Magyar Sajtó, 1975 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1. szám

gunk egyensúlya a világpiaci helyzet átala­kulása következtében a tervezettnél kedve­zőtlenebb. A kapitalista világpiacon elképesz­tő módon megváltoztak a cserearányok. Olyan körülmények között kell terveznünk, folytat­nunk az eredményes szocialista építést, olyan körülmények között akarjuk folyamatosan növelni az életszínvonalat, amikor gazdasá­gunk fejlődésének belső adottságai jók, de a külső adottságok rosszak. Az importunkban jelentős szerepet játszó nyersolaj, az ipari, a vegyipari alapanyagok és más termékek árai rendkívül nagymértékben emelkedtek. Ezt ma állampolgáraink jórészt sajtónk tájékoztató tevékenysége nyomán már tudják, számolnak vele és figyelemmel kísérik, milyen lesz a ha­tása. A cserearányok romlása számunkra egyér­telműen azt jelenti, hogy megtermelt nemzeti jövedelmünk növekményének számottevő ré­szével egyszerűen nem rendelkezünk, mert a népgazdaság számára nélkülözhetetlen impor­tált anyagokért több hazai terméket kell ex­portálnunk, mint korábban. Az előttünk álló esztendőben államunknak emiatt sok milliár­dos pótlólagos kiadással, magyarul veszteség­gel kell számolnia. Alaposan körül kell tehát néznünk házunk táján, hogy mind a rendel­kezésre álló erőforrásokkal jobban gazdálkod­junk, mind pedig a termelés szerkezetének hatékony változtatását következetesebben folytassuk. Azoknak az olvasóknak tehát, akik mint mondottuk,­­már tudják a tényeket, meg kell mutatni azokat a teendőket is, amelyek rájuk várnak. A sajtónak, rádiónak, televízió­nak világossá kell tennie, hogy szigorú anyag­takarékosságra, a drága importanyagok ha­zaival való helyettesítésére, az exportkötele­zettségek teljesítésére, sőt számottevő túltel­jesítésére, a termelőberendezések kihasználá­sának fokozására, a termelékenység növelésé­re, az önköltség csökkentésére, a termékek minőségének javítására van most jobban szükség, mint eddig bármikor.­­ A takarékosság például, amely napjainkban új értelmet kell, hogy nyerjen, a szocialista gazdaság Lenin által is hangsúlyozott vele­járója. A lenini értelemben, de feltétlenül új módon való felvetése a tömegtájékoztatás nagy feladatai közé tartozik. Hogy a takarékosság minden állampolgár alapszemlélete legyen, az kicsit hasonlatos a bürokráciaellenes küzde­lemhez. A bürokrácia is mindig más és más mezben jelentkezik, s új módon kell vele szemben fellépnünk. A fejlődés különböző fo­kozatain ugyanígy más és más a takarékosság fogalma. Amikor mi takarékosságról beszé­lünk, értjük ezt kis és nagy kérdésekre egy­aránt, de mindenképpen lényeges dolgokra. A korszerű takarékosságnak aligha az az út­ja, hogy elsötétedjenek szép városaink, va­cogjunk otthonainkban, vagy esetleg kárt szenvedjen a köztisztaság. Nagyobb tartalé­kaink is vannak. Megalapozott becslések sze­rint manapság például a rendelkezésre álló össz­munkaidő mintegy 20—25 százaléka, vagyis mintegy negyedrésze, több milliárd munkaóra évente veszendőbe megy Magyar­­országon. Hogy ez mit jelent, azt bizonyítja, hogy évi 200 millió munkaóra 100 ezer dolgo­zó egyéves munkaidejét teszi ki , s nálunk pillanatnyilag különböző hiányzások, munka­idő alatti ügyintézések, állásidők, távolmara­dások, úgynevezett üres járatok, fegyelmezet­lenség, no meg a munka- és üzemszervezés gyengeségei miatt több milliárd munkaóra megy veszendőbe. Ennek mielőbbi megváltoz­tatása, a korszerű takarékoskodás — egész társadalmunk ügye. A társadalom megmozga­tása, a jó tapasztalatok terjesztése, a gyenge­ségek megvitatása pedig aligha képzelhető el a sajtó munkatársainak lelkes és szakértő erőfeszítése, jó tömegpropaganda nélkül. Vagy beszéljünk a termelőberendezések ki­használatlanságáról. Van olyan gépipari ága­zatunk például, ahol a gépeket átlagosan csak fél műszakban használják ki, beleértve a gombnyomásra működő, nagy értékű és nagy teljesítményű, korszerű automata gépeket is. Iparunk ismerői állítják, s alapos tényekkel bizonyítják, hogy e téren a helyzet évről-évre­­ romlik. Lehet, hogy kicsit önkényesnek tű­nik, de mégis a szigorúan vett takarékosság fogalmába tartozik a készletek alakulásának ügye is. Igaz, csak azt lehet elosztani, amit megtermelünk. Ennek széles körű megvilágí­tása sajtónkban folyamatos és eredményes volt. De arról is célszerű szólni, hogy egyes helyeken nem ritkán olyat is termelnek, amit nem lehet elosztani. Ezekből növekszenek azután az olyan készletek, melyekben pénz, anyag, élőmunka fekszik, teljesen haszonta­lanul. A takarékosság, a sokkal ésszerűbb gazdál­kodás a pénzzel, az anyaggal, az energiával tehát társadalmi kérdéssé, minden öntudatos magyar állampolgár ügyévé vált. Szakembe­rek kiszámították, hogy az anyagköltségek egy százalékos csökkentésével országosan mintegy 5,5—6 milliárd forint értékű megtakarítás ér­

Next