Magyar Sajtó, 1985 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

társadalmi struktúrában. A feladat nehézsége abban áll, hogy a felmerülő és a szinte na­ponta másként jelentkező kérdésekre nem lehet egyértelmű igennel vagy egyértelmű nemmel válaszolni. A szocialista építés ko­rábbi szakaszában a történelem által felve­tett nagy kérdésekre - a hatalom, a tulajdon, a társadalmi formáció - kérdéseire lehetett és kellett is világosan válaszolni. Most viszont a kérdés: hogyan építsük a szocializ­must, már nem dönthető el egyszerű igennel vagy nemmel, mert a kérdésre többfajta válasz is adható. A sajtó és a tömegtájékoz­tatás körül zajló csaknem népi vita nem az alapkérdéseket érinti, hanem a szocializmus építésének hogyanját, s ebben a sajtó tenni­valóit. La Rochefoucauld mondotta, hogy van­nak bírálatok, amelyek dicsérnek és dicsére­tek, amelyek rágalmaznak. Egy olyan hely­zetben, amikor e kérdésekre többfajta válasz adható, különösképpen, amikor úgy tűnik, hogy a gazdaság már a negyedik sebességbe kapcsolt, a politika motorjai pedig most kezdenek nagyobb fordulatszámmal dolgoz­ni, könnyen átértelmezhető a bírálat dicsé­retté és a dicséret kritikává. Sajátosan jelentkezhet ez a tömegtájékoz­tatás és az érdekek közvetítésének viszonyá­ban. A sajtó, a rádió, a televízió országos, össztársadalmi keretben vizsgálja a kérdése­ket, össztársadalmi közegben mozog. A jelen helyzetben, az új gazdasági-termelési formák között mind bonyolultabbá válik az össztár­sadalmi, a csoport és az egyéni érdek külön­bözőségében megtalálni az egységet. Nem­egyszer ezt az érdekfeltáró és egyeztető munkát a tömegtájékoztatás más eszközök­kel és módszerekkel véli megoldhatónak, mint a politika s még inkább, mint a gazda­ság. De akármelyik oldalról vizsgáljuk is a kialakuló és mindig változó helyzetet, annyi bizonyos, hogy a jó és hiteles közvetí­tés a közvéleményformálás leghatásosabb módja. De a közvélemény - mint Hegel mon­dotta - nem intézményesített, hanem „un­organisch" s ez a közvélemény legfőbb attribútuma. A közvélemény - folytatván a hegeli gondolatot - a hatalmi struktúrában közvetlenül és közvetetten résztvevők viszo­nyát fejezi ki. A tömegtájékoztatás éppen e viszony hordozója, tolmácsolója, közvetí­tője. Nehéz hivatal a miénk - elődeink a sors esendőségét tanulmányozva sokat kesereg­tek ezen. A múltból még formálódó jövő és a jelenben még kísértő múlt metszéspontján él társadalmunk. Azok a nemzedékek, ame­lyek ma a társadalom abszolút többségét képviselik, nagyon sok tekintetben külön­böznek azoktól, amelyek 15-20 éve a társa­dalom arculatát meghatározták. Szemünk és lelkünk örvendezik, amikor a sajtóban látjuk ennek az új nemzedéknek a felsora­­kozását. Ezen ünnepélyes alkalommal, amikor az Aranytollat átnyújtjuk a korábbi nemzedék kiemelkedő képviselőinek, a múlt csaták bátor harcosainak, elégedetten nyug­tázzuk a magyar sajtó nagy hagyományainak értékmegőrző erejét és a jövőt építő generá­ció friss lendületét. A különbség a világ változásából következik. A helyünkbe lépő nemzedék bolygónk globális helyzetét csak­úgy, mint a mindennapok gondjait más dimenzióban látja. Az azonos probléma-­ felvetésben más súlypontokat fedez fel, s ennélfogva más eszközökkel közelít azok megoldásához. Másképpen fordítja le a gya­korlat nyelvére az elméleti tételeket, mint ahogy a gyakorlat által felvetett kérdésekre is más elméleti általánosítással válaszol. Arcu­latát úgy lehetne jellemezni, hogy más, ma­gasabb műveltségi és technikai fokról in­dulva más eszközökkel és módszerekkel viszi tovább a szocializmus építését, a szo-­­­­cializmus-kép alakítását, a jövőformálást saját elgondolásai alapján.­ A hagyomány és a haladás egységét jelzi az is, hogy a mesterségen, a szakmán és a hi­vatáson túl valamennyien - idősebbek és fiatalok - küldetésnek tekintjük az újságírói pályát. Az új, igazságosabb, fejlettebb, humánusabb társadalom létrehozását jelentő küldetésnek. Idegőrlő, az idővel szüntelenül viaskodó, fáradságos, de gyönyörű munka a mienk. Naponta szólni az olvasóhoz, a hallgatók­hoz, megjelenni a képernyőn az otthonok­ban, közvetíteni az igazságot, eltorlaszolni a hazugságot, nevelni és szórakoztatni, ál­landóan küzdeni a jobbért, az újért, a rosszal és a régivel szemben. Nap nap után igyek­szünk hűséggel szolgálni népünk felemelke­désének, a haladásnak, a szocializmusnak, a békének az ügyét. Magunkról évente egyszer, ezen a napon beszélünk. És ez elegendő is. Mert Széche­nyivel valljuk, hogy: „Csak a gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzeteket hordoz szívében."

Next