Magyar Sajtó, 2003 (44. évfolyam, 1-10. szám)

2003 / 2. szám

(­ szer­k.) Megoszlanak a vélemények arról, hogy válságban van-e a MÚOSZ. Bár egy korábbi MÚOSZ-vezető kétségbe vonta, hogy főszerkesztőként jogom lenne ilyen kérdésekben véleményt mondani, most mégis kihasználom helyzeti előnyömet, és a jelenlegi leg­nagyobb szövetségi fórum előtt - ami a MaSa - elmondom szubjektív gondola­taimat. Igen! Elsősorban azért, mert nem tudjuk, mire szolgál, tagként mit vá­runk tőle. Nem a jelenlegi vezetés, ne­tán az apparátusa nem tudja, hanem a tagság - azaz mi, közel 7500-an - sem tisztázta magában ezt a fontos kérdést. Márpedig a válság felszámolásához el­engedhetetlen, hogy erre a viszonylag egyszerű kérdésre közösen tudjunk vá­laszolni, ehhez viszont az kell, hogy­ ez egyedül is sikerüljön. Fűzze be mindenki az A4-est, és egy flekkben próbálja meg összeszedni, mi­ért is van (lenne) szüksége erre a MÚ­OSZ nevű egyesületre! Nekem azért, hogy szolgáltasson. Mindent, ami ahhoz kell, hogy jobban, hatékonyabban és kényelmesebben dolgozhassak. Szolgáltasson például az életem végéig - vagy legalább nyugdí­jazásomig-tanulási, továbbképzési le­hetőséget, tájékoztasson minden pá­lyázatról és ösztöndíjról, szerezzen kedvezményt a munkaeszközök beszer­zéséhez, működtetéséhez. (A szabad­időm eltöltését megoldom egyedül!) Képviseljen. Minden olyan szakmai (szakmai!) ügyben, amelyben az ered­ményhez közös fellépés kell. Ebbe be­letartozik a bérminimumok rögzítése, a számunkra kedvező törvényekért való lobbizás, vagy az igaztalan politikai tá­madásoktól való védelem. De idesorol­nám az újságíró-igazolvány hitelének őrzését is. Közösséget adjon. Nem kirándulni akarok, hanem érezni, hogy valahová tartozom. Például egy újságíró-múze­umban, egy újságíró-étteremben, vagy a rászoruló kollégák segítése közben. De számomra közösségi élmény a kor­szerű etikai és érdekvédelmi normák rögzítése is. Elsőre ennyi. És egy kérdés. Minde­zekért cserébe tőlem csak a tagdíj be­fizetését vagy mást is várhatnak a kol­légák - azaz a szövetség? (Újabb Ad­ós!) Haj­mu­ Zsolt HVB­ Bank A MÚOSZ hivatalos támogatója A MÚOSZ választmánya januári ülésén elfogadta a szövetség idei költségvetésére vonatkozó elnök­ségi javaslatot. A határozatot kie­gészítve szorgalmazták, hogy a szövetség vezetői haladéktalanul lássanak hozzá a MÚOSZ vagyon­gazdálkodásának reformjához. A választmány - Rákos Ildikó szemé­lyében - megválasztotta az elnök­ség új tagját, és határozatban sza­bályozta a saját működési rendjét. Sőrés Jud­it gazdasági igazgató az első napirendi pont vitájában elmondta: a szö­vetség gazdálkodását vizsgáló APEH az 1999 és 2001 közötti időszakra az ÁFA- adónemben mintegy négymillió forintos adóhiányt állapított meg. A „meg nem fi­zetett adó" felhalmozódását a Bálint György Újságíró Akadémia működéséhez kapcsolódó jogszabály-értelmezési hibák okozták. A hatóság az adózó „jóhiszemű­ségét" elismerve - a kiszabható 50% he­lyett - 20%-ban állapította meg a bírság mértékét. Az alapítványi formában műkö­dő akadémiával kapcsolatban megjegyez­te: az alapítók a MÚOSZ iskolájának jogi és gazdasági feltételrendszerét kívánták javítani, az időközben megváltozott adó­­jogszabályokhoz azonban alkalmazkodni kell, ezért a szövetség és az iskola közöt­ti együttműködési megállapodást a közel­jövőben újra kell fogalmazni. Lipovecz Iván választmányi tag, az aka­démia kurátoraként az iskola autonómiá­jának megőrzése mellett érvelt; a költ­ségvetési vitához kapcsolódva megje­gyezte: a MÚOSZ ingatlanvagyonának ke­zelése meghaladja a szövetség teherbíró képességét. (Lásd: Masa 2002/1. Hurrá, üdülő?) A balatoni üdülő felújítása renge­teg pénzt emésztene fel, a szolgáltatása­it ugyanakkor a tagság elenyésző része veszi igénybe. A ingatlanvagyon egy ré­szét tehát értékesíteni kellene azért, hogy a többit - az Andrássy úton találha­tó két villaépületet: a székházat és a bér­be adott irodaházat - a MÚOSZ fenn tud­ja tartani. A költségvetés-tervezetről szóló elle­nőrző bizottsági jelentés a Sajtóház Kiadó Kft. működését is részletesen tárgyalta. A bizottság elnöke, Bertalanfy Judit és a kiadó ügyvezetője, Bajnai Zsolt - a kette­jük között kialakult nézeteltérés tisztázá­sa érdekében - közös levélben fordultak a választmányhoz. Az ülés előtt kiosztott szöveg egyebek mellett felveti, hogy „las­san öt évvel a MÚOSZ egyszemélyes kft.­­jének megalapítása után szükséges lenne deklarálni, hogy a tulajdonos mit vár a cégétől". A választmányi ülések állandó meghí­vottjaként jelenlévő Wisinger István a kft. tevékenységét értékelve elmondta: a Sajtóház termékei - a Magyar Sajtó, az Évkönyv, a MÚOSZ honlapja és az e-Ma­­sa - érdemi felületet biztosítanak a MÚ­­OSZ-t támogató cégek reklámjainak. - Érzésem szerint nem kell külön deklarál­ni a tulajdonos elvárásait, jelenleg a le­vél d) pontja érvényesül - jelentette ki. Azaz: „nullszaldós működési ügy, hogy a MÚOSZ a piaci ár alatt vásárol szolgálta­tásokat a kft.-től”.­­ A jelenlegi piaci feltételek mellett 2003-ra mindössze hét Magyar Sajtó ki­adását vállaltuk. Szándékaink szerint azonban ezen felül 2-3 lapszám megje­lenhet az év végéig-közölte Bajnai Zsolt, a kft. ügyvezetője. A választmány 9 igen és 8 ellenszava­zattal, 13 tartózkodás mellett az ellenőr­ző bizottság jelentését nem fogadta el. A MÚOSZ költségvetését ellenszavazat nél­kül, 3 tartózkodás mellett megszavazta a grémium. Az utóbbi határozatot - 2 tar­tózkodással és 1 ellenszavazattal - kie­gészítették azzal, hogy az elnökség kezd­je meg a vagyonkezelés lehetséges módo­zatainak kidolgozását. A MÚOSZ elnökségében - Farkas Zoltán lemondásával - megüresedett posztra a választmány Rákos Ildikót választotta meg. (Az új elnökségi taggal márciusi számunkban olvashatnak interjút - a szerk.) A harmadik napirendi pontban a vá­lasztmány működési rendjéről döntött a testület. Az előterjesztett szöveget ki­sebb módosításokkal egyhangúlag elfo­gadták. Az ülés utolsó témáját - a straté­giai bizottság október 30-ai ülésén tör­ténteket-Szalay Zoltán ismertette. A vá­lasztmány elnökének beszámolójához Wi­singer István hozzátette: miután az el­nökség januárban javasolta a küldöttgyű­lés összehívását, a stratégiai bizottság valószínűleg átalakul a küldöttgyűlést előkészítő munkacsoporttá. -bl- 1 Választmányi ülés Visszaszámlálás A MÚOSZ mobiltele­kommunikációs támogatója •(­ matáv A MÚOSZ kiemelt támogatója MaSa 200312.

Next