Magyar Sakkvilág, 1940 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1940-08-01 / 8. szám
annyira igénybe vette minden idejét, hogy nem járhatott a Wurm-kávéház sakkozói közé. Ha máskép történt volna, Bártfay László, aki gyakran szemlélte a Wurm sakk-arszlánjait, naplójában bizonyára megemlítette volna, hogy Kossuth Lajossal ebben a körben olykor-olykor találkozik. A sakk értékét, jelentőségét kiváló történelmi egyéniségeink fölismerték, maguk is mívelői voltak a nemes játéknak, de számukra a sakkozás a biedermeier szellemének megfelelően megmaradt családi és zárt baráti kör csendes, komoly szórakozásának, míg a kávéházi sakkozás, amelyből a szervezett magyar sakkélet fejlődött ki, kereskedőkből, írókból, művészekből, kishivatalnokokból toborozta híveit. Szén József volt az elsőmagyar sakkozó, akinek híre messze túlszállott az ország határán. Szerény körülmények között élt, Pest városának elég rosszul fizetett levéltárosa volt, családi életében is szerencsétlenségek sújtották, egyetlen leánya halálos kór csíráit hordta magában, így gondjai és bajai között a sakk álomvilágába, a fantázia birodalmába menekült. Mint sakkozó hosszabb külföldi utakat is tett, volt Angliában, Párizsban, Berlinben, mindenütt mérkőzött a legkiválóbb játékosokkal és nagy sikerei voltak. A sakkozók világában ma is ismeretes a híres Szén-féle végjáték, amelyben világosnak három vezérszárnyi, sötétnek három királyszárnyi gyalogja áll az eredeti helyén és Szén bebizonyította, hogy a hat gyalognak ebből a küzdelméből mindig az a fél kerül ki győztesen, aki lépésen van. Ma sem tudná sok igen jó sakkozó ezt a tételt gyakorlatilag bebizonyítani, nem csoda, hogy akkoriban, Angliában, a fogadások hazájában Szén sok aranyat keresett ennek az állásnak a bemutatásával, amely annyira felkeltötte a különcségek iránt fogékony angolok figyelmét, hogy az egyik angol játékos testes kötetet írt a hat gyalog boszorkányos küzdelmének rejtelmeiről. Szén hosszabb külföldi körútjáról 1839. tavaszán tért vissza. Németországban, a szervezkedés hazájában ebben az időben alakultak sorjában a sakk-körök és így valószínű, hogy Szén külföldi tapasztalatainak hatására tömörítette egybe a pesti sakkarsztánokat. Egy Alexandre nevű párizsi sakkmester balkáni útjában elkerült Pestre is és fölkereste arszlánjaink tanyáját Megismerte a nagy magyar triászt, Szént, Grimm Vincét és Löwenthalt és az ő kezdeményezésére indultak meg a tárgyalások a Café de la Régence és a Wurm-kávéház sakk törzsasztala között egy két játszmából álló levelezési mérkőzés megvívására. A megállapodás létrejött, 500 franknyi télbe ment a küzdelem, amelyet arszlánjaink részvénytársasági alapon hoztak össze. Ma már gyorsvonat, gyorshajó, távíró, repülő, sőt rádió közvetíti két sakkmetropolis távizeneti küzdelmét, akkoriban postakocsin döcögtek a lépések és így nem csoda, hogy az 1843-ban megkezdett küzdelem két teljes esztendeig tartott. A lépések fölötti tanácskozás és a határozat úgy történt, hogy először egy háromtagú előkészítő bizottság foglalkozott a fölmerült változatok nagy tömegével és részletes tanulmányait előterjesztette a főbizottságnak, amelyben a nagy triász végérvényes döntést hozott. A magyarok abban a játszmában, amelyben a sötét bábokat vezették, fölénybe jutottak, míg a másikban sikerült az egyensúlyt fentartani. A franciák tehát arra kényszerültek, hogy kockáztassanak, de erőszakosságukra arszlánjaink lassan-lassan felülkerekedtek. A játék megkezdése után másfél évvel már olvassuk a Honderűben, hogy ,,a párisi és pesti schachjáték folyama mindinkább kezd érdekesedni, mégpedig úgy látszik, mieinké a kedvezőbb állás. Még egy pár határozóbb lépést várunk és akkor részletes