Magyar Sakkvilág, 1940 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1940-04-01 / 4. szám

jen, rábízza ellenfelére: veszítsen úgy, ahogy tud. ő csak tovább játszik, így tett Réthy ellen. Ha rosszul áll, többé már nem az abszolút legjobb lépéseket keresi, ami lassan bár, de biztosan és következetesen veszít, ha­nem a viszonylagosan legjobbat, amit legkevésbé vár az ellenfél, ami nem dörög, de villámlik, így játszott ellenem. Az ilyen mentést sokan szerencsé­nek mondják. Pedig ez a töretlen energia és találékonyság megérdemelt jutalma. Mindenesetre jó lenne még találkozni vele a magyar sakkozás Filippijén. E sorok írója két egyenlő állást — Balla és Réthy ellen —nyert, két jobb állást, — Szabó és Vidmar ellen —■ remisre rontott. Hiányzik nála az a biztosság, amit a hétköznapian fejlődő sakkozónak csak a nagymesterek­kel és kiváló nemzetközi mesterekkel való találkozás adhat meg. Tanulság: a nagyobb külföldi versenyeken való részvétel jogát nem szabad monopó­liummá tenni. Szabó gyenge eredménye sokak szerint érthetetlen. Mi nem elégedhe­tünk meg ilyen illogikus magyarázattal. Más versenyen is többször került teljesen vesztett állásba. Csak Kleinberger és Sterk elleni játszmájára hivat­kozom a közelmúltból. Ennyire rossz állásba most nem is tudott kerülni. Igaz, hogy itt ennyi is elég volt a vesztéshez. Ott viszont nyert. A mostani verseny neki nem „feküdt“. Szüksége van olyan partnerekre is, akik ellen a felületesség nem hátrány, hanem érdem, mert könnyebb a nyerési lehető­ség. Hivatali lekötöttsége volt, de melyikünknek nem volt? Mindezt meg kell írnom, mert a múltban igen sokszor mértek kétféle mértékkel. Gondol­junk a stockholmi olimpiát megelőző nemzeti mesterversenyre. Milyen ítél­kezési „jogalap“ lett egyszerre egyetlen rossz — legyen bár még oly érthető és indokolható is — versenyeredmény. Ami volt, az elmúlt. De a jövőben legyünk legalább következetesek. Vagy egy eredmény dönt, vagy összesített eredménysorozat. De mindenkinél! Csak annak írom, akit illet. E kérdés­ben kész vagyok vitára. Balla jól játszott. Játszmái — mint mindig — bővelkedtek szellemes fordulatokban. Viszont nem elég pontos. Elgondolásokra épít s a gépezet néha egyetlen parányi csavarszeg híjján megy tönkre. Eredménye is, de főleg játszmáinak színvonala igazolta meghívását. Réthy három óráig bírta az iramot, jól játszott. Ekkor szinte matema­tikai pontossággal bekövetkezett a kihagyás. Valamikor taktikai készsége volt legnagyobb, most éppen ez tű­nt tova. Optimizmusa már legfeljebb csak vesztett állások végletekig való játszásában nyilatkozott meg. Ilyenkor már késő. Erről le kell szoknia. Végső következtetés: értsék meg a mesterek, hogy gyakorló versenyekre szükség van. Ez nem áldozat részünkről, hanem az egyetlen fejlődési lehe­tőség. Áldozatot csak a szövetség hoz — még akkor is, ha az ilyen verseny csak költségmegtérítéses — ha a gyakorlást lehetővé teszi. A magyar sak­kozás Capitóliumán halljuk meg végre a ludak gágogását. * Barcza Gedeon

Next