Magyar Sajtó, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
társadalmi struktúrában. A feladat nehézsége abban áll, hogy a felmerülő és a szinte naponta másként jelentkező kérdésekre nem lehet egyértelmű igennel vagy egyértelmű nemmel válaszolni. A szocialista építés korábbi szakaszában a történelem által felvetett nagy kérdésekre - a hatalom, a tulajdon, a társadalmi formáció - kérdéseire lehetett és kellett is világosan válaszolni. Most viszont a kérdés: hogyan építsük a szocializmust, már nem dönthető el egyszerű igennel vagy nemmel, mert a kérdésre többfajta válasz is adható. A sajtó és a tömegtájékoztatás körül zajló csaknem népi vita nem az alapkérdéseket érinti, hanem a szocializmus építésének hogyanját, s ebben a sajtó tennivalóit. La Rochefoucauld mondotta, hogy vannak bírálatok, amelyek dicsérnek és dicséretek, amelyek rágalmaznak. Egy olyan helyzetben, amikor e kérdésekre többfajta válasz adható, különösképpen, amikor úgy tűnik, hogy a gazdaság már a negyedik sebességbe kapcsolt, a politika motorjai pedig most kezdenek nagyobb fordulatszámmal dolgozni, könnyen átértelmezhető a bírálat dicséretté és a dicséret kritikává. Sajátosan jelentkezhet ez a tömegtájékoztatás és az érdekek közvetítésének viszonyában. A sajtó, a rádió, a televízió országos, össztársadalmi keretben vizsgálja a kérdéseket, össztársadalmi közegben mozog. A jelen helyzetben, az új gazdasági-termelési formák között mind bonyolultabbá válik az össztársadalmi, a csoport és az egyéni érdek különbözőségében megtalálni az egységet. Nemegyszer ezt az érdekfeltáró és egyeztető munkát a tömegtájékoztatás más eszközökkel és módszerekkel véli megoldhatónak, mint a politika s még inkább, mint a gazdaság. De akármelyik oldalról vizsgáljuk is a kialakuló és mindig változó helyzetet, annyi bizonyos, hogy a jó és hiteles közvetítés a közvéleményformálás leghatásosabb módja. De a közvélemény - mint Hegel mondotta - nem intézményesített, hanem „unorganisch" s ez a közvélemény legfőbb attribútuma. A közvélemény - folytatván a hegeli gondolatot - a hatalmi struktúrában közvetlenül és közvetetten résztvevők viszonyát fejezi ki. A tömegtájékoztatás éppen e viszony hordozója, tolmácsolója, közvetítője. Nehéz hivatal a miénk - elődeink a sors esendőségét tanulmányozva sokat keseregtek ezen. A múltból még formálódó jövő és a jelenben még kísértő múlt metszéspontján él társadalmunk. Azok a nemzedékek, amelyek ma a társadalom abszolút többségét képviselik, nagyon sok tekintetben különböznek azoktól, amelyek 15-20 éve a társadalom arculatát meghatározták. Szemünk és lelkünk örvendezik, amikor a sajtóban látjuk ennek az új nemzedéknek a felsorakozását. Ezen ünnepélyes alkalommal, amikor az Aranytollat átnyújtjuk a korábbi nemzedék kiemelkedő képviselőinek, a múlt csaták bátor harcosainak, elégedetten nyugtázzuk a magyar sajtó nagy hagyományainak értékmegőrző erejét és a jövőt építő generáció friss lendületét. A különbség a világ változásából következik. A helyünkbe lépő nemzedék bolygónk globális helyzetét csakúgy, mint a mindennapok gondjait más dimenzióban látja. Az azonos probléma- felvetésben más súlypontokat fedez fel, s ennélfogva más eszközökkel közelít azok megoldásához. Másképpen fordítja le a gyakorlat nyelvére az elméleti tételeket, mint ahogy a gyakorlat által felvetett kérdésekre is más elméleti általánosítással válaszol. Arculatát úgy lehetne jellemezni, hogy más, magasabb műveltségi és technikai fokról indulva más eszközökkel és módszerekkel viszi tovább a szocializmus építését, a szo-cializmus-kép alakítását, a jövőformálást saját elgondolásai alapján. A hagyomány és a haladás egységét jelzi az is, hogy a mesterségen, a szakmán és a hivatáson túl valamennyien - idősebbek és fiatalok - küldetésnek tekintjük az újságírói pályát. Az új, igazságosabb, fejlettebb, humánusabb társadalom létrehozását jelentő küldetésnek. Idegőrlő, az idővel szüntelenül viaskodó, fáradságos, de gyönyörű munka a mienk. Naponta szólni az olvasóhoz, a hallgatókhoz, megjelenni a képernyőn az otthonokban, közvetíteni az igazságot, eltorlaszolni a hazugságot, nevelni és szórakoztatni, állandóan küzdeni a jobbért, az újért, a rosszal és a régivel szemben. Nap nap után igyekszünk hűséggel szolgálni népünk felemelkedésének, a haladásnak, a szocializmusnak, a békének az ügyét. Magunkról évente egyszer, ezen a napon beszélünk. És ez elegendő is. Mert Széchenyivel valljuk, hogy: „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében."