovább folyt. A házépítés kb. 2—3 évvel ezelőtt kezdődött — sok pénzbe került. Hiába, azt meg kell hagyni, hogy az ötszoba-összkom­­fort azért mégse akármi. Kozmáné elhatározta, hogy utazni fog, s az építési költségeket részben fedezi. 1965 áprilisában terepszemlét tartott Lengyelországban, majd nagyméretű üzleti tevékenységbe kezdett. Férje „csak” öt alkalommal tartott vele. Az evés közben megjött ét­vágya közben eredeti ötletet szült. — Akartok világot látni? Én biztosítom ! Minden költséget fedezek, szép napidíjat is fizetek — így ver­buvált „napidíjas” csempésztársakat. S mit kívánt cserébe Kozmáné? Jóformán semmit. Csak utazni kellett, no meg a devizahatóság engedélye nélkül Lengyelországba vinni némi árut. A többi már gyerekjáték volt. A „cuccot” értékesítették, majd a tömött bőröndök tartalmát a vámhatóság meg­kerülésével becsempészték az országba — pontosabban, a „házikóba”, amely egyre nagyobb és hivalkodóbb lett! S ha Kozmáné hitt volna az előjelekben, úgy a tizen­ötödik út kezdetén történt malőr láttán jobb lett vol­na visszafordulnia. A karavánvezető és a tagok — Baranyai Anna kivételével, aki a legkésőbbi vonattal zárta volna be a sort — szerencsésen megérkeztek a „házikóba”. Nem a póruljárt Annácska tehetett arról, hogy a vám­őr kíváncsi volt. A vámhatóság és a rendőrség mégis­csak jobban kooperált, mint a jól szervezett csempész­társaság. Kó­lly A „bátyó” 3000 forintot adott becsének, hogy ha már Pestre megy, fizesse vissza sógorának a kölcsönt. Szelezsán Mózes fel is jött Vecsésről, de a rokont nem találta. A baj ekkor kezdődött! A közeli talponállóban ugyanis jócs­kán megöntötte torkát, s miután alkalmi ivócimboraságot is kötött, a dáridó a Zengő Étteremben folytatódott. Elkongatták az éjfélt is, amikor végre kiimbolyogtak a fehér „pa­lástot” öltött utcára. Már várták őket! Három „árny” lépett elő — s az egyikük ökle a cimbora állán csattant. Ekkor váratlanul közbe­vetette magát egy soványnak tűnő férfi, akinek az volt a „bűne”, hogy békíteni próbált. Vesztére — mert őt is leütötték, s estében úgy fejberúgták, hogy az árokba re­pült. Szelezsán megpróbált „rugal­masan” elszakadni, de amazok lassan közeledtek feléje. Mene­külni szeretett volna, de az alko­hol fogva tartotta. Kiáltani akart, de csak felhördülni volt ideje. Körülvették, karok lendültek, s érezte, hogy arcáról csurog a vér. Könyörgésre fogta a dolgot: — Ne üssetek, inkább odaadom a pénzt! Egyikük rögtön tartotta a mar­kát, s a 3000 forint gazdát cserélt. — Aztán ne próbálj a rendőr­ségre szaladni — hangzott a „jó­indulatú” figyelmeztetés, és a há­rom „lovagot” elnyelte a homály. Közben a cimbora kezdett fel­eszmélni, amikor újra szembe­találta magát a három fenegye­rekkel. S azok nem voltak restek. Leütötték, majd a kissé távolabb sötétlő trafiképület mögé dobták, hogy ne legyen szem előtt! A leg­­fiatalabbnak látszó haramia könnyed mozdulattal csatolta le a magával tehetetlen férfi kar­óráját. Nyomok az éjszakában A félig agyonvert és kifosztott Szelezsán Mózes nem fogadta meg Az elszámoltatásnál már nem voltak olyan nagyregények (Foto: Ilmács Gyula és Beke Béla) a „jótanácsot", s bár hosszasan bolyongott, végül is célhoz ért. A XVIII. kerületi rendőrkapitányság ügyeletes tisztje a 07-et tárcsázta — pár perccel később fékicsikor­­dulás hallatszott. A központi ügyeletről kiszágul­dó szemlebizottság nagy szakérte­lemmel végezte munkáját: ala­posan „kivallatták” a helyszínt, amely sokat elárult a szakavatott szemeknek. Szaporán villant a technikus lámpája, és a rendőr­kutya is jelesre vizsgázott. Meg sem állt a trafikig, ahol egy véres arcú férfi hunyorgott. Körülötte több helyen is piros volt a hó! Bákai Mihályt a mentő szállította el. De előkerült az is, aki az árok­ban feküdt — Háncs Istvánnak hívták. A naptár december 18-át muta­tott ... A rablási csoportnál dr. Széles Sándor r. őrnagy gondterheltnek látszott, amikor az eligazítást be­fejezte. Réti József r. századosnak és a két hangyaszorgalmú fiatal nyomozónak, Bognár Tibor r. fő­törzsőrmesternek és Papp Ferenc r. őrmesternek bizony nehéz fel­adatot kell megoldaniuk. Három nyomozó bravúrja Gyors és alapos szemle a Zen­gőben, majd a tárgykörözés elren­delése. Váratlan nehézség támad — a felszolgáló és a fizetőpincér emlékezete csődöt mondott. A nyomozók azonban nem­­csügged­nek! Olyan tanút kellett felkutat­niuk, aki december 17-én este a Zengőben volt, s talán többet tud, mint a személyzet. Ját és halkan ismétli a számlapon levő márkát: — ALMAZ, ALMAZ ... Jó minőségű szovjet karóra — pontosan ilyet csatoltak le Bákai Mihály karjáról! Egy-két „ke­resztkérdés” és a házkutatás be­fejeztével 470 forint is az óra mellé kerül. Eredetéről nem soká vitázik az egyesszámú és már megismert rabló. Az elszámoltatás a kerületi ka­pitányságon folytatódik. Hamaro­san kiderül, hogy ki a másik kettő. Forgács Béla 21 óra tájban ér­kezik haza fütyörészve, de hama­rosan elmegy a jókedve. — Szeretnék mindent elmon­dani — kérleli a nyomozókat, akik hozzájárulnak a kérés telje­sítéséhez. Éjfél közeleg, amikor fülöncsí­­pik a harmadikat. Ő is — csak­úgy, mint az első — még innen van a felnőttkoron. Megpróbál re­­nitenskedni, de Bognár főtörzsőr­mester udvariasan megszólal: — Én már tagja voltam a ma­gyar ökölvívó válogatottnak. H. J. egyszeriben megszelídül, és folyékonyan beszélni kezd ... Forgácstól 600, H. J.-től pedig 400 forint került elő. — Nem volt nehéz észrevenni — mondják szemlesütve —, hogy a két asztaltárs egyike tele van pénzzel. Elhatároztuk, hogy meg­verjük és kiraboljuk őket. S reggel lett mire a három nyo­mozó — három nap után — végre ágyba kerülhetett. Bravúros volt a teljesítményük — a haramiák lakat alá kerültek. (martinkó) Lassanként összeállt a törzs­vendégek névsora, felmerült egy Bütyök gúnynévre hallgató fiatal­ember, aki a kérdéses estén egy barátjával ivott a Zengőben. A barát többet ivott a kelleténél... Bütyök még taxit is hívott. — Ki lehet e viccesnek tűnő név mögött? Hamarosan megálla­pították — P. R. nyíltan nézett a nyomozók szemébe. — Igen, ott voltam, de már fél kilenckor elmentünk, mivel a ha­verom taccs lett... Hogy láttam-e három fiatalt? Nem, nem lát­tam ... illetve, igen... volt ott két szivar is, akik a cigánnyal húzatták, és — homlokára csap — ... megvan! Egy tag volt a köze­lükben, akit látásból ismerek. A repülőtér közelében lakik ... Mozgósították az utca- és tömb­megbízottakat, azután eljutottak a Versec utca 36. számú házig. Az apának két fia van, a fiatalabbik­ra ráillett a személyleírás — őt várták a nyomozók. 20-án délután találkoztak. Elszámoltatták, de az eredmény nem töltötte el öröm­mel — az ekkor már közel 3 nap­ja talpaló — a nyomozók szívét. A „beszélő" óra — Kislánnyal voltam aznap es­te — mondja, s közben elővillan a karórája. Réti százados „hanyagul” oda­veti : — Hány órakor váltak el? Amaz karórájára tekint, miköz­ben a kérdező egyre nagyobb ér­deklődést mutat. — Szép órája van ... Megnéz­hetném közelebbről? A fiatalember elsápad, amikor a százados finoman megfogja kar- 1 j u JJJ *.« _­---------------.---------------------------------------­ Itt történt­­ a térkép előtt a nyomozók, akik három nap alatt elfogták a rablókat A „rejtekhely”, ahová a kira­bolt Bákai Mihályt elvonszol­ták támadói

Next